4. fejezet - A váratlan találkozás (2/2)

*Jungkook szemszög*

Egy átlagos napnak indult, mint a többi. Reggel sietés, fanmeeting, este pedig próba. Egy húzós táncpróba után igyekeztem haza, amikor egy lány nekem jött. Megfordultam és a lányra néztem. Szép hosszú világosbarna haja volt, szemei nem a megszokott barnák, arca szép és ápolt, egy kis szempillaspirál van rajta, ami nálam külön jó pont. Nem szeretem, ha valaki túlsminkeli magát. Az alakja.. Na hát ez az, ami  engem annyira megfogott, hogy egyszerűen nem tudtam tartani magam az idol léthez. Más idolok, amikor nekik megy valaki ordibálni kezdenek vagy elég bunkón viselkednek, de nekem ez nem ment ezzel a lánnyal. Nagyon lassan megfordult és kivette a fülhallgatót a füléből. Rám nézett és gondolom felismert, mert az ijedtséget lelehetett olvasni az arcáról. Furcsa, hogy ő nem az a rajongó típus. Amint meglátta, hogy kinek ment neki nem sikítozni kezdett, hanem elszégyellte magát. Láttam az arcán.

-E-e-elnézést!-nyögte ki.

-Semmi baj. Legközelebb figyelj oda jobban.-mondtam és félmosolyra húztam számat. Annyira aranyos volt, ahogy a betont nézte és csak egy-két pillanatra mert a szemembe nézni.

-Rendben. Még egyszer nagyon sajnálom!-hajolt meg.

-Egyébként merre mész?-tettem fel neki a kérdést. Ő már háttal volt nekem. Nagyon meglepődhetett, de lassan megfordult és rám nézett.

-Épp hazafelé tartok.-mondta.

-Haza kísérlek. Ilyen szép hölgyek ne sétáljanak egyedül ilyenkor.-kedveskedtem.

-K-köszönöm!-mondta aranyosan és kaptam egy félmosolyt a lánytól, majd elindult. Én hűségesen követtem. Annyi kérdésem volt hozzá, azt sem tudtam mivel kezdjem. Láttam, hogy van nála egy nagy táska, gondolom edzésről jött. Majd azt is megkérdezem, hogy hol volt. Hosszas csend után én törtem meg a csendet.

-Mi a neved?-kérdeztem és elengedtem egy mosolyt.

-Hana-válaszolta félénken.

-Jungkook.-biccentettem. Tudtam, hogy tudja ki vagyok.-Merre voltál?

-Táncpróbáról jöttem.

-Áhh szóval te táncolsz!- csodálkoztam. Őszintén, én azt hittem, hogy ő is valami fitness lady.

-Is..- felelte. Láttam rajta, hogy nem meri tovább mondani ezért visszakérdeztem.

-Is?

-Táncolok és énekelek.-kaptam választ.

-Hát nagyon kíváncsivá tettél és elég különleges lány vagy. Majd megmutatod, hogy mit tudsz?-kacsintottam rá egy óriási mosoly keretében. Ahogy tovább vizslattam Hanát láttam, hogy kipirosodott az arca. Nagyon aranyos volt, hogy úgy kezel mintha én is egy hétköznapi ember lennék.

-Na, megmutatod?-mosolyogtam.

-P-p-persze.-bólintott lassan.

-És mikor?-felhúztam szemöldökömet és úgy néztem a lányra.

-Öhm.. Akár ma… A lakásomban..-nyögte ki ezt a pár szót.

-Rendben!-kiáltottam fel kaján vigyorral az arcomon. Újra csendbe burkolódzva folytattuk az utunkat. Észrevettem, hogy a lány a kezemet nézi. Elsőre nem is esett le, hogy mit néz ennyire, csak akkor, amikor lepillantottam a bal könyököm irányába. Igen, ott volt egy nagyon jól látható heg. Általában igyekeztem olyan cuccokat hordani, amik takarják, de a pólók alól mindig kilátszott. Van egy hegem az arcomon is, de azt nem láthatta, mivel az is a baloldalon helyezkedik el. Nagyon zavart, hogy a kezemet nézi, ezért egy laza mozdulattal rátettem a másik karomat is. Ezután láttam, hogy próbálja nem a kezemen lévő sebet nézni, ezért elvettem a kezem a hegről. Útközben azt is észrevettem, hogy néha-néha az arcomat figyeli. Gondolkodásomból Hana édes hangja zökkentett ki.

-Megérkeztünk-mondta. Kinyitotta az ajtót és beljebb tessékelt. Amíg ő ledobta a cuccait én bekukkantottam egy helyiségbe, aminek az ajtaja nyitva állt. A helyiségben egy falon tükrök voltak, volt bent egy zongora, egy kanapé és minden egyéb felszerelés, ami a mi tánctermeinket is díszíti. Annyira vonzott a zongora, hogy lassan odasétáltam hozzá, majd leültem. Kis hezitálás után ujjaimat a billentyűkre helyeztem és a YoonGitól tanult kis dallamot kezdtem el játszani. Mikor Hana bejött abbahagytam a játékot és ijedten meredtem a lányra. Féltem, hogy nagyon lefog szidni azért, hogy engedély nélkül folytattam a tevékenységet.

-Elnézést.-hajtottam le fejemet.

-Semmi gond, nyugodtan játszhatsz.-mosolyogott rám, de én nem néztem rá.-Nézz már rám... Nem haragszom.. Játssz, ha szeretnél.

-Csak egy két dallam megy.-emeltem fel fejemet és Hanára néztem.

-Nem baj, de az szép volt. Játszd el újra.-kérlelt.

-Nem miattam vagyok itt.-makacskodtam.

-De nem miattam ültél le oda. Ha nem játszol, akkor nem mutatom meg, hogy mit tudok..-Nézett rám kicsit mérgesen.

-Jóh.. Rendben.-egyeztem bele és elkezdetem játszani a dallamot. Többször is újrakezdtem, mert láttam a lányon, hogy tetszik neki. Ahogy az arcára néztem, azt is észrevettem, hogy valamin nagyon gondolkozik, így megkérdeztem tőle.

-Min gondolkozol?

-Rajtad!-mondta és szép kis orcája pirosra váltott, majd a padlót vizslatta.

-És mi fordult meg abban a csinos fejedben?-elővettem a legcsábítóbb mosolyom, hogy még nagyobb hatást érjek el. Ééés igen! Sikerült. Kis arcocskája kétszer pirosabbra váltott, viszont, amikor kirohant a szobából megijedtem.

-Vajon mi járhat a fejében?-kérdeztem magamtól hangosan és a lány után indultam. Hallottam egy halk motyogást, majd mire odaértem Hana a pici kis törékeny kezét ökölbe szorítva vágta a pultra.

-Mi a baj?-ijedten méregettem a lányt, az arcom olyan lehetett, mint a kiskutyák pofija, mert fujtatott egyet és neki fogott valamihez.

-Semmi, csak…-hagyta abba gyorsan.

-Igen?-érdeklődtem tovább. Most már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi jár a fejében, ugyanis láthatóan rólam van szó.

-Semmi, hagyjuk.. Gyere, megmutatom, hogy táncolok.-bújt ki a válaszadás alól. Hirtelen megfogta csuklómat és maga után kezdett el húzni. Visszavezetett a terembe, majd leültetett a számítógép elé.

-Indíts el valamit.-utasított és beállt a tükörrel szembe. Gyorsan megnyitottam a youtube-ot és egy számára ismeretlen szám után kutakodtam. Megtaláltam a megfelelő számot a My number-t, amit Kim Eun-young, azaz Cheetah énekel. Elindítottam és a kanapéhoz mentem. A lánynak nem kellett sok idő, már táncolt is. Ahogy néztem a lány mozgását, majdnem még a nyál is kifojt a számból. Eszméletlen, ahogyan a testét tudja használni. Minden porcikáját megtudja mozgatni. A számnak vége lett, de én még mindig csak Hanát bámultam tátott szájjal. Érzékeltem, hogy a tükörből engem néz Hana, de képtelen voltam megformálni a szavakat.

-Na miaz elvitte a cica a nyelvedet?-incselkedve szólt oda.

-Huhh.. -fújtattam egyet, ugyanis még mindig nem tudtam mit kellene mondanom.

-Mi az?-kérdezte és látszott arcán, hogy kezd kétségbe esni.

-Nagyon jól táncolsz! Most szeretném meghallgatni a hangodat is.-ennyi volt, amit kitudtam mondani.

-Rendben.-remegett meg a hangja, majd odasétált a számítógéphez. Hana elindított egy dalt, de olyan fajtát keresett belőle, aminek csak az alapja, a zene volt meg. Visszasétált a terem közepére és a tükör felé fordult. Amikor ráeszméltem, hogy melyik dalt választotta, majdnem elájultam. Aztán kaptam a következő csapást, ugyanis meghallottam a hangját. Gyönyörűen énekelte el a dalomat. Annyira meghatódtam, hogy egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Gyorsan letöröltem, hogy nehogy észrevegye. Ráadásul még talán neki jobban is illik ez a dal vagy esetleg lehetne duett és akkor evvel a gyönyörűséggel szerepelhetnék egy színpadon. A dalnak vége lett, így az engem méregető lány láttára szóra nyitottam a számat.

-Azt hiszem, ezt a dalt inkább neked kellene énekelni és nem nekem.

-M-miért?-kérdezte.

-Nagyon szép hangod van és hát.. Hát lehet, hogy szebben elénekled, mint én.-hajtottam le a fejem.

-Ne viccelj már!-emelte fel aranyosan hangját.-Te idol vagy és sokkal több gyakorlatod van benne, mint nekem. Én csak amatőr vagyok! Ne mondj ilyet!

Ez nagyon jól esett a lelkemnek, de még mindig az én álláspontomnál ragadtam meg.

-Hát nem úgy tűnt, mintha csak amatőr lennél. A hangod gyönyörű és tökéletesen használod, a mozgásod kidolgozott és dinamikus.. Nem éppen egy amatőrre utal.-hadartam, amikor mondandóm végére értem a szemébe néztem és lelassítottam a beszédtempómat. Monológom befejeztével rápillantottam a teremben lévő órára, ami már 22:20-at mutatott és idegesen nyugtáztam, hogy holnap megint karikás szemekkel fogok felkelni.

-Nekem mennem kell, de remélem még találkozunk.-mosolyogtam Hanára. A lány elindult, hogy kikísérjen és én is elindultam utána, azonban az ajtóban megtorpantam. Nem mehetek úgy el, hogy még a számát sem kérdezem meg egy ilyen gyönyörű lánynak.

-Lehet egy kérdésem?-néztem rá kiskutyaszemekkel.

-Persze.-mosolygott.

-Öhm.. Megadod a számod?-mondtam miközben óvatosan felé nyújtottam a telefonomat. Hana elvette és pötyögni kezdett, majd visszaadta a telefont. Gyorsan végignéztem a névjegyeket és a h betűnél megtaláltam a lány nevét. Hana^^. Így írta be a nevét nekem, ezen mosolyognom kellett.

-Akkor majd hívlak! Szia!-vigyorogtam és elindultam kifelé.

-Várom! Hali!-kiáltotta utánam. Megfordultam és egy sármos mosoly keretében integettem neki. Hana is így tett, azután pedig egyenesen a dormunk felé vettem az irányt. Az egész hazavezető úton a lányon járt az eszem. Nem is figyeltem, hogy merre visznek lábaim, csak mentem. Felnéztem az égre és mosolyogva bámultam fel a nagy sötétségre. amit megannyi kis csillag díszített. Körülbelül 30 perc séta után megérkeztem a dormunkhoz. Igyekeztem nagyon halkan kinyitni a zárat, hogy ne ébresszek fel senkit, de meglepetésemre az ajtó nyitva volt. Az ajtó előtt állva azon gondolkoztam, hogy vajon miért van nyitva. Majd benyitottam. Hat ideges alak állt előttem engem körbevéve és mindegyik idegesen méregetett.

-Hol a fenébe voltál Jungkook?!-kiabált rám Jimin.

-Mi volt ennyire fontos?-kérdezte kicsit higgadtabban Namjoon.

-Elnézést-hajtottam le a fejem a mai napon már sokadjára és indultam volna a szobám felé, azaz a szobánk felé, ugyanis Taehyunggal osztozkodunk egy szobán, de egy kéz megakadályozott.

-Hol voltál?-nézett rám Jin érdeklődve.

-Csak kiszellőztettem a fejem.-pislogtam rá fáradtan.

-Rendben ezt majd még megbeszéljük reggel. Nyomás aludni!-parancsolt rám Namjoon.

-Nincs mit megbeszélnünk.-jelentettem ki nemes egyszerűséggel és elindultam a szobánkba. Immár senki nem akadályozott meg benne. Összeszedtem az cuccaimat, amiben aludni fogok és kicsoszogtam a fürdőbe. Megengedtem a forróvizet és cuccaimat a szennyesbe dobva beálltam a zuhany alá. A forróvíz égette a bőröm, de nagyon jól esett, megnyugtatott. Nem tudom mennyi ideig lehettem a fürdőben, de dörömbölésre lettem figyelmes.

-Jungkook haladj már! Már vagy egy órája bent vagy! Baj van?? Jungkook!!-kiabált egy számomra nagyon is ismerős hang. A hang gazdája pedig nem más mint Taehyung.

-Mindjárt megyek.-mondtam unottan és azzal elzártam a vizet, megtörölköztem, majd felöltöztem. Egy egyszerű fehérpólót és egy szürke sportos nadrágot használtam pizsamának. Kiballagtam az ajtón és egy szinte velem egymagas Taehyunggal találtam szembe magam.

-Tudom, hogy hazudtál a többieknek.-kezdett bele faggatásomba.

-Most nincs igazad Tae.-mondtam ugyanolyan unottan, mint az előbb, majd elsétáltam mellette és elindultam a szobánkba. Benyitottam, az asztalról elvettem a telefonom, arrébb löktem a takarómat és a falnak nekidőlve elkezdtem nyomkodni. Kicsit később V megint odajött hozzám és nyaggatni kezdett.

-Mit csináltál olyan sokáig? Kivel voltál?

-Nem voltam senkivel sétálgattam az utcán, utána pedig leültem a padra.-hazudtam. A legjobb barátomnak hazudok, de nem tehetek mást. Nem szeretném, ha megtudná, hogy mit csináltam és kivel voltam. Így tovább nyomkodtam a telefonomat.

-Jungkook!-kiabált rám Tae és kikapta a kezemből a telefonom.

-Taehyung! Azonnal add vissza a telefonomat!-ordítottam. Nem engedelmeskedett én pedig nagyon bepipultam. Többször is volt már ilyen és sosem jelent jót. Az ilyen történések eddig mindig ordibálással és minimum egy ütéssel végződtek. Most sem lett másképp. Taehyung kirohant a szobából a telefonommal a kezében és kutakodni kezdett benne. Én utána rohantam, nem akartam, hogy eljusson a névjegyekig.

-Tae add vissza!-próbáltam higgadt lenni.

-Mit titkolsz annyira Kook?-kérdezett és fel sem nézett a telefonból.

-Nem titkolok semmit. Tudod jól, hogy nem szeretem, ha elveszed a mobilom.-néztem rá mérgesen.

-Hazudsz!-emelte fel újra hangját. Sajnos drága barátom nagyon jól ismer már engem.

-Add ide!-ordítottam összeszorított fogakkal és futottam. Amint utolértem letepertem a földre, ráültem mellkasára és próbáltam kivenni a kezéből a telefont, de nem adta. Eldobta messzire. Én annyira begőzöltem, hogy ököllel arcon vágtam. Tae a fájó ponthoz kapott és a szemembe nézett.

-Jungkook.-mondta nevemet elhaló hangon.

-Nem érdekelsz!-kiáltottam. Feltápászkodtam mellkasáról, majd a telefonomért mentem. Természetesen a telefonom képernyője összetört, de azon kívül szerencsére semmi baja nem lett.

-Megérdemelnél még egyet!-mutattam fel telefonomat Taenek. Az arcán egy kis vér folyt végig, gondolom olyan erősen megütöttem, hogy felszakadt egy kis részen az arca. Fordultam volna vissza a szobánkba, amikor Jimin utánam szólt.

-Kookie mi volt ez?

-Menj aludni.-mondtam odasem figyelve és nyitottam az ajtót, de egy kéz meggátolt.

-Jungkook! Kérj bocsánatot Taetől!-mondta. Megfordultam és Jiminre néztem.

-Nem érdekel az az idióta!-ordítottam.

Bementem a szobába és magam után becsaptam az ajtót. Lefeküdtem az ágyamra és a plafont néztem. Tényleg nem kellett volna megütnöm Taet. Úgysem talált volna semmit, de elborult az agyam. Majd bocsánatot kérek. Csak bámultam és bámultam, de sem az álom nem jött a szememre, sem Taehyung nem jött vissza, ezért én mentem ki. A kinti fényben megláttam, hogy kicsit véres az öklöm, ezért a fürdőszobába mentem és lemostam a kezem, majd visszasétáltam a nappaliba, ahol Tae egy sebtapasszal az arcán ült és bámult. Oda csoszogtam a kanapéhoz és leültem mellé, majd én is bámultam magam elé.

-Hé haver! Sajnálom.-néztem V arcára, de nem kaptam választ, csak bámult tovább maga elé.

-Ha elmondom, hogy hol voltam akkor figyelsz végre rám?-próbálkoztam.-Megüthetsz. Visszaadhatod.-mondtam szomorkásan. Erre már Tae is felfigyelt, majd egy fejbólintással jelezte, hogy elfogadta a feltételeket. Így hát belekezdtem a történetbe.

-Ugye én maradtam még gyakorolni, mert úgy éreztem, hogy szükségem van rá. Aztán elindultam haza, de egy lány nekem jött.-Ekkor Tae az arcomat kezdte el nézni, én pedig továbbra is magam elé meredtem.-Ő nem olyan volt, mint a többi rajongó, hogy sikítozni kezdett. Félénk volt és láttam, hogy szégyenkezik amiatt, hogy nem figyelt. Megkérdeztem, hogy hol volt és ő elmondta, hogy táncol is és énekel is. Én nagyon kíváncsi lettem, ezért hazakísértem, ő pedig megmutatta, hogy mit tud. Azután elkértem a számát és hazajöttem.-fejeztem be a történetet. Nem mondtam el mindent, de Taenek ennyi is elég.

-Megvan a telefon száma?-kérdezte csodálkozva. Én mosolyogva bólintottam, majd egy nem várt pillanatban Tae akkorát bevert nekem, hogy felszakadt a számszéle.

-Te őrült vagy??-néztem rá meglepődve.

-Kookie becsajozott! Kookie becsajozott!-dalolászta és már el is tűnt. Ez hiányzott. Beslattyogtam a szobánkba és lefeküdtem az ágyamra.

-Tae..-szóltam.

-Hm?

-Tényleg sajnálom, hogy megütöttelek. Elborult az agyam.

-Semmi, de most már aludjunk. Jó éjt Kook!

-Jó éjt Tae!-szemeimet becsuktam, majd elnyomott az álom.