23. fejezet - Egy kis szórakozás

*Chanyeol szemszöge*

A földön feküdtünk és úgy szorítottam magamhoz Hanát. Szépen lassan megnyugodott és ekkor sikerült felállítanom és nekem is felállnom. Nem nyitotta ki a szemeit továbbra sem, csak sírt. Nem bírtam tovább. Kezeimmel közre fogtam arcát és ajkaimmal egy táncra hívtam az ő puha ajkait. Éreztem rajta, hogy meglepődött, de hamar tudatosulhatott benne, hogy én vagyok az, mert viszonozta a csókot. Levegőhiány miatt el kellett válnom tőle, ami nehezemre esett. Hana pedig, amint elváltunk egymástól ismét zokogni kezdett és kiszorította a szuszt is belőlem.

-Sajnálom! Sajnálom! Sajnálom!-ismételgette.

-Hé! Nézz rám!-emeltem fel a fejét.-Itt vagy nem? Akkor nincs okod bocsánatot kérni és ez a leteperéses fogadás nagyon tetszett!-villantottam meg legszebb mosolyomat.

-Ne legyél bolond!-csapott erőtlenül a mellkasomra. Én válaszként felkaptam és elindultam vele.

-Hé! A csomagok már nem is kellenek?-kiabált utánam Chen.

-Hozzátok utánam!-vigyorogtam és folytattam az utamat. Az sem érdekelt, hogy hány rajongó lát vagy hány nem. Mindannyian tudják, hogy nagyon szeretem ezt a lányt és foggal körömmel megvédem mindentől.

*Hana szemszöge*

Mikor hazaértünk, gyorsan kipakoltam Chan cuccait és bevágódtam az ágyba, várva kedvesemet. Semmi mást nem akartam csak vele lenni, vele pihenni. Már nagyon untam, hogy ilyen üres az ágy és hogy üres a dorm. Most végre minden megtelt élettel!

Minden rendben ment a srácok fellépésekre és fotózásokra jártak, én pedig ezalatt az idő alatt a tökéletességig fejlesztettem a produkcióimat. El kell, hogy mondjam, hogy meggyógyultam, ami azt jelenti, hogy 3 nap múlva fellépek, a fiúkkal, illetve szóló koncertezek. Remélem nekem is sikeres karrierem lesz, de most nem szabad ezen gondolkoznom. Gyakorolnom kell!

-Szívem nem jössz haza?-nyitott be a terembe Chan.-Mióta meggyógyultál sosem aludtál még itthon.

-Nem tehetem. Tudod nagyon jól, hogy jól kell teljesítenem.

-De már túlteljesítettél.-nézett rám szomorúan.

-Oké, megértettem.-forgattam meg a szemem-egyszer még elpróbálom.

-Megvárlak.-azzal leült a kanapéra és onnan figyelte a történéseket, de időközben elaludt.

Amikor befejeztem a próbát, átöltöztem és felkeltettem Chanyeolt.

-Gyere! Induljunk!

Ő válaszul nyöszörgött egyet-kettőt, majd elindultunk. A srácok már rég otthon voltak, így mi kénytelenek voltunk gyalogolni. Hát igen Chanyeol a csodás kocsiját nem vonszolja el mindenhova. Egymás kezét fogva sétáltunk a csillagos ég alatt és eszembe jutott, hogy miután meglesz a koncert, már férj és feleségként fogunk az utcákon lófrálni.

-Chanyeol.-szóltam félénken.

-Igen?-fordítottam felém arcát és láttam a szemein, hogy mennyire fáradt.

-A nászút.

-Mi van vele?

-Vigyük a fiúkat. Menjünk közösen.

-Mi? Miért?-nézett rám kerek szemekkel, de még így sem tudta leplezni, hogy valahol mélyen megnyugvással tölti el őt a gondolat.

-A családunk részei és úgy gondolom, hogy ők is megérdemlik a pihenést.

-Ezt jól látod, de ez akkor is a nászutunk.

-Velük együtt is kiváló nászutunk lesz.-vettem elő legbájosabb mosolyomat.-Ja, és a főnökkel már beszéltem.

-Istennő vagy!-kapott fel egy hirtelen mozdulattal.

-Tudom!-nevettem el magam.

Otthon igyekeztünk csendben örülni egymásnak, végül pedig gyors összedobtunk egy kis kaját és miután elfogyasztottuk azt, ügyelve arra, hogy Baek és Sehun ne kelljen fel, lefeküdtünk.

Reggel hatalmas csörömpölésre ébredtem. Kirohantam a szobából és azzal találtam szembe magam, hogy a fiúk, mint a kisgyerekek úgy játszanak. Egy baj volt. Chanyeol. A többiek verekedtek és nyúzták egymást, míg a mi ”kis” Yodánk ordítozva a földön fetrengett.

-Állj!-ordítottam el magam, mire mindenki befejezte a másik püfölését és rám néztek, majd Sehun lekevert egyet Kyungsoonak.

-Azt mondtam, hogy állj!-kiabáltam ismét. Csend telepedett a szobára, egyedül Chanyeol immár halk szenvedését lehetett hallani.

-Mi a francot csináltatok?-néztem végig rajtuk szúrós tekintettel.

-Ő volt!-hangzott egyszerre a válasz és mindenki mutogatni kezdett.

-Nem azt kérdeztem, hogy ki volt, hanem, hogy mit csináltatok?-emeltem még feljebb a hangom, amire láthatóan a srácok összerezzentek.

-Csak egy kicsit szórakoztunk.-vakarta meg a tarkóját JongIn.

-Egy kicsit szórakoztatok?-kezdtem bele hisztérikusan.-Mi van ha a fejét töritek össze? Ha? Mi lett volna? Itt hal meg, mert azt sem veszitek észre, hogy ordítozva a földön fekszik? Nektek elment az eszetek! Ajánlom, hogy rend legyen mire visszaérek a kórházból!-azzal odamentem Chanyeolhoz, megragadtam a pólóját és úgy húztam magam után. Hívtam a sofőrünket és addig, amíg meg nem érkezett felöltöztem, illetve felöltöztettem Chant, aki végig kiskutya szemekkel vizslatott, míg az én fejem már gőzölhetett.

-Nyomás!-ragadtam meg a pólóját és magam előtt lökdöstem, ahogy meghallottam, hogy cseng a telefonom.-Rendet akarok!-kiáltottam el magam utoljára és egy hangos ajtócsapódás jelezte, hogy kiléptem az ajtón.

*Kyungsoo szemszöge*

Reggel, amikor felébredtem már a srácok kint voltak a közös nappaliban és cukkolták egymást. Majd miután én is megjelentem a színen elkezdődött az igazi szórakozás. Mindenki ütötte a másikat párnákkal, vagy éppen ami a kezébe akadt. Hallottunk egy nagy csattanást, de nem foglalkoztunk vele tovább szórakoztunk. Bár ne tettük volna. Hanna elordította magát.

-Állj!-hallottuk meg a hangját és megdermedtünk. Ám a mi kis maknaenk nem bírta ki és egy hatalmasat sózott a nyakamra.

-Azt mondtam, hogy állj!-csendült fel ismét dühvel teli hangja. Teljesen olyan volt mintha a főnök szólt volna hozzánk. Hátborzongató!

-Mi a francot csináltatok?-hagyta el a száját a kérdés. Hangján hallani lehetett, hogy mindjárt felrobban olyan ideges.

-Ő volt.-mi persze, mint az óvodások egymásra mutogattunk, jelezvén, hogy ki is kezdte el az egészet.

-Nem azt kérdeztem, hogy ki volt, hanem, hogy mit csináltatok?-amint meghallottuk ismét a hangját mindannyian összerezzentünk.

-Csak egy kicsit szórakoztunk.-bátorkodott megszólalni JongIn. Bár ne tette volna!

-Egy kicsit szórakoztatok? Mi van ha a fejét töritek össze? Ha? Mi lett volna? Itt hal meg, mert azt sem veszitek észre, hogy ordítozva a földön fekszik? Nektek elment az eszetek! Ajánlom, hogy rend legyen mire visszaérek a kórházból!

Ott álltunk néma csöndben. Végig néztük, ahogy felráncigálja Yodát a földről, majd berángatja a szobába. Csak álltunk ott szinte megsemmisülve. Majd hirtelen kinyitódott a szobaajtó és ismét levegővétel nélkül figyeltünk.

-Rendet akarok!-kiabált ismét, majd az ajtó becsapódott.

Azonnal nekikezdünk a takarításnak. Mindenkinek volt valami feladata. JongIn felsepert, Chen felmosott, Sehun a párnákat tette a helyére, Suho kaját készített, Xiumin porszívózott, Baekyun és Lay a szobákat tette rendbe, jómagam pedig a konyhában mosogattam el Suho után. Amikor mindennel végeztünk megterítettük az asztalt természetesen 10 fő részére és vártuk, hogy hazajöjjenek Chanyeolék.

*Hana szemszöge*

Egész úton csendben ültünk, miután pedig bementünk a kórház épületébe, Chanyeolból áradtak a szavak, mint a Niagara vízesés.

-A fiúk nem tehetnek semmiről, az én hibám. Ne haragudj rájuk. Mi csak kicsit szórakoztunk és nem figyeltünk oda kellőképpen.

-Ne magyarázkodj. Semmi értelme.-mondtam unottan és vártam, hogy legyen valami.

Fél óra várakozás után behívták Chant. Megröntgenezték a kezét, majd 1 óra elteltével bekötötték neki. Megrepedt a csontja, így hát úgy döntöttek, hogy egy jól tartó kötés is megteszi, ha pedig nem, akkor vissza kell jönnünk és begipszelik.

A hazafelé vezető út is csendesen telt. Chan már nem jajveszékelt és én is megnyugodtam.

A házba belépve megpillantottam a 8 srácot az asztalnál és összeszorult a szívem. Minden patyolat tiszta volt és még kaját is csináltak. Ám a srácok nem örültek nekünk annyira, mint én nekik, ugyanis mindannyijuknak az álla a padlót seperte Chanyeol látványától.