5. fejezet – Szerelem? Vagy még sem?

*Jungkook szemszög*

Reggel mosollyal az arcomon ébredtem. Életemben nem aludtam ilyen jót. Kimentem a fürdőszobába, hogy lezuhanyozzak. Megengedtem a forróvizet, ami bőrömet kezdte el égetni, de most ez sem zavart. Azon gondolkoztam, hogy miért csak én vagyok fent. Senkit nem láttam kint, még Tae is alszik. Lezuhanyoztam és kiléptem a fürdőszobából. Még mindig senki, csak én. Visszamentem a szobába, hogy valami normális göncöt húzzak magamra. Nagyon óvatosan keresgéltem, hogy Taehyungot nehogy felébresszem. Találtam egy fekete atlétát, hozzá egy fekete térdnadrágot és egy piros sapit.

Mivel a gyomrom megkordult, ezért elmentem a konyhába és összedobtam magamnak egy szendvicset. Miután megreggeliztem csináltam még hat szendvicset a srácoknak is. Nem sűrűn készítek reggelit, de most olyan jó kedvem van. Miközben készítettem a többiek reggelijét megnéztem a telefonomat, hogy mennyi az idő. Enyhén mérgesen néztem a képernyőt, amikor megláttam, hogy még csak 07:00-át mutat a telefonom órája. Kint ücsörögtem és gondolkoztam. A lány járt az agyamba, így megnéztem a facebookom és rákerestem hátha megtalálom, Hosszas keresgélés után megtaláltam, rámentem az adatlapjára és gondolkodás nélkül rányomtam az ”ismerősnek jelölöm” gombra. Nem sokkal később jött egy értesítésem. Feloldottam a telefonom és mosolyogva néztem a képernyőt, amikor megláttam, hogy visszajelölt. Nekem nem is kellett több és már írtam is neki.

< Szia Hana! Hogy vagy? Van ma valami programod? >

< Szia! Nem nincs, illetve este táncpróba, de egyébként nincs más. >

< Az szuper! Nincs kedved eljönni velem valahova? >

< Öhm.. persze! Szuper lenne! >

< Akkor érted megyek 11:30-ra. >

< Rendben várlak! >

< Majd akkor találkozunk! Szia! >

< Szia! >

-Ki ez a lány Kookie?-bazsalygott a vállam felett Jimin. Ahogy meghalottam a hangját ijedtemben lezártam a telefonom.

-Nem lényeges csak egy barát. Egyébként ott a reggelid az asztalon.-mondtam annak reményében, hogy elfelejti, amit látott.

-Koooookiee! Mond el!-erősködött tovább.

-Jimin menj enni. Semmi közöd ehhez.-kezdtem ingerült lenni.

-Jeon Jeong Guk! Mond el, hogy ki az a lány vagy bántani foglak.

-Nem!-emeltem meg kissé fejem és hatát fordítottam Jiminnek. Egy pillanattal később nekem ugrott és kacarászva birkóztunk. Mr. Park véletlen olyan helyre húzta a lábát ahova nem kellett volna.

-Jimin! Elmondok mindent, de kis Jungkookot ne bántsd!-nyöszörögtem.

-Ugh.. bocsi Kook.-leszállt rólam. Lassan felültem és elmondtam neki mindent. Jimin is úgy viselkedett, mint tegnap éjszaka Tae.

-Jungkook becsajozott. Jungkook becsajozott.-kiabálta.

-Jimin nem csajoztam be, csak szeretném jobban megismerni Hanát.-próbáltam csitítani.

-Kook értem..-tette fel mindkét kezét és rám kacsintott. Én lendületből utána hajítottam a telefonomat, ami célba ért ugyanis Jimin fejének koccant.

-Kook!-fordult meg mérgesen Jimin a fájó pontot fogva.

-Bocsi!-rántottam meg a vállam, majd mindketten elröhögtük magunkat. Ezután a jelenet után minden tag ébredezni kezdett. Mindenki csodálkozva nézte a konyhapultot, amin ugye kész szendvicsek hevertek.

-Te csináltad Jimin?-kérdezte YoonGi álmosan.

-Köszönöm szépen, hogy engem ennyire semmibe vesztek.-mondtam gúnyosan.

-Kookie.. Senki sem gondolta volna, hogy te egyszer konyhatündér leszel!-vigyorodott el YoonGi.

-Na jó.. Szóljatok ha indulunk.-válaszoltam sértődötten és bementem a szobámba.

*Hana szemszög*

Korán van még, de nem tudok aludni. Lementem a konyhába és készítettem magamnak egy kávét. A kávésbögrémmel a kezemben mentem vissza a szobámba és leültem a laptopom elé. Felnéztem a facebookomra és meglepetten vettem észre, hogy Jeon Jeong Guk ismerősnek jelölt. Rámentem a visszaigazolásra utána pedig az adatlapját kezdtem el nézegetni. Nincsen sok képe és általában a bandával kapcsolatos fotókat vagy cikkeket szokta megosztani. Van egy kép, ami nagyon megtetszett.

Nincs benne semmi különleges, de nekem annyira megtetszett. A fotón való gondolkozásomat egy üzenet zavarta meg, amit Jungkook írt. Azt kérdezte, hogy van-e programom, mivel nincs ezért megbeszéltük, hogy 11:30-ra értem jön. Azt nem mondta, hogy mit csinálunk, de már nagyon várom és nagyon izgatott vagyok. A Kookkal való beszélgetés után felhívtam Sarát hogy elmeséljem mi történt velem. Utána pedig beszéltem Jacksonnal. Megbeszéltük, hogy majd a házavató bulira ők hoznak mindent és nekem nem kell vele foglalkoznom, aminek nagyon örültem. Miután egyeztettem Sarával és Jacksonnal felvettem egy laza ruhát és elszaladtam egy menhelyre, ahonnan örökbe fogadtam egy aranyos kiscicát. Az interneten láttam meg a cicát és beleszerettem, abban a pillanatban eldöntöttem, hogy nekem kell az a cica, így hát el is mentem érte. Amikor megláttam a kis csöppséget majd elolvadtam. Ahogy elnéztem a cica is engem választott pont úgy, ahogy én őt.

Amint elintéztük a papírokat a menhely vezetőjével, felkaptam a cicát és a hónom alatt tartva utaztunk haza. Otthon letettem a padlóra, kerestem neki egy kis tálat, amibe adtam neki vizet, utána elsiettem a legközelebbi kisállatboltba, ahol vettem neki ennivalót, két tálat és egy fekvőhelyet, ami szerintem nagyon fog tetszeni neki. Miután eleget tettem Haru igényeinek, felmentem a szobámba és kerestem pár göncöt, amiben elmehetek majd Jungkookkal. Már 11:00 van, de még mindig nem találtam semmit. Végül 15 perc elteltével megtaláltam az általam tökéletesnek vélt darabokat. 

Egy fehér pólót, egy piros kockás inget és egy farmert vettem fel. Felkentem egy kis sminket, majd indultam is le a földszintre. Amint megtettem az utolsó lépcsőfokot, megszólalt a csengő. Rápillantottam az órámra, ami 11:25-öt mutatott és érdeklődve indultam meg az ajtó felé. Kinyitottam az ajtót és egy nagyon helyes mosolygós Jungkook fogadott.

-Szia!-vigyorgott.

-Szia!-köszöntem én is és elindultam befelé a konyhába, hogy még utoljára megnézzem Harut. Ijedten tapasztaltam, hogy nincs a konyhában, amint a konyhát elhagytam megláttam Jungkookot, ahogy az én kis csöppségemet dédelgeti.

-Hála istennek itt van!-szusszantam fel.

-Hogy hívják?-érdeklődött Kook.

-Haru.-mosolyogtam.

-Haru?-nézett rám Jungkook mosolyogva. Én csak bólintottam.

-Menjünk!-áll fel Jungkook.

-Hova megyünk?

-Meglepetés..-kacsintott. Bezártam az ajtót, majd elindultam Kook után. Sokáig csak sétálgattunk, majd egyszer megállt egy ajtó előtt, nagy levegőt vett és benyitott. Kíváncsian lestem be az épületbe.

-Srácok!-kiabált Jungkook, majd nem sokkal később 6 fiú került elő.

-Szia!-köszönt nekem a kis vörös huncut mosollyal az arcán.

-Szia Jimin!-mosolyogtam. Láthatóan meglepődött, hogy tudom a nevét, de nem zavartatta magát.

-Azt hittem, hogy te nem tudod, hogy kik vagyunk..-mondta haját borzolgatva Jimin.

-Nyugi ismerlek benneteket és imádom a zenéteket!-vigyorogtam.

-Akkor nem is kell bemutatnom a srácokat.-vágott közbe Jungkook. Egy mosoly volt a válaszom és Kook már folytatta is. -Ismerkedj meg velük, amíg én bemegyek a szobába felfrissíteni magam.

-Rendben.-bólintottam, azzal Jungkook el is indult, majd egyedül hagyott engem ezzel a 6 idiótával. Persze ezt csak képletesen mondom, ugyanis imádom őket, de amit néha művelnek. Hát az nem semmi.

-Körbevezethetlek?-jött oda hozzám V.

-Persze!-mosolyogtam rá. Tae körbevezetett a házban, mindent megmutatott kivéve a szobát, ahol Jungkook volt. Visszamentünk a nappaliba és leültünk a többi taghoz. Engem nagyon furdalt a kíváncsiság, így feláltam a helyemről, megzavarva az eddigi beszélgetést.

-Nem baj, ha bekukkantok oda?-mutattam az ajtóra, ami mögött Jungkook volt.

-Nem.-mondták egyszerre. Jimin és Taehyung még kacsintottak is. Ez a két jómadár kifog készíteni engem, ha még sokáig velük fogok barátkozni Jungkook által.

Elindultam Jungkook és Tae szobája felé. Félve nyitottam ki az ajtót, mivel nem tudhatom, hogy mi vár rám. Benyitottam a szobába és egy félmeztelen Kookkal találtam szembe magam. A maknae nekem háttal ált, de amint észrevette, hogy már nincs egyedül, megfordult. Tátott szájjal néztem Kookot, aki ezt egy nagy mosollyal díjazta. A nyál is összefolyt a számban, ahogyan végignéztem rajta.

-Ennyire tetszem neked?-tette fel a megpirongató kérdést, miközben oldalra döntötte buksiját és szemöldökét felhúzva egy pimasz mosollyal az arcán vizslatott. Nekem nem is kellett ennél több. Köpni-nyelni nem tudtam.

-Úgy látom, hogy erre egy igen a válasz.-vigyorodott el Kook, majd két pólót vett a kezébe és újra felém fordult.-Melyiket vegyem fel? Szerinted melyik a jobb?

Még mindig nem tudtam megszólalni, ezért a kezében tartott fehér pólóra böktem. Jungkook felkapta a pólót és felvett egy fekete sapit is. Eszméletlenül festett. Észrevettem, hogy az ő szobáját is díszíti egy kosárlabda.

-Nem visszük el azt is?-vettem erőt magamon és a labda irányába mutattam.

-Szeretnéd?-kezébe vette a labdát és úgy nézett rám.

-Igen.-bólogattam.

-Rendben, akkor ezt is visszük!-mosolygott és odadobta nekem a lasztit. Épp indultam volna ki a szobából, amikor megláttam a mobilját. A képernyője összevolt törve.

-Mi történt?-kérdeztem rá.

-Volt egy kis balhé, de semmi komoly.

-Akkor ezt majd ha kettesben leszünk elmondod?-néztem rá enyhe szigorral. Bólintott egyet, gondolom ő is rájött, hogy így is, úgy is elkell mondania.

-Jól van, induljunk mostmár.-mondta Jungkook, majd kezét a hátamon éreztem és kiterelgetett a lakásból.

-Hova megyünk?-érdeklődtem, de választ nem kaptam. Megálltunk egy kávézó előtt. Kook kinyitotta az ajtót nekem, én mosolyogva fogadtam el. Ezután a pulthoz sétáltunk.

-Mit kérsz?-nézett rám Kook.

-Az jó lesz, amit te is iszol.-mosolyogtam. Ő bólintott egy aprót és már kérte is az italokat. Kifizette, majd az egyiket a kezembe nyomta. Elmotyogtam neki egy gyors köszönömöt. Az út alatt nem sokat beszélgettünk, Kook hozta a labdát, néha ki-kiesett a kezéből, amin én mindig jókat kuncogtam. Elérkeztünk a kosárpályához, ahol először a Got7 tagjaival játszottam. Hirtelen megcsörrent a telefonom.

-Gyors leszek!-mondtam Kooknak, aki csak bólintott. Egy két lépéssel arrébb mentem és felvettem a készüléket.

”Mit szeretnél Jackson?”

”Nincs kedved kosarazni kicsit?”

”Jackson.. Most programom van, sajnálom, de ígérem, hogy pénteken kijövünk és fogunk kosarazni.”

”Rendben..”

Hallottam a hangján, hogy nem nagyon örült neki, de mostmár mindegy. Lassan itt a buli és akkor majd kárpótlásul kimegyek vele kosarazni. Kicsit elszontyolodva tipegtem vissza Jungkookhoz.

-Mi a baj?-kérdezte és az arcomat fürkészte.

-Áhh.. Jackson.. Hallottam a hangján, hogy kicsit sem örült annak, amit mondtam.. -hajtottam le fejem.

-Jackson? Talán Jackson Wang?-kérdezte Jungkook.

-Igen.. ő..-motyogtam.

-Akkor menjünk haza. Nem tudtam, hogy van köztetek valami.-nézett rám szomorkásan Kook.

-Nem! Nem kell. Nincs köztünk semmi csak olyasmi legjobb barátok volnánk..-mosolytam Kookiera, aki meglehetősen megörült a ténynek, hogy nincs köztünk baráti kapcsolatnál több.

-Gyere játsszunk. Egy-egy ellen.-vigyorgott Jungkook.

-De aztán ne pityeregj, ha elverlek!-nevettem és szembe álltam vele.

-Kezdődik!-kiáltotta és elindult felém. Az első támadást nem sikerült kivédenem, így hát utána szaladtam kivettem a labdát a kezéből és már indultam is vissza, de sajnos nem sikerült bedobnom, mivel a labda kipattant. Oda-vissza szaladgáltunk mindketten. Már Kook állt nyerésre, 3:1 volt az állás. Gyorsan kicseleztem a srácot és száguldottam a cél felé, a labda kiesett a kezemből, én pedig a magasba emelkedtem. Jungkook feldobott a vállára és olyan biztosan tartott, hogy még én sem féltem attól, hogy lefogok esni. Csuklómra kulcsolta ujjait és átnyúlt a lábaim között, hogy biztosabban tudjon tartani. Én minden erőmmel azon voltam, hogy szabadulni tudjak, de ez a fiú olyan erősen tartott, hogy szinte lehetetlen volt a terv.

-Jeon Jeong Guk! Tegyél le azonnal!-szóltam rá szigorúan a fiúra.

-Miért? Mi lesz, ha nem?-vigyorgott.

-Azt majd még kitalálom.-néztem rá durcásan, amin ő csak jobban nevetett.

-Kookieee! Kérlek szépen!-néztem rá kiskutyaszemekkel, de ő továbbra sem tett le.

-Kookie? Ez most komoly?-hagyta abba a nevetést. Én egyre ijedtebb pofát vághattam, ugyanis egy rövidke idő után ismét nevetni kezdett.

-Ez tetszik. Szólíts Kookienak mindig kérlek!-nézett rám nagy szemekkel.

-Rendben, de akkor tegyél le!

-Még mit nem!-kiáltott fel kacagva és elindult a laszti irányába velem. A lasztit maga előtt rugdosva indult el egy irányba. Elértünk a parkhoz, ahol közöltem vele, hogy mondja el mi történt a mobiljával. Emiatt letett a padra és végre kinyújtóztathattam magam.

-Nah. Szóval?-másztam a pofijába. Ő rám nézett, de nem mondott semmit csak a tarkójához nyúlt, amiből arra következtettem, hogy kicsit kínos lehet a szitu.

-Háát.. Az történt, hogy nem akartam közölni a többiekkel, hogy veled voltam, de Tae elvette a mobilom, amit utálok. Ilyenkor mindig kisebb verekedések, birkózások vannak, de a múltkori más volt. Nem akartam, hogy megtudják, így letepertem. Tae eldobta a telefonom, én pedig bevertem neki. Mindenki kijött, hogy mi volt ez a nagy ricsaj, bevonultam a szobámba és magam mögött akartam hagyni a történteket, de V nem jött és kezdett aggasztani, ezért én mentem ki. Ott ült a kanapén egyedül egy sebtapasszal az arcán, megsajnáltam, mivel egy idióta voltam. Elmondtam neki mindent, és amikor nem számítottam rá ő is behúzott egyet.-mesélt el mindent. Akaratlanul is a száján lévő sebre tévedt tekintetem. Utána levezettem a kezében tartott telefonra és kivettem a kezéből. Nem kapott utána és nem csinált semmit. Megkerestem a kamera alkalmazást, ugyanis felszerettem volna vidítani valahogyan az elszontyolodott kiskutyust. Felemeltem a telefont belemosolyogtam csináltam egy képet, majd odabújtam Kookhoz.

-Csííz!-mondtam, hogy figyeljen. Felemelte a fejét és mosolyogni kezdett. A telefon időzítője bevolt állítva, így volt elég időm a kis tervemhez. 3-2-1 gyorsan odafordultam Kookiehoz puszit nyomtam az arcára és már készült is a kép. Kookra nem is figyelve elkezdtem nézegetni az imént készült képet, majd beállítottam háttérnek. Lezártam a telefont és visszaszolgáltattam a gazdájának.

-Mi volt ez?-nézett rám nagy szemekkel Kook. Felemeltem piros orcámat és a szemébe néztem.

-Boldog vagy?-kérdeztem.

-Mindennél boldogabb, de… -kezdte volna folytatni, de én mutató ujjamat szájára tapasztottam.-

-Shhh! Ne rontsd el!-mondtam mosolyogva. Bólintott egyet, majd a telefonjára lesett feloldotta és a szeme elé tárult a tökéletes kép. Vagyis szerintem az.

-Egyébként pénteken lesz a házavató buli, ha gondolod, gyere el és hozd a többieket is! -mosolyogtam.

-Redben. Sajnos nem tudunk előre tervezni, de megpróbálunk majd elmenni.-mosolygott ő is.

-Akkor én megyek is, lassan kezdődik a próbám.-mosolyogtam rá szomorkásan, mire ő magához húzott egy ölelésre.

-Elkísérlek.-mondta, majd elindultunk az otthonom felé.

Lement minden próba, otthon elláttam a már alvó Harut, utána pedig nagyon fáradtam dőltem le az ágyikómba. 2 nap múlva jön Milán, SeungHwan, Sara, Jacksonék és lehet, hogy jönnek Kookiék. 

4. fejezet - A váratlan találkozás (2/2)

*Jungkook szemszög*

Egy átlagos napnak indult, mint a többi. Reggel sietés, fanmeeting, este pedig próba. Egy húzós táncpróba után igyekeztem haza, amikor egy lány nekem jött. Megfordultam és a lányra néztem. Szép hosszú világosbarna haja volt, szemei nem a megszokott barnák, arca szép és ápolt, egy kis szempillaspirál van rajta, ami nálam külön jó pont. Nem szeretem, ha valaki túlsminkeli magát. Az alakja.. Na hát ez az, ami  engem annyira megfogott, hogy egyszerűen nem tudtam tartani magam az idol léthez. Más idolok, amikor nekik megy valaki ordibálni kezdenek vagy elég bunkón viselkednek, de nekem ez nem ment ezzel a lánnyal. Nagyon lassan megfordult és kivette a fülhallgatót a füléből. Rám nézett és gondolom felismert, mert az ijedtséget lelehetett olvasni az arcáról. Furcsa, hogy ő nem az a rajongó típus. Amint meglátta, hogy kinek ment neki nem sikítozni kezdett, hanem elszégyellte magát. Láttam az arcán.

-E-e-elnézést!-nyögte ki.

-Semmi baj. Legközelebb figyelj oda jobban.-mondtam és félmosolyra húztam számat. Annyira aranyos volt, ahogy a betont nézte és csak egy-két pillanatra mert a szemembe nézni.

-Rendben. Még egyszer nagyon sajnálom!-hajolt meg.

-Egyébként merre mész?-tettem fel neki a kérdést. Ő már háttal volt nekem. Nagyon meglepődhetett, de lassan megfordult és rám nézett.

-Épp hazafelé tartok.-mondta.

-Haza kísérlek. Ilyen szép hölgyek ne sétáljanak egyedül ilyenkor.-kedveskedtem.

-K-köszönöm!-mondta aranyosan és kaptam egy félmosolyt a lánytól, majd elindult. Én hűségesen követtem. Annyi kérdésem volt hozzá, azt sem tudtam mivel kezdjem. Láttam, hogy van nála egy nagy táska, gondolom edzésről jött. Majd azt is megkérdezem, hogy hol volt. Hosszas csend után én törtem meg a csendet.

-Mi a neved?-kérdeztem és elengedtem egy mosolyt.

-Hana-válaszolta félénken.

-Jungkook.-biccentettem. Tudtam, hogy tudja ki vagyok.-Merre voltál?

-Táncpróbáról jöttem.

-Áhh szóval te táncolsz!- csodálkoztam. Őszintén, én azt hittem, hogy ő is valami fitness lady.

-Is..- felelte. Láttam rajta, hogy nem meri tovább mondani ezért visszakérdeztem.

-Is?

-Táncolok és énekelek.-kaptam választ.

-Hát nagyon kíváncsivá tettél és elég különleges lány vagy. Majd megmutatod, hogy mit tudsz?-kacsintottam rá egy óriási mosoly keretében. Ahogy tovább vizslattam Hanát láttam, hogy kipirosodott az arca. Nagyon aranyos volt, hogy úgy kezel mintha én is egy hétköznapi ember lennék.

-Na, megmutatod?-mosolyogtam.

-P-p-persze.-bólintott lassan.

-És mikor?-felhúztam szemöldökömet és úgy néztem a lányra.

-Öhm.. Akár ma… A lakásomban..-nyögte ki ezt a pár szót.

-Rendben!-kiáltottam fel kaján vigyorral az arcomon. Újra csendbe burkolódzva folytattuk az utunkat. Észrevettem, hogy a lány a kezemet nézi. Elsőre nem is esett le, hogy mit néz ennyire, csak akkor, amikor lepillantottam a bal könyököm irányába. Igen, ott volt egy nagyon jól látható heg. Általában igyekeztem olyan cuccokat hordani, amik takarják, de a pólók alól mindig kilátszott. Van egy hegem az arcomon is, de azt nem láthatta, mivel az is a baloldalon helyezkedik el. Nagyon zavart, hogy a kezemet nézi, ezért egy laza mozdulattal rátettem a másik karomat is. Ezután láttam, hogy próbálja nem a kezemen lévő sebet nézni, ezért elvettem a kezem a hegről. Útközben azt is észrevettem, hogy néha-néha az arcomat figyeli. Gondolkodásomból Hana édes hangja zökkentett ki.

-Megérkeztünk-mondta. Kinyitotta az ajtót és beljebb tessékelt. Amíg ő ledobta a cuccait én bekukkantottam egy helyiségbe, aminek az ajtaja nyitva állt. A helyiségben egy falon tükrök voltak, volt bent egy zongora, egy kanapé és minden egyéb felszerelés, ami a mi tánctermeinket is díszíti. Annyira vonzott a zongora, hogy lassan odasétáltam hozzá, majd leültem. Kis hezitálás után ujjaimat a billentyűkre helyeztem és a YoonGitól tanult kis dallamot kezdtem el játszani. Mikor Hana bejött abbahagytam a játékot és ijedten meredtem a lányra. Féltem, hogy nagyon lefog szidni azért, hogy engedély nélkül folytattam a tevékenységet.

-Elnézést.-hajtottam le fejemet.

-Semmi gond, nyugodtan játszhatsz.-mosolyogott rám, de én nem néztem rá.-Nézz már rám... Nem haragszom.. Játssz, ha szeretnél.

-Csak egy két dallam megy.-emeltem fel fejemet és Hanára néztem.

-Nem baj, de az szép volt. Játszd el újra.-kérlelt.

-Nem miattam vagyok itt.-makacskodtam.

-De nem miattam ültél le oda. Ha nem játszol, akkor nem mutatom meg, hogy mit tudok..-Nézett rám kicsit mérgesen.

-Jóh.. Rendben.-egyeztem bele és elkezdetem játszani a dallamot. Többször is újrakezdtem, mert láttam a lányon, hogy tetszik neki. Ahogy az arcára néztem, azt is észrevettem, hogy valamin nagyon gondolkozik, így megkérdeztem tőle.

-Min gondolkozol?

-Rajtad!-mondta és szép kis orcája pirosra váltott, majd a padlót vizslatta.

-És mi fordult meg abban a csinos fejedben?-elővettem a legcsábítóbb mosolyom, hogy még nagyobb hatást érjek el. Ééés igen! Sikerült. Kis arcocskája kétszer pirosabbra váltott, viszont, amikor kirohant a szobából megijedtem.

-Vajon mi járhat a fejében?-kérdeztem magamtól hangosan és a lány után indultam. Hallottam egy halk motyogást, majd mire odaértem Hana a pici kis törékeny kezét ökölbe szorítva vágta a pultra.

-Mi a baj?-ijedten méregettem a lányt, az arcom olyan lehetett, mint a kiskutyák pofija, mert fujtatott egyet és neki fogott valamihez.

-Semmi, csak…-hagyta abba gyorsan.

-Igen?-érdeklődtem tovább. Most már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi jár a fejében, ugyanis láthatóan rólam van szó.

-Semmi, hagyjuk.. Gyere, megmutatom, hogy táncolok.-bújt ki a válaszadás alól. Hirtelen megfogta csuklómat és maga után kezdett el húzni. Visszavezetett a terembe, majd leültetett a számítógép elé.

-Indíts el valamit.-utasított és beállt a tükörrel szembe. Gyorsan megnyitottam a youtube-ot és egy számára ismeretlen szám után kutakodtam. Megtaláltam a megfelelő számot a My number-t, amit Kim Eun-young, azaz Cheetah énekel. Elindítottam és a kanapéhoz mentem. A lánynak nem kellett sok idő, már táncolt is. Ahogy néztem a lány mozgását, majdnem még a nyál is kifojt a számból. Eszméletlen, ahogyan a testét tudja használni. Minden porcikáját megtudja mozgatni. A számnak vége lett, de én még mindig csak Hanát bámultam tátott szájjal. Érzékeltem, hogy a tükörből engem néz Hana, de képtelen voltam megformálni a szavakat.

-Na miaz elvitte a cica a nyelvedet?-incselkedve szólt oda.

-Huhh.. -fújtattam egyet, ugyanis még mindig nem tudtam mit kellene mondanom.

-Mi az?-kérdezte és látszott arcán, hogy kezd kétségbe esni.

-Nagyon jól táncolsz! Most szeretném meghallgatni a hangodat is.-ennyi volt, amit kitudtam mondani.

-Rendben.-remegett meg a hangja, majd odasétált a számítógéphez. Hana elindított egy dalt, de olyan fajtát keresett belőle, aminek csak az alapja, a zene volt meg. Visszasétált a terem közepére és a tükör felé fordult. Amikor ráeszméltem, hogy melyik dalt választotta, majdnem elájultam. Aztán kaptam a következő csapást, ugyanis meghallottam a hangját. Gyönyörűen énekelte el a dalomat. Annyira meghatódtam, hogy egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Gyorsan letöröltem, hogy nehogy észrevegye. Ráadásul még talán neki jobban is illik ez a dal vagy esetleg lehetne duett és akkor evvel a gyönyörűséggel szerepelhetnék egy színpadon. A dalnak vége lett, így az engem méregető lány láttára szóra nyitottam a számat.

-Azt hiszem, ezt a dalt inkább neked kellene énekelni és nem nekem.

-M-miért?-kérdezte.

-Nagyon szép hangod van és hát.. Hát lehet, hogy szebben elénekled, mint én.-hajtottam le a fejem.

-Ne viccelj már!-emelte fel aranyosan hangját.-Te idol vagy és sokkal több gyakorlatod van benne, mint nekem. Én csak amatőr vagyok! Ne mondj ilyet!

Ez nagyon jól esett a lelkemnek, de még mindig az én álláspontomnál ragadtam meg.

-Hát nem úgy tűnt, mintha csak amatőr lennél. A hangod gyönyörű és tökéletesen használod, a mozgásod kidolgozott és dinamikus.. Nem éppen egy amatőrre utal.-hadartam, amikor mondandóm végére értem a szemébe néztem és lelassítottam a beszédtempómat. Monológom befejeztével rápillantottam a teremben lévő órára, ami már 22:20-at mutatott és idegesen nyugtáztam, hogy holnap megint karikás szemekkel fogok felkelni.

-Nekem mennem kell, de remélem még találkozunk.-mosolyogtam Hanára. A lány elindult, hogy kikísérjen és én is elindultam utána, azonban az ajtóban megtorpantam. Nem mehetek úgy el, hogy még a számát sem kérdezem meg egy ilyen gyönyörű lánynak.

-Lehet egy kérdésem?-néztem rá kiskutyaszemekkel.

-Persze.-mosolygott.

-Öhm.. Megadod a számod?-mondtam miközben óvatosan felé nyújtottam a telefonomat. Hana elvette és pötyögni kezdett, majd visszaadta a telefont. Gyorsan végignéztem a névjegyeket és a h betűnél megtaláltam a lány nevét. Hana^^. Így írta be a nevét nekem, ezen mosolyognom kellett.

-Akkor majd hívlak! Szia!-vigyorogtam és elindultam kifelé.

-Várom! Hali!-kiáltotta utánam. Megfordultam és egy sármos mosoly keretében integettem neki. Hana is így tett, azután pedig egyenesen a dormunk felé vettem az irányt. Az egész hazavezető úton a lányon járt az eszem. Nem is figyeltem, hogy merre visznek lábaim, csak mentem. Felnéztem az égre és mosolyogva bámultam fel a nagy sötétségre. amit megannyi kis csillag díszített. Körülbelül 30 perc séta után megérkeztem a dormunkhoz. Igyekeztem nagyon halkan kinyitni a zárat, hogy ne ébresszek fel senkit, de meglepetésemre az ajtó nyitva volt. Az ajtó előtt állva azon gondolkoztam, hogy vajon miért van nyitva. Majd benyitottam. Hat ideges alak állt előttem engem körbevéve és mindegyik idegesen méregetett.

-Hol a fenébe voltál Jungkook?!-kiabált rám Jimin.

-Mi volt ennyire fontos?-kérdezte kicsit higgadtabban Namjoon.

-Elnézést-hajtottam le a fejem a mai napon már sokadjára és indultam volna a szobám felé, azaz a szobánk felé, ugyanis Taehyunggal osztozkodunk egy szobán, de egy kéz megakadályozott.

-Hol voltál?-nézett rám Jin érdeklődve.

-Csak kiszellőztettem a fejem.-pislogtam rá fáradtan.

-Rendben ezt majd még megbeszéljük reggel. Nyomás aludni!-parancsolt rám Namjoon.

-Nincs mit megbeszélnünk.-jelentettem ki nemes egyszerűséggel és elindultam a szobánkba. Immár senki nem akadályozott meg benne. Összeszedtem az cuccaimat, amiben aludni fogok és kicsoszogtam a fürdőbe. Megengedtem a forróvizet és cuccaimat a szennyesbe dobva beálltam a zuhany alá. A forróvíz égette a bőröm, de nagyon jól esett, megnyugtatott. Nem tudom mennyi ideig lehettem a fürdőben, de dörömbölésre lettem figyelmes.

-Jungkook haladj már! Már vagy egy órája bent vagy! Baj van?? Jungkook!!-kiabált egy számomra nagyon is ismerős hang. A hang gazdája pedig nem más mint Taehyung.

-Mindjárt megyek.-mondtam unottan és azzal elzártam a vizet, megtörölköztem, majd felöltöztem. Egy egyszerű fehérpólót és egy szürke sportos nadrágot használtam pizsamának. Kiballagtam az ajtón és egy szinte velem egymagas Taehyunggal találtam szembe magam.

-Tudom, hogy hazudtál a többieknek.-kezdett bele faggatásomba.

-Most nincs igazad Tae.-mondtam ugyanolyan unottan, mint az előbb, majd elsétáltam mellette és elindultam a szobánkba. Benyitottam, az asztalról elvettem a telefonom, arrébb löktem a takarómat és a falnak nekidőlve elkezdtem nyomkodni. Kicsit később V megint odajött hozzám és nyaggatni kezdett.

-Mit csináltál olyan sokáig? Kivel voltál?

-Nem voltam senkivel sétálgattam az utcán, utána pedig leültem a padra.-hazudtam. A legjobb barátomnak hazudok, de nem tehetek mást. Nem szeretném, ha megtudná, hogy mit csináltam és kivel voltam. Így tovább nyomkodtam a telefonomat.

-Jungkook!-kiabált rám Tae és kikapta a kezemből a telefonom.

-Taehyung! Azonnal add vissza a telefonomat!-ordítottam. Nem engedelmeskedett én pedig nagyon bepipultam. Többször is volt már ilyen és sosem jelent jót. Az ilyen történések eddig mindig ordibálással és minimum egy ütéssel végződtek. Most sem lett másképp. Taehyung kirohant a szobából a telefonommal a kezében és kutakodni kezdett benne. Én utána rohantam, nem akartam, hogy eljusson a névjegyekig.

-Tae add vissza!-próbáltam higgadt lenni.

-Mit titkolsz annyira Kook?-kérdezett és fel sem nézett a telefonból.

-Nem titkolok semmit. Tudod jól, hogy nem szeretem, ha elveszed a mobilom.-néztem rá mérgesen.

-Hazudsz!-emelte fel újra hangját. Sajnos drága barátom nagyon jól ismer már engem.

-Add ide!-ordítottam összeszorított fogakkal és futottam. Amint utolértem letepertem a földre, ráültem mellkasára és próbáltam kivenni a kezéből a telefont, de nem adta. Eldobta messzire. Én annyira begőzöltem, hogy ököllel arcon vágtam. Tae a fájó ponthoz kapott és a szemembe nézett.

-Jungkook.-mondta nevemet elhaló hangon.

-Nem érdekelsz!-kiáltottam. Feltápászkodtam mellkasáról, majd a telefonomért mentem. Természetesen a telefonom képernyője összetört, de azon kívül szerencsére semmi baja nem lett.

-Megérdemelnél még egyet!-mutattam fel telefonomat Taenek. Az arcán egy kis vér folyt végig, gondolom olyan erősen megütöttem, hogy felszakadt egy kis részen az arca. Fordultam volna vissza a szobánkba, amikor Jimin utánam szólt.

-Kookie mi volt ez?

-Menj aludni.-mondtam odasem figyelve és nyitottam az ajtót, de egy kéz meggátolt.

-Jungkook! Kérj bocsánatot Taetől!-mondta. Megfordultam és Jiminre néztem.

-Nem érdekel az az idióta!-ordítottam.

Bementem a szobába és magam után becsaptam az ajtót. Lefeküdtem az ágyamra és a plafont néztem. Tényleg nem kellett volna megütnöm Taet. Úgysem talált volna semmit, de elborult az agyam. Majd bocsánatot kérek. Csak bámultam és bámultam, de sem az álom nem jött a szememre, sem Taehyung nem jött vissza, ezért én mentem ki. A kinti fényben megláttam, hogy kicsit véres az öklöm, ezért a fürdőszobába mentem és lemostam a kezem, majd visszasétáltam a nappaliba, ahol Tae egy sebtapasszal az arcán ült és bámult. Oda csoszogtam a kanapéhoz és leültem mellé, majd én is bámultam magam elé.

-Hé haver! Sajnálom.-néztem V arcára, de nem kaptam választ, csak bámult tovább maga elé.

-Ha elmondom, hogy hol voltam akkor figyelsz végre rám?-próbálkoztam.-Megüthetsz. Visszaadhatod.-mondtam szomorkásan. Erre már Tae is felfigyelt, majd egy fejbólintással jelezte, hogy elfogadta a feltételeket. Így hát belekezdtem a történetbe.

-Ugye én maradtam még gyakorolni, mert úgy éreztem, hogy szükségem van rá. Aztán elindultam haza, de egy lány nekem jött.-Ekkor Tae az arcomat kezdte el nézni, én pedig továbbra is magam elé meredtem.-Ő nem olyan volt, mint a többi rajongó, hogy sikítozni kezdett. Félénk volt és láttam, hogy szégyenkezik amiatt, hogy nem figyelt. Megkérdeztem, hogy hol volt és ő elmondta, hogy táncol is és énekel is. Én nagyon kíváncsi lettem, ezért hazakísértem, ő pedig megmutatta, hogy mit tud. Azután elkértem a számát és hazajöttem.-fejeztem be a történetet. Nem mondtam el mindent, de Taenek ennyi is elég.

-Megvan a telefon száma?-kérdezte csodálkozva. Én mosolyogva bólintottam, majd egy nem várt pillanatban Tae akkorát bevert nekem, hogy felszakadt a számszéle.

-Te őrült vagy??-néztem rá meglepődve.

-Kookie becsajozott! Kookie becsajozott!-dalolászta és már el is tűnt. Ez hiányzott. Beslattyogtam a szobánkba és lefeküdtem az ágyamra.

-Tae..-szóltam.

-Hm?

-Tényleg sajnálom, hogy megütöttelek. Elborult az agyam.

-Semmi, de most már aludjunk. Jó éjt Kook!

-Jó éjt Tae!-szemeimet becsuktam, majd elnyomott az álom.

4. fejezet - Berendezkedés, váratlan találkozás, tánc és éneklés (1/2)

*Hana szemszög*

Megvan az összes papír, a ház kifizetve. Éppen a szobámba pakolászok, amikor Sara felkiabál, hogy valaki engem keres.

-Küld fel a szobámba!-kiáltok vissza Sarának. Hallom, hogy Sara betereli a lakásba és a szobám felé vezeti. Tovább pakolászok, még ma szeretnék átköltözni a saját lakásomba.

-Szia!-köszön a vendégem. Nem nézek oda egyből, mert pont egy pólót hajtogatok, de a srác hangja nagyon ismerős. Elteszem a pólót és felnézek rá.

-Szia! SeungHwan? Hát te hogy találtál ide?-kérdeztem. Nagyon meglepődtem, hogy ő jött. Azt hittem, hogy Jackson vagy Mark. Hasonlít SeungHwan hangja Jackson és Mark hangjára és ezért gondoltam azt, hogy valamelyik srác az.

-Hát, amikor hazakísértelek, akkor bennem maradt az útvonal.-mosolygott. -Látom sok dolgod van. Költözöl?

-Igen költözök! Találtam lakást!-sikítottam.

-Nagyon örülök neki! Segíthetek valamiben?-kérdezte aranyosan a fiú. Látszott az arcán, hogy tényleg szeretne segíteni.

-Hát még én hogy örülök! Persze lenne mit.. -feleltem.

SeungHwan hozta a szekrényből a ruháimat én pedig hajtogattam, amikor ezzel végeztünk, körülnéztem, hogy mik maradtak még ki. Képek, füzetek, lapok, tollak és egyéb ékszerek, smink cuccok maradtak a szobában. SeungHwan a füzeteket nézegette, amikben néhol dalszövegek, néhol pedig emberekkel ábrázolt tánclépések vagy éppen rajzok, feljegyzések voltak. Összepakoltam mindent kivétel a füzeteket, amiket még mindig nézegetett a srác. Odasétáltam és a válla fölött néztem, hogy mit néz annyira. Egy rajz volt. Egy lány volt a rajzon, aki a szoba ablakában ült és szomorúan nézett ki az ablakon.

-Nagyon szépen rajzolsz-fordította oldalra fejét SeungHwan.

-Köszönöm-mosolyogtam.

-Miért rajzoltad? Ez annyira nem te vagy. Te mindig vidám vagy, de ez a rajz egyáltalán nem vidám. A többi rajzod sem ilyen.-érdeklődött. Láttam rajta, hogy nagyon kíváncsi a rajz eredetére.

-Ez a lány engem ábrázol. Ezt akkor rajzoltam, amikor eltört a lábam és az orvosok azt mondták, hogy így nem tudok majd táncolni.-szomorúan gondoltam vissza arra az időszakra. Egy kis szünet után folytattam-Én nem hittem az orvosoknak, és ahogy lekerült a gipsz a lábamról edzeni kezdtem, addig, míg a lábam annyira meg nem erősödött, hogy táncolni tudjak. Sokáig jártam még kezelésekre, de nagyon meglepődtek a kezeléseimet végző orvosok, mivel nagyon hamar erősödött és gyógyult meg a lábam. Most itt vagyok és tudok táncolni, már csak az álmom kell valóra váltanom. -mosolyodtam el a történet végére. SeungHwan nagyon meglepődhetett, mert a rajzot bámulta és nem szólt semmit.

-Te… nagyon erős lány vagy.-szólalt meg pár perc múlva és rám mosolygott.

-Igen, de induljunk, szeretnék már átmenni a lakásomba-mondtam neki izgatottsággal a hangomban és már kint is voltam a kisebb táskámmal a kezemben a nappaliban. Mikor ő is feleszmélt felvette a bőröndömet és utánam sietett.

-Te aztán bírod a tempót-lihegett mellettem.

-Szeretném mihamarabb befejezni a költözködést és még gyorsan be is szeretném rendezni a házat.-vigyorogtam rá.

-Nem semmi tervek. Talán egy hét alatt megakarsz lenni mindennel?-kérdezett vissza viccesen. Bólintottam egyet és mentem tovább.

-Te komolyan egy hetet adsz magadnak mindenre?-kérdezte ismét csodálkozva. Erre én megint csak bólintottam.

-Sajnos nincs túl sok időm, szóval szeretnék minél hamarabb kész lenni.-motyogtam és ezzel én lezártnak tekintettem az ügyet. Megérkeztünk a házhoz, kinyitottam az ajtót és feltereltem SeungHwant az emeletre. Utána mentem és mindent lepakoltunk a szoba egyik sarkába.

-Nem lesz ez a ház kicsit nagy számodra?-kérdezte csodálkozva.

-Nem. Én itt fogok fent aludni és a lenti szoba az tánc- illetve énekteremként fog szolgálni.-mosolyogtam rá.

-Komoly terveid vannak az biztos.-mosolygott SeungHwan is.

-Igen-bólintottam és körbefordultam a helyiségben.

-Nekem sajnos mennem kell, de majd még találkozunk.-köszönt el tőlem.

-Rendben. Szia!-mosolyogtam rá. Viszonozta mosolyomat és azzal kiment a lakásból, egyedül hagyva engem. Előkerestem a laptopomat és lementem a konyhába. A házban ez volt az egyetlen helyiség, ami úgy maradt, ahogy az előző tulaj használta. A többi helyiségből mindent kipakoltak és elvittek. Letettem a konyhaasztalra a laptopom és olyan szöuli boltokat kerestem, ahol olcsóbban tudok beszerezni bútorokat. Amíg nincs ágyam, addig még Saránál alszok, de utána kettéválnak útjaink.

**egy héttel később**

Megint eltelt egy hét. A táncpróbák még mindig húzósak és egyre fáradtabb vagyok így, hogy még a lakberendezést is én vittem véghez. Szerencsére már minden fontosabb dolog megvan. Egyetlen egy helyiség maradt még üresen, illetve nem teljesen üres, mert ott van a zongorám. A gyakorlótermem. Ma érkezik meg egy kanapé és minden szükséges dolog, ami a gyakorló termembe kell. A lakásom most már igazán otthonos. Nagyon szeretek itt lakni. A szobámban van egy nagyobb ágy, az egyik falon egy nagy szekrény van, a másik falon pedig pár polc, amin dísztárgyakat és képeket helyeztem el.

(Valami ilyesmit kell elképzelni)

A nappaliban néztem a tv-t, amikor valaki kopogtatott. Gyorsan odasiettem az ajtóhoz és kinyitottam.

-Jó napot! Meghoztuk a rendelt dolgokat.-mondta a férfi.

-Jó napot! Jöjjön utánam, megmutatom, hogy hova kell tenni azokat.-vezettem be a gyakorló termembe kedvesen a férfit. Elmondtam neki, hogy mit hova kéne tenni. A férfi elmondta a társának azt, amit én mondtam és már pakolták is a kanapét és a többit. Amikor végeztek kifizettem a szállítás árát.

-Köszönöm! Viszlát!-köszöntem el és már csuktam is be magam után az ajtót. Rohantam a frissen berendezett helyiségbe és csodálattal néztem körül. 

Miközben csodáltam a szobát megszólalt a telefonom. Szaladtam fel a szobámba, hogy fel tudjam venni. Az asztalomon zenélő készülékre néztem és örömmel nyugtáztam, hogy Jackson hív.

”Szia Hana!”-kiáltott a telefonba.

”Hali Jackson!”-köszöntem neki kicsit izgatottan.

”Kész a lakás? Nagyon izgatott a hangod!”-ezek szerint ő is észrevette, hogy izgatott vagyok.

”Igen kééész!”-kiabáltam a telefonba.

”Nyugi Hana. Nyugiii..Istenem fejezd már be a sikítást, mert kiszakad a dobhártyám!”-nevetett a telefonba.

”Befejeztem…”-mondtam kicsit durcásan.

”Akkor holnap buli?”

”Jackson ezzel várjunk egy kicsit. Szeretném, ha itt lenne a legjobb barátom is. Vele is meg kell beszélnem”-mondtam.

”Oké. Akkor egy hét múlva pénteken. Szia”-és ezzel kinyomta a telefont. Nem tudom, hogy mi lett Jacksonnal. Mindegy nem is idegesítem magam vele, inkább megyek és írok Milánnak, hogy akkor ráér-e.

< Szia Milán! >

< Szia Hana! De rég nem beszéltünk… Minden rendben? Mesélj! >

< Igen minden rendben! Remélem veled is minden oké. Lenne egy kérdésem! >

< Persze minden rendben van! Mit szeretnél? >

< Jövőhéten csütörtöktől szombatig ráérsz? >

< Öhm.. Igen. Miért kérdezed? >

< Házavató bulit tartok és szeretném, ha te is eljönnél… >

< Oooh.. Persze, hogy ráérek. Csak egy gond van… >

< Ha a repülőjegy, akkor ne aggódj már megvettem és be is jelentettem! >

< Köszönöm, de tudod, hogy nem kellett volna.. nagyon sokba kerülhetett, hogy fogom visszafizetni?>

< Azzal, hogy eljössz! Puszi! Várlak, szia! >

Becsuktam a laptopom, összepakoltam az edző cuccomat és elindultam az iskolába.

**3 órával később**

A próbának vége, nagyon kifáradtam. Felvettem a pulóverem ugyanis este 21:30 van és így leizzadva kicsit hidegebbnek érzem a levegőt. Ja és persze nem akarok megfázni.. Bedugtam a fülhallgatóm elindítottam a lejátszási listám és nekivágtam a hazafelé vezető útnak. Már nagyon fáradt voltam és csak a földet néztem miközben nekimentem valakinek. Hirtelen felkaptam a fejem, gyors kivettem a fülhallgatót a fülemből és a srácra emeltem tekintetem.

-E-e-elnézést!-nyöszörögtem. Nagyon szégyelltem magam, főleg az után, hogy rájöttem ki is ez a srác. Jeon Jeong Guk. Művésznevén Jungkook.

-Semmi baj. Legközelebb figyelj oda jobban.-mondta. Idol létére nagyon kedves volt, én azt hittem, hogy ordítani fog velem.

-Rendben. Még egyszer nagyon sajnálom!-hajoltam meg.

-Egyébként merre mész?-intézte nekem a kérdést. Én már háttal voltam neki. Nagyon meglepődtem így lassan megfordultam és ránéztem.

-Épp hazafelé tartok.-mondtam.

-Hazakísérlek. Ilyen szép hölgyek ne sétáljanak egyedül ilyenkor.

-K-köszönöm!-és egy félmosolyt küldtem felé elindultam a megfelelő irányba. A srác 177cm körül mozoghat, de hozzám képest még így is nagyon magas. A haja sötétbarna, már majdnem fekete és a hajában világosabb tincsek is vannak. Gyönyörű szemei vannak. A barna legsötétebb árnyalata, szóval a szemei is épphogy nem feketék. Egy feszülős fekete farmert, egy fekete pólót és egy (természetesen) fekete sapit visel. A fülében egy fekete kerek fülbevaló van. Észre vettem, hogy a kezén egy heg van. A bal kezén, a felsőkarján, de még éppen, hogy a könyöke irányába. Ezt a heget a fekete póló próbálja takarni, de egy kisebb kézfelemelésnél egyből meglátszik a heg.

Elmélkedésemben egy hang zavart meg, ugyanis a srác beszélni kezdett.

-Mi a neved?-kérdezte. Biztos jót derült rajtam, mert zavaromban még a nevemet is elfelejtettem.

-Hana-félénken válaszoltam.

-Jungkook.-biccentett.-Merre voltál?

-Táncpróbáról jöttem.

-Áhh szóval te táncolsz!- csodálkozott.

-Is..-nem mertem többet mondani, mert féltem, hogyha elkezdem elmesélni az életemet, akkor megun és itthagy.

-Is?-kérdezett vissza.

-Táncolok és énekelek.-adtam neki a választ.

-Hát nagyon kíváncsivá tettél és elég különleges lány vagy. Majd megmutatod, hogy mit tudsz?-kacsintott rám és megmutatta az 1000 wattos fogsorát. Nekem nem is kellett több, az arcom paradicsom piros lett és még megszólalni sem tudtam.-Na megmutatod?-mosolygott tovább. Legszívesebben leütöttem volna.

-P-p-persze.-bólintottam lassan.

-És mikor?-felhúzta a szemöldökét és úgy nézett rám.

-Öhm.. Akár ma… A lakásomban..-nyögtem ki nehezen.

-Rendben!-kiáltott fel kaján vigyorral az arcán. Majd csöndben folytattuk utunkat. A sebét néztem, nagyon érdekelt, hogy mi történhetett vele, de nem kérdezek rá. Ő is észrevette, hogy a kezét nézem és letakarta a másik kezével. Van egy kósza gondolatom, hogy Jungkook sem szereti, hogy ott van. A további szakaszon próbáltam nem a kezét nézni, néha az arcára néztem. Már ő sem takarta a sebet, gondolom ő is annyira figyeli azt, amit én csinálok, mint ahogy én figyelem őt.

-Megérkeztünk-mondtam, mikor az ajtóhoz értünk. Kinyitottam az ajtót és beljebb tessékeltem a fiút. A cuccaimat ledobtam a nappaliban lévő kanapéra és fordultam is vissza. Ijedten néztem körbe, amikor láttam, hogy a srác nincs ott, ahol eddig volt. Azt hittem, hogy lelépett, de egyszer csak a gyakorlótermemből zongora hangja hallatszott, így arra vettem az irányt.

Amikor benyitottam a terembe Jungkook abbahagyta a zongorázást és ijedten nézett rám, mintha rajtakaptam volna valamin, pedig tudta, hogy itt vagyok.

-Elnézést.-hajtotta le fejét a srác.

-Semmi gond, nyugodtan játszhatsz.-mosolyogtam rá, de ő nem nézett rám.-Nézz már rám... Nem haragszom.. Játssz ha szeretnél.

-Csak egy két dallam megy.-válaszolt miközben felemelte fejét és végre a padló helyett rám nézett.

-Nem baj, de az szép volt. Játszd el újra.-kérleltem.

-Nem miattam vagyok itt.-makacskodott.

-De nem miattam ültél le oda. Ha nem játszol, akkor nem mutatom meg, hogy mit tudok..-fektettem le a játékszabályokat.

-Jóh.. Rendben.-egyezett bele és elkezdete játszani a dallamot. Azalatt a félóra alatt, amióta vele vagyok, már láttam komolynak és gyerekesnek is. Ezt a két arcát tökéletesen tudja alkalmazni bizonyos szituációkban. 

-Min gondolkozol?-kérdezett

-Rajtad.-csúszott ki a számon. Az arcom pirosra váltott, a padlót bámultam. Hogy lehetek ekkora hülye? Hogy mondhattam ezt? Ő egy idol. Most mit gondol majd rólam? Nekem elment az eszem.

-És mi fordult meg abban a csinos fejedben?-kérdezte és elővette a legsármosabb arcát. Ezt nem hiszem el! Most még pirosabb lettem. Fogtam magam feláltam és kimentem a konyhába.

-A fenébe-mondtam és ráütöttem a pultra.

-Mi a baj?-hallottam meg hangját és ránéztem. Azzal a kiskutya szemekkel nézett rám aminek nem lehet ellenállni.

-Semmi, csak…-már megint jár a szám, de hogy minek... Nagyon szégyellem magam. Szánalmas, amit mondtam.

-Igen?-kérdezte egyre nagyobb érdeklődéssel.

-Semmi, hagyjuk.. Gyere megmutatom, hogy mit tudok.-bújtam ki a válaszadás alól. Megfogtam a csuklóját és magam után húztam. Csodálkozva nézett rám, de elindult. Már megint mit csinálok? Nekem totál bekattant az agyam. Behúztam a szobába leültettem a gép elé.

-Indíts el valamit.-mondtam és beálltam a tükörrel szembe. Jungkook azonnal kutakodni kezdett a youtube-on és 1 perc múlva talált is egy számot. (Cheetah-My number) Amint megszólalt a zene, azon voltam, hogy kizárjam Jungkook jelenlétét. Amint ez sikerült elkezdtem táncolni. A számnak vége lett én pedig lihegve néztem a kanapén ülő reakcióját. Elégedetten mosolyogtam, ugyanis Jungkook tátott szájjal nézett.

-Na mi az elvitte a cica a nyelvedet?-incselkedtem vele.

-Huhh.. -fújtatott.

-Mi az?-kezdtem kétségbe esni. Nagyon megijedtem, hiszen ő mégis csak egy idol.

-Nagyon jól táncolsz! Most szeretném meghallgatni a hangodat is.-mondta.

-Rendben.-remegett meg a hangom. Odasétáltam a számítógéphez, rákerestem a Paper hearts című dalra, amit mellesleg a kanapén ülő srác énekel. Elindítottam egy olyan verziót, ahol csak a zene volt és visszasétáltam a terem közepére. Becsuktam a szemem, hátat fordítottam a fiúnak és elkezdtem énekelni. A kezemet ökölbe szorítottam, annyira izgultam, hogy mi lesz a véleménye. Majdnem elájultam ott előtte. A számnak vége lett és kíváncsian pillantottam a tükörbe. Nem tudom, hogy min gondolkozhatott a srác, de számomra semmi bíztatót nem mutatott az arca.

-Azt hiszem, ezt a dalt inkább neked kellene énekelni és nem nekem.-szólalt meg végül.

-M-miért?-kérdeztem.

-Nagyon szép hangod van és hát.. Hát lehet, hogy szebben elénekled, mint én.-hajtotta le a fejét Jungkook.

-Ne viccelj már!-emeltem fel a hangomat.-Te idol vagy és sokkal több gyakorlatod van benne, mint nekem. Én csak amatőr vagyok! Ne mondj ilyet!

-Hát nem úgy tűnt, mintha csak amatőr lennél. A hangod gyönyörű és tökéletesen használod, a mozgásod kidolgozott és dinamikus.. Nem éppen egy amatőrre utal.-hadarta és a végén mélyen a szemembe nézve lassan mondta el utolsó mondatát. Ha nem lettem volna ideges, akkor lehet, hogy összeesek attól a tekintettől, de nem most. Most túl ideges voltam ahhoz, hogy ezzel foglalkozzak. Valahol örültem neki, hogy megdicsért, de nem vagyok olyan jó, mint ahogy mondja.

-Nekem mennem kell, de remélem még találkozunk.-mosolygott rám Jungkook és elindult kifelé. Elindultam én is, hogy kikísérjem, de az ajtó előtt megtorpant.

-Lehet egy kérdésem?-nézett rám kiskutyaszemekkel.

-Persze.-mosolyogtam rá.

-Öhm.. Megadod a számod?-kérdezte és felém nyújtotta a telefont. Elvettem és beírtam a telefonszámom majd Hana ^^ néven mentettem a névjegyek közé. Visszaadtam a telefont. Keresgélt a névjegyek között és amikor megtalálta a nevem elmosolyodott.

-Akkor majd hívlak! Szia!-mutatta meg 1000 wattos fogsorát és elindult kifelé.

-Várom! Hali!-kiáltottam. Még utoljára visszafordult, én elmosolyodtam ő pedig integetett. Én is így tettem, majd néztem, hogy elhagyja az utcát.