22. fejezet - Hosszú napok, érdekes találkozás

*Hana szemszöge*

Miután ismét egyedül voltam otthon, illetve dormban, próbáltam felhívni Chanyeolt, de ő nem vette fel. Halálra untam magam, már nem tudtam takarítani, hiszen nem volt ki után és nem tudtam senkihez csatlakozni, mert nem volt kihez. Teljesen ötlettelen voltam. Bekapcsoltam a tévét, de még azt sem volt kedvem nézni. Körülbelül percenként néztem, hogy nem-e hív valamelyik gyagyás, de egyiknek sem jutottam eszébe. Így hát lefeküdtem.

Reggel frissen és üdén keltem. Ja, nem! Nagyon rosszul aludtam az éjszaka és nagyon sokszor felébredtem. Miután végig kipipálhattam a reggeli teendőimet, a munka előtt bementem egy kis kávézóba, ahol megvettem a legerősebb kávét, amit kínáltak és úgy folytattam tovább az utamat. Az ajtóban üdvözöltem az infó pultosokat, utána pedig fölmentem az NCT-s srácokhoz.

Az egész napom eltelt a srácok csiszolgatásával és az az egy kávé nem ért sokat. Hulla voltam mire végeztünk, azt meg pláne nem kell hozzátennem, hogy már este 11 van.

Fáradtan dobtam le a cuccaimat és rogytam le Chan ágyára. Érdekes volt, hogy nem volt itt az a két ütődött, akivel mindig együtt aludtam, amikor Yeol barátunk ”túlórázott”. Csak most jutott eszembe, hogy egész nap a telefonomra sem pillantottam rá. Lehet, hogy kerestek a srácok! Hirtelen a fáradtság összes jele eltűnt és szemeimben gyermeki csillogás jelent meg, ahogy a kezembe kaptam a készüléket. Feloldottam a telefont és meglepetésemre egy csomó hívás volt. Végig pörgettem a listán és szinte mindegyikőjük hívott legalább tízszer. Bár a hívások számában Chan nyert. Csak úgy mellékesen 70-szer hívott. Videó hívást indítottam, hogy mindenki láthasson, ha sikerül elérnem őket, de én csak vártam, vártam és vártam. Senki sem vette fel. Szomorúan tettem le a telefont és a sötét szobában a plafont bámultam, majd elaludtam.

A következő napjaim pontosan ugyanígy teltek. A srácok akkor hívtak, amikor dolgoztam és fordítva. Másnapokra átnyúlóan gyakoroltam a dalaimat és a hozzájuk készített koreográfiát, amit közben betanítottam a háttértáncosoknak is, miután kiderült, hogy már csak nagyon kis mértékben találhatóak rákos szövetek a szervezetemben. Megújult erővel indultam neki és sohasem fáradtam el legalábbis így éreztem, addig ameddig dolgoztam, otthon pedig, mint akit megkínoztak úgy hullottam mindig be az ágyba.

Reggel mindent szinte robotként csináltam, amikor is eszembe jutott, hogy a mai nap az pihenőnap számomra. Nem is gondolkoztam rajta sokáig, hogy mit kellene tennem a mai nap. Összecuccoltam és egyenesen a JYP-hez vittek lábaim. Reménykedtem benne, hogy ott lesznek a srácok mire odaérek. Eszembe jutott az is, hogy mindig éhesek főleg Jackson, így gyorsan elmentem még kaját venni. Hatalmas szatyrokkal közeledtem az ügynökség kapui felé. Hirtelen megtorpantam, hiszen régen volt az, hogy én itt elindultam, most pedig már másik ügynökségnél vagyok, mert itt a betegségem miatt nem feleltem meg a feltételeknek.

-Kisasszony!-bólintott kedvesen az infó pultos és kezével az utam iránya felé mutatott.

-Jó napot!-köszöntem kedvesen.

-Régen járt itt! Ideje volt már betérnie ide!

-Kis nosztalgia belefér!-nevettem fel.

-További szép napot kívánok!

-Köszönöm! Magának is!-fejeztük be a társalgást én pedig tovább indultam a már jól ismert terem felé. Ahogy az ajtó elé értem, a srácok hangját hallottam, ahogyan éppen apró veszekedéseket folytattak, majd jókat nevettek.

-Sziasztook! Itt van a kistesó!-kiáltottam, miközben kinyitottam az ajtót. Mondanom sem kell, hogy minden szempár rám tapadt, majd pár másodpercnyi sokk utána megrohamoztak a fiúk és mindannyian egyszerre akartak megölelni. Természetesen Yugyeom volt a leggyorsabb és ő közvetlen közelről szorongathatott magához.

-Hugi! Végre már eljöttél szerény kis hajlékunkba!-szorított jobban magához.

-Kaja szagot érzek?-kapta fel a fejét Jackson.

-Kaja kereső radar aktiválva?-tettem fel nevetve a kérdést, persze nem vártam rá választ.-Hát srácok gondoltam, hogy nem jöhetek el kaja nélkül, így hoztam.

-Szuper vagy Hana!-súgta a fülembe Mark, mikor közelebb kerülhetett hozzám.-Már nagyon hiányoztál!

A mondatai hallatán elpirultam és nem tudtam, mit kellene mondanom, hisz az egyértelmű volt, hogy azért voltam itt, mert ők is hiányoztak. Miután kirámolták a szatyrokat, leültünk körben a földre és mesélni kezdtünk. Mindannyian lesokkolódtak, amikor elmeséltem nekik a betegségemet, de aztán mindannyijuknak felvirult a kedve, miután bejelentettem, hogy megvannak hívva az esküvőmre.

-Ki a szerencsés lovag?-csillogott a szeme Bambamnak.

-Hát Chanyeol.

-Az a Chanyeol? Park? Park Chanyeol?-nézett fel hirtelen Jinyoung.

-Igen!-bólintottam egy hatalmasat.

-A kishúgocskám férjhez megy!-kezdte el kántálni Yugyeom, akit JB oldalba vágott, hogy hagyja abba a gyerekes viselkedést.

-Van olyan izmos, mint én?-nevetett fel Jackson.

-Még izmosabb!-kacagtam fel.

-Ajajj! Akkor gyúrnod kellene!-szólt oda Mark.

-Teszek is az ügy érdekében most azonnal!-mondta Jackson és egy szaltót nyomott.

Közösen nevettünk, majd miután elfogyasztották az ételt, egy kis pihi után nekiálltak a munkának. Minden lépésüket gondosan figyeltem és ügyeltem arra, hogy ne kezdjem el mondani a hibáikat. Természetesen kikérték a véleményemet, de nem akartam közbe szólni JB dolgába.

A nap végén velük indultam el haza. Otthon Haruval bementünk a szobánkba. Játszottam vele és simogattam, majd álomba szenderültem.

*Chanyeol szemszöge*

Közösen töltöttük az utolsó vacsoránkat, majd kint voltunk a repülőtéren. Hana kezét szorongattam, nem akartam egyedül hagyni őt, nem akartam elmenni, itt akartam maradni, VELE! Hana végig mosolygott rám, ami hozott számomra pár boldog pillanatot. A beszállásra várva egyre jobban megrémültem. Hana köré fontam karomat és próbáltam kiélvezni a még együtt tölthető időt. Így álltunk sokáig, majd Xiumin kezét a vállamra téve jelezte, hogy indulnunk kell. Szorosabban öleltem Hanát. Egy idő kis idő elteltével azonban ő kibontakozott a szorításomból.

-Drágám! Minden rendben lesz! Én itt leszek majd, ha jöttök! Várni foglak pontosan ugyanitt téged! Vigyázok magamra!

-De én nem akarok menni.-nyafogtam lehajtott fejjel, mint egy kisgyerek.

-Élvezni fogod, okés? Nem lesz semmi gond, tudod, hogy itt vannak Jacksonék és ők, majd vigyáznak rám!-próbált biztatni.

-Biztos?

-Biztos!-csókolt meg.

Végül mosolyogva váltunk el. Miután kellőképpen megnyugtatott boldogan szálltam fel a gépre. Körülbelül egy órával később már el is aludtam.

Sehun ébresztgetett, amikor a leszálláshoz készültünk. Azt első gondolatom az volt, hogy merre van Hana, de hamar eszembe jutott, hogy nincs velem. Miután elfoglaltuk a szállásunkat, el is kezdődött a munka. Egy percnyi nyugtunk sem volt. Minden este felhívtam Hanát, de egyszer sem vette fel, persze ez fordítva is igaz volt, hiszen ő is mindig akkor hívott minket, amikor nem értünk rá.

*1 hónappal később*

*Hana szemszöge*

A tegnapi nap folyamán egész nap a debütálásomon dolgoztam és, ha kellett akkor kisegítettem a többieket, szóval a nap végére nagyon elfáradtam. Hajnali 1 körül lehetett, amikor behullottam az ágyba. Amint fejemet párna érte már aludtam is.

Másnap, ahogy felébredtem már 10 óra volt, ami azt jelentette, hogy most szállt le az EXO gépe. Istenem, elkések! Haragudni fog rám és mindennek a tetejében már lehet nem lesznek ott. Sírva indultam el. Gyorsan tárcsáztam a sofőrünket, hogy minél hamarabb és minél gyorsabban odaérjek, hátha még időben ott leszek.

Hát ez nem jött össze, mert a gép már leszállt, így hát csak abba tudtam reménykedni, hogy a fiúk még nem szálltak le. Rohantam, ahogy csak tudtam, közben könnyeim patakokban folytak. Egyszer csak azonban egy hatalmas emberkének rohantam neki. Nem mertem kinyitni szemeit, nem akartam tudni, hogy kinek mentem neki. Az viszont csak egy tény, hogy neki mentem az illetőnek, de az a bizonyos valaki kibillent az egyensúlyából és hanyatt esett, én pedig tökéletesen nyúltam el rajta. Mi lesz, ha ezt Chan meglátja?! Mit csináljak?! Istenem segíts!

-Nagyon sajnálom, cs-csak a barátom ma jött haza és elkéstem és már biztos nincs itt. Nagyon sajnálom!-duruzsoltam és próbáltam felállni kisebb nagyobb sikerekkel, majd az idegennek vélt személy hatalmas karjait körém fonta és nem zavartatta magát, hogy a reptér kellős közepén fekszik egy gyagyás lánnyal.

*Chanyeol szemszög*

1 hónap eltelt és Hanaval lehetetlen volt beszélni. Sőt a végére már annyira fáradtak voltunk a srácokkal, hogy ahogy a szállásra megérkeztünk szinte hullaként estünk be az ágyba, de a mai nap más. Végre hazamegyünk! Igen, jól hallottátok hazamegyünk! Hanahoz az én kis csillagomhoz.

A repülő landolt én pedig szinte mindenkit fellökve indultam meg. Ám amikor ott álltam a reptéren nem láttam senkit, aki várt volna. Szinte orra estem az emberekben úgy haladtam tovább, majd hirtelen valaki nekem szaladt én pedig hanyatt estem. Mikor kinyitottam a szememet Hana síró alakjával találtam szembe magam.

-Nagyon sajnálom, cs-csak a barátom ma jött haza és elkéstem és már biztos nincs itt. Nagyon sajnálom!-sírt és sírt, én pedig nem tudtam, hogy mit kellett volna mondanom ,végül csak magamhoz öleltem.

21. fejezet - Régi emlékek, ismerősök

*Hana szemszöge*

Mindenki megnyugodott mikor beértünk, kivéve én, ugyanis engem leültettek egy székbe és elkezdtek sminkelni. Először nem is értettem, hogy miért, majd azután esett le, hogy most nem a színfalak mögül fogom nézni az eseményeket.

A fiúk a színpadon ültek és osztogatták az aláírásokat, illetve beszélgettek kicsit a fanokkal, addig amíg engem rendbe raktak. Majd jött a váratlan része a dolognak. Egy koncertet is tartottak az aláírásosztás után és ekkor nekem is meg kellett jelennem a színpadon.

-Figyeljetek lányok! Fontos dolgot kell mondanom nektek. Meg kell, hogy értsétek, mert nekem ez nagyon fontos.-hallottam meg Chan mély magabiztos hangját-Ha nem értitek meg, akkor nem kell tovább a rajongóimnak lenni. Sajnálom, hogy ezt mondom. Biztos, hogy sokatoknak nem fog tetszeni. Hana fáradj a színpadra. Sajnálom lányok.

Ezután kezdtem el igazán aggódni. Most nekem fel kell mennem és ezek itt szétfognak tépni. Te jó isten Én nem akarom! Igazán ez után nem sok lehetőségem volt, ugyanis a stáb feltolt a színpadra. Ijedten néztem végig a megjelenteken. Hirtelen hatalmas csend telepedett a teremre. Chan odasétált hozzám, összekulcsolta ujjainkat és úgy húzott a színpad közepére.

-Figyeljetek! Nektek még ott vannak a többiek, mint Sehun! Elég jó fogás!-kacsintott az említettre egy jóleső nevetés mellett-Én megfontolnám a helyetekben Baekhyunt és a többieket is! Én elköteleztem emellett a lány mellett.-nézett rám szeretetteljes tekintettel-Tudom, hogy sok rajongómtól elesek, de azok nem igazi rajongók, akik nem akarják a kedvencük boldogságát. Én feleségül fogom venni ezt a lányt, amint lehet. Nem szeretném, ha emiatt zaklatnátok vagy esetleg bántanátok.-fejezte be és bólintott a stábnak, hogy indíthatják a zenét.

Elindították a kedvenc számomat és hirtelen csak ketten maradtunk a színpadon. Chanyeol az All of me-t kezdte el énekelni, mire én is kaptam egy mikrofont. Ezt a számot nagyon sokszor gyakoroltuk, de nem gondoltam, hogy nekem valaha is el kell ezt énekelnem és most itt voltunk. Ketten a színpadon és énekeltünk. Egy egész koncertet lenyomtunk. Mindent elmondtak gyorsan nagy vonalakban és a fejemben egy tiszta kép alakult ki, hogy mikor is kéne énekelnem.

A koncert tökéletes lett. A fanok nagyon élvezték és egy ideig elfelejtették, hogy hogyan is kezdődött az egész program. Ám hazafelé menet az ajtóban egy nem szívmelengető csapat állt ott. Lányok ezrei, akik mind ránk vártak. Amint megláttak hangos kiáltozásba kezdtek. A fiúk azonnal közrefogtak engem és úgy araszolgattunk el. Az autóba való beszállás elég necces volt. Mindenesetre engem küldtek elsőnek és én ahogy beszálltam a kocsiba le is nyomtam az ajtó zárát a másik oldalon, így nem tudtak idegenek beszállni. Sehun és Chan maradt utoljára. Bevágták az ajtót, mi pedig padlógázzal hajtottunk el a helyszínről otthagyva a srácokat. Ők pedig, ahogy a kocsi elindult, kihasználva a tömeg figyelmének ránk terelődését rohanni kezdtek. Végül 2 utcával lejjebb felszedtük a srácokat. Nem kellett sokat várnunk rájuk, bár látszott rajtuk, hogy elég keményen kifutották magukat. Azonnal a kezükbe nyomtam egy-egy palack vizet és nyugodtan haladtunk tovább. Bent lepakoltunk és mindenki elvonult a kis szobájába lepihenni.

*1 hónappal később*

Hát sokkal jobb lett az életem. Mindjárt itt az esküvő és a betegségem is egyre alább hagy. Folyamatosan járok orvoshoz és minden alkalommal jóhírrel szolgál számomra. Még egy kis küzdelem és kifogok gyógyulni a betegségemből. Viszont egykét dolog még most sem változott. A rajongók és az, hogy még mindig nem debütáltam. A rajongók miatt még most is van, hogy megkell futtatnunk szegény Sehunt és Chanyeolt, ám egyre könnyebb lerázni őket. A főnökkel is beszéltünk már. Ami azt illetti, az lett a végeredmény, hogy amint felépülök teljesen mehetek is a színpadra, aminek nagyon örülök, de kitudja, hogy mikor gyógyulok meg teljesen. A srácokkal szoktam gyakorolni, de az idő többségében saját koreográfián dolgozom, mivel már a dalomat megírtam. A főnök szabadkezet adott ebben, hálául azért, hogy ilyen kitartóan dolgozom a csapatokkal. A srácok kivannak mindig, főzök, takarítok rájuk, hogy tudjanak pihenni, de sosem elég a pihenésből. A pihenésről jut eszembe. Nagyon jó kis nászutunk lesz Channel, mert úgy döntöttem, hogy mindannyian megyünk. A többiek biztos örülnének neki és hát úgy gondolom, hogy az ügynökség is beleegyezne, mivel szükségük van egy kis pihire, amit megérdemelnek már. NAGYON! Szóval azt terveztem, hogy valami tengerpartos helyre mennénk, ahol szórakozhatnának és pihenhetnének is, persze csak egy eldugott helyen. Ott bérelnénk egy nagy házat vagy esetleg több kicsit és felosztanánk a helyeket, hogy ki kivel alszik. Most biztos megfordult a fejetekben, hogy egy nászútra miért viszem el az egész EXO-t. Hát kérlek szépen azért, mert nagyon szeretem őket, ők a családom és Chanyeol is nehezen viseli nélkülük a hétköznapokat. Jaj, most biztos felmerült bennetek, hogy akkor mi lesz, ha nem lesz EXO és, hogy akkor, hogyan lesznek meg egymás nélkül. Tudjátok, nagyon-nagyon sok találkozóval és közös programmal. Hát igen, ha minden úgy megy, ahogy szeretnénk, akkor nem válnak el az útjaink a legelső alkalommal. Na mindegy is nem itt van most a lényeg. A srácok egy nagy turnéra készülnek, ahova én sajnos nem mehetek velük. Fogalmam sincs meddig lesznek oda, de azt a kis időt kihasználom és a többi barátommal leszek kicsit.

-Hana! Tudnál nekem segíteni?-dugja ki a fejét Chen a szobából. Annyira aranyos, ahogyan a fejét vakarva kiskutyafejet próbál vágni.

-Persze, mindjárt megyek!

-Köszönöm!-hajol meg és el is tűnik. Leteszem az ölemből Harut és elindulok az iménti csirkefogó szobájába.

-Te jó isten!-sikoltok fel, amint meglátom, hogy minden szanaszét van a szobában.

-Legyél a stylistom!-tette össze mancsait az orrom előtt.

-Jó, jó! Leszek, de most az egyszer.-nézek rá halál komolyan, mire csak megrántja a vállát. Kisfiúsan magához szorít és már dobálja is elém a gönceit. Hát olyan 3 óránkba telt mire Chennek minden ruhaösszeállítás megfelelt. Kimerültem és látszott, hogy Chen is elfáradt. Ismét kint voltam a nappaliban, vártam, hogy valaki előkerüljön, de senki sem csatlakozott hozzám. Tudom, hogy este mennek, de ennyi ideig tartana összepakolni? Bementem a szobánkba, ahol két szunyókáló fiút találtam. Körülnéztem és láttam, hogy egyetlen egy bőrönd van bepakolva, az pedig nem másé, mint Sehuné volt, aki jelenleg a szüleinél tartózkodott. Odabújtam Chanyeol mellé, aki halk hümmögéssel nyugtázta ottlétemet és már tovább durmolt. Mivel semmit nem volt összepakolva, felkászálódtam és összeszedtem a cuccait, ugyanígy tettem Baekhyun dolgaival és mind a két álomszuszék számára hagytam egy kis üzenetet. ”Nézzétek át, hogy mi kell abból, amit összeraktam nektek.” 2 óra elteltével Chanyeol lépett ki a szobából, hátra fordultam és úgy néztem végig míg az én óriásom eljutott a kanapéig.

Miután kinyújtózkodott, apró puszit nyomott ajkaimra.

-Köszönöm!

-Mit?

-Hogy összepakoltál nekünk. Mind a ketten készek vagyunk az indulásra, hála neked!

-Tudod, hogy szívesen tettem.-mosolyogtam rá kedvesen.

Még elfogyasztottuk együtt a vacsorát, azután pedig indultunk is ki a repülőtérre. Chanyeol végig a kezemet szorongatta. Valahogy volt egy megérzésem, hogy bármikor azt mondhatja, hogy ő ezt nem csinálja, de azt nem engedhetem meg neki. Biztatóan mosolyogtam rá minden egyes erősebb szorításnál. Végül megérkeztünk és ott álltunk a beszállásnál. Chan már nem a kezemet szorongatta. Karjait körül fonta testem körül, hajamba fúrta arcát és nem eresztett, még annyira sem, hogy ránézzek. Én is átfontam karomat derekán és úgy álltunk ott egy ideig.

-Chan gyere, mennünk kell.-tette vállára a kezét Xiumin. Chanyeol egyre erősebben szorított. Ez volt az a pont, hogy ő nem fog menni.

-Drágám!-kezdtem el kibontani magam a szorításából-Minden rendben lesz! Én itt leszek majd, ha jöttök! Várni foglak pontosan ugyanitt téged! Vigyázok magamra!

-De én nem akarok menni.-hajtotta le szomorúan a buksiját.

-Élvezni fogod, okés? Nem lesz semmi gond, tudod, hogy itt vannak Jacksonék és ők, majd vigyáznak rám!

-Biztos?

-Biztos!-mondtam, majd megcsókoltam.

Mosolyogva váltunk el. Még utoljára megölelt és gyerekes boldogsággal rohant fel a repülőre.

-Mehetünk, mondtam a sofőrnek, aki hazavitt az üres lakásba. Ahogy beléptem vártam a fiúk elbukkanását, de hát most mentek el. Már megéreztem a hiányukat. Letusoltam és lefeküdtem aludni.

*3 nappal később*

Eltelt már 3 nap és annyira unatkozom egyedül, hogy az eszméletlen. Beszéltem Sehunnal, aki azt mondta, hogy minden rendben van. Megkérdeztem, hogy szeretnék-e beszélni Chanyeollal, de mondtam neki, hogy jobb lesz, ha nem beszélünk. Ezen meglepődött, de beletörődött. Azért nem beszéltem Channel mert, ha beszéltünk volna, akkor szomorú lett volna, Sehun szerint pedig boldog és vidám. Nem akartam, hogy rossz kedve legyen. Miután Sehunnal bontottuk a vonalat felhívtam Jacksont, de nekik dolguk volt így ismét egyedül maradtam. Aztán pedig jött egy isteni ötlet. Tárcsáztam Taehyungot.

”Szia Tae!”

”Hali Hana! Mi a helyzet? Hogy vagy?”

”Azt hanyagoljuk.. Van dolgotok?”

”Most szabadságunk van.”

”Ó, akkor átmehetnék hozzátok? Rég találkoztunk már.”

”Persze, gyere!”-kiáltott a telefonba.

”Mindjárt ott leszek, szia!”

”Várunk! Szia!”

Ott álltam az ajtó előtt és éppen nyitottam volna ki az ajtót, amikor valaki más megtette.

-Csengetni nem szokás?-nézett rám vigyorogva Hoseok.

-Hát azt hittem engem már csengetés nélkül is beengedtek!-nevettem el magam.

-Ki van itt?-kukkantott ki Nam.-Ó, Hana! Minden rendben? Gyere ülj le! Nem vagy fáradt?

-Figyelj Nam, minden rendben, már nincs gond.-mosolyogtam.

-Biztos?

-Még nem, de sokat javult a dolog.

A srácok csak figyeltek minket. Egyedül Nam tudta, hogy beteg vagyok. Megkértem, hogy a többieknek ne mondja el, és ahogy látom, eleget tett a kérésemnek.

-Kook merre van?-nézelődtem érdeklődve.

-A szobájában. Ahogy meghallotta, hogy jössz bezárkózott. Azt hiszem rosszul érintette, hogy Chanyeollal ilyen jól mennek a dolgok. Ő még mindig szeret téged, és amióta történtek dolgok, azóta kedvetlen. Egyszer elment bocsánatot kérni, de te haragudtál rá, ami megérthető és hát ilyen maradt.

-Sajnálom. Szerintetek beenged? Szeretném tisztázni vele, hogy jobb legyen neki.

-Biztos be fog, de most hagyj neki egy kis időt és mesélj miről beszéltetek Nammal?

-Hát azt majd később oké? Meséljetek mi van veletek?-tereltem a szót. Körülbelül 1 óra múlva előbukkant Jungkook is, de ő nem csatlakozott a traccs partyhoz, csak a konyhában tevékenykedett. Végig őt figyeltem tekintetemmel, de ezt meg kellett szakítanom, mert ismét felmerült a Nammal való beszélgetésem.

-Hát az az igazság, hogy rákos vagyok.-erre a mondatomra Jungkook hatalmas ijedtséggel az arcán megfordult. A többiek is megijedtek, egyből kérdéseket intéztek felém. Elkezdtem mesélni, de leginkább Kooknak mondtam.

-Miután megtörtént a baleset és kiengedtek a kórházból, Sehunék mindig velem voltak. Azt hittük, hogy minden rendben, de egyre többször estem össze és gyenge voltam. A srácok kihagytak egy csomó próbát, hogy velem legyenek, de nem tudtak megvédeni a betegségtől. Elvittek a kórházba, ahol kiderült, hogy rákos vagyok. Chanyeolt elvitték mellőlem és csak velem tudatták. Amikor Chanyeol visszajött én az ablakban ültem és csak egy hajszál választott el attól, hogy leugorjak onnan. Megakartam halni, mert úgy gondoltam a rák megfog ölni, de Chanyeol visszarántott. Így hát, kénytelen voltam harcolni. Egy ideig úgy nézett ki, hogy csak rosszabbodik a helyzet, de végül az is kiderült, hogy nem terjedt tovább, sőt inkább gyógyulok. Már nagyon kis rész van a testemben, amiben rákos sejtek vannak. Vagy visszaesek, vagy meggyógyulok, ezt nem lehet tudni.-fejeztem be.

Kook arcán könnyek folytak végig. A srácok pedig csak csendben ültek.

-Sajnálom, hogy ezt így eltitkoltam előletek, de ha tudtátok volna, nem tudtam volna túltenni magam a dolgokon. Nam pedig szinte végig nézte a jelenetet, ami azután történt, hogy visszarántott Chan.

-Hát akkor szerintem elmehetnénk kosarazni..-vakarta meg a kobakját Yoongi.

-Az szuper lenne! Már nagyon régen kosaraztam!-lelkesedtem fel.

-Akkor menjünk!-ugrottak fel egyszerre és elindultak a cuccaikért, én pedig ott maradtam Kookkal.

-Te nem jössz?-néztem ré kérdőn.

-Nem.

-Gyere! Jó móka lesz!-sétáltam oda mellé kiskutyaszemekkel.

-Nem!-emelte fel a hangját.

-Hát jó!-azzal sarkon fordultam és a szobájába vettem az irányt.

-Hová mész?-szaladt utánam, de nem válaszoltam. Bementem a szobába, bezártam gyors az ajtót és összeszedtem a cuccait. Utána pedig kirontottam és megragadtam a kezét. A többiek már az ajtóban álltak, kivétel Tae, mert hát ugye ő Kook szobatársa és bezártam őt is a szobába. Könnyű volt Jungkookot elrángatni a pályára, mert a döbbenettől teljesen leblokkolt. Felosztottuk a csapatokat. Én voltam Jungkookkal, Yoongival és Jiminnel. A másik csapat meg természetesen a többiek Nam, Jin, Tae és Hoseok. Belelendültünk a játékba, passzolgattunk, majd kosárra dobtunk. Nem állt jól a szénánk. Futottam a kosárhoz a labdával, de mivel én mindig is ”túl pici” voltam hozzá, így kerestem valakit, akinek passzolhatok. Ám senki nem állt rendelkezésemre. Hirtelen azonban megéreztem két mancsot a derekamon, amik megemeltek, így kosárra dobtam ééés csont nélkül bement!

-Ezaz!-kiáltottam és amikor megfordultam egy mosolygós Jungkookkal találtam szembe magam-Látod? Mondtam, hogy jó móka lesz!-nevettem.

-Igen, igazad volt.-mosolygott ő is, majd játszottuk is tovább a meccset, ami életre halálra ment.

Egy étteremben ültünk és vártuk a kajánkat. A játék után farkaséhesek voltunk, így hát itt kötöttünk ki. Jungkook és Taehyung között ültem. Taevel beszélgettem, de Kook egy szót sem szólt. Végül egyszer csak megszólalt.

-Minden rendben?

-Hm? Miért ne lenne?

-Hát csak tudod..

-Persze, minden okés.-mosolyogtam és Kookie ismét csendes lett.

A napnak vége lett, én pedig ismét egyedül voltam a nagy, üres lakásban.