15. fejezet - Amikor minden a feje tetejére áll

*Hana szemszöge*

Mikor visszaértünk a dormba mindenki szétszéledt. Egyedül maradtam és egy gondolat mászott bele a fejembe. ”Fel kellene hívnom Jacksont” Ez a gondolat cselekvésre késztetett és már tárcsáztam is a számot.

”Szia Jackson!”

”Hana! Mit szeretnél?”

”Hiányzik, hogy már nem hívsz fel mindennap és hiányzik a legjobb barátom.”

”Nekem is hiányzik”-mondta egy kis idő után.

”Találkoznunk kéne már.”

”Most tudunk?”

”Persze! Park?”

”Nekem megfelel!”

”Rohanok. Szia!”- és azzal már le is tettem a telefont és rohantam a parkba, hogy láthassam Jacksont. Tudom, hogy nem szabadott volna így szó nélkül eljönnöm, de észre se fogják venni, úgy ahogy engem sem vesznek észre. Felkaptam a kabátomat és kirohantam a lakásból, jelet sem hagyva magam után. Amint a parkhoz értem, rettenetesen elkezdtek fájni a bordáim. Összegörnyedtem és zilálva kapkodtam levegő után. Nem sokkal később egy mancsot éreztem meg a hátamon és egy aggódó srác képét pillantottam meg.

-Mi a baj Hana?-nézett rám aggodalmasan Jackson.

-Baleset..-nyögtem ki.

-Milyen baleset? Mi történt? Gyere, ülj le ide!-húzott a legközelebbi padhoz.

-Jungkook miatt.-küszködtem a levegőmmel, majd mikor kicsit enyhült a fájdalmam, elmeséltem Jacksonnak az egészet. Látszott rajta, hogy nagyon aggódott miattam, de nem kellett volna. Erős lány vagyok, igaz volt egy tragikus megzuhanás, de erős vagyok. Szóltam Jacksonnak, hogy vissza kellene mennem a dormba, mert a fiúk nem tudják, hogy eljöttem, így egy kis idő után elindultunk visszafelé.  Csendesen battyogtunk egymás mellett, minden kis szisszenésemre kezét a derekamra tette és úgy figyelt, majd én pedig mindig egy fejrázással jeleztem, hogy nincsen semmi baj. Már az ajtó előtt álltunk. Búcsúzóul egy puszit nyomtam az arcára, mire ő megölelt, majd bementem. Körbenéztem, azt hittem, hogy senki nincs itthon, mert nem láttam őket, majd egyszer csak megjelent mindenki és kiabálni kezdtek velem. Legördült egy könnycsepp, majd még egy és még egy. Végül egy hangos puffanással a földön landoltam és szépen lassan elsötétült minden.

*Chanyeol szemszög*

Már annyira ideges voltam, amiatt, hogy nem tudom, hogy hol van Hana, hogy még a fiúk sem tudták csillapítani mérgemet. Ők is idegesek voltak, láttam rajtuk, de ők igyekeztek nem kimutatni. Egy zár kattanást hallottunk és kirohantunk a szobából. Üvöltve kezdtem el beszélni Hanához, de a többiek is kiabáltak. Amit eddig tudtak takarni, azt most leplezhetetlenné tették egy másodperc alatt. Láttam, ahogy Hana szeméből egy könnycsepp kibuggyan és végig szalad az arcán, majd a földre esik, ezután pedig Hana a könnycseppet követve összeesett és nagy puffanással ért földet. Egy pillanatra síri csönd lett, majd újra nagy hangzavar, de már az ijedtség volt jelen nem a harag. Letérdeltem mellé és arcát könnycseppjeim áztatták. Óvatosan dereka alá nyúltam és igyekeztem felvenni. Besiettem vele a szobába, majd lefektettem. Chen annyira szaladt be a szobába, hogy közölje velem, hogy hívja az orvost. Szerencsénkre, az orvosra sem kellett sokat várni, hamar megérkezett. Kérdezte, hogy mi történt. Mindenki ijedten nézett a másikra, de én csak annyit mondtam, hogy nagy volt a hangzavar és összeesett. Az orvos azt mondta, hogy egy ideig óvjuk meg az ilyen hangzavaroktól. Adott neki valami gyógyszert és utána el is ment. Órákig ott ültem mellette és vártam, hogy felébredjen. Már este 10 felé jártunk, de még mindig semmi. JongIn bejött, hogy igazán elmehetnék lefeküdni, de én nem akartam elmenni Hana mellől. Később Sehun is bejött a szobánkba és mondta, hogy menjek nyugodtan, ő vigyáz a lányra. Lassan elszakadtam tőle, majd lassan elindultam a fürdőbe. El sem hiszem, hogy most miattunk történt ez az egész. Beálltam a forró zuhany alá és fél másodperc múlva könnyeim áztatták az arcomat. Összegörnyedtem és leültem a kádban. Sírtam és sírtam. 

Nem tudom meddig lehettem ott, de már nagyon fáztam. A vizem jéghideg volt, tudtam, hogy ennek az lehet a következménye, hogy meghalok, de ez most nem érdekelt. Már lassan 2 órája ott ültem a jéghideg vízben és azt hittem, hogy már senkinek sem tűnik fel, egészen addig, amíg dörömbölést nem hallottam. Nem néztem fel, továbbra is ott gubbasztottam. Lay jött be. ’’ Te idióta!” hallottam, és már csukódott is az ajtó.

*Lay szemszöge*

Miután már legalább 3 órája nyomát sem láttuk Chanyeolnak, ezért utána néztem. Dörömböltem egy sort, majd miután nem kaptam választ berontottam a fürdőbe. Chanyeol ott gubbasztott a kádba, a bőre mindenhol tiszta libabőrös és kékes-lilás volt. ’’ Te idióta!” ordítottam rá, de nem reagált. Kimentem és segítséget hívtam, mert ezt a marhát nem olyan egyszerű egyedül felemelni és még ki is kéne cipelni valameddig. Lecsaptam az első lehetőségre, amit megpillantottam.

-Suho! Tudnál jönni segíteni?-néztem rá reménykedve.

-Persze! Mi a baj?

-Majd meglátod.-mondtam és már indultam is visszafelé.

-Baek! Hozz egy törölközőt és egy takarót vagy valamit.-ordítottam és már el is tűntem a fürdőbe, Suhoval. A mi kis leaderünknek hamar leesett, hogy mi az ábra.  Ő az egyik, én pedig a colos másik keze alá nyúltam és úgy emeltük ki a kádból. Levettük róla a vizes ruhát, megtöröltük, majd felöltöztettük azokban a ruhákba, amit Baek hozott. Felnyaláboltuk és kivittük a kanapéra. Ott betakargattuk és otthagytuk. Bementem megnézni Hanát, aki még mindig mozdulatlanul feküdt ott az ágyon.

*Chanyeol szemszöge*

Lassan észhez tértem és annyit vettem észre, hogy már nem a kádban kuporgok, hanem a kanapén fekszem betakarva és felöltöztetve. Ledobtam magamról a takarót, majd bementem a szobánkban. Sehun ott ült Hana mellett és figyelte a lányt, míg Baek aludt.

-Pihenj, itt vagyok.-mondtam lehajtott fejjel Sehunnak.

-Többet nem szeretnék ilyen hülyeségről hallani..-nézett rám szúrós szemekkel, majd ő is lefeküdt a helyére. Nem válaszoltam. Nem is tudtam mit mondhattam volna neki. Leültem a székre és Hanát figyeltem. Egész éjszaka nem aludtam semmit. Hana felébredt az éjszaka közepén, megnyugtattam, hogy minden rendben és lassan álomba szenderült. Másnap reggel 8-fele kimentem és készítettem reggelit a többieknek. Megterítettem az asztalt és felkeltettem mindenkit, kivéve Hanát őt hagytam.

-Mi van veled Chanyeol?-nézett rám furcsán Xiumin.

-Mi lenne?-válaszoltam kérdéssel.

-Nem aludtál eleget? Nagyon karikásak a szemeid.

-Jah hogy az… Egész éjszaka Hanát figyeltem.

-Hogy van?-kérdezte Chen.

-Felébredt az éjszaka. Most még alszik, nem akartam felkelteni.

-Jól tetted!-mosolyodott el Kyungsoo. Ez után a rövid kis beszélgetés után mindenki csendesen folytatta a reggelije elfogyasztását. Már épp a vége felé jártunk, amikor megpillantottuk Hanát. Gyorsan felpattantam és elkísértem idáig. Nagyon féltettem.

-Minden rendben.-akart ellenkezni, de én nem tágítottam mellőle. Miután mindennel végeztünk, hívott a főnökünk, hogy jó lenne, ha mindannyian bemennénk dolgozni. Összeszedtük magunkat és bementünk. Mi elkezdtünk próbálni, amíg Hanának egy másik bandán kellett segítenie. Amint végzett jelentkezett is nálunk és javította a hibáinkat. A próba felénél tartottunk, amikor egy itt dolgozó pasas bejött és elhívta Hanát, mert, hogy valaki keresi. Nagyon ideges lettem, nem tudtam, hogy ki keresheti őt.

*Hana szemszöge*

A főnök hívott, hogy most kicsit a Super Junior tagjaival kéne dolgoznom, aztán pedig a fiúkkal.  Teukkal egyeztettem a dolgokat, amiket észrevettem, majd ő közvetítette a fiúknak. Megcsinálták még egyszer kijavítva mindent, amit mondtam. Elégedetten mosolyogtam, majd elköszöntem és mentem vissza Chanékhez. Körülbelül fél óra telhetett el és egy itt dolgozó férfi bejött, hogy engem keres valaki és, hogy valami fontos dolog. Gondolkoztam, hogy ki kereshet, hiszen senki sem szokott keresni. Útközben észre sem vettem, hogy a férfi, aki szólt nekem már nincs velem. Lesétáltam a bejárathoz és kimentem. Majd megpillantottam egy ismerős arcot, akit már soha többé nem akartam látni.