2.fejezet - Korea, az új élet kezdete.

*Hana szemszög*

Sarával nagyon jól elvoltunk az út alatt. A leszállás után egyből indultunk egy taxihoz. Szöulban él, így valószínűleg én is ott keresek majd lakást. Közösen kifizettük a taxit és indultunk is Sara lakásába. Én, amikor beléptem tátott szájjal álltam. Elképesztő látvány fogadott. Gyönyörű a lakása, mintha csak egy álom lenne. 

-Látom tetszik!-szólalt meg új barátnőm mosolyogva.

-Gy-gyönyörű!-nyögtem ki.

-Na, gyere, van két szoba a lakásban. Ez lesz a tied.-lökött be egy kisebb helyiségbe.

-Köszönöm!-vigyorogtam rá, mint a vadalma.

-Most egy kicsit magadra hagylak, hogy kipakolj, azután pedig indulunk és szétnézünk a városban-ecsetelte az eltervezett programot egy óriási vigyor mellett.

-Rendben.-ennyit tudtam csak mondani, mert az a látvány, ami az én ideiglenes szobámban fogadott csodálatos volt. A szoba nem nagy és nem is zsúfolt. Egy egyszerű kicsi szoba. Egy dolgozószobának használhatta addig, amíg én nem jöttem, de amíg itt leszek addig tökéletes hálószobának is. Mikor kigyönyörködtem magam, átöltöztem egy lazább szerkóba.

Felvettem a kedvenc szoknyám, hozzá egy haspólót és felvettem egy magasszárú tornacipőt. Mivel kicsit hűvös van, én pedig fázós vagyok, így felkaptam a bőrdzsekim is. Ezzel kész is volnánk.

Lerobogtam a lépcsőn, néha kibillentem az egyensúlyomból, de szerencsére nem estem el. Kiabáltam Sarának, hogy kész vagyok. Fogalmam sincs hol lehet, mert még nem láttam az egész házat csak a szobámat és a nappalit. Amikor megláttam, hogy elődugja a fejét egy ajtó mögül, ami nem tudom hova vezet, kíváncsiságom fölénybe került és megkérdeztem, ami ideérkezésünk óta érdekelt.

-Hova megyünk?-érdeklődtem.

-Elmegyünk vásárolni, ugyanis a hűtőben nem sok minden van.-ecsetelte.

-Szuper-ennyit mondtam.

-Nyugi egy csomó érdekes helyet fogsz látni útközben, és ha van kedved, akkor egykét általad választott helyre is bemegyünk!-kacsintott rám és ezzel el is indultunk bevásárolni. Igaza volt. Nagyon sok érdekes helyet láttam. Elmentünk egy park mellett. Nagyon szép volt a park, ősszel és télen gyönyörű lehet! Ahogy tovább sétálgattunk az utcákon láttam egy kosárpályát is és egy épületet, amelyen egy hirdetés volt. A hirdetésben egy olyan iskoláról írtak ahol táncosokat és énekeseket keresnek, vagyis ebben az iskolában elkezdhetem az álmom valóra váltását. Nagyon örültem, odaszaladtam a hirdetéshez, hogy minden részletet elolvashassak, majd elővettem a telefonom és minden fontos dolgot leírtam, végül elmentettem a jegyzetet. Sara odajött hozzám megnézni, hogy minek örülök ennyire.

-Nézd Sara!-kiáltottam pedig ott állt mellettem.

-Látom! Ez egy nagyon híres suli, innen került ki jó pár idol is.- mosolygott miközben csitítgatott.

-Tényleeeg?-nyújtottam el hosszan a szó végét. Ő csak nevetett rajtam.

-Holnap elviszlek ehhez az iskolához és beiratkozol!-vigyorgott rám és megölelt. Igazán meglepődtem, hogy ennyire kedves hozzám, pedig még nem is ismerjük annyira egymást, de mosolyogva viszonoztam az ölelését. Annyira kifáradtam a sok sétától. Amint felmásztam a lépcsőn a szobámig beborultam az ágyba. Elővettem a laptopom. Utána akarok nézni annak az iskolának. Nagyon sok cikket találtam, de ennek ellenére az összeset végigolvastam. Őszintén nagyon bezsongtam, arra lettem figyelmes, hogy valaki bedugja a fejét az ajtón.

-Hana gyere fürödni-szólt be Sara.

-Megyek csak egy pillanat. Megkeresem a cuccaim-válaszoltam a lánynak. Megtaláltam a törölközőm, mivel pizsamát nem hoztam elővettem egy bő pólót és egy rövidnadrágot. Bementem a fürdőbe lemostam a sminkem és lezuhanyoztam. Viszonylag gyorsan végeztem. Szóltam Sarának, hogy végeztem, így ő is mehet és visszamentem a laptopom elé. Láttam, hogy egy üzenetem érkezett a facebookon. Megnéztem és mosolyogva nyugtáztam, hogy Milán írt. Már most nagyon hiányzik, pedig még csak egy nap telt el.

< Szia Hana! Milyen volt az első napod? >

< Szia Milus! Nagyon jó! Képzeld el! Találtam egy sulit, ahol táncosokat és énekeseket keresnek. Holnap megyek és beiratkozom! >

< Az nagyon szuper! Sajnos nekem mennem kell. Itt már későre jár nagyon.. Hiányzol! >

< Oh… Értem. Te is nekem! >

< Szió! Pusz! >

Ezzel eltettem a laptopom és lefeküdtem aludni.

**Másnap**

Reggel 08:01-et mutat az óra. Lementem a konyhába és összedobtam egy kis reggelit magamnak. A reggelim egy szendvics és hozzá egy kis kávé. Miután megreggelizem a fürdőbe sietek, megmosom az arcom és visszarobogok a szobámba. Gyors felkenek magamra egy kis sminket és próbálok kiválasztani egy ruhát, ami alkalmas lenne a mai napra. Valami lazát, de dögöset szeretnék. Végül felveszek egy sportnacit/melegítőt ki hogy hívja, egy haspólót és a sportcipőm.

Sexy és sportos. Mielőtt kilépek az ajtón, még utoljára megnézem magam a tükörben. Mosolyogva indulok el az iskola felé. Nem keltettem fel Sarát pedig elakart kísérni. Tegnap megnéztem a gépemen, hogy hol van a suli, így biztos megfogom találni egyedül is. Bolyongtam egy kicsit a városban, de 40 perc séta után sikerrel jártam. Immár az iskola bejáratánál állok. Nyelek egy nagyot és belépek az ajtón. Gondolom az egész épület próbatermekből áll. Nagyon sok teremből hallottam zenét vagy épp énekhangot. Nagyon izgatott lettem. Még jó, hogy tanultam koreaiul különben most nem lennék itt. Benyitottam az igazgató irodájába és beléptem. Köszöntem, majd a kezem nyújtottam és bemutatkoztam.

- Jó napot! Kim Hana vagyok. -mondtam illedelmesen.

-Jó napot! Choi Jun Seo. Én vagyok az iskolának az igazgatója, de gondolom, ezt már tudja. -mondta egy halvány mosoly kíséretében. Kellemes hangja volt és kedvesen beszélt. Ránézésre nem lehetett több mint 30 éves.

-Szeretnék jelentkezni az iskolába.-mondtam nemes egyszerűséggel. A férfi elmosolyodott és folytatta.

-Annak nagyon örülnénk! Körbevezetem és még most megnézzük mit tud. Idehívom azt a tánc- és énektanárt, aki szabad, és ha jól teljesít, magát fogják tanítani.-hadarta végig. Amint ráeszméltem, hogy azt mondta, már most megnézik, mit tudok kicsit megijedtem. Nem készültem mára és még zeném sincs. Persze, ha énekről van szó, akkor tudom mit fogok elénekelni, de a tánccal teljesen máshogy vagyok. Mindegy! Lesz, ami lesz. Egy próbát megér. Körbejártuk az épületet, egy próbateremnél megállt az igazgató és betessékelt.

-Itt felkészülhet, kicsit gyakorolhat és én addig elmegyek és keresek magának két tanárt.-mosolygott és kiment a teremből engem egyedül hagyva. A teremben velem szemben egy fal tele volt tükrökkel, mellettem volt egy kisebb kanapé. Gondolom, ha elfáradnak a táncosok vagy énekesek és pihenni szeretnének, azért helyezték el ide. A másik oldalamon volt egy számítógép és egy hangfal. A hangomat bemelegítettem és kicsit nyújtottam is, hogy ne legyen gond a táncnál sem. Az igazgató visszajött és még két férfi lépett be a terembe a háta mögött. Gondolom ők a tanárok, akik engem fognak tanítani, ha szépen teljesítek.

-Lee Jung-ho vagyok. Énektanár.-meghajolt, és én is mosolyogva gyorsan viszonoztam. Tudniillik itt ez a szokás.

-Park Yeong-sik.-Lépett előre és meghajolt. Gondolom mindkét tanár profi lehet. Sugárzik róluk, hogy azok.

-Bemelegített kisasszony?-kérdezte Jung-ho.

-I-igen természetesen.-alig bírtam kinyögni ezt a két szót annyira ideges voltam.

-Mit fogunk hallani magától?- tette fel következő kérdését kedvesen.

-Öhm.. Jungkooktól a Paper hearts-habogtam. Ez a kedvenc számom és most nem szeretnék olyat énekelni, amit legalább kilencen énekelnek más-más hangnemben.

-Rendben-Azzal a számítógép felé ment és elindította a zenét. Szívinfartust kaptam, amikor meghallottam a zenét. Köhintettem egyet és nem foglalkozva a tanárokkal és az igazgatóval elkezdtem a dalt. Ahogy elmerültem az éneklésben teljesen elfelejtkeztem a környezetemről és teljes átéléssel énekeltem. Kábulatomból három tapsoló férfi ébresztett fel.

-Az énekkel nem lesz baj-szinte dalolta Jung-ho. Nagyon örültem, hogy a próbatétel felén sikeresen átmentem.

-Akkor lássuk a táncot szólalt-meg Yeong-sik. Csak bólintottam egyet és vártam, hogy milyen zenét kapok. Számomra teljesen ismeretlen volt, amit hallottam, de tetszett és ez azon nyomban meglátszódott, mert elkezdtem táncolni. Nem én akartam, a zene tette, ha zenét hallok és ráadásul még tetszik is, akkor egyből táncra perdülök. Mindig is ilyen voltam ilyen helyzetekben. A zenének vége és ismét elismerő tapsolás hallatszik, ám amikor felnézek meglepődésemre már nem csak a tanárok állnak a teremben. 7 fiú állt a tanárok és az igazgató mögött. Minden a heten hevesen tapsoltak és sugdolóztak. Zavaromban kénytelen voltam a padlót nézni, miközben mosolyogtam. Ezek szerint mindent láttak. Elmélkedésemet Yeong-sik törte meg.

-Nagyon szépen mozog! Dinamikus és kidolgozott minden mozdulata! Üdv a csapatban!-mosolyodott el. Hatalmas vigyor ült ki az arcomra, amit senki sem tudott levakarni róla.
-Pénteken 09:00-re jöjjön be és megbeszélünk minden fontos tudnivalót-mondta kedvesen az igazgató és a tanárok kíséretében elhagyták a termet, magamra hagytak a 7 fiúval. Egy viszonylag alacsony szőke srác szólalt meg. Ahogy jobban megnéztem kiderült, hogy ő a legalacsonyabb a srácok közül.

-Elképesztő ahogy táncolsz! Honnan tanultad?-csodálkozva tette fel a kérdést. Szemeiben a kíváncsiság tükröződött.

-Ez magától jön. Nem tanultam, ezelőtt nem jártam táncolni.-mondtam félénken a padlót nézve, és amikor a fiúra néztem kicsit elpirultam, ugyanis Milánon kívül senki nem dicsért meg eddig. Az elhangzott mondatokat nagy mosollyal, inkább vigyorral nyugtázta.

-Nagyon ügyes vagy!-most a legmagasabb, vörös hajú fiú nyitotta szólásra a száját. Majd egyesével mindenki mondott valami kedveset. Én csak mosolyogni tudtam rajtuk. Aranyosak voltak, főleg így együtt.

-De bunkók vagyunk fiúk! Be sem mutatkoztunk.-kiáltott fel a szőke srác-Én Jackson vagyok. Ő BamBam-mutatott maga mellé majd sorban elmondta mindenki nevét.

-Mark, Youngjae, Yugyeom, JB és Junior. Mi vagyunk a GOT7.-fejezte be mondókáját.

-Mesélj magadról-kért a vörös hajú magas srác. Elmeséltem nekik, hogy honnan jöttem, mik a terveim és még pár dolgot. Pont egy izgalmas történetet meséltem, amikor megcsörrent a telefonom.

-Bocsánat, mindjárt jövök.-hadartam és elmentem a terem egyik sarkába, hogy nyugodtan beszélhessek Saraval.

”Hol vagy?”-kérdezte.

”Itt vagyok a suliban. Bocsi, hogy nem keltettelek fel, de nem akartam a terhedre lenni”

”Semmi gond. Felvettek?”

”Fel”-sikítottam és a vonal végén is sikított drága barátnőm. Gyorsan elköszöntem tőle és letettem a telefont.

-Miről is beszéltünk?-tettem fel a kérdést mikor végeztem a telefonálással.

-Hát arról, hogy megadod nekem a telefonszámodat-szólalt meg a kis szőke a lehető leghelyesebb mosolyát elővéve.

-JACKSON!!-kiabált rá a 6 fiú tökéletes szinkronban.

-De tényleg megadhatnád a számod és akkor találkozhatnánk, ha van szabadidőnk.-fellelkesedve kezdett bele egy értelmes mondatba újra.

-Igaza van-ezt egy nagyon vékony srác mondta. Azt hiszem BamBam a neve, már ha jól emlékszem.

-Persze megadom-feleltem. Eleget téve kérésüknek elköszöntem, egy utolsó mosolyt küldtem feléjük és elindultam ”haza”. Amint beléptem az ajtón Sara a nyakamba ugrott. Megölelgettük egymást elmeséltem neki, hogy mi volt. Ő csak tátott szájjal figyelte minden szavamat. Miután kibeszélgettük magunkat lezuhanyoztam és mint egy rossz zombi beestem az ágyba, magamra húztam a takarót és már aludtam is.

1. fejezet - Az utolsó magyarországi hetek

*Hana szemszög*

Befejeztem a sulit. Igen nagy meglepetésemre az érettségi vizsgáim is 4-es 5-ösre sikeredtek, pedig nem voltam valami jó tanuló. Nagyon sajnálom, hogy itt kell hagynom a családom és a barátaim. Koreába készülök valóra váltani a nagy álmomat. Igen, jól hallottátok… Koreába. Ott számomra egy új élet fog elkezdődni. Mindent elölről kell kezdenem, mert ott senkit nem fogok ismerni és ráadásul még rokonaink sincsenek ott. Nem baj én az álmaim érdekében nekiindulok a nagy útnak. Ma egy utolsó nagy bulit tartunk a barátaimmal a sikeres vizsgáink miatt. Ezen az éjszakán elköszönök tőlük és remélem, mikor kint leszek akkor is tudjuk majd tartani a kapcsolatot. Kiver az ideg ugyanis ez az utolsó bulim ITT Magyarországon és nem találok egy göncöt sem, amit felvehetnék. Félóra kutakodás után megtaláltam a megfelelő darabot. Egy dress aminek a felső része fehér hosszú ujjú csipkés anyag, míg a szoknya része egy egyszerű bordó anyag a derekán egy bordó masnival. Amikor megláttam ezt a ruhát a szekrényben elképzeltem milyen jól áll majd rajtam.

Ehhez egy fekete magassarkút vettem fel. A sminkem egy kis alapozóból, szempillaspirálból és egy kis szájfényből állt. Elkészültem. A tükör előtt álltam és vizsgáltam magam, amikor rezgett a telefonom. Felvettem az asztalról és láttam, hogy jött egy SMS a legjobb barátomtól, Milántól. Milán már kiskorom óta a legjobb barátom és nagyon fog hiányozni, amikor elmegyek. Megnyitottam az üzenetet. ”Siess! Itt vagyok a ház előtt. Várlak.” Ahogy az üzenetet elolvastam felkaptam a bőrdzsekim, mert egy kicsit hűvös van odakint és indultam is szeretett barátomhoz.

-Szia Milus-köszöntem oda barátomnak.

-Wáo! Szia! Gyönyörű vagy!-köszönt vissza leesett állal, majd kinyitotta nekem az ajtót.

-Köszönöm!-feleltem mosolyogva és elindultunk. Később elkomolyodott arccal kezdtem bele mondandómba.

-Még neked sem mondtam el, de valószínűleg ez az utolsó közös bulink. Ahogy ezt kimondtam befékezett és éppen hogy nem fejeltem meg a műszerfalat.

-Mi az, hogy ez az utolsó közös bulink?!?-emelte fel hangját.

-Kérlek, ne haragudj, hogy eddig nem szóltam, de… -ennél a résznél elcsuklott a hangom. Nem értem, hogy őt miért nem avattam be.

-DE??-ordított.

-De… Én megyek Koreába…-sütöttem le a szemem. Nem mertem szemébe nézni, mert tudtam, hogy képes lenne itt helyben felpofozni.

-Basszus!! Erről nekem mikor akartál szólni?? Mikor már Koreában fekszel a luxus lakásodban?!-ordított egyre hangosabban.

- Elment az eszed?!- Ez volt az utolsó csepp a pohárban és én is kiabálni kezdtem vele.

-Nem hogy örülnél, hogy egyáltalán tájékoztattalak! Azt sem tudtam, hogy mondjam el neked! Tudtam, hogy nem fogsz neki örülni, de ha szeretsz akkor megérted, hogy az álmom készülöm valóra váltani!- ordítottam, ahogy csak tudtam, majd sírni kezdtem. Milán ekkor végre rám nézett.

-Én nem akartalak megbántani-mondtam hüppögve-Hiányozni fogsz!

Ekkor két kéz tekeredett a nyakam köré és magukba zártak. Majd szépen lassan elindultunk újra. Megérkeztünk a helyszínre. Amíg legjobb barátom leparkolt addig én kint vártam rá, majd karöltve mentünk be az ajtón. Mindenki javában bulizott már amikor megérkeztünk. Én még az elején odamentem a DJ-hez, hogy szeretnék szólni pár szót kedves barátaimhoz. Szerencsémre a DJ minden gond nélkül megengedte.

-Sziasztok! Most egy fontos bejelentésem van.-mosolyogtam, mikor mindenki elhalkult folytattam.

-Kedves barátaim! Nagyon rossz lesz benneteket itthagyni. Szeretnék mindannyiótoktól elbúcsúzni. Megyek Koreába valóra váltani az álmomat!-kicsit már kiabálva mondtam utolsó mondatomat. Volt iskolatársaim éljenezni kezdtek és gratuláltak. Örültek annak, hogy én is örülök, ezért is szerettem annyira őket. Majd elvegyültem a tömegben és nekikezdtem a bulizásnak. 

**06:00**

Valaki megfogta a kezem és elkezdett egy kocsi fele húzni. Annyira sokat ittam, hogy nem ismertem meg. Beültetett az autóba és abban a pillanatban elkezdtem hisztizni.

-Mit csinálsz? Hova viszel? Én még maradni akarok. -akadtam ki, mikor még mindig nem kaptam választ.

-Vezetek. Hazaviszlek. Nem maradsz. Megígértem, hogy 6-ra hazaviszlek, de már el is késtünk-dühöngött a mellettem ülő srác, akit még nem ismertem fel. Kocsikáztunk egy ideig majd megálltunk a házunk előtt. Kiszállt a kezébe vett és bevitt a szobámba. Letett az ágyamra és én abban a pillanatban elaludtam. Amikor felébredtem rettenetesen fájt a fejem és nem emlékeztem a tegnap történtekre, így vettem be gyógyszert, ami természetesen nem hatott. Lefürödtem és leültem a fotelembe tv-t nézni. Így telt el a napom. Este, ahogy lefeküdtem egyből elnyomott az álom. Reggel, amikor felkeltem ránéztem az órámra és láttam, hogy csak 06:54 van. Nekem 09:00-ra kellett mennem, elintézni a repülő jegyet és egyéb dolgokat, mint például a névváltoztatás. Hozzá kell szoknom majd az új nevemhez, de a mostani nem tetszik, így mától kezdve Kim Hana lesz a nevem. Ezáltal jobban illeni fogok a koreai emberek közé is és nem leszek számukra annyira ”különc”. Elintéztem a papírjaimat. Már csak annyi dolgom maradt, hogy elköszönjek a családomtól és búcsút vegyek a megszokott környezetemtől.

**1 héttel később**

Reggel 05:00 van. Már kint vagyunk szüleimmel és Milánnal a reptéren. A repülő, amivel én utazok 07:15-kor indul. Nagyon izgatott vagyok és egyben szomorú is, hisz itt kell hagynom szeretteimet. Eltelt az idő 06:45 van. Itt a búcsúzkodás ideje.

-Sziasztok! Nagyon hiányozni fogtok! Vigyázzatok magatokra!-mondom, miközben könnyeimmel küszködöm.

-Szeretünk kicsim! Nagyon vigyázz magadra Koreában és üzenj nekünk, amikor csak tudsz!- mondja anya nyugodt arccal, de én látom rajta, hogy nagyon is zaklatott. A sírással küszködik. Apa nem mondott semmit csak odajött és megölelt, majd egy puszit nyomott homlokomra. Anyuék arrébb mentek, hogy Milánnal is el tudjunk köszönni egymástól.

-Szeretlek Majom! Vigyázz magadra! Nekem is feltétlenül írj, mert ha nem akkor zaklatni foglak!-mondta mosolyogva a barátom, amin nagyon elérzékenyültem. Apuék mosolyogva nézték, ahogy megöleljük egymást. Milán még a buksimra nyomott egy utolsó puszit, majd meghallottam amint bemondják, hogy a gépem lassan indul. Gyors felszállok a gépre, keresek egy helyet és leülök. Egy kedves lány mellé sikerült, akivel egész úton beszélgettünk. A lányt Sarának hívják ő is 19 éves és ő épp utazik vissza Koreába. Ő ott él. Megígérte, hogy majd körbevezet ott és segít lakást keresni, addig, pedig amíg nincs lakásom ott lakhatok nála.

*Milán szemszög*

Ránézek az órára és rémülten állapítom meg, hogy ha most gyorsan nem kapom össze magam, akkor elkésünk Hanaval. Olyan gyorsan túrtam át a szekrényem, ahogyan csak tudtam, de nem találtam azokat a ruhadarabokat, amelyeket kerestem. Végül, amikor lenyugodtam, akkor megtaláltam az ideális ruhadarabot. Egy fekete szűk farmert hozzá egy kék inget és egy zakót vettem fel.

Gyorsan leszaladtam a szobámból, felkaptam a kocsikulcsot az asztalról. Belebújtam a cipőmbe és már rohantam is tovább a kocsihoz. Nem is kötöttem be magam csak a gázra tapostam és amilyen gyorsan csak tudtam mentem. A szomszédok és azok a lakosok, akiknek az utcájában végig repesztettem biztos azt mondják magukba vagy a családtagoknak, hogy ”Ki ez az idióta? Miért adtak ennek jogosítványt?”, de nem érdekel sietnem kell különben Hana haragudni fog rám. Megérkeztem, dobtam egy SMS-t Hananak ”Siess! Itt vagyok a ház előtt. Várlak.” Nem kellett sokat várjak és már elő is bukkant kedves barátnőm. Nem, nem a barátnőm ne értsétek félre. Ő a legjobb barátom. Igen egy lány, de engem nem érdekel. Régebben szerettem volna, hogy több legyen köztünk, de ez sajnos nem jött össze. Viszont, ahogy telt az idő rájöttem, hogy így a legjobb, mivel így nem veszíthetem el.

-Szia Milus-köszönt oda nekem.

-Wáo! Szia! Gyönyörű vagy!-köszöntem vissza leesett állal, majd kinyitottam neki az ajtót.

-Köszönöm!-felelte mosolyogva, majd elkomolyodott arccal folytatta. Ekkor kezdtem megijedni.

-Még neked sem mondtam el, de valószínű ez az utolsó közös bulink. Abban a pillanatban, ahogy ezt meghallottam úgy fékeztem, ahogy csak tudtam.

-Mi az, hogy ez az utolsó közös bulink?!?-emeltem fel hangomat.

-Kérlek, ne haragudj, hogy eddig nem szóltam, de… -ennél a résznél elcsuklott a hangja.

-DE??-ordítottam. Nem ezt érdemelte. Megkellett volna nyugodtan hallgatnom, de lehet, hogy most fogom elveszíteni. Azt pedig nem akarom.

-De… Én megyek Koreába…-lesütötte a szemét és nem szólalt meg. Éreztem. Ezt nem hiszem el. Én nem akarom, hogy itthagyjon. Egyre idegesebb lettem.

 -Basszus!! Erről nekem mikor akartál szólni?? Mikor már Koreában fekszel a luxus lakásodban?!-ordítottam egyre hangosabban, mert nem akartam elhinni.

- Elment az eszed?! NEM HOGY ÖRÜLNÉL, HOGY EGYÁLTALÁN TÁJÉKOZTATTALAK! AZT SEM TUDTAM, HOGY MONDJAM EL NEKED! TUDTAM, HOGY NEM FOGSZ NEKI ÖRÜLNI, DE HA SZERETSZ AKKOR MEGÉRTED, HOGY AZ ÁLMOM KÉSZÜLÖM VALÓRA VÁLTANI!- ordította és sírni kezdett. Először most néztem rá.

-Én nem akartalak megbántani-mondta hüppögve-Hiányozni fogsz! Ezt én nem akartam, nagyon nem. És jól hallottam, hogy azt mondta, ha szeretsz, akkor megérted? Tehát tud valamit? Nem, biztos csak azért mondta, mert a legjobb barátom. Ezzel el is hessegettem a gondolatot, ami az előbb felmerült bennem. Lassan odahajoltam hozzá és szorosan megöleltem. Igaza van. Ez az ő álma és nem akadályozhatom meg. A lefullasztott kocsit beindítottam és csendben folytattuk az utunkat a buli helyszínéig. Ő kiszállt és az épület előtt várt még kerestem egy helyet ahol leparkolhatok. Három házzal arrébb találtam helyet így kicsit többet kellett gyalogolnom, mint azt gondoltam. Visszaértem Hanahoz és karöltve indultunk be. Míg köszöntem egy kedves ismerősömnek, addig Hana eltűnt. Észrevettem, hogy feláll a DJ mellé. Elbúcsúzott mindenkitől, aki fontos volt számára. Ahogy hallgattam azt a pár szívszorító mondatot majdnem elsírtam magam. Nem ezt nem tehetem. Nem láthatja rajtam, hogy gyenge vagyok. Bíztatnom kell! Valaki odajött hozzám egy felespohárral, hogy igyam meg.

-Kössz haver, de nem. Nekem ma még vezetnem kell.-ráztam volna le, de a srác nem tágított.

-Haver ne csináld. Már mindenki ivott, még a drága barátnőd is részegen táncikál.-kiabálta a nagy hangzavar miatt.

-Na, jó egy feles még nem árt.-elfogadtam az italt és gyors meg is ittam. Sokszor néztem az órámra. Szerelmemet, aki csak legjobb barátom lehetett 6-ra haza kell vinnem. Pár órával később, amikor már indulnunk kellett volna, sehol nem találtam. Hol lehet?! Aish!! Francba nem fogunk hazaérni időben. 6-kor találtam meg egy srác társaságában. Beszélgettek. Hál’ Istennek semmi több. Megfogtam a csuklóját és húzni kezdtem. Nem ismert meg annyira részeg volt. És ahogy húztam ki még hisztizni is elkezdett, pedig ő nem az a hisztizős fajta. Beültettem a kocsiba és elindultam vele hozzájuk. Megérkeztünk, így gyors kinyitottam az ajtót és a kezembe vettem Hanat. A lábammal berúgtam a kocsi ajtót és indultam be a házba. Szerencsére Hana szóbája nincs emeleten, ezért nem kellett félnem, hogy a lépcsőm felbotlom és összetöröm. Befektettem az ágyába. Ott álltam még egy kis ideig, megvártam még elalszik, majd elindultam haza. A kocsiban ülve az utat végigbőgtem. Pont, mint egy óvodás. Szép vagy Milán. Hazaértem, bementem a lakásba és utam egyből a fürdőszobába vezetett. Belenéztem a tükörbe. Bár ne tettem volna! Nagyon szarul néztem ki. Megmostam az arcom és lezuhanyoztam. Amikor lefeküdtem nem bírtam elaludni, ezért a plafont bámultam. Visszagondoltam az elhangzott mondatokra. ”Ha szeretsz, akkor megérted”. Szeretlek, de ezt nem fogom megérteni. Majd evvel a gondolatszállal elnyomott az álom. 

**Hana nagy napja**

Egy hét telt el azóta a buli óta. Most kimegyünk a repülőtérre és búcsút veszünk egymástól. Látszik a lányon, amikor rám néz, hogy kétes gondolatok vannak a fejében. Bíztatóan mosolygok rá, ami kicsit megnyugtatja. Először a szülei, majd én köszönök el.

-Szeretlek Majom! Vigyázz magadra! Nekem is feltétlenül írj, mert ha nem akkor zaklatni foglak!-mondtam teljes komolysággal. Kimondtam. Kimondtam, hogy szeretem, de csak barátok vagyunk és ez így a legjobb. Szorosan magamhoz öleltem és egy puszit nyomtam buksijára. Ő is erősen magához szorított. Elérzékenyült. A szemem sarkában egy forró csepp gyűlt össze, ami végigfolyt az arcomon. Amikor elengedtük egymást megszólalt egy hangszóró. Ez jelezte, hogy mindjárt indul a gépe és neki felkell szállnia. Nagyon fog hiányozni, de nem tarthatom itt. Mosolyogva indult el a kapuhoz egy utolsó átvizsgálásra és már fent is volt a gépen. Remélem nem lesz semmi baja. Egyszer meg fogom látogatni! Ez volt az utolsó gondolatom és mosolyogva elindultam haza.