7. fejezet - Szerelmes fiatalok

*Jungkook szemszög*

Amikor Hana felhívott nemet mondtam neki, nem örült neki, de mit tehettem volna. Fotózásunk volt és elég sokáig tartott. Amint befejeztük nyaggatni kezdtem a fiúkat, hogy mégiscsak menjünk el, de ők nem akartak, merthogy fáradtak. Végül sikerült kikönyörögnöm és elmentünk Hanához. Én álltam közvetlenül az ajtóban, mikor csengettem. Hana kinyitotta az ajtót. Nagyon meglepődött, látszott, hogy nem ránk számított.

-Csáó törpe!-vigyorogtam Hanára.

-Szia Kookie! Nem vagyok törpe.-morcosan nézett rám. Egyik karomat válla köré tekertem, másikkal pedig összeborzoltam a haját.

-Kookie mi van veled? Eddig nem voltál ilyen.-kérdezte tőlem óriási szemekkel.

-Csak szerelmes!-szólalt meg Tae.

-Mellesleg egy olyan lányba, aki sportos ruhában van és enyhén kócos a haja!-vigyorgott Jimin. Mindkét jómadár kapott egy taslit a megjegyzésekért.

-Ne higgy nekik! Egy szavuk sem igaz.-próbáltam ellenkezni, pedig nagyon is igaz volt minden.

-Jungkook miért tagadod? Ma is úgy áradoztál róla miután találkoztatok.-szólalt meg J-Hope. Éreztem, hogy az arcom egyre pirosabbra vált, de nem én voltam az egyetlen, aki úgy nézett ki, mint a paradicsom. Hana talán még jobban elpirult, mint én. Szigorú pillantást vetettem a három nagyszájú felé, majd otthagytam a fiúkat és Hanát. Egyenesen abba a szobába mentem, ahol először jártam. A kedvencem az a szoba, ha nekem is lenne saját házam, akkor biztos, hogy én is berendeznék egy szobát pontosan úgy, ahogy Hana tette. Odasétáltam a zongorához, majd leültem a zongorapadra. Jobb kezemet felemeltem és ujjaimmal óvatosan végig simítottam a zongora billentyűin. Észrevettem, hogy valaki belépett a helyiségbe. Hana volt. Ráemeltem a tekintetem, de nem szólaltam meg. Hana egy mosolyt küldött felém, de én nem akartam, hogy lássa könnyes szemeimet, ezért másirányba néztem. Kis idő múlva a lány még mindig engem bámult, én pedig a padlót tanulmányoztam. Hana közelebb jött én pedig ráemeltem tekintetem, helyet csináltam neki a padon és csak reménykedtem, hogy lefog ülni mellém. Ő leült és folyton az arcomat tanulmányozta. Ekkor már nem tudtam takarni a könnyeket. Újra Hanára emeltem a tekintetem, tekintetem hol a lány szemét, hol formás halványpiros ajkait tanulmányozta. Hana is ugyanezt tette, amikor újra a szemembe nézett, én mélyen a szemeibe néztem, majd Hana pillantása újra az én számra tévedt közeledni kezdtem a lány felé, látszott szemeiben a pánik. Van egy sejtésem, hogy nem sokan csókolóztak vele, de én szeretnék és még többet is. Nagyon vágytam már a lányra, hogy ajkaim az övéihez simulhassanak. Jobb kezemet végig simítottam arcán, hogy kicsit nyugtatni tudjam, majd másik kezemet is hozzáérintettem és megtámasztottam velük az állát. Nem sokkal később már olyan közel voltunk egymáshoz, hogy ajkaim puha párnácskáihoz értek. Először egy kis puszit leheltem ajkára, majd csókolni kezdtem. Nem kellett sokat várnom és Hana is csókolni kezdett, így elmélyíthettem a csókunkat, ami nem tarthatott nagyon sokáig, ugyanis Hana elhúzódott tőlem, igaz homlokát az enyémnek támasztotta, de én nagyon megijedtem, hogy valamit elrontottam.

-Hana.. Én..-kezdtem bele a bocsánatkérésbe, de Hana megállított benne, illetve Hana ajkai állítottak meg. Egy apró puszit lehelt ajkaimra, nekem nem is kellett több nyelvemmel vadul hatoltam be a lány szájába és nyelveink csatába kezdtek. Mindketten annyira feloldódtunk, hogy észre se vettük, hogy vad csókcsatákat folytatunk, már alig kaptam levegőt, ziháltam, amikor valaki bevágta a szoba ajtaját. Mindketten gyorsan elszakítottuk ajkainkat a másikétól, zavartan néztünk egymásra. Láttam, hogy Jackson volt. Hana múltkor azt mondta, hogy nincs köztük semmi. Talán még is lenne? Hana kiviharzott a teremből engem otthagyva egyedül. Nem féltem az elutasítástól, mert felkészültem a legrosszabbra is. Ott maradtam a teremben annak reményében, hogy visszajön. Amióta először találkoztam Hanával teljesen más ember lettem. Máshogy fogom fel az életet. Több millió rajongó ordítozza és kiabálja a nevemet nap, mint nap, nem léphetek úgy ki az utcára, hogy ne viseljek szájmaszkot, letámadnak, elakarnak érni és megakarnak kapni, leakarnak velem feküdni, bálványoznak, viszont itt ez a lány Hana. Nem sikítozik, nem bálványoz, de tisztában van avval, hogy kivel van dolga, mégis egy átlagos emberként kezel. Azt pedig soha nem fogom elfelejteni, hogy mellette tényleg egy átlagos embernek érzem magam és nekem ez többet jelent, mint bármi más. Volt már barátnőm, de egyikre sem vagyok büszke, ugyanis mindegyik kihasznált, vagy a pénzem kellett neki vagy a hírességre pályázott. Bárhogy is lesz, én már most boldog vagyok. Éppen a gondolkozás végére értem, amikor Hana belépett a szobába. Én felálltam a padról és mosolyogva elindultam a lány felé.

-Mostmár az enyém vagy!-jelentettem ki egy óriási mosoly mellett. Reméltem, hogy Hana észreveszi, hogy nem viccből mondtam, amit mondtam. Halál komolyan gondoltam, igaz nem teljesen úgy hangzott, mint ahogy kellett volna, de evvel kifejeztem, hogy mennyire is szeretném, ha még sokáig az enyém lehetne. Odalépdeltem a lányhoz és magamhoz vontam egy ölelésre, Hana viszonozta, az arcomra tapasztotta puha ajkait, majd a nyakamba bújt. Ott álltunk egymást ölelve és olyan természetes volt. Hana gyengéden bújt hozzám, míg én úgy kapaszkodtam belé mintha az életem múlna rajta. Kicsit messzebb toltam, hogy homlokára tudjak nyomni egy puszit. Ő felnézett rám és mosolygott.

-Szóval, leszel a barátnőm?-kérdeztem kicsit kipirult arccal. Tudom, hogy már kimondtam, hogy az enyém, de az nem azt jelentette, hogy megkérdeztem volna. Szeretném hallani a szájából azt a mondatot: ”Kookie, leszek a barátnőd!” Igen, határozottan ezt szeretném. Hana mélyen a szemembe nézett, majd egy kis hatásszünet után szólásra nyitotta gyönyörű ajkait.

-Igen, Kookie, szeretnék a barátnőd lenni!-mostmár az ő arca is elpirult. Lassan megközelítettem prédámat, majd gyengéden csaptam le ajkaira. Egy egyszerű kis puszinak indult, ám Hana többet akart, ugyanis egy pusziból csók lett.

Egy tökéletes megunhatatlan csók, amit akkor se hagynék abba, ha belehalnék. Sajnos pár perccel később mégis abba kellett hagynom, úgy ziháltam, mint aki most futotta le a maratont. Hanát még mindig kezemben tartottam és a hátát simogattam, ő pedig a tarkómat cirógatta.

-Menjünk ki egy kicsit a többiek közé. Nem biztos, hogy mindenki jó szemmel nézi, hogy így elraboltalak előlük.-néztem az én kis szépségemre, aki mától kezdve a barátnőm és nem félek felvállalni a média előtt.

-Rendben.-mosolygott rám aranyosan. Hana elindult, én pedig lemaradtam kicsit, hogy jól megnézhessem magamnak ezt a kis angyalt. Mostmár akkor legeltetem a szemem rajta, amikor csak szeretném. Én is kimentem és egyenesen a konyhába vettem az irány, ahol öntöttem két pohárba bort, majd mentem is megkeresni az én angyalkámat, aki már nagyban trécselt egyik legjobb barátjával, Milánnal. Visszafordultam a konyhába és letettem a poharakat, nem akartam megzavarni a beszélgetésüket. Majd később odamegyek hozzá és iszunk erre a friss kapcsolatra. Egy két perc múlva már nem voltam egyedül a konyhába, Namjoon és Yoongi jött be a helyiségbe.

-Mi az Jungkook? Mi ez a nagy gondolkodás?-kérdezett Nam.

-Jungkook!-lengette meg kezét arcom előtt Yoongi. A barátomra pillantottam jelezve neki, hogy ne lengesse az arcom előtt a kezét, mert a végén még én is meglengetem és az fájni fog az orrocskájának.

-Nincs semmi srácok, csak van egy tökéletes barátnőm!-vigyorogtam rájuk bágyadtan.

-Ki? Csak nem Chaeyoung? Végre benőtt a fejed lágya.-mondtam Nam.

-Nem, nem Chaeyoung. Ő még csak 17. Kikérem magamnak! Az én angyalkám 19 és a neve Kim Hana!-húztam ki magam a srácok előtt és megemeltem az állam, hogy még hatásosabban kitudjam fejezni magam.

-Ne már haver! Komolyan sikerült??-jött be szinte sikítva Jimin.

-Igen!-bólintottam.-És meg csókoltam!

-Na ne!-kiáltott fel ismét Jimin. Szélesen vigyorogtam. Kinéztem az ajtón és láttam, hogy Hana most Sarával beszélget, ezért felkaptam a két poharat és megindultam vele Hana felé. Barátnőm nekem háttal ült, Sara vette észre, hogy közeledek és amint közel értem hozzájuk, a lány felált mosolygott egyet és otthagyta az én angyalkámat. Leültem Hana mellé és a kezébe adtam a poharat.

-Én még életemben nem ittam alkoholt, de most veled szeretnék inni a kapcsolatunkra.-mosolyogtam a lányra. Arca halván rózsaszínre váltott és mosolyogva bólintott. Koccintottunk, majd mindketten megittuk az italt. Beszélgettünk egy kicsit.

-Figyelj Kookie, odamegyek Markhoz. Teljesen egyedül van és feleslegesnek érzi magát. Nem baj?-nézett rám aggódva.

-Nem gond.-kacsintottam. Annyira aranyos, hogy így aggódik szegény srác miatt. Mondjuk, amióta itt vagyok nem sokszor láttam beszélgetni, ráadásul még a saját csapata sem beszélgetett vele.

-Beszélhetnénk?-kérdezte egy számomra ismeretlen hang, majd felnéztem és rájöttem, hogy Milán az. Nem is tudtam, hogy ilyen jól beszéli a nyelvet.

-Persze.-bólintottam.

-Menjünk fel az emeletre.-mondta. Én bólintottam és elindultam fel. Nem mentünk be a szobába csak az emeleten lévő folyosón álltunk meg.

-Tudom, hogy idol vagy meg minden, nem mellesleg a kedvencem a BTS, de kérlek nagyon vigyázz Hanára. Törékeny lány és olyan mintha a húgom lenne, így kötelességemnek érzem megvédeni.

-Vigyázni fogok rá, hidd el! Ő nem olyan lány, mint a többi és én ezt nagyon szeretem. Nem szeretném sem megbántani, sem elveszíteni!

-Így legyen!-mondta Milán azután pedig lement. Benyitottam a fürdőszobába és meglepetten néztem körül. Gyönyörű volt a fürdőszoba, kicsi volt, de annál inkább otthonos. Megmostam az arcomat. Kopogást hallottam.

-5 perced van Kook és megyünk.-szólt be J-Hope.

-Rendben.-néztem morcosan barátomra, majd becsukta az ajtót és magamra hagyott. Magamat néztem a tükörben, majd mosolyra görbült a szám. Megtöröltem az arcomat és elindultam lefelé, hogy eltudjak köszönni a kis angyalkámtól. Nem kellett sokáig keresnem, ugyanis ott üldögélt Markkal a sarokban.

-Kicsit ellophatom a hölgyet?-néztem mosolyogva a srácra.

-Persze!-kacsintott rám Mark. Messzebb húztam Hanát, majd gyorsan a lényegre tértem.

-Nekem mennem kell, ugyanis szóltak a srácok, hogy 5 percem van. Nagyon sajnálom, hogy mennem kell.

-Semmi gond Kookie.-mosolygott rám a lány.

-Akkor vigyázz magadra Angyalkám! Holnap találkozunk!-mosolyogtam Hanára, majd lassan megközelítettem kerek ajkait és megcsókoltam. Kicsit lefagyott, de nem kellett sok idő, hogy kiengedjen és visszacsókoljon. Még magamhoz szorítottam utoljára a mai nap és elindultunk vissza a srácokkal. Amint beértünk a dormunkba, én elindultam a fürdőbe. Ledobtam ruháimat a földre és beálltam a zuhanyzóba, megengedtem a melegvizet. Miután befejeztem a zuhanyzást magamra tekertem a törölközőmet és kilépdeltem a fürdőből. Egyenesen a szobámba mentem, kinyitottam az ajtót, ám csalódnom kellett. Tae nem volt ott. Felöltöztem valami alvós cuccba és lefeküdtem. Kezembe vettem a telefonomat, feloldottam, majd lezártam. Végig simítottam a törött képernyőn. Egy hirtelen jött gondolat arra vezényelt, hogy írjak Hanának. Megnyitottam a beszélgetésünket és annyit írtam, hogy „Szeretlek Angyalkám! Jó éjszakát kívánok neked! Puszi, a te Kookied!”. Rányomtam a küldés gombra, letettem a telefonomat és behunytam a szemeimet. Az álom olyan hamar magával ragadott, hogy reggel azt vettem észre, hogy Tae kelteget.

-Jungkook! Kelj fel!-mondta egyre hangosabban, közben pedig lökdösött.

-Elég!-nyöszörögtem.

-Kook késésben vagyunk! Kelj már fel!-kiabálta V, majd hallottam felém közelítő lépteket és egy pillanattal később már jött is a fejemre a hideg folyadék, víz.

-Elment az eszed?!-ordítottam rá Namra.

-5 perc.-mondta komoly arccal és kiment a szobából.

-Fenébe! Mindig csak ezek az 5 percek!-keltem ki az ágyamból. A jó kedvem egy pillanat alatt elillant. Nem keltettek fel hamarabb, megint csak 5 percet kaptam, mint mindig. Én vagyok a maknae és engem evvel szivatnak. Nagy nehezen felöltöztem, majd a fürdőbe mentem megmostam az arcom, fogat mostam és megborzoltam a hajam. Olyan lehettem, mint egy víziszörny, de nem érdekelt. A helyzetet könnyen orvosoltam, ugyanis visszamentem a szobába és felvettem egy sapit, még zsebre vágtam a telefonomat és beálltam az ajtóba, hogy megmutassam a srácoknak, hogy még így is nekem kellett várnom rájuk, majd elmentünk dolgozni.