9. fejezet - A szakítás és a következményei

*Hana szemszög*

Miután kicsit megnyugodtam leültünk a pokrócra. Kook odanyújtott nekem egy szendvicset. Én csak megráztam a fejemet, mire Kookie lebiggyesztette ajkát. Ezután a látvány után felkaptam a szendvicset és majszolni kezdtem. Jungkook arcán enyhe mosoly jelent meg, így én is megejtettem egy eléggé félresikerült mosolyt. Miután elfogyasztottuk a szendvicseket Jungkook egyre szomorúbb arcot vágott.

-Mi a baj Kookie?-nyögtem ki. Nehezemre esett beszéni, még mindig a sírással küszködtem.

-Nem akarom ezt.

-Mit nem akarsz?-kezdtem nagyon megijedni.

-Nem akarom ezt az egészet!-emelte fel hangját.

-Ha nem akarsz velem lenni, akkor mond a szemembe!-csattantam fel, mire ő ijedten a szemembe nézett.

-Nem arról van szó Hana. A munka megöli a kapcsolatunkat. Mindketten olyan feszültek vagyunk, hogy mindig csak veszekszünk. Én szeretném visszakapni azt a Hanát, aki egy tánciskolába járt.

-Nem örülsz annak, hogy lehetőséget kaptam a debütálásra?

-Őszintén? Nem! Nem örülök neki. Folyton csak Jiyonggal meg Minóval vagy és engem elfelejtessz!

-Ez nem igaz Kookie.-mondtam lágyan. Nem tudtam rá haragudni, hisz részben igaza van. Jungkook lehajtotta a fejét és hallottam, hogy szipog. Próbálta elrejteni előlem, de nem sikerült neki.

Most rajtam volt a sor, hogy magamhoz szorítsam és megnyugtassam. Közelebb ültem hozzá és odabújtam. Fejét a vállamra hajtotta és ő is átölelt.

-Nyugodj meg Jungkook! Nincs semmi baj. Én szeretlek és nem fogsz elveszíteni!-mondtam. Apró csókot nyomtam arcára. Próbáltam messzebb tolni magamtól, hogy szemébe nézhessek, de nem engedte.

-Ma nálam alszol!-jelentettem ki. Kook egyre jobban ölelt. Ő bólogatott párat, majd újra a vállamra dőlt. Mikor megnyugodott engedett a szorításból, de fejét továbbra is a vállamon pihentette.

-Pakoljunk össze és indulunk a cuccodért.

-Rendben.-mondta Kook és nekiállt összepakolni. Összehajtottam a pokrócot és segítettem bepakolni a kosárba. Megfogtam Kook kezét és elindultam a már jól ismert útvonalon. Amint beléptem az ajtón kíváncsi tekintetek lestek minket. Valószínűleg egyikünk arcáról sem tűntek el a sírás nyomai. Köszöntem és egyenesen Kook szobájába vettem az irányt. Kivettem a szekrényből pár alsógatyát, zoknit, nadrágot, hosszúújút, kabátot, mivel már kezdett hideg lenni és még raktam pólót is. Az asztaláról elvettem a sapijait. Minden ruhadarabot letettem az ágyára. Leellenőriztem, hogy minden meg van-e, majd kihúztam a hátizsákját az ágy alól és beleraktam mindent. Jungkook az ajtó előtt állt. Odaadtam neki a táskát, majd kiment az utcára. Utoljára körülnéztem, hogy mindent elraktam-e amit akartam. Megláttam egy sapit az asztal alatt felvettem és a fejemre húztam, elköszöntem a bent levőktől és Jungkook után indultam. Megfogtam a kezét és kéz a kézben sétáltunk át hozzám.

-Miért van így megpakolva ez a táska?-nézett rám Kook.

-Azért mert kicsit tovább maradsz nálam, mint két nap.-válaszoltam.

-Tényleg?-húzta fel egyik szemöldökét.

-Tényleg!-mosolyogtam fel rá. Ő kicsit jobban megszorította a kezemet, jelezve ezzel, hogy tetszik neki az ötletem. Amint kinyitottam az ajtót Haru szinte száguldott Kookie kezeibe. Kook letette a táskáját és babusgatni kezdte az említett kis jószágot. Szívmelengető egy látvány volt. Felvettem a ledobott táskát és a szobámig megsem álltam vele. Felbaktattam a lépcsőn kinyitottam a szobám ajtaját és egyenesen a szekrényemhez vezetett az utam. Kinyitottam a fehérneműs fiókot, arrébb toltam a fehérneműimet és beraktam melléjük Kookie fehérneműit, majd kinyitottam egy üres fiókot, ahová bepakolhattam a sapijait. Végül odamentem a nagy szekrényhez, kerestem üres vállfákat és bepakoltam a ruháit. Úgy ahogyan az enyémek is bevoltak akasztgatva. A dormban is felvoltak akasztgatva a ruhái, ezért nem lesz neki szokatlan. Miután végeztem a ruhái elpakolásával, kivettem az ágyam alól egy plusz párnát. Elrendeztem az ágyamat. Még szerencse, hogy nem olyan kicsi, így legalább elférünk majd rajta Kookkal pontosan úgy, mint ahogyan a dormjukban is aludtunk. Mindenhol csináltam helyet az ő dolgainak. Átmentem a fürdőszobába, ahol arrébb toltam picit a cuccaimat, hogy ő is kényelmesen elférjen. Két tenyeret éreztem meg a derekamon. Észre sem vettem, hogy feljött. A két tenyér maga felé fordított. Nyaka köré tekertem karomat, hogy közelebb húzhassam magamhoz. Kook szemeiben még mindig látszott a szomorúság, ezért olyan lágyan próbáltam megcsókolni, amennyire csak tudtam. Szeretem ezt a srácot, de emiatt a sok vita miatt már sokszor kezd elszállni az agyam. Látszólag minden rendben van, de látom, hogy Kooknál koránt sincs mindent rendben. Valamit nem mond el, de nem feszegetem, ha nem mondja el, akkor nem mondja el. Zavar, de kiélvezem azt az időt, amit még ki lehet. Sajnos a kapcsolatunk nagyon lefele siklik, ezért minden alkalmat ki kell használni. a mostani csókunkban is csak az enyémben lehetett érezni a szenvedélyt. Bár kétes gondolataim vannak afelől, hogy Kook szeret, azt sem mondhatom biztosra, hogy nem szeret, mert most is ő jött fel hozzám. Elengedtem Kookot, lefejtettem kezeit derekamról és otthagytam. Keserű érzés árasztotta el az elmémet. Nem bírtam tovább ott a két keze között, megkell, hogy nyugodjak. Ahogy lépkedtem lefelé a lépcsőn, hallottam, amint Kook félhangosan azt mondja, hogy ”a francba” és azt is hallottam, hogy valami a falhoz súrlódik. Valószínűleg a földre rogyott, de én nem fogok visszafordulni. Egyenesen a konyhába vettem az irányt és csináltam magamnak egy teát, hogy megnyugodjak. Egy másik pohárba szintén kitöltöttem egy adag teát és egy cetlit támasztottam a pohárnak. „A kedvenced. Remélem ízleni fog!” ez állt a cetlin. Bebattyogtam a próbaterembe, leültem a kanapéra és lassan kortyolgatni kezdtem a forró teát. Csak bámultam magamat a tükörben és kortyolgattam. Miután elfogyott a tea, felálltam és a poharat a számítógép mellé tettem, majd visszamentem a kanapéhoz. Leültem és felhúztam a térdeimet. A könnyeim lassan folyni kezdett, majd könnyekkel áztatott szemeim lassan lecsukódtak és elaludtam.

A következő, amire emlékszem, hogy Kook kelteget. A földön feküdtem, nem tudom, hogy hogyan kerültem a földre, de ott voltam. Lassan kinyitottam a szemeimet, de nem néztem Kookra. Óvatosan ülőhelyzetbe húzott és kényszerített arra, hogy a szemébe nézzek. A tekintete ijedt volt. Közeledni kezdet felém, karjait a vállam köré fonta és magához szorított. Én megsem mozdultam. Nem tudtam. Féltem, hogy igazak azok a gondolatok. Elengedett és a tekintetem kereste. Nem néztem a szemébe, hanem feláltam felkaptam a poharat és letetettem a mosogatóba, majd folytattam az utamat a fürdőbe. Kook jött utánam ám én megakadályoztam benne. Beértem a fürdőbe és becsuktam Kook előtt az ajtót. Megengedtem a vizet, levetkőztem és beálltam a zuhany alá. Amikor végeztem magamra tekertem egy törölközőt és megindultam a szobám felé, nem törődve az ajtó mellett kuporgó Kookkal. Bementem a szobába becsuktam az ajtót és felvettem egy bő pólót és egy bugyit, majd kinyitottam az ajtót, letérdeltem Kook elé és elküldtem fürödni, hogy végre lefeküdhessünk. Ekkor felcsillant Kook szeme, apró puszit nyomtam homlokára, majd bementem a szobába és letelepedtem az ágyamra. Nem sokkal később Kook is letelepedett mellém és együtt aludtunk el.

**1 hónappal később**

Egy veszekedéssel kezdődött, és egy veszekedéssel végződött. Utolsó éjszaka, amit együtt töltöttünk volna nagyon rosszul sült el. Én Jiyonggal és Minóval maradtam tovább dolgozni, ami nem tetszett Kooknak. Amikor hazaértem nekem esett, hogy mit képzelek és stb.. Én csöndesen tűrtem, hogy ordít velem. Majd kimondta az ítéletet.

-VÉGE!!-ordította.

-Kookie!-szóltam utána elhaló hangon. Nem szerette a munkámat és ebből adódott a sok-sok veszekedés. Amikor először hallott, akkor is mondta, hogy vannak bizonyos dalok, amik hozzám jobban illenek. Szerintem innen eredt az egész. Tudta, hogyha engem felfedeznek, akkor bizonyos dalokat nekem adhattak volna, de a butus azt nem tudta, hogy én semmi pénzért nem fogadtam volna el. Tehát visszatérve Kookra, ő felviharzott az emeletre, beledobálta az összes cuccát a táskájába, majd sietősen lerohant és egy szó nélkül otthagyott. Becsapta maga után az ajtót és én soha többé nem láttam. A srácokkal továbbra is tartottuk a kapcsolatot, mindig kérdeztem őket Kook felől. Mindig elmesélték, hogy nagyon szomorú és minden este sír, de nem tudják megnyugtatni. Azt is mondták, hogy menjek át és beszéljek vele. Egyszer próbáltam meg, akkor is Jungkook nyitott ajtót és amint megpillantott fapofával bevágta előttem az ajtót. A legtöbbet Taevel beszéltem Kookieról. Nagyon sok mindent elmondott. Mondta, hogy Kook nagyon sokat siránkozik neki rólam, hogy mekkora hibát követett el velem kapcsolatban. Ám amikor velem találkozott, akkor semmit jelét nem mutatta ennek. Éjszakákon át virrasztottam, mert nem tudtam aludni. Az egyik felem ott maradt Jungkooknál. Mindennapomat úgy éltem le, mint egy zombi. Az eredményeim is romlottak. Jiyong nagyon sok időt töltött velem. Mindent elmeséltem neki, meghallgatott és megértett. Sosem hagyott egyedül, de szembe kellett néznem az igazsággal, amit mondott. Ha nem nyerem újra vissza az életerőmet, akkor búcsút kell, hogy mondjak a YG-nek, amit nagyon nem akartam, hisz akkor hagytam volna futni az álmomat. A Jacksonékkal is beszéltem egy csomót, nagyon sokat jártunk ki kosarazni, de sajnos én sosem tudtam élvezni, amit meg is jegyeztek. Napról napra egyre lehangoltabb lettem. A próbákon jól teljesítettem, de már nem élveztem azt, amit csináltam. Hazamentem megetettem Harut, ettem, lefürödtem, aludtam, reggel megittam a szokásos kávémat és mentem dolgozni. Majd minden kezdődött előröl és így ment ez hónapokon keresztül. Jiyong már nagyon aggódott miattam, ezért egyszer a próba kellős közepén megállította a zenét megragadta a kezemet, lerángatott egészen az autójáig, beültetett és elindult. Nem tudtam, hogy hova megyünk.

-Hova viszel?-kérdeztem.

-Majd meglátod.-mondta rám se nézne.

-Ugye nem Jungkookhoz?-kérdeztem hisztérikusan.

-Nem, az egy idióta. Most kérlek, maradj csöndben.-mondta az utat figyelve. Nem is kellett több. Onnantól kezdve meg sem szólaltam. Bámultam ki az ablakon, majd egyszer csak az autónak köszönhetően elnyomott az álom. Mire felébredtem már egy teljesen más helyen jártunk. Ijedten meredtem az órára, ami 20:00-át mutatott, ami az jelentette, hogy én 3 órát aludtam.

-Hol vagyunk?-fordultam Jiyong felé.

-Busanban.-mondta nyugodt hangon.

-Mit keresünk mi Busanban?-kérdezősködtem.

-Kipihened magad és tovább lépsz, hogy tovább tudjunk rendesen dolgozni. Elegem van már abból, hogy olyan kis esetlen lettél. Tudom, hogy ez nem könnyű időszak, de akkor is. Hónapok óta ez megy. Elég volt. Most mulatni fogsz! Méghozzá velem!-nézett a szemembe Jiyong. Nem tudtam mit mondani. Csak bólintottam.-Megyünk a partra fürdeni.-közölte velem és újra az utat kémlelte.

-De hát nincs is fürdőruhám.-néztem kerek szemekkel Jiyongra.

-Van, nyugodj meg. Vettem neked egyet.-mosolygott sunyin GD. Elképedten bámultam magam elé. Vett nekem egy fürdőruhát, de honnan tudja a méreteimet? Ezt lehet, hogy nem szeretném tudni.

**pár perccel később**

-Megérkeztünk!-mosolygott Jiyong. Valószínűleg ez a kedvenc helye és szeret idejárni, kikapcsolódni. Kiszállt a kocsiból és a csomagtartóhoz sétált, kutatott benne majd elővett egy zacskót. Kinyitotta nekem az ajtót, kiszálltam az autóból, majd GD a szatyrot a kezembe nyomra.

-Mi van benne?-kérdeztem.

-Nézd meg és menj be oda!-mutatott egy mosdóra. Szétnyitottam a zacskót és megláttam a fürdőruhát. Nem hiszem el! Tényleg igazat mondott. Bementem a mosdóba és felvettem, amit kaptam.

A fürdőruha tökéletesen passzolt rám. Nem tudom, hogy hogyan sikerült Jiyongnak, minden elismerésem az övé. Kisétáltam a mosdóból, úgy éreztem magam, mint valami díva. Amikor GD meglátott füttyentett egyet.

-Nagyon jól nézel ki!-mondta tátott szájjal.

-Jó ízlésed van.-mosolyogtam zavartan.

-Tudom!-kacsintott rám Jiyong.

-Van valami felsőd?-kérdeztem szégyenlősen.

-Miért?-húzta fel egyik szemöldökét GD.

-Hát nem akarok így sétálgatni a városban.-sütöttem le szememet.

-Pedig szerintem nagyon jól nézel ki és nem kell szégyellősködnöd!-mosolygott kedvesen rám, majd elővett egy hosszabb pólót, ami az övé volt és felém nyújtotta.

-Köszönöm!

-Nincs mit köszönnöd.-legyintett Jiyong. Majd elindult a part felé. Mikor észrevette, hogy én nem vagyok ott, akkor megállt visszafordult és kérdőn nézett rám. Nem mondott semmit csak várt. Nagy nehezen elindultam, amikor utolértem elmosolyodott és a vállamra tette a kezét. Kicsit zavarban voltam, de tudtam, hogy csak baráti, vagyis nagyon reméltem.