12. fejezet - Boldogság, csodálkozás, hazatérés

Elnézést kérek minden kedves olvasómtól, amiatt hogy ilyen későn hoztam ezt a részt nektek. Igyekeztem mindig írogatni, de az időm is kevés volt és az ihlet sem úgy jött most, mint ahogy annak kellett volna jönnie. Valószínűleg most már később fogok újabb részeket kitenni a suli miatt, de igyekszem. 

*Chanyeol szemszög*

-Te jó isten reagált! Doktor úr! Doktor úr!-kiabáltam örömömben és szaladtam a folyosóra. Körbefutottam a kórházban, de nem találtam meg az orvost, ezért visszaindultam Hana szobájába. Mire odaértem észrevettem, hogy be van csukva az ajtó. Kint leültem, gondoltam nincsen semmi gond csak megvizsgálják. 15 perccel később kijött az orvos és látszott az arcán, hogy nincs minden rendben.

-Mi a baj?-szaladtam oda.

-Azonnal meg kell műtenünk. Már reagál pár dologra. Tudja mondtam, hogy meg kell műteni. Már nem halaszthatjuk tovább, most azonnal meg kell műtenünk, vagy akár az életébe is kerülhet.-mondta idegesen a doktor.

-Rendben!-nyögtem ki és bólintottam egy nagyot.

-Mindent megteszünk a hölgy érdekében!

-Kérem mentsék meg nekem azt az angyalt!-hajtottam le a fejemet.

-Nyugodjon meg! Minden rendben lesz!-hangzott el az utolsó mondat és mire felnéztem az orvos már sehol sem volt.

Lehuppantam a székre és a könnyeimmel küszködtem. Nem akartam, hogy valami baja essen ennek a lánynak. Csak bámultam magam elé, mikor megcsörrent a telefonom. Láttam, hogy Sehun hív, ezért felvettem és elmondtam neki, hogy mi a helyzet. Ő válaszol annyit mondott, hogy mindjárt itt lesz és le is tette a telefont. Alapvetően Baekhyun az a személy, akit a legjobb barátomnak tartok, de most ő semmiről sem tud. Sehun támogat és mindent tud. Sehunnal mindig is jóban voltam. Amióta Luhan kilépett a bandából, azóta Sehun nagyon csendes lett és általában egyedül volt, de ha kereste valakinek a társaságát, akkor mindig hozzám jött oda. Mindig felvidítottuk egymást és elszórakoztunk. Szóval most Sehun idejön, hogy ne legyek egyedül. Amint Sehun megérkezett a könnyeim ömleni kezdtek és szerintem hülyének nézett, de ez van.

-Nem lesz semmi baja!-tette kezét a vállamra Sehun, majd válaszol felálltam és megöleltem. Nagyon érzékeny pillanatomban kapott el és ő az egyetlen, aki megért. Még Baekhyun sem értené meg, pedig ő a legjobb barátom. Azt hiszem titokban egy pár éve már Sehun is a legjobb barátaim közé tartozik. Szükségem volt arra, hogy valaki támogasson. Miután megnyugodtam, mindketten leültünk és Sehun elmesélte, hogy mi van a többiekkel.

-Folyton idegeskednek, hogy mi van veled. Ma, ahogy eljöttem megkérdezték, hogy hova megyek, de nem mondtam semmit csak otthagytam őket.

-Suho mit szól ehhez?-kérdeztem.

-Ő a legidegesebb.

-És mi van Baekhyunnal?

-Kérdezte, hogy beszéltem-e veled, de nem nagyon aggódik.

-Szuper.-mondtam és lehajtottam a fejem.

-Chanyeol! Ő ismer a legjobban téged és szerintem tudja, hogy nem kell félteni semmitől.

-Tudom, de sokszor úgy érzem, hogy nem is érdeklem.

-Miért?-húzta fel egyik szemöldökét.

-Mert amióta megtörtént a baleset még egyszer sem hívott.-mondtam.

Sehun már nem tudott semmit sem mondani erre, ugyanis odalépett hozzánk az orvos. Semmit sem tudtam leolvasni az arcáról. 2-3 másodperc múlva a doki megengedett magának egy apró mosolyt.

-Sikeresen elvégeztük a műtétet, de továbbra és komában lesz a lány.

-Nem lehet tudni, hogy mikor lesz vége ennek az állapotnak?-kérdezte Sehun.

-Sajnálom, ezt nem tudjuk. Mindjárt visszatoljuk a lányt és akkor bemehetnek hozzá.

-Köszönjük!-válaszolt Sehun.

-Nyugodtan beszélhetnek hozzá, igaz válaszolni nem fog, de apró jeleket lehet, hogy adni fog és ha bármi reakciót vesznek észre akkor értesítsenek. Az azt fogja jelenteni, hogy lassan vége a kómának.

-Rendben.-mondtam az orvosnak és lehuppantam az eddigi helyemre. Behunytam a szememet és úgy vártam, hogy hozzák vissza Hanát. Sehun is leült mellém, de nem szólaltunk meg. Éreztem a tekintetét magamon. Biztos vagyok benne, hogy aggódik miattam. Csöndben teltek el a következő percek, egyikőnk sem szólt a másikhoz, csak néztünk magunk elé, majd egyszer megláttam, hogy jönnek az ággyal. Felpattantam és már szaladtam is az ágyhoz. Odaléptem a lány mellé és már a mancsomban is tartottam az ő apró törékeny kezét. Még így is olyan erősnek tűnt ez a lány.  Lassan Sehun is belépkedett mellém.

-Menjünk haza.-szólalt meg.

-Rendben.-mondtam, majd egy utolsó puszit nyomtam a lány kézfejére és elindultunk. Amikor kiléptünk a kórház ajtaján én automatikusan elindultam Hana háza felé.

-Nem erre lakunk Chanyeol..-szólalt fel szinte riadtan Sehun.

-Tudom, de én arra megyek haza.-válaszoltam félmosollyal az arcomon és megindultam.

-Öhm… Chanyeol! Hova megyünk?-kérdezett a maknae.

-Majd megtudod!-mosolyogtam.-Tetszeni fog!

-Rendben.-nézett rám zavartan Sehun.

Csendben sétáltunk, én elől Sehun pedig félig mögöttem. A ház előtt megálltam a maknae pedig nekem jött. Kinyitottam az ajtót és előreengedtem Sehunt. Ahogy gondoltam…Sehun elsőnek a táncterem irányába indult meg. Belökte az ajtót és hirtelen megtorpant. Mosolyogva figyeltem a reakcióját. Láttam rajta, hogy elképedt. Miután eltűnt a teremben én felmentem az emeletre és letusoltam. Szerencsére Sehun hozott most is nekem ruhát, így át tudtam öltözni másik darabokba. Miután befejeztem lementem a konyhába és csináltam magamnak egy kávét, majd leültem a kanapéra. Otthon éreztem magam, pedig nem lenne szabad most itt lennem és Sehunnak sem szabadna zongorázni bent a teremben. Úgy látom a maknaet magával ragadta az a csodálatos zongora. Amint elfogyasztottam a kávémat, felálltam és megtöltöttem Harunak a tányérját. A hálás kismacska hozzásimult a lábamhoz, majd nekikezdett az evésnek. Elmosolyodtam, majd besétáltam Sehunhoz.

-Sehun visszamehetnénk? Szeretnék ott lenni Hana mellett.-mondtam.

-Persze.-elrendezte a zongorát és elindult. Én is követtem bezártam az ajtót és már mentünk is vissza a kórházba.

*1 hónappal később*

Minden napomat a lány mellett töltöttem. Sehun is már mindennap bejött velem a kórházba és gondoskodott a ruháimról. A doktor úr minden egyes nappal később jobbnál jobb eredményekkel jött. Hana kezdett rendbe jönni.

A mai reggel is Sehunnal ketten mentünk be a kórházba. Leültem Hana mellé Sehun pedig leült a lábához, ahogy mindig is tette. A reggelimet fogyasztottam és néztem Hana arcát. Egyszer csak a szendvics megakadtam a torkomon és ledermedtem. Megrebbent a szempillája. Sehun közelebb jött, gondolom ő is észrevette. Tovább néztem Hana arcát, majd egyszer csak kinyitotta a szemét. Felpattantunk Sehunnal és kiabálni kezdtünk.

Megöleltük egymást örömünkben majd a lány fölé hajoltunk. Ő ijedten pislogott ránk. Mi pedig nem is foglalkoztunk azzal, hogy megvan ijedve csak boldog mosollyal figyeltük őt, majd egyszer csak megszólalt.

-Kik vagytok?-kérdezett minket tündéri hangon. Végre hallottam a hangját és annyira tetszett.

-Én Chanyeol vagyok, ő pedig Sehun.-mosolyogtam kedvesen.

-Miért vagytok itt?-kérdezett óriási szemekkel.

-Majd elmesélem, de most elmegyünk a dokiért.-mosolyogtam. Hana bólintott egyet és óvatosan elmosolyodott.

Sehunnal kisétáltunk a szobából és elindultunk, hogy megkeressük a doktort. Szerencsére nem kellett sokáig keresgélnünk, mert szembesétált velünk az egyik folyosón.

-Doktor úr! Doktor úr!-kiálltottam.

-Felébredt!-kiálltott Sehun is.

-Az nagyon jó! Akkor menjünk is be hozzá. Lesz pár vizsgálat és aztán kiderül, hogy hazamehet-e.-mosolygott a doki. Vissza siettünk Hanához, aki amint megpillantott engem az ajtóban elmosolyodott. A doki odalépett hozzá, elvégezte a szükséges vizsgálatot, majd kihívott engem. Még én ki mentem Sehun bent maradt Hanával.

-Igen?-kérdeztem izgatottan a doktort.

-Hazamehet, de csak akkor ha van állandó felügyelete. Viszont ahogy ismerem magát, magának nem lenne annyi ideje, bár ez alatt az egy hónap alatt mindig bent volt a lánynál. Nem keresik magát a többiek?-nézett rám felhúzott szemöldökkel a doki.

-Doktor úr, engem a többiek nem érdekelnek, csak ez a lány érdekel és el kell, hogy mondjam, hogy Sehun mindent elintézett annak érdekében, hogy a lánnyal lehessek mindig. Szerintem a srácok is megértenék, de ők nem tudnak erről. Beleszerettem ebbe a lányba és nem szeretném, ha bármi is történne vele, így szívesen vagyok vele minden nap, minden percben.-mondtam komolyan.

-Rendben, akkor hazamehet magával. Tudom, hogy első nap hazudott nekem, de bizonyított így elengedem. Gondját fogja viselni.-mosolygott a doktor.

-Köszönöm!-kiáltottam fel és magamhoz szorítottam a doktort, majd visszasiettem Hanához.

Sehun, elmennél pár ruháért? Én addig beszélek Hanával, hogy miért vagyunk itt.

Rendben, indulok is!-bólintott és már ott sem volt.

Leültem a székre és figyeltem Hana reakcióit. Ő is figyelt.

-Miért vagy itt? Neked tudtommal máshol kellene lenned.-mondta felhúzott szemöldökkel. Annyira aranyos volt, hogy mosolyognom kellett.

-Szerintem ott vagyok, ahol kellene lennem!

-De miért vagy itt? Nincs koncertetek meg ilyenek?-kerekedett egyre jobban a szemecskéje.

-Azért vagyok itt, mert ha a balesetnél nem vagyok ott, akkor most nem beszélgetnénk és van más is, de az még nem fontos.-kacsintottam. Nagyon meglepődtem, mert elvörösödött a pofija.

-Szóval akkor neked köszönhetem, hogy élek?

-Hát szerintem más is megtette volna egy ilyen gyönyörű lányért.

-Nem lennék benne olyan biztos..-hajtotta le a fejét.

-Nekem elhiheted.-az álla alá nyúltam, megemeltem a fejét és egy puszit nyomtam a homlokára.-Egyébként már egy hónapja itt vagyok minden nap és itt is szoktam aludni.

-Tényleg?-csodálkozott.

-Igen, és valószínűleg a többiek nagyon haragszanak rám. Már Baekhyun sem keres.-hajtottam le a fejem.

-De Sehun itt van.-mosolygott.

-Igen ő itt van.-mosolyogtam vissza rá.

-Mi van Haruval? Te jó isten a cicám!-kezdett el sírni Hana.

-Minden rendben van vele, eleinte voltak gondjaink, de összebarátkoztunk.-vigyorodtam el és letöröltem a könnycseppet az arcáról.

-Te voltál a lakásomban?!

-Igen. Minden nap. Megetettem a cicádat, kifizettem a számláidat és egyéb apróságok.-mosolyogtam. A lány arcáról eltűntek a düh jelei.

-Köszönöm!-mondta.

-Semmiség! Szívesen tettem! De most megyünk haza.

-Megyünk? Nem csak megyek?

-Még szép, hogy nem! Valakinek vigyáznia kell rád. Ha dolgom van, akkor majd jössz velem!-lelkesedtem fel. Hana nem szólalt meg, csak nézett. Jobban mondva bámult. Sehun pont jókor érkezett meg, odaadta Hanának a ruhákat, ő átöltözött és elindultunk haza hárman.