*Hana szemszöge*
Miután ismét egyedül voltam otthon, illetve
dormban, próbáltam felhívni Chanyeolt, de ő nem vette fel. Halálra untam magam,
már nem tudtam takarítani, hiszen nem volt ki után és nem tudtam senkihez csatlakozni,
mert nem volt kihez. Teljesen ötlettelen voltam. Bekapcsoltam a tévét, de még
azt sem volt kedvem nézni. Körülbelül percenként néztem, hogy nem-e hív
valamelyik gyagyás, de egyiknek sem jutottam eszébe. Így hát lefeküdtem.
Reggel frissen és üdén keltem. Ja, nem! Nagyon
rosszul aludtam az éjszaka és nagyon sokszor felébredtem. Miután végig
kipipálhattam a reggeli teendőimet, a munka előtt bementem egy kis kávézóba,
ahol megvettem a legerősebb kávét, amit kínáltak és úgy folytattam tovább az
utamat. Az ajtóban üdvözöltem az infó pultosokat, utána pedig fölmentem az
NCT-s srácokhoz.
Az egész napom eltelt a srácok
csiszolgatásával és az az egy kávé nem ért sokat. Hulla voltam mire végeztünk,
azt meg pláne nem kell hozzátennem, hogy már este 11 van.
Fáradtan dobtam le a cuccaimat és rogytam le
Chan ágyára. Érdekes volt, hogy nem volt itt az a két ütődött, akivel mindig
együtt aludtam, amikor Yeol barátunk ”túlórázott”. Csak most jutott eszembe,
hogy egész nap a telefonomra sem pillantottam rá. Lehet, hogy kerestek a
srácok! Hirtelen a fáradtság összes jele eltűnt és szemeimben gyermeki
csillogás jelent meg, ahogy a kezembe kaptam a készüléket. Feloldottam a
telefont és meglepetésemre egy csomó hívás volt. Végig pörgettem a listán és
szinte mindegyikőjük hívott legalább tízszer. Bár a hívások számában Chan
nyert. Csak úgy mellékesen 70-szer hívott. Videó hívást indítottam, hogy
mindenki láthasson, ha sikerül elérnem őket, de én csak vártam, vártam és
vártam. Senki sem vette fel. Szomorúan tettem le a telefont és a sötét szobában
a plafont bámultam, majd elaludtam.
A következő napjaim pontosan ugyanígy teltek.
A srácok akkor hívtak, amikor dolgoztam és fordítva. Másnapokra átnyúlóan
gyakoroltam a dalaimat és a hozzájuk készített koreográfiát, amit közben betanítottam
a háttértáncosoknak is, miután kiderült, hogy már csak nagyon kis mértékben
találhatóak rákos szövetek a szervezetemben. Megújult erővel indultam neki és
sohasem fáradtam el legalábbis így éreztem, addig ameddig dolgoztam, otthon
pedig, mint akit megkínoztak úgy hullottam mindig be az ágyba.
Reggel mindent szinte robotként csináltam,
amikor is eszembe jutott, hogy a mai nap az pihenőnap számomra. Nem is
gondolkoztam rajta sokáig, hogy mit kellene tennem a mai nap. Összecuccoltam és
egyenesen a JYP-hez vittek lábaim. Reménykedtem benne, hogy ott lesznek a
srácok mire odaérek. Eszembe jutott az is, hogy mindig éhesek főleg Jackson,
így gyorsan elmentem még kaját venni. Hatalmas szatyrokkal közeledtem az
ügynökség kapui felé. Hirtelen megtorpantam, hiszen régen volt az, hogy én itt
elindultam, most pedig már másik ügynökségnél vagyok, mert itt a betegségem
miatt nem feleltem meg a feltételeknek.
-Kisasszony!-bólintott kedvesen az infó pultos
és kezével az utam iránya felé mutatott.
-Jó napot!-köszöntem kedvesen.
-Régen járt itt! Ideje volt már betérnie ide!
-Kis nosztalgia belefér!-nevettem fel.
-További szép napot kívánok!
-Köszönöm! Magának is!-fejeztük be a
társalgást én pedig tovább indultam a már jól ismert terem felé. Ahogy az ajtó
elé értem, a srácok hangját hallottam, ahogyan éppen apró veszekedéseket
folytattak, majd jókat nevettek.
-Sziasztook! Itt van a kistesó!-kiáltottam,
miközben kinyitottam az ajtót. Mondanom sem kell, hogy minden szempár rám
tapadt, majd pár másodpercnyi sokk utána megrohamoztak a fiúk és mindannyian
egyszerre akartak megölelni. Természetesen Yugyeom volt a leggyorsabb és ő
közvetlen közelről szorongathatott magához.
-Hugi! Végre már eljöttél szerény kis
hajlékunkba!-szorított jobban magához.
-Kaja szagot érzek?-kapta fel a fejét Jackson.
-Kaja kereső radar aktiválva?-tettem fel
nevetve a kérdést, persze nem vártam rá választ.-Hát srácok gondoltam, hogy nem
jöhetek el kaja nélkül, így hoztam.
-Szuper vagy Hana!-súgta a fülembe Mark, mikor
közelebb kerülhetett hozzám.-Már nagyon hiányoztál!
A mondatai hallatán elpirultam és nem tudtam,
mit kellene mondanom, hisz az egyértelmű volt, hogy azért voltam itt, mert ők
is hiányoztak. Miután kirámolták a szatyrokat, leültünk körben a földre és
mesélni kezdtünk. Mindannyian lesokkolódtak, amikor elmeséltem nekik a
betegségemet, de aztán mindannyijuknak felvirult a kedve, miután bejelentettem,
hogy megvannak hívva az esküvőmre.
-Ki a szerencsés lovag?-csillogott a szeme
Bambamnak.
-Hát Chanyeol.
-Az a Chanyeol? Park? Park Chanyeol?-nézett
fel hirtelen Jinyoung.
-Igen!-bólintottam egy hatalmasat.
-A kishúgocskám férjhez megy!-kezdte el
kántálni Yugyeom, akit JB oldalba vágott, hogy hagyja abba a gyerekes
viselkedést.
-Van olyan izmos, mint én?-nevetett fel
Jackson.
-Még izmosabb!-kacagtam fel.
-Ajajj! Akkor gyúrnod kellene!-szólt oda Mark.
-Teszek is az ügy érdekében most
azonnal!-mondta Jackson és egy szaltót nyomott.
Közösen nevettünk, majd miután elfogyasztották
az ételt, egy kis pihi után nekiálltak a munkának. Minden lépésüket gondosan
figyeltem és ügyeltem arra, hogy ne kezdjem el mondani a hibáikat.
Természetesen kikérték a véleményemet, de nem akartam közbe szólni JB dolgába.
A nap végén velük indultam el haza. Otthon
Haruval bementünk a szobánkba. Játszottam vele és simogattam, majd álomba
szenderültem.
*Chanyeol szemszöge*
Közösen töltöttük az utolsó vacsoránkat, majd
kint voltunk a repülőtéren. Hana kezét szorongattam, nem akartam egyedül hagyni
őt, nem akartam elmenni, itt akartam maradni, VELE! Hana végig mosolygott rám,
ami hozott számomra pár boldog pillanatot. A beszállásra várva egyre jobban
megrémültem. Hana köré fontam karomat és próbáltam kiélvezni a még együtt
tölthető időt. Így álltunk sokáig, majd Xiumin kezét a vállamra téve jelezte,
hogy indulnunk kell. Szorosabban öleltem Hanát. Egy idő kis idő elteltével
azonban ő kibontakozott a szorításomból.
-Drágám! Minden rendben lesz! Én itt leszek
majd, ha jöttök! Várni foglak pontosan ugyanitt téged! Vigyázok magamra!
-De én nem akarok menni.-nyafogtam lehajtott
fejjel, mint egy kisgyerek.
-Élvezni fogod, okés? Nem lesz semmi gond,
tudod, hogy itt vannak Jacksonék és ők, majd vigyáznak rám!-próbált biztatni.
-Biztos?
-Biztos!-csókolt meg.
Végül mosolyogva váltunk el. Miután kellőképpen
megnyugtatott boldogan szálltam fel a gépre. Körülbelül egy órával később már
el is aludtam.
Sehun ébresztgetett, amikor a leszálláshoz
készültünk. Azt első gondolatom az volt, hogy merre van Hana, de hamar eszembe
jutott, hogy nincs velem. Miután elfoglaltuk a szállásunkat, el is kezdődött a
munka. Egy percnyi nyugtunk sem volt. Minden este felhívtam Hanát, de egyszer
sem vette fel, persze ez fordítva is igaz volt, hiszen ő is mindig akkor hívott
minket, amikor nem értünk rá.
*1 hónappal később*
*Hana szemszöge*
A tegnapi nap folyamán egész nap a
debütálásomon dolgoztam és, ha kellett akkor kisegítettem a többieket, szóval a
nap végére nagyon elfáradtam. Hajnali 1 körül lehetett, amikor behullottam az
ágyba. Amint fejemet párna érte már aludtam is.
Másnap, ahogy felébredtem már 10 óra volt, ami
azt jelentette, hogy most szállt le az EXO gépe. Istenem, elkések! Haragudni
fog rám és mindennek a tetejében már lehet nem lesznek ott. Sírva indultam el.
Gyorsan tárcsáztam a sofőrünket, hogy minél hamarabb és minél gyorsabban
odaérjek, hátha még időben ott leszek.
Hát ez nem jött össze, mert a gép már
leszállt, így hát csak abba tudtam reménykedni, hogy a fiúk még nem szálltak
le. Rohantam, ahogy csak tudtam, közben könnyeim patakokban folytak. Egyszer
csak azonban egy hatalmas emberkének rohantam neki. Nem mertem kinyitni
szemeit, nem akartam tudni, hogy kinek mentem neki. Az viszont csak egy tény,
hogy neki mentem az illetőnek, de az a bizonyos valaki kibillent az
egyensúlyából és hanyatt esett, én pedig tökéletesen nyúltam el rajta. Mi lesz,
ha ezt Chan meglátja?! Mit csináljak?! Istenem segíts!
-Nagyon sajnálom, cs-csak a barátom ma jött
haza és elkéstem és már biztos nincs itt. Nagyon sajnálom!-duruzsoltam és
próbáltam felállni kisebb nagyobb sikerekkel, majd az idegennek vélt személy
hatalmas karjait körém fonta és nem zavartatta magát, hogy a reptér kellős
közepén fekszik egy gyagyás lánnyal.
*Chanyeol szemszög*
1 hónap eltelt és Hanaval lehetetlen volt
beszélni. Sőt a végére már annyira fáradtak voltunk a srácokkal, hogy ahogy a
szállásra megérkeztünk szinte hullaként estünk be az ágyba, de a mai nap más.
Végre hazamegyünk! Igen, jól hallottátok hazamegyünk! Hanahoz az én kis
csillagomhoz.
A repülő landolt én pedig szinte mindenkit
fellökve indultam meg. Ám amikor ott álltam a reptéren nem láttam senkit, aki
várt volna. Szinte orra estem az emberekben úgy haladtam tovább, majd hirtelen
valaki nekem szaladt én pedig hanyatt estem. Mikor kinyitottam a szememet Hana
síró alakjával találtam szembe magam.
-Nagyon sajnálom, cs-csak a barátom ma jött haza
és elkéstem és már biztos nincs itt. Nagyon sajnálom!-sírt és sírt, én pedig
nem tudtam, hogy mit kellett volna mondanom ,végül csak magamhoz öleltem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése