4. fejezet - Berendezkedés, váratlan találkozás, tánc és éneklés (1/2)

*Hana szemszög*

Megvan az összes papír, a ház kifizetve. Éppen a szobámba pakolászok, amikor Sara felkiabál, hogy valaki engem keres.

-Küld fel a szobámba!-kiáltok vissza Sarának. Hallom, hogy Sara betereli a lakásba és a szobám felé vezeti. Tovább pakolászok, még ma szeretnék átköltözni a saját lakásomba.

-Szia!-köszön a vendégem. Nem nézek oda egyből, mert pont egy pólót hajtogatok, de a srác hangja nagyon ismerős. Elteszem a pólót és felnézek rá.

-Szia! SeungHwan? Hát te hogy találtál ide?-kérdeztem. Nagyon meglepődtem, hogy ő jött. Azt hittem, hogy Jackson vagy Mark. Hasonlít SeungHwan hangja Jackson és Mark hangjára és ezért gondoltam azt, hogy valamelyik srác az.

-Hát, amikor hazakísértelek, akkor bennem maradt az útvonal.-mosolygott. -Látom sok dolgod van. Költözöl?

-Igen költözök! Találtam lakást!-sikítottam.

-Nagyon örülök neki! Segíthetek valamiben?-kérdezte aranyosan a fiú. Látszott az arcán, hogy tényleg szeretne segíteni.

-Hát még én hogy örülök! Persze lenne mit.. -feleltem.

SeungHwan hozta a szekrényből a ruháimat én pedig hajtogattam, amikor ezzel végeztünk, körülnéztem, hogy mik maradtak még ki. Képek, füzetek, lapok, tollak és egyéb ékszerek, smink cuccok maradtak a szobában. SeungHwan a füzeteket nézegette, amikben néhol dalszövegek, néhol pedig emberekkel ábrázolt tánclépések vagy éppen rajzok, feljegyzések voltak. Összepakoltam mindent kivétel a füzeteket, amiket még mindig nézegetett a srác. Odasétáltam és a válla fölött néztem, hogy mit néz annyira. Egy rajz volt. Egy lány volt a rajzon, aki a szoba ablakában ült és szomorúan nézett ki az ablakon.

-Nagyon szépen rajzolsz-fordította oldalra fejét SeungHwan.

-Köszönöm-mosolyogtam.

-Miért rajzoltad? Ez annyira nem te vagy. Te mindig vidám vagy, de ez a rajz egyáltalán nem vidám. A többi rajzod sem ilyen.-érdeklődött. Láttam rajta, hogy nagyon kíváncsi a rajz eredetére.

-Ez a lány engem ábrázol. Ezt akkor rajzoltam, amikor eltört a lábam és az orvosok azt mondták, hogy így nem tudok majd táncolni.-szomorúan gondoltam vissza arra az időszakra. Egy kis szünet után folytattam-Én nem hittem az orvosoknak, és ahogy lekerült a gipsz a lábamról edzeni kezdtem, addig, míg a lábam annyira meg nem erősödött, hogy táncolni tudjak. Sokáig jártam még kezelésekre, de nagyon meglepődtek a kezeléseimet végző orvosok, mivel nagyon hamar erősödött és gyógyult meg a lábam. Most itt vagyok és tudok táncolni, már csak az álmom kell valóra váltanom. -mosolyodtam el a történet végére. SeungHwan nagyon meglepődhetett, mert a rajzot bámulta és nem szólt semmit.

-Te… nagyon erős lány vagy.-szólalt meg pár perc múlva és rám mosolygott.

-Igen, de induljunk, szeretnék már átmenni a lakásomba-mondtam neki izgatottsággal a hangomban és már kint is voltam a kisebb táskámmal a kezemben a nappaliban. Mikor ő is feleszmélt felvette a bőröndömet és utánam sietett.

-Te aztán bírod a tempót-lihegett mellettem.

-Szeretném mihamarabb befejezni a költözködést és még gyorsan be is szeretném rendezni a házat.-vigyorogtam rá.

-Nem semmi tervek. Talán egy hét alatt megakarsz lenni mindennel?-kérdezett vissza viccesen. Bólintottam egyet és mentem tovább.

-Te komolyan egy hetet adsz magadnak mindenre?-kérdezte ismét csodálkozva. Erre én megint csak bólintottam.

-Sajnos nincs túl sok időm, szóval szeretnék minél hamarabb kész lenni.-motyogtam és ezzel én lezártnak tekintettem az ügyet. Megérkeztünk a házhoz, kinyitottam az ajtót és feltereltem SeungHwant az emeletre. Utána mentem és mindent lepakoltunk a szoba egyik sarkába.

-Nem lesz ez a ház kicsit nagy számodra?-kérdezte csodálkozva.

-Nem. Én itt fogok fent aludni és a lenti szoba az tánc- illetve énekteremként fog szolgálni.-mosolyogtam rá.

-Komoly terveid vannak az biztos.-mosolygott SeungHwan is.

-Igen-bólintottam és körbefordultam a helyiségben.

-Nekem sajnos mennem kell, de majd még találkozunk.-köszönt el tőlem.

-Rendben. Szia!-mosolyogtam rá. Viszonozta mosolyomat és azzal kiment a lakásból, egyedül hagyva engem. Előkerestem a laptopomat és lementem a konyhába. A házban ez volt az egyetlen helyiség, ami úgy maradt, ahogy az előző tulaj használta. A többi helyiségből mindent kipakoltak és elvittek. Letettem a konyhaasztalra a laptopom és olyan szöuli boltokat kerestem, ahol olcsóbban tudok beszerezni bútorokat. Amíg nincs ágyam, addig még Saránál alszok, de utána kettéválnak útjaink.

**egy héttel később**

Megint eltelt egy hét. A táncpróbák még mindig húzósak és egyre fáradtabb vagyok így, hogy még a lakberendezést is én vittem véghez. Szerencsére már minden fontosabb dolog megvan. Egyetlen egy helyiség maradt még üresen, illetve nem teljesen üres, mert ott van a zongorám. A gyakorlótermem. Ma érkezik meg egy kanapé és minden szükséges dolog, ami a gyakorló termembe kell. A lakásom most már igazán otthonos. Nagyon szeretek itt lakni. A szobámban van egy nagyobb ágy, az egyik falon egy nagy szekrény van, a másik falon pedig pár polc, amin dísztárgyakat és képeket helyeztem el.

(Valami ilyesmit kell elképzelni)

A nappaliban néztem a tv-t, amikor valaki kopogtatott. Gyorsan odasiettem az ajtóhoz és kinyitottam.

-Jó napot! Meghoztuk a rendelt dolgokat.-mondta a férfi.

-Jó napot! Jöjjön utánam, megmutatom, hogy hova kell tenni azokat.-vezettem be a gyakorló termembe kedvesen a férfit. Elmondtam neki, hogy mit hova kéne tenni. A férfi elmondta a társának azt, amit én mondtam és már pakolták is a kanapét és a többit. Amikor végeztek kifizettem a szállítás árát.

-Köszönöm! Viszlát!-köszöntem el és már csuktam is be magam után az ajtót. Rohantam a frissen berendezett helyiségbe és csodálattal néztem körül. 

Miközben csodáltam a szobát megszólalt a telefonom. Szaladtam fel a szobámba, hogy fel tudjam venni. Az asztalomon zenélő készülékre néztem és örömmel nyugtáztam, hogy Jackson hív.

”Szia Hana!”-kiáltott a telefonba.

”Hali Jackson!”-köszöntem neki kicsit izgatottan.

”Kész a lakás? Nagyon izgatott a hangod!”-ezek szerint ő is észrevette, hogy izgatott vagyok.

”Igen kééész!”-kiabáltam a telefonba.

”Nyugi Hana. Nyugiii..Istenem fejezd már be a sikítást, mert kiszakad a dobhártyám!”-nevetett a telefonba.

”Befejeztem…”-mondtam kicsit durcásan.

”Akkor holnap buli?”

”Jackson ezzel várjunk egy kicsit. Szeretném, ha itt lenne a legjobb barátom is. Vele is meg kell beszélnem”-mondtam.

”Oké. Akkor egy hét múlva pénteken. Szia”-és ezzel kinyomta a telefont. Nem tudom, hogy mi lett Jacksonnal. Mindegy nem is idegesítem magam vele, inkább megyek és írok Milánnak, hogy akkor ráér-e.

< Szia Milán! >

< Szia Hana! De rég nem beszéltünk… Minden rendben? Mesélj! >

< Igen minden rendben! Remélem veled is minden oké. Lenne egy kérdésem! >

< Persze minden rendben van! Mit szeretnél? >

< Jövőhéten csütörtöktől szombatig ráérsz? >

< Öhm.. Igen. Miért kérdezed? >

< Házavató bulit tartok és szeretném, ha te is eljönnél… >

< Oooh.. Persze, hogy ráérek. Csak egy gond van… >

< Ha a repülőjegy, akkor ne aggódj már megvettem és be is jelentettem! >

< Köszönöm, de tudod, hogy nem kellett volna.. nagyon sokba kerülhetett, hogy fogom visszafizetni?>

< Azzal, hogy eljössz! Puszi! Várlak, szia! >

Becsuktam a laptopom, összepakoltam az edző cuccomat és elindultam az iskolába.

**3 órával később**

A próbának vége, nagyon kifáradtam. Felvettem a pulóverem ugyanis este 21:30 van és így leizzadva kicsit hidegebbnek érzem a levegőt. Ja és persze nem akarok megfázni.. Bedugtam a fülhallgatóm elindítottam a lejátszási listám és nekivágtam a hazafelé vezető útnak. Már nagyon fáradt voltam és csak a földet néztem miközben nekimentem valakinek. Hirtelen felkaptam a fejem, gyors kivettem a fülhallgatót a fülemből és a srácra emeltem tekintetem.

-E-e-elnézést!-nyöszörögtem. Nagyon szégyelltem magam, főleg az után, hogy rájöttem ki is ez a srác. Jeon Jeong Guk. Művésznevén Jungkook.

-Semmi baj. Legközelebb figyelj oda jobban.-mondta. Idol létére nagyon kedves volt, én azt hittem, hogy ordítani fog velem.

-Rendben. Még egyszer nagyon sajnálom!-hajoltam meg.

-Egyébként merre mész?-intézte nekem a kérdést. Én már háttal voltam neki. Nagyon meglepődtem így lassan megfordultam és ránéztem.

-Épp hazafelé tartok.-mondtam.

-Hazakísérlek. Ilyen szép hölgyek ne sétáljanak egyedül ilyenkor.

-K-köszönöm!-és egy félmosolyt küldtem felé elindultam a megfelelő irányba. A srác 177cm körül mozoghat, de hozzám képest még így is nagyon magas. A haja sötétbarna, már majdnem fekete és a hajában világosabb tincsek is vannak. Gyönyörű szemei vannak. A barna legsötétebb árnyalata, szóval a szemei is épphogy nem feketék. Egy feszülős fekete farmert, egy fekete pólót és egy (természetesen) fekete sapit visel. A fülében egy fekete kerek fülbevaló van. Észre vettem, hogy a kezén egy heg van. A bal kezén, a felsőkarján, de még éppen, hogy a könyöke irányába. Ezt a heget a fekete póló próbálja takarni, de egy kisebb kézfelemelésnél egyből meglátszik a heg.

Elmélkedésemben egy hang zavart meg, ugyanis a srác beszélni kezdett.

-Mi a neved?-kérdezte. Biztos jót derült rajtam, mert zavaromban még a nevemet is elfelejtettem.

-Hana-félénken válaszoltam.

-Jungkook.-biccentett.-Merre voltál?

-Táncpróbáról jöttem.

-Áhh szóval te táncolsz!- csodálkozott.

-Is..-nem mertem többet mondani, mert féltem, hogyha elkezdem elmesélni az életemet, akkor megun és itthagy.

-Is?-kérdezett vissza.

-Táncolok és énekelek.-adtam neki a választ.

-Hát nagyon kíváncsivá tettél és elég különleges lány vagy. Majd megmutatod, hogy mit tudsz?-kacsintott rám és megmutatta az 1000 wattos fogsorát. Nekem nem is kellett több, az arcom paradicsom piros lett és még megszólalni sem tudtam.-Na megmutatod?-mosolygott tovább. Legszívesebben leütöttem volna.

-P-p-persze.-bólintottam lassan.

-És mikor?-felhúzta a szemöldökét és úgy nézett rám.

-Öhm.. Akár ma… A lakásomban..-nyögtem ki nehezen.

-Rendben!-kiáltott fel kaján vigyorral az arcán. Majd csöndben folytattuk utunkat. A sebét néztem, nagyon érdekelt, hogy mi történhetett vele, de nem kérdezek rá. Ő is észrevette, hogy a kezét nézem és letakarta a másik kezével. Van egy kósza gondolatom, hogy Jungkook sem szereti, hogy ott van. A további szakaszon próbáltam nem a kezét nézni, néha az arcára néztem. Már ő sem takarta a sebet, gondolom ő is annyira figyeli azt, amit én csinálok, mint ahogy én figyelem őt.

-Megérkeztünk-mondtam, mikor az ajtóhoz értünk. Kinyitottam az ajtót és beljebb tessékeltem a fiút. A cuccaimat ledobtam a nappaliban lévő kanapéra és fordultam is vissza. Ijedten néztem körbe, amikor láttam, hogy a srác nincs ott, ahol eddig volt. Azt hittem, hogy lelépett, de egyszer csak a gyakorlótermemből zongora hangja hallatszott, így arra vettem az irányt.

Amikor benyitottam a terembe Jungkook abbahagyta a zongorázást és ijedten nézett rám, mintha rajtakaptam volna valamin, pedig tudta, hogy itt vagyok.

-Elnézést.-hajtotta le fejét a srác.

-Semmi gond, nyugodtan játszhatsz.-mosolyogtam rá, de ő nem nézett rám.-Nézz már rám... Nem haragszom.. Játssz ha szeretnél.

-Csak egy két dallam megy.-válaszolt miközben felemelte fejét és végre a padló helyett rám nézett.

-Nem baj, de az szép volt. Játszd el újra.-kérleltem.

-Nem miattam vagyok itt.-makacskodott.

-De nem miattam ültél le oda. Ha nem játszol, akkor nem mutatom meg, hogy mit tudok..-fektettem le a játékszabályokat.

-Jóh.. Rendben.-egyezett bele és elkezdete játszani a dallamot. Azalatt a félóra alatt, amióta vele vagyok, már láttam komolynak és gyerekesnek is. Ezt a két arcát tökéletesen tudja alkalmazni bizonyos szituációkban. 

-Min gondolkozol?-kérdezett

-Rajtad.-csúszott ki a számon. Az arcom pirosra váltott, a padlót bámultam. Hogy lehetek ekkora hülye? Hogy mondhattam ezt? Ő egy idol. Most mit gondol majd rólam? Nekem elment az eszem.

-És mi fordult meg abban a csinos fejedben?-kérdezte és elővette a legsármosabb arcát. Ezt nem hiszem el! Most még pirosabb lettem. Fogtam magam feláltam és kimentem a konyhába.

-A fenébe-mondtam és ráütöttem a pultra.

-Mi a baj?-hallottam meg hangját és ránéztem. Azzal a kiskutya szemekkel nézett rám aminek nem lehet ellenállni.

-Semmi, csak…-már megint jár a szám, de hogy minek... Nagyon szégyellem magam. Szánalmas, amit mondtam.

-Igen?-kérdezte egyre nagyobb érdeklődéssel.

-Semmi, hagyjuk.. Gyere megmutatom, hogy mit tudok.-bújtam ki a válaszadás alól. Megfogtam a csuklóját és magam után húztam. Csodálkozva nézett rám, de elindult. Már megint mit csinálok? Nekem totál bekattant az agyam. Behúztam a szobába leültettem a gép elé.

-Indíts el valamit.-mondtam és beálltam a tükörrel szembe. Jungkook azonnal kutakodni kezdett a youtube-on és 1 perc múlva talált is egy számot. (Cheetah-My number) Amint megszólalt a zene, azon voltam, hogy kizárjam Jungkook jelenlétét. Amint ez sikerült elkezdtem táncolni. A számnak vége lett én pedig lihegve néztem a kanapén ülő reakcióját. Elégedetten mosolyogtam, ugyanis Jungkook tátott szájjal nézett.

-Na mi az elvitte a cica a nyelvedet?-incselkedtem vele.

-Huhh.. -fújtatott.

-Mi az?-kezdtem kétségbe esni. Nagyon megijedtem, hiszen ő mégis csak egy idol.

-Nagyon jól táncolsz! Most szeretném meghallgatni a hangodat is.-mondta.

-Rendben.-remegett meg a hangom. Odasétáltam a számítógéphez, rákerestem a Paper hearts című dalra, amit mellesleg a kanapén ülő srác énekel. Elindítottam egy olyan verziót, ahol csak a zene volt és visszasétáltam a terem közepére. Becsuktam a szemem, hátat fordítottam a fiúnak és elkezdtem énekelni. A kezemet ökölbe szorítottam, annyira izgultam, hogy mi lesz a véleménye. Majdnem elájultam ott előtte. A számnak vége lett és kíváncsian pillantottam a tükörbe. Nem tudom, hogy min gondolkozhatott a srác, de számomra semmi bíztatót nem mutatott az arca.

-Azt hiszem, ezt a dalt inkább neked kellene énekelni és nem nekem.-szólalt meg végül.

-M-miért?-kérdeztem.

-Nagyon szép hangod van és hát.. Hát lehet, hogy szebben elénekled, mint én.-hajtotta le a fejét Jungkook.

-Ne viccelj már!-emeltem fel a hangomat.-Te idol vagy és sokkal több gyakorlatod van benne, mint nekem. Én csak amatőr vagyok! Ne mondj ilyet!

-Hát nem úgy tűnt, mintha csak amatőr lennél. A hangod gyönyörű és tökéletesen használod, a mozgásod kidolgozott és dinamikus.. Nem éppen egy amatőrre utal.-hadarta és a végén mélyen a szemembe nézve lassan mondta el utolsó mondatát. Ha nem lettem volna ideges, akkor lehet, hogy összeesek attól a tekintettől, de nem most. Most túl ideges voltam ahhoz, hogy ezzel foglalkozzak. Valahol örültem neki, hogy megdicsért, de nem vagyok olyan jó, mint ahogy mondja.

-Nekem mennem kell, de remélem még találkozunk.-mosolygott rám Jungkook és elindult kifelé. Elindultam én is, hogy kikísérjem, de az ajtó előtt megtorpant.

-Lehet egy kérdésem?-nézett rám kiskutyaszemekkel.

-Persze.-mosolyogtam rá.

-Öhm.. Megadod a számod?-kérdezte és felém nyújtotta a telefont. Elvettem és beírtam a telefonszámom majd Hana ^^ néven mentettem a névjegyek közé. Visszaadtam a telefont. Keresgélt a névjegyek között és amikor megtalálta a nevem elmosolyodott.

-Akkor majd hívlak! Szia!-mutatta meg 1000 wattos fogsorát és elindult kifelé.

-Várom! Hali!-kiáltottam. Még utoljára visszafordult, én elmosolyodtam ő pedig integetett. Én is így tettem, majd néztem, hogy elhagyja az utcát.