16. fejezet - Emlékek...

*Hana szemszöge*

Lesétáltam a bejárathoz és kimentem. Majd megpillantottam egy ismerős arcot, akit már soha többé nem akartam látni. Mit keres itt Jungkook? Merült fel bennem a kérdés. Ahogy jobban megnéztem, észrevettem, hogy eddig hibátlan bőrét sebek, horzsolások és lila foltok borítják. Mi történhetett vele? Kezdek aggódni miatta.

-Sajnálom.-nyögte ki Jungkook ezt az egy szót.

-Még is mit?-néztem rá kíváncsian.

-A balesetet.-gördült le egy könnycsepp az arcán.

-Honnan tudod?-kérdeztem ijedten.

-Jackson.-mondta elhaló hangon.

-Ezt Jackson tette?-szaladtam oda hozzá, miközben alig tudtam felfogni, amit mondott. Válaszként bólintott egyett. Gyorsan berángattam magam után, kértem egy elsősegély dobozt és lekezeltem a sebeit. Nem ellenkezett, de láttam rajta, hogy fájt neki. Miután befejeztem, megköszönte és csak nézett engem.

*Jungkook szemszöge*

A mai nap egy váratlan vendégem volt. Kinyitottam az ajtót és Jacksonnal találtam szembe magam. Az első pillanatban kaptam egy akkora fülest, hogy azt sem tudtam hol vagyok.

-Mi a franc van haver?!-helyeztem tenyeremet az arcomra. Időm sem volt feleszmélni, már kaptam is a másodikat. 

Ujjait nyakam köré tekerte és úgy tolt be a házba. Alig kaptam már levegőt.

-Te seggfej!-ordította, majd jobb ökle az orromhoz tévedt. Nagy reccsennés, madj elkezdett ömleni a vérem. Visszaakartam ütni, de mire lendítettem a kezemet, kaptam egy gyomrost. A földre roskadtam. Jackson ezt kihasználva belémrúgott.

-Hogy merted ezt tenni?!-üvöltötte és olyan erővel belémrúgott, hogy még a számból is kibluggyant a vér.

-Mit csináltam?-mondtam küszködve a könnyeimmel, a fájdalmaimmal és a saját véremmel.

-Miattad majdnem meghalt Hana! Hát nem tudtad?? Elütötte miattad egy autó és több kár esett benne mint benned! Megérdemelnéd, hogy püföljelek még, de túl szánalmas vagy ahhoz, hogy mégegyszer hozzád érjek!-köpte a szavakat, majd kisétált az ajtón. Nem sokkal később elsőtétült előttem minden. Mikor szemeimet kinyitottam már a többiek itthon voltak és mindenki körülöttem forgolódott. Még mindig ugyanabban a pózban feküdtem, ahogy eddig és még mindig csupa vér volt mindenem. Lassan megpróbáltam felkelni, de mindenem fájt. Nem tudtam mit tehetnék. Makacs voltam és önfejű, ezért semmilyen segítséget nem fogadtam el. Útközben legalább háromszor estem el. Mind a háromszor körém gyűltek a többiek, hogy felsegítsenek, de én ellöktem a kezeiket és magam folytattam az utamat. Nagy nehezen elértem a fürdőbe és amint megláttam magamat a tükörben elszörnyülködtem. Az arcom csupa vér volt, egyetlen egy vértől tiszta szeglete sem volt. Odabotorkáltam a zuhanyzóhoz és megnyitottam a forró vizet. Miközben levetkőztem egyre több véraláfutásos foltot láttam meg magamon. Miután nehézségek árán, de végeztem a vetkőzéssel beálltam a zuhanyzóba. A forró víz égette az arcomat borító sebeket. Óvatosan megmosakodtam. Miután ezzel is végeztem elslattyogtam a szobámig, felöltöztem és indultam és Hanához. Az utcán az emberek megbámultak. Ilyen az, ha az ember elég rendesen helyben hagyják. Mivel nem találtam Hanát otthon, ezért elmentem Sarához, aki azt mondta, hogy valószínűleg dolgozik és azt is elárulta nekem, hogy hol. Így lábaim az SM Town Entertainmenthez vittek. Bementem az épületbe, ahol az információs pultnál megkértem a hölgyet, hogy szóljanak Hanának, hogy keresem. Furfangos voltam, hiszen tudtam, hogyha elmondják neki, hogy ki keresi, akkor nem jön le így megkértem őket, hogy ne mondják el. Kisétáltam az épületből és a friss levegőn vártam azt a gyönyörűséget, akit az én hibámból veszítettem el. Bár ezt akkor még nem voltam képes felfogni. Gondolkodásomból az ajtó nyitódása rántott a valóságba. Hanán látszott, hogy nem örült nekem. Ahogy figyeltem arcát, észrevettem, hogy már nem idegesen pillantott rám, hanem aggódva. 

-Sajnálom.-nyögtem.

-Még is mit?-nézett rám érdeklődően.

-A balesetet.-gördült le egy könnycsepp az arcomon.

-Honnan tudod?-kérdezte ijedt tekintettel.

-Jackson.

-Ezt Jackson tette?-szaladtam oda hozzám, majd berángatott az épületbe. Kért egy elsősegély dobozt és elátta a sebeimet. Nem ellenkeztem, de rohadtul fáj, amikor a fertőlenítős vattapamacsot a sebeimhez érintette. Nem akartam felkelteni benne a volt érzelmeket, de látnom kellett, hogy hogy van, hiszen miattam ütötték el és miattam ment keresztül sok szarságon.

-Most már mennem kell.-mondtam leszegett fejjel.

-Hová sietsz Kook?-kérdezett, de erre még én sem tudtam felelni. Kook, de rég hallottam már egy ilyen édes szájból. Hiányzik. Nagyon is hiányzik.

-A bighithez.-mondtam, miközben hátat fordítottam.

-Kook engem nem versz át. Tudom, hogy így nem mennél el az ügynökségre.

-Akkor csak haza. Nem szeretnék zavarni, csak megakartam nézni, hogy hogy vagy. Megnéztem, most megyek.

-Egyszer gyere majd át hozzám!

*Hana szemszöge*

Nagyon megsajnáltam Jungkookot. Nem hittem volna, hogy ennek az egésznek ez lesz, majd a vége. Előjöttek az iránta érzett érzelmeim. Próbáltam elrejteni őket. Amellett, hogy mennyire szerettem régen és, hogy most is a felszínre törtek az érzelmek még utáltam.

-Most már mennem kell.-jelentette ki, amikor végeztem a sebei ellátásával.

-Hová sietsz Kook?-kérdeztem nemes egyszerűséggel. Mára már ez a név olyan volt mintha minden Jungkook nevű ismerősömet így hívnám, csak egy baj volt ezzel, hogy csak ő rendelkezett ilyen névvel és senki más.

-A bighithez.-fordított nekem hátat. Nem tudsz átverni Jungkook, tudom, hogy így eszed ágába sincs bemenni.

-Kook engem nem versz át. Tudom, hogy így nem mennél el az ügynökségre.-mondtam ki hangosan is gondolataimat.

-Akkor csak haza. Nem szeretnék zavarni, csak megakartam nézni, hogy hogy vagy. Megnéztem, most megyek.

-Egyszer gyere, majd át hozzám!-mondtam félmosolyra húzva számat. Magam felé fordítottam Kookot és egy puszit nyomtam az arcára. Hökkenten nézett rám, mire én csak kacsintottam egyet, majd Kook megfordult és elindult haza.

Igazából nagyon megrázott ez az egész. Nem akartam, hogy ez legyen. Nem akartam már látni és most megint itt tartunk. Felidézte a régi emlékeket, amelyek oly szépek voltak és oly csúfak lettek. Megzuhantam. Felbaktattam a lépcsőn és visszamentem a fiúkhoz. Leültem a kanapéra és figyeltem, ahogy táncolnak. Mindenkit megfigyeltem egyenként és már automatikusan a munkára állt be az agyam. Elkezdtem agyban jegyzetelni, hogy mik a hibák, majd mikor végeztek kicsit ingerültebben és szigorúbban láttam el őket instrukciókkal. Láttam rajtuk, hogy meglepődtek, mert nem szoktam ilyen lenni, de jót tett nekik ez a kis beijesztés, mert utólag sem kellett javítgatnom őket. Ők összepakolták a cuccaikat, majd elindultunk a legközelebbi étterembe. Körülbelül 20 perc múlva már ott is voltunk. Az étteremben nagyon jól ismertek minket, így tehát, már hozták is nekünk a szokásosat. Mi fizettünk, majd nekiláttunk az evésnek.

-Srácok ma hazamegyek aludni.-mondtam, mire mindenki abbahagyta az evést és furcsán néztek rám.

-Amióta találkoztál azzal a valakivel azóta fura vagy.-mondta Sehun.

-Kivel találkoztál?-kérdezte Lay.

-Jungkookal.

-Megölöm!-csapott az asztalra Chanyeol.

-Ne!-kiáltottam fel.

-Még véded?!-csattant fel Chan.

-Azért jött, hogy megnézze, hogy hogy vagyok és Jackson már elég rendesen lekezelte szóval hagyd békén.-mondtam, majd felálltam az asztaltól és elindultam haza. Bár lábaim nem haza vittek, hanem a parkba. Mentem volna a megszokott helyemre, amikor megpillantottam valakit. Ismét Jungkook volt. Odamentem hozzá és vállára helyeztem a kezem.

-Gyere menjünk haza!-mosolyogtam rá. Régi emlék, ezt is régen mondtam már neki. Felállt és elindultunk a dorm felé. Jungkook előre engedett, így én kerültem a bangtan boys szeme elé először.

-Hana! De jó, hogy itt vagy!-kiálltottak fel egyszerre és egy nagy családias ölelésben volt részem.

-Gondoltam ellátogatok a barátaimhoz.-mosolyogtam rájuk.-De nem sokáig maradhatok, sietnem kell haza a cicámhoz.

-Semmi gond! Legalább benéztél hozzánk.-mosolygott rám Jin. Besélgettünk kicsit, majd elköszöntem tőlük és most már tényleg hazamentem. Otthon cicám dorombolva fogadott és apró, halk nyávogással jelezte, hogy éhes már a pocija. Megetettem, fölmentem az emeletre letusoltam és lefeküdtem aludni. 

15. fejezet - Amikor minden a feje tetejére áll

*Hana szemszöge*

Mikor visszaértünk a dormba mindenki szétszéledt. Egyedül maradtam és egy gondolat mászott bele a fejembe. ”Fel kellene hívnom Jacksont” Ez a gondolat cselekvésre késztetett és már tárcsáztam is a számot.

”Szia Jackson!”

”Hana! Mit szeretnél?”

”Hiányzik, hogy már nem hívsz fel mindennap és hiányzik a legjobb barátom.”

”Nekem is hiányzik”-mondta egy kis idő után.

”Találkoznunk kéne már.”

”Most tudunk?”

”Persze! Park?”

”Nekem megfelel!”

”Rohanok. Szia!”- és azzal már le is tettem a telefont és rohantam a parkba, hogy láthassam Jacksont. Tudom, hogy nem szabadott volna így szó nélkül eljönnöm, de észre se fogják venni, úgy ahogy engem sem vesznek észre. Felkaptam a kabátomat és kirohantam a lakásból, jelet sem hagyva magam után. Amint a parkhoz értem, rettenetesen elkezdtek fájni a bordáim. Összegörnyedtem és zilálva kapkodtam levegő után. Nem sokkal később egy mancsot éreztem meg a hátamon és egy aggódó srác képét pillantottam meg.

-Mi a baj Hana?-nézett rám aggodalmasan Jackson.

-Baleset..-nyögtem ki.

-Milyen baleset? Mi történt? Gyere, ülj le ide!-húzott a legközelebbi padhoz.

-Jungkook miatt.-küszködtem a levegőmmel, majd mikor kicsit enyhült a fájdalmam, elmeséltem Jacksonnak az egészet. Látszott rajta, hogy nagyon aggódott miattam, de nem kellett volna. Erős lány vagyok, igaz volt egy tragikus megzuhanás, de erős vagyok. Szóltam Jacksonnak, hogy vissza kellene mennem a dormba, mert a fiúk nem tudják, hogy eljöttem, így egy kis idő után elindultunk visszafelé.  Csendesen battyogtunk egymás mellett, minden kis szisszenésemre kezét a derekamra tette és úgy figyelt, majd én pedig mindig egy fejrázással jeleztem, hogy nincsen semmi baj. Már az ajtó előtt álltunk. Búcsúzóul egy puszit nyomtam az arcára, mire ő megölelt, majd bementem. Körbenéztem, azt hittem, hogy senki nincs itthon, mert nem láttam őket, majd egyszer csak megjelent mindenki és kiabálni kezdtek velem. Legördült egy könnycsepp, majd még egy és még egy. Végül egy hangos puffanással a földön landoltam és szépen lassan elsötétült minden.

*Chanyeol szemszög*

Már annyira ideges voltam, amiatt, hogy nem tudom, hogy hol van Hana, hogy még a fiúk sem tudták csillapítani mérgemet. Ők is idegesek voltak, láttam rajtuk, de ők igyekeztek nem kimutatni. Egy zár kattanást hallottunk és kirohantunk a szobából. Üvöltve kezdtem el beszélni Hanához, de a többiek is kiabáltak. Amit eddig tudtak takarni, azt most leplezhetetlenné tették egy másodperc alatt. Láttam, ahogy Hana szeméből egy könnycsepp kibuggyan és végig szalad az arcán, majd a földre esik, ezután pedig Hana a könnycseppet követve összeesett és nagy puffanással ért földet. Egy pillanatra síri csönd lett, majd újra nagy hangzavar, de már az ijedtség volt jelen nem a harag. Letérdeltem mellé és arcát könnycseppjeim áztatták. Óvatosan dereka alá nyúltam és igyekeztem felvenni. Besiettem vele a szobába, majd lefektettem. Chen annyira szaladt be a szobába, hogy közölje velem, hogy hívja az orvost. Szerencsénkre, az orvosra sem kellett sokat várni, hamar megérkezett. Kérdezte, hogy mi történt. Mindenki ijedten nézett a másikra, de én csak annyit mondtam, hogy nagy volt a hangzavar és összeesett. Az orvos azt mondta, hogy egy ideig óvjuk meg az ilyen hangzavaroktól. Adott neki valami gyógyszert és utána el is ment. Órákig ott ültem mellette és vártam, hogy felébredjen. Már este 10 felé jártunk, de még mindig semmi. JongIn bejött, hogy igazán elmehetnék lefeküdni, de én nem akartam elmenni Hana mellől. Később Sehun is bejött a szobánkba és mondta, hogy menjek nyugodtan, ő vigyáz a lányra. Lassan elszakadtam tőle, majd lassan elindultam a fürdőbe. El sem hiszem, hogy most miattunk történt ez az egész. Beálltam a forró zuhany alá és fél másodperc múlva könnyeim áztatták az arcomat. Összegörnyedtem és leültem a kádban. Sírtam és sírtam. 

Nem tudom meddig lehettem ott, de már nagyon fáztam. A vizem jéghideg volt, tudtam, hogy ennek az lehet a következménye, hogy meghalok, de ez most nem érdekelt. Már lassan 2 órája ott ültem a jéghideg vízben és azt hittem, hogy már senkinek sem tűnik fel, egészen addig, amíg dörömbölést nem hallottam. Nem néztem fel, továbbra is ott gubbasztottam. Lay jött be. ’’ Te idióta!” hallottam, és már csukódott is az ajtó.

*Lay szemszöge*

Miután már legalább 3 órája nyomát sem láttuk Chanyeolnak, ezért utána néztem. Dörömböltem egy sort, majd miután nem kaptam választ berontottam a fürdőbe. Chanyeol ott gubbasztott a kádba, a bőre mindenhol tiszta libabőrös és kékes-lilás volt. ’’ Te idióta!” ordítottam rá, de nem reagált. Kimentem és segítséget hívtam, mert ezt a marhát nem olyan egyszerű egyedül felemelni és még ki is kéne cipelni valameddig. Lecsaptam az első lehetőségre, amit megpillantottam.

-Suho! Tudnál jönni segíteni?-néztem rá reménykedve.

-Persze! Mi a baj?

-Majd meglátod.-mondtam és már indultam is visszafelé.

-Baek! Hozz egy törölközőt és egy takarót vagy valamit.-ordítottam és már el is tűntem a fürdőbe, Suhoval. A mi kis leaderünknek hamar leesett, hogy mi az ábra.  Ő az egyik, én pedig a colos másik keze alá nyúltam és úgy emeltük ki a kádból. Levettük róla a vizes ruhát, megtöröltük, majd felöltöztettük azokban a ruhákba, amit Baek hozott. Felnyaláboltuk és kivittük a kanapéra. Ott betakargattuk és otthagytuk. Bementem megnézni Hanát, aki még mindig mozdulatlanul feküdt ott az ágyon.

*Chanyeol szemszöge*

Lassan észhez tértem és annyit vettem észre, hogy már nem a kádban kuporgok, hanem a kanapén fekszem betakarva és felöltöztetve. Ledobtam magamról a takarót, majd bementem a szobánkban. Sehun ott ült Hana mellett és figyelte a lányt, míg Baek aludt.

-Pihenj, itt vagyok.-mondtam lehajtott fejjel Sehunnak.

-Többet nem szeretnék ilyen hülyeségről hallani..-nézett rám szúrós szemekkel, majd ő is lefeküdt a helyére. Nem válaszoltam. Nem is tudtam mit mondhattam volna neki. Leültem a székre és Hanát figyeltem. Egész éjszaka nem aludtam semmit. Hana felébredt az éjszaka közepén, megnyugtattam, hogy minden rendben és lassan álomba szenderült. Másnap reggel 8-fele kimentem és készítettem reggelit a többieknek. Megterítettem az asztalt és felkeltettem mindenkit, kivéve Hanát őt hagytam.

-Mi van veled Chanyeol?-nézett rám furcsán Xiumin.

-Mi lenne?-válaszoltam kérdéssel.

-Nem aludtál eleget? Nagyon karikásak a szemeid.

-Jah hogy az… Egész éjszaka Hanát figyeltem.

-Hogy van?-kérdezte Chen.

-Felébredt az éjszaka. Most még alszik, nem akartam felkelteni.

-Jól tetted!-mosolyodott el Kyungsoo. Ez után a rövid kis beszélgetés után mindenki csendesen folytatta a reggelije elfogyasztását. Már épp a vége felé jártunk, amikor megpillantottuk Hanát. Gyorsan felpattantam és elkísértem idáig. Nagyon féltettem.

-Minden rendben.-akart ellenkezni, de én nem tágítottam mellőle. Miután mindennel végeztünk, hívott a főnökünk, hogy jó lenne, ha mindannyian bemennénk dolgozni. Összeszedtük magunkat és bementünk. Mi elkezdtünk próbálni, amíg Hanának egy másik bandán kellett segítenie. Amint végzett jelentkezett is nálunk és javította a hibáinkat. A próba felénél tartottunk, amikor egy itt dolgozó pasas bejött és elhívta Hanát, mert, hogy valaki keresi. Nagyon ideges lettem, nem tudtam, hogy ki keresheti őt.

*Hana szemszöge*

A főnök hívott, hogy most kicsit a Super Junior tagjaival kéne dolgoznom, aztán pedig a fiúkkal.  Teukkal egyeztettem a dolgokat, amiket észrevettem, majd ő közvetítette a fiúknak. Megcsinálták még egyszer kijavítva mindent, amit mondtam. Elégedetten mosolyogtam, majd elköszöntem és mentem vissza Chanékhez. Körülbelül fél óra telhetett el és egy itt dolgozó férfi bejött, hogy engem keres valaki és, hogy valami fontos dolog. Gondolkoztam, hogy ki kereshet, hiszen senki sem szokott keresni. Útközben észre sem vettem, hogy a férfi, aki szólt nekem már nincs velem. Lesétáltam a bejárathoz és kimentem. Majd megpillantottam egy ismerős arcot, akit már soha többé nem akartam látni.

14. fejezet - Egy új lehetőség

*Hana szemszöge*

A családias hangulatot egy ajtócsattanás zavarta meg. Mindenki felkapta a fejét és egyszerre az ajtó felé fordítottuk a fejünket. Csak álltunk ott némán és néztük az ajtót. Chanyeol összeroskadt mellettünk és elkezdett sírni.

-Elveszítettem a legjobb barátomat!-ordította a földnek. Odakúsztam mellé, a vállára tettem a kezem és úgy próbáltam nyugtatni.

-Nyugodj meg! Minden rendbe fog jönni, higgy, nekem kérlek!-mondtam viszonylag nyugodt hangon.

-Beszélek vele.-tette Chan másik vállára kezét Chen.

-Nem kell, beszélek vele én, hiszen én okoztam ezt.-mondtam neki és azzal felálltam, majd kimentem a szobából. Igazából nem tudtam, hogy merre kellene keresnem, de volt egy olyan érzésem, hogy nem a házban, ezért egyenesen a bejárati ajtó felé mentem. Amint kiléptem az ajtón megpillantottam Baekhyunt egy padnál. Ott üldögélt és az eget nézte, nem látszott dühösnek. Lassan odasétáltam hozzá, féltem attól, hogy mi lesz a reakciója. Amikor észrevett lassan rám emelte tekintetét.

-Miért vagy itt?-nézett rám kérdőn.

-Szeretnék veled beszélni.-feleltem határozottan.

-Minek?

-Chanyeol…-kezdtem bele, de közbe szólt.

-Ha róla szeretnél beszélni, akkor mehetsz.

-Maradok.-mondtam és leültem mellé. Nem mondott semmit csak hátradőlt és ismételten az eget fürkészte.

-Sajnálom, hogy ennyi gondot jelentettem.

-Sajnálhatod is!-vágott bele mondandómba.

-Figyelj Baekhyun! Erről nem tehetek és kedves barátod sem tehet róla.

-Aki már nem a barátom.-szólt ismételten közbe.

-De a barátod még hozzá a legjobb barátod! Szüksége van rád. Gondolj bele, ha megtudtátok volna, hogy hol van akkor nem maradhatott volna velem végig és igen, tőle sem volt szép, hogy nem szólt, de biztos, hogy annak is oka volt.

-Mégis mi lett volna az oka?-nézett rám kicsit feldühödve.

-Például a kis pletyis szád?-húztam fel a szemöldökömet.

-Ezt te honnan veszed?-csillapodott le és látszott az ijedtség a szemében. Tehát meg is van az a pont, ami elintézi ezt az egész ügyet.

-Tudom. TV-ből, Chanyeoltól és Sehuntól, a többiektől.-mondtam lágy hangon, mire Baekhyun lehajtotta a fejét szomorkásan. Nagyon megsajnáltam, ezért a kezemet a fiú vállára helyeztem és úgy folytattam.

-Ne szomorkodj! Menj be és beszélj Chanyeollal. Hidd el, nagyon szeretné visszakapni a barátját.

-Tudom.-temette a kezébe arcát.

-Akkor mi a baj?

-Ez már nem az első, hogy gondolkodás nélkül ezt csinálom és ezek a viták mindig azzal végződnek, hogy Chanyeol sír és mindig miattam van.-hadarta el.

-Nyugodj meg Baekhyun! Nincsen semmi baj. Gyere ide!-mondtam és kitártam a karomat. Hál’ istennek nem utasította el a dolgot és bár vonakodva, de megölelt. Éreztem az ölelésében azt, hogy szüksége van a támogatásra. Próbáltam kibújni az öleléséből, de ez kicsit nehezebb volt, mint gondoltam.

-Gyere, menjünk be Chanyeolhoz.-mosolyogtam rá.

-Nem szeretnék.-mondta ijedt tekintettel.

-Most beszéltük meg, nem?

-De.-hajtotta le a fejét.

-Akkor mi a baj?-bámultam rá.

-Félek, hogy nem akar látni.-na, igen, ez volt az a pillanat, amikor a keze után nyúltam és magam után ráncigáltam.

-Hidd el, semmi másra sincs szüksége csak arra, hogy a legjobb barátja odamenjen hozzá és társalogjon vele.-mondtam magabiztosan és tádááám egyből nem kellett magam után rángatni Baekhyunt. Besétáltunk Chanyeolék szobájába, ahol Chan még mindig görnyedve az egereket itatta. Lassan felnézett, majd kikerekedett az a két gyönyörű fekete szeme. Én arrébb álltam, majd Baek kilépett a hátam mögül és odasétált a barátjához. 

  (Legjobb barát nélkül az élet csúf, szörnyű hely.)

Maradtam volna még, de nem akartam megzavarni őket, szóval kijöttem a szobából. Sehun barátom szintén a nappaliban volt, hiszen ő is ki lett úgymond taszítva a szobából. Lekuporodtam Sehun mellé, aki hirtelen felállt és egy bögre teával tért vissza.

-Köszönöm!-mosolyogtam fel rá. Nagyon jól esett tőle ez a kis törődés.

-Nem kell meg köszönnöd, megérdemled!-kacsintott rám, majd csendesen iszogatni kezdte a saját teáját. Nagyot kortyoltam az enyémbe. Isteni volt. Újra kiskorúnak éreztem magam. A tea íze és illata visszavitt engem abba az időbe, amikor még csak 5-6 éves lehettem. Olyan beleéléssel szürcsölgettem, hogy észre sem vettem mi történik körülöttem. Hirtelen két óriási mancsot éreztem meg a derekamon, majd a fülemnél egy mély dörmögős hangot hallottam meg.

-Köszönöm!-búgta a fülembe. Lassan megfordított a széken, majd magához vont egy ölelésre, amikor pedig kibontakoztunk egymás karjaiból elcsente a teámat és diadalmasan elszürcsölgette. Remek gondoltam magamban, majd elindultam a konyha felé, hogy keressek magamnak még teát. Miután rájöttem, hogy nincs már sehol tea, visszamentem a nappaliba és leültem a többiek közé. Meg sem zavarta őket a jelenlétem, sőt engem is bevontak a társalgásba, ami nagyon jól esett, hiszen még nem is ismernek, mégis úgy kezelnek, mintha ezer éves barátok lennénk. Elcseverésztem velük, mikor odakerült a sor, hogy mi is az én történetem mindenki odatömörült körém és csendesen figyelték a szavaimat. Láttam az arcukon sokszor a meglepődést. Minden elmeséltem nekik A-Z-ig. Koreai nyelvtanulás miatti bonyolult iskolaválasztás, tánc, majd a sérülésem, a vizsgák utáni döntésem, hogy kerültem ide, Sara, Jackson, Jungkook és Jiyong sikertelen próbálkozása, majd a baleset. Mindent részletesen, a fiúk csak úgy ették a szavaimat. Miután elmeséltem a történetemet a fiúk takarodót fújtak és én hiába szerettem volna hazamenni nem tehettem. Chanyeol sem akart haza engedni és a többiek is azt mondták, hogy annak ellenére, hogy Chan alig van otthon esténként, nem szívesen engednek el vele. Ennek az lett a következménye, hogy a kis elálló fülű óriás duzzogva ment be a szobájukba, majd mikor újra felbukkant akkor már egy hatalmas vigyorral az arcán és egy pólóval tért vissza. A ruhadarabot átadta, majd a fürdő felé terelt. Bementem a fürdőbe gyors letettem a pólót, levetkőztem, beálltam a zuhany alá és enyhén langyos vizet engedtem, gyorsan lecsutakoltam magam egy tusfürdővel, amit találtam, kiléptem, megtörölköztem, majd gyorsan magamra kaptam a pólót és a bugyimat. Ahogy kiléptem a fürdőből Chanyeollal találtam szembe magam. Elvörösödtem. Ott állt előttem félmeztelenül és ennek tetejébe én a melltartómat szorongattam a kezemben.

-Menj be a szobába az ágyra tettem még pár dolgot, hogy ha szükséges, akkor nyugodtan használd őket.-mosolygott rám.

-Köszönöm!-mosolyogtam én is, majd besiettem az említett helyiségbe. Az ágyon volt egy boxer, egy térdnadrág és egy pulóver. Mivel senki nem volt a szobában, ezért gyorsan boxerre váltottam. A pulóvert és a térdnadrágot szépen összehajtottam és visszatettem a szekrénybe. Leültem és úgy vártam, hogy legyen társaságom. Egy idő után elkezdett fázni a lábam, ezért nekidőltem a falnak és betakartam magam. Nem sokkal később már egy labirintusban voltam.

*Másnap reggel*

Semmire nem emlékeztem abból, ami este történt. Arra keltem, hogy valaki a fülembe szuszog. Igyekeztem megfordulni annyira, hogy lássam az arcát, de szorítása olyan erős volt, hogy ez képtelenség volt abban a pillanatban. Lehunytam a szemem és igyekeztem pihenni még. Pont, amikor elaludtam volna a mellettem alvó megmozdult engedett szorításán, így nekem is sikerült megfordulnom. Felnéztem az arcára. Chan még mindig aludt. Annyira békésen aludt tovább, hogy mosolyognom kellett. Megfordultam mellkasára tettem a kezem és úgy próbáltam meg pihenni még ugyanis még csak hajnali 5 óra volt. Nem is kellett sok idő ismét aludtam.

*4 órával később*

Egy labirintusban bolyongtam. Nem tudtam merre megyek és nem tudtam, hogy merre lehet a kijárat. Kétségbeesetten kémleltem a lehetőségeimet, de csak ugyanazokat a köröket tettem meg. Egyszer csak egy hangot hallottam.

-Hana!-mondta lágyan nevemet. Megijedtem és körülnéztem. Nem értettem mi történik, majd a hang többször is megismételte a nevemet és akkor kinyitottam a szememet.

Chanyeol az arcomat simogatta és úgy keltegetett.

-Végre felébredtél! Gyere, menjünk reggelizni! Már 9 óra van és nekünk 11:00-tól próbánk lesz.

-Ühüm.-nyöszörögtem és megdörzsöltem a szememet. Abban a pillanatban nagyon fáradtnak éreztem magam, nem akartam még felkelni, de hát ha egyszer dolgunk van akkor dolgunk van. Nincs más választásunk menni kell. Én még nem táncolhatok, de nekik segíthetek. Összeszedtem a ruháimat, majd miután magamra hagyott Chanyeol felöltöztem, utána kimentem a konyhába ahol már mindenki körbeülte az asztalt.

-Jó reggelt!-mondták a csapat tagjai.

-Jó reggelt!-néztem mosolyogva rájuk, majd leültem egy szabad helyre, jobban mondva az egyetlen szabad helyre és nekiláttam a reggelimnek. Nem tudom, hogy ki főzte, de isteni volt. Miután megreggeliztünk mindenki összeszedte a cuccait, majd elindultunk az ügynökséghez. A fiúk már automatikusan közlekedtek én pedig csak mentem utánuk. A próba során nem csak én voltam bent, hanem a főnökük is. A fiúk elmesélték neki, hogy mivel foglalkozom, ezért odajött hozzám.

-Szia, én vagyok a fiúk főnőke! Szeretném látni, hogy mennyire vagy jártas ebben a szakmában. Hallottam, hogy énekelsz és táncolsz is a YG-nél. Ez igaz?

-Jó napot kívánok! Igen, igaz.

-Remek! Akkor kezdjük is el a munkát!-mosolyogott rám a férfi.

-Elnézést kérek, de megkérdezhetném, hogy milyen munkáról beszél?-néztem rá zavarodottan.

-Ohh, hát veled ezek szerint még nem végeztettek el. Szóval most az a dolgod, hogy az esetleges táncbeli hibákat észrevedd és segítsd ki a fiúkat utasításokkal. Utána, majd adni fogok neked egy dalt, amit gyorsan javítanod kell, majd meg kell szervezned, hogy a fiúknak jó legyen és 30 perced lesz arra, hogy mindenkinek kioszd a részét és tökéletesen kell szólnia. Ha mindez jól sikerül, akkor üdvözlünk az SM Town Entertainment csapatánál.-mosolygott rám. Nem tudtam mit is kéne felelnem. Erre nem voltam felkészülve és most csinálnom kell.

-Elnézést, de nem értem, hogy minek kellenék én ide mikor a YG-nél lassan debütálni fogok.

-Ooh édes kincsem. Te ott már nem fogsz debütálni. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de ennyi kihagyás után nem hinném, hogy hagynák. Viszont ha itt jól menne minden, akkor mi felvennénk téged gyakornoknak, és ha már minden rendben lenne az egészségedet illetően, akkor betennélek a fiúk közé, mert szerintem egy nagyon jó újítás lenne az ha az EXO egy új taggal bővülne.-mosolygott újra a férfi.  Egy könnycsepp gördült le az arcomon. Ennyire nincs már esélyem a YG-nél. Elszomorodtam, de a szomorkodásra időm se volt ugyanis a főnök elkurjantotta magát, hogy kezdünk. A tánc végén megkérdezte tőlem a véleményemet, én elmondtam minden észrevételemet, ezután, pedig megkért, hogy mondjam el a fiúknak. A fiúk eltáncolták újra és mosolyogva figyeltem, hogy mindenre odafigyeltek, amit mondtam. Ahogy vége lett a számnak és ezzel a táncnak is a főnök eltűnt.

-Mi a helyzet csajszi?- kérdezte Sehun.

-”Vizsgázok”-mondtam és lehajtottam a fejem.

-Miért szomorkodsz? Hiszen ez tök jó!-jött oda JongIn.

-Persze, hogy jó, csak éppen közölte velem, hogy a YG-nél már sosem debütálhatok.-adtam választ a kérdésre.

-Figyelj Hana! Ez nem hinném, hogy teljes mértékben igaz lenne, de az biztos, hogy ennyi hónap kihagyása után nem egy-két nap lenne, hogy te debütálj, hanem minimum 1-2 év.-mondta Sehun.

-Ezt honnan tudod?-néztem kerek szemekkel rá.

-Itt is volt egy gyakornok, akivel történt egy kis baleset. Eltört a bokája. A bokatörés hamarabb gyógyul, mint a te sebeid töréseid, mégis 4 éve gyakornok, de még nem debütált. –fejezte be JongIn azt, amit Sehun elkezdett.

-Értem.-mondtam és elgondolkoztam a lehetőségeimen. A főnök visszajött a kezembe nyomta a dalszöveget, amire már ha csak ránéz az ember, kapásból 10 hibát lát és ez még csak a kezdet. Elvonultam az asztalhoz és nekiláttam a javítgatásnak, közben már írtam is fel, hogy melyik részt kinek kéne énekelnie. A lapból kaptam 10 másolatot, így minden lapon elvégeztem ugyanazokat a változtatásokat. Egy kis idő után odahívtam magamhoz a fiúkat, kiosztottam nekik a lapokat, szóltam, hogy készen vagyunk és a fiúk már énekeltek is. Mit ne mondjak szerintem jó munkát végeztem. Teljesen meg voltam elégedve magammal. A fiúk pontosan követték a változtatásokat és tisztán énekeltek mindent. Ránéztem a főnökre, aki mosolyogva figyelte a kilenc fiút. Miután ennek is vége lett szólt a csapatnak, hogy mehetnek öltözni mára csak ennyi volt és azt is elmondta nekik, hogy szeretne velem négyszemközt beszélni. Mikor mentek ki Sehun rám mosolygott, JongIn pedig kacsintott, Chanyeol pedig odajött és megsimogatta a fejemet.

-Először is a tánccal kapcsolatban a hibákat szépen észrevetted és szépen el is magyaráztad a fiúknak, hogy mit kell korrigálni és ezt ők úgy is csinálták, ahogy mondtad nekik. Másodszor pedig a dallal kapcsolatban, a hibákat ügyesen észrevetted, a legnehezebb dalt hoztam neked, ugyanis nagyon érdekelt, hogy mennyire vagy jártas ebben a dologban. A dal hibáit tökéletesen javítottad, a szövegbeosztást szintén gond nélkül megoldottad.

-Köszönöm!

-Szeretném, ha most eljönnél velem az irodámba és elvégeznénk a papírmunkát!-mosolygott.

-Rendben.-mosolyogtam én is.

-Akkor induljunk is nem szeretnék egy ilyen tehetséget elhalasztani.

-De még nem is hallott és nem is látott táncolni..-néztem rá csodálkozva.

-Ez igaz, de a feladatokat tökéletesen oldottad meg, amit azt jelenti, hogy szinte profi vagy ebben a szakmában és te ezt bizonyítottad is. Ha felépülsz, akkor majd elkezdjük veled is a munkát, addig az lesz a feladatod, amit ma is kértem tőled.

-Értem köszönöm!

*45 perc múlva*

Mindent megbeszéltünk. A YG-nél bejelentettem a felmondásomat egy levélben. Az SM Town pedig hivatalosan is felvett gyakornoknak. Boldogan mentem vissza a fiúkhoz el sem hittem. Igaz hiányozni fog a BIG BANG és a WINNER, de a helyzetemen még Jiyong sem tudott volna segíteni. Sokkal jobb dolgom lesz itt, érzem.

-Mi ez a nagy boldogság csajszi?-húzta fel szemöldökét Sehun.

-Van munkám!-mosolyogtam.

-Milyen munka?-dugta oda fejét Chen.

-Most még csak javítgatok.-vigyorogtam.

-Miket javítgatsz?-lépett hozzánk Baekhyun.

-Koreográfiát és dalszövegeket.

-Amit ma is csináltál?-kérdezte Lay.

-Igen.-bólintottam. Majd Chanyeol áttört az engem körülvevő ”tömegen” és a vállamra helyezte a kezét.

-Látjátok az én hercegnőmnek nem is kellett több és már bent is van!-vigyorgott.

-Menjünk haza ünnepelni!-szólalt meg Kyungsoo.

-Ez egy jó ötlet!-mondta JongIn és el is indultunk hazafelé.