13. fejezet - A nagy változás és az ezzel járó akadályok

*Hana szemszöge*

Kinyitottam a szemem és két ordítozó alakot pillantottam meg. A hangos kiabálás nagyon bántotta a fülemet, de szólaltam meg. Mikor abbahagyták a kiabálást, megölelték egymást, majd a fejem fölé hajoltak és figyeltek. Nagyon megijedtem tőlük.

-Kik vagytok?-szólaltam meg hirtelen.

-Én Chanyeol vagyok, ő pedig Sehun.-mosolygott rám a vörös hajú srác.

-Miért vagytok itt?-kérdeztem tágra nyílt szemekkel, amikor kezdett leesni, hogy kik is ők.

-Majd elmesélem, de most elmegyünk a dokiért.-mosolygott továbbra is Chanyeol és én bólintottam egyet és mosolyra kanyarintottam ajkaimat.  Mindketten elmentek. Ahogy feljebb akartam ülni éreztem, hogy nincs minden rendben a bordáimmal, majd mikor szépen lassan sikerült felülni emlékképek jelentek meg a szemem előtt. Ott állok az úton és nézem, ahogy az autó felém közelít, majd egy nagy csattanás és többre nem emlékszem. Szavakat hallottam még és így, hogy most erre visszagondolok, rá kell, hogy jöjjek, hogy az a hang, amit akkor hallottam az Chanyeol hangja volt. Visszajöttek a fiúk és a doktor is ott volt mögöttük. Amint megpillantottam Chanyeolt az ajtóban elmosolyodtam. A doktor odasétált hozzám, megtapogatta a bordáimat, megnézte a pulzusomat és egyéb rutin vizsgálatokat végzett el, majd kiment és magával hívta Chanyeolt. Én addig Sehunnal maradtam. Annyira édesen nézett és kisfiúsan, hogy el kellett mosolyodnom.

-Miért mosolyogsz?-húzta fel az egyik szemöldökét Sehun.

-Semmi, nem érdekes.-mondtam és a takarómmal kezdtem el játszani.

-Tudod, hogy kik vagyunk?-kérdezte.

-Igen tudom, most már minden tiszta a fejembe, egy dolgon kívül minden.-feleltem.

-Mi az az egy dolog?-nézett rám kérdőn Sehun.

-Az, hogy hogyan kerültetek ide. Nem itt lenne a helyetek.-néztem a szemébe.

-Ezt majd elmeséli Chanyeol.-mondta és láttam rajta, hogy ezzel ő lezártnak is tekinti a témát.

”Köszönöm!-kiáltott fel Chanyeol kint, majd hamar elő is került.

-Sehun, elmennél pár ruháért? Én addig beszélek Hanával, hogy miért vagyunk itt.-mondta és már le is csücsült mellém.

-Rendben, indulok is!-bólintott és már csak a porfelhőt lehetett látni utána.

Chanyeol figyelt, de nem szólalt meg, ezért kénytelen voltam én a lényegre térni.

-Miért vagy itt? Neked tudtommal máshol kellene lenned.-mondtam miközben felhúztam az egyik szemöldökömet, hogy még hatásosabb legyen a mondanivalóm.

-Szerintem ott vagyok, ahol kellene lennem!-hangzott el a válasz.

-De miért vagy itt? Nincs koncertetek meg ilyenek?

-Azért vagyok itt, mert ha a balesetnél nem vagyok ott, akkor most nem beszélgetnénk és van más is, de az még nem fontos.-kacsintott egyet. Annyira jól nézett ki és annyira jól állt neki és annyira tetszik nekem a mosolya, hogy belevörösödtem.

-Szóval akkor neked köszönhetem, hogy élek?

-Hát szerintem más is megtette volna egy ilyen gyönyörű lányért.

-Nem lennék benne olyan biztos.-mondtam és lehajtottam a fejem.

-Nekem elhiheted.-mondta, majd az állam alá nyúlva megemelte a fejét és puszit nyomott a homlokomra.-Egyébként már egy hónapja itt vagyok minden nap és itt is szoktam aludni.

-Tényleg?-néztem rá meglepődötten.

-Igen, és valószínűleg a többiek nagyon haragszanak rám. Már Baekhyun sem keres.-hajtotta le a fejét.

-De Sehun itt van.

-Igen ő itt van.-mosolygott.  

-Mi van Haruval? Te jó isten a cicám!-kezdtem el sírni, amikor eszembe jutott, hogy senki nem gondozta a cicámat.

-Minden rendben van vele, eleinte voltak gondjaink, de összebarátkoztunk.-vigyorgott Chanyeol és letörölte a legördülni készülő könnycseppeket az arcomról. Olyan jól esett az érintése.

-Te voltál a lakásomban?!-kérdeztem kicsit hisztérikusan.

-Igen. Minden nap. Megetettem a cicádat, kifizettem a számláidat és egyéb apróságok.-mosolygott és mosolya hatására tova szállt a haragom.

-Köszönöm!-néztem mélyen barna szemeibe.

-Semmiség! Szívesen tettem! De most megyünk haza.

-Megyünk? Nem csak megyek?

-Még szép, hogy nem! Valakinek vigyáznia kell rád. Ha dolgom van, akkor majd jössz velem!

Csak néztem magam elé. Akkor ezért mondta volna a doktornak, hogy ”köszönöm”? Velem lesz minden nap? Minden percben? Ugye ez nem csak egy álom? Valaki csípjen meg! Elmélkedésemben Sehun zavart meg, aki egy ruhákkal megtömött zacskót nyújtott át nekem. Kinyitottam a táskát és amint megpillantottam a benne lévő ruhadarabokat, mosolyogva néztem fel Sehunra. Nagyon jó divatérzéke van a fiúnak az biztos. Egy szürke hosszú ujjút, egy farmert és egy színes sálat találtam a táskában, a cipőt pedig letette az ágy mellé.

Chanyeol segített felállni, majd egyedül folytattam az utamat az öltözőig. Felvettem a ruháimat, majd visszasétáltam a fiúkhoz. Chanyeol visszatette a székeket a helyére és elindultunk hárman haza. Csendesen sétálgattunk Szöul utcáin, amikor Sehun telefonja megszólalt. Ő előre sietett, mi pedig kicsit lemaradtunk tőle. Chanyeol óvatosan a derekamra tette a kezét, nekem pedig furcsa melegség járta át a testem. Jól esett, hogy kezét a derekamon pihentette. Tovább ballagtunk, én nem szóltam semmit, Chanyeol pedig továbbra is ott tartotta a kezét. Mielőtt a házhoz értünk volna Chanyeol megállt és matatott a zsebében, majd feltartotta a kulcsokat és a kezembe helyezte őket. Én rámarkoltam a kulcsokra, majd a lakásajtó kulcsát a lyukba helyeztem és elfordítottam a zárban. Az ajtó a megszokott módon nyílt. Kinyitottam az ajtót Chanyeol a sarkamban, Sehun pedig kicsit lemaradva tőlünk lépett be az épületbe. Két lépés után az én kis szőrmókom bújt a lábamhoz, felkaptam és magamhoz szorítottam, majd adtam neki egy puszit és letettem. Chanyeollal felmentünk az emeletre. Chanyeol végig fogta a derekamat a két kezével és hiába mondtam neki, hogy engedjen el, nem tette meg. Felértünk én befordultam a szobámba és szokatlanul nagy renddel találtam szembe magam. Odamentem az ágyamhoz, de az annyira szép volt, hogy még hozzáérni sem mertem.

-Mi a baj?-nézett rám aggódóan Chanyeol.

-Semmi-ráztam meg a fejem.

-Látom, hogy van valami.-nézett rám felhúzott szemöldökkel.

-Mondom, hogy semmi!-azzal indultam volna le, de nem tudtam. Észre sem vettem, hogy Chanyeol keze még mindig a derekamon van. Erősebben ráfogott és visszahúzott. Ott álltunk egymással szemben, nekem fel kellett néznem rá, neki pedig lefele kellett néznie. Az orrunk majdnem összeért, nagyon lassan vette a levegőket és a szeme úgy ragyogott, mint még senkinek. Látszódott a szemeiben, hogy nem egyszerűen velem van, mert éppen ott volt a balesetnél és megkérték, hogy segítsen, rajtam. Láttam a szemében, hogy bár nem mondja el, de szeret engem. Nem tudom, hogyan szerethetett belém, hisz nem ismer, de a szeméből mindent ki lehetett olvasni. Egyik keze elengedte a derekamat és kezemen végig simítva haladt felfelé. Óvatosan a fülem mögé biggyesztette a hajam, majd kezével végig simított az arcomon is és kezét ott hagyta az arcomon. Éreztem, hogy kezdek vörösödni. Nagyon zavarba hozott. Ismertem Chanyeolt a videókból és sok-sok koreai műsorból, nagyon szerettem volna megismerni és be kell, hogy valljam sokszor megfordult a fejemben, hogy milyen jó lenne vele együtt élni. Most pedig itt állunk egymással szemben és csak 1 centi választ el minket. Nem tudom mi ment végig a fejemben, de hirtelen átkaroltam a nyakát és úgy kapaszkodtam belé, mintha ő lenne az én kis mentőövem. Ő szorosabban szorított magához. Lassan fenekem alá nyúlt, majd óvatosan felemelt a talajról, én lábaimat, dereka köré fontam, fejemet megemeltem és egyenesen a szemébe néztem.

Ő is a szemembe nézett, majd elmosolyodott. Visszamosolyogtam rá és odabújtam hozzá. Igen azt hiszem, hogy többet érzek már most iránta, mint bárki más iránt. Lehet, hogy ő lesz a boldogságom kulcsa? Hisz már most boldog vagyok, pedig nem kellene, hogy boldoggá tegyen az, hogy szinte egy teljesen idegen személy tart a karjaiban én pedig úgy bújok hozzá, mintha a legkedvesebb plüssmacim lenne. Mivel sokáig álltunk így, így én elaludtam Chanyeol vállain és a következő emlékem már az volt, hogy Chanyeol a kanapén ül, én pedig az ölében fekszem. Felébredtem, de ezt ő nem vette észre, így tettettem, hogy alszok. Bekell, hogy valljam, nagyon tetszett, ahogyan a hajammal játszadozott. Olyan érzés volt, mikor még kicsi voltam és apu simogatta a hajamat, hogy könnyebben eltudjak aludni. Hiányoznak a szüleim és hiányzik a legjobb barátom is. Egyszer csak abbahagyta a hajammal való játszadozást és engem figyelt. Keze arcom felé közelített, majd letörölte a könnycseppeket.

-Miért sírsz?-hangzott el a kérdés. Nem akartam rá válaszolni, ezért csak a fejemet ráztam.

-Nekem elmondhatod.-engedett el egy bíztató, de aggodalmas mosolyt.

-Hiányzanak.-mondtam ki hüppögve ezt az egy szót.

-Kik?-nézett rám csodálkozva Chanyeol.

-A szüleim.-mondtam és újra eleredtek a könnyeim.

-Miért?-egyre jobban látszódott Chanyeol szemében a félelem.

-Mert ők nincsenek itt velem. Magyarországon vannak, míg én már lassan egy éve itt.-mondtam. Chanyeol felhúzott ülő helyzetbe, de továbbra is az ölében tartott és nem engedett, bár nem kellett félnie, hiszen nem is akartam elmenni.

-Te nem idevalósi vagy?-nézett rám elkerekedett szemekkel.

-Nem, én Magyarországon születtem, és ahogy végeztem a középiskolával én ide költöztem.-mondtam kicsit jobb kedvvel, hiszen végre valakit érdekel végre az én történetem is.

-Én azt hittem, hogy idevalósi vagy, hiszen olyan jól beszéled a nyelvet.-válaszolt még mindig meglepődve.

-Hát én már kiskoromban elhatároztam, hogy szeretnék koreaiul tanulni, így hát apukám beíratott egy olyan iskolába, ahol volt erre lehetőségem, majd ezután, kialakult bennem egy cél. Sok korai banda zenéjét hallgattam és nagyon megtetszett a dolog, így elkezdtem még Magyarországon táncolni, de aztán egyre többet akartam.. Énekelni stb. Összevesztünk a tánctanárom és onnantól kezdve szinte minden nap sírva feküdtem le, mert összetörte az álmomat, vagyis akkor én azt hittem. Végül mikor befejeztem a középsulit, döntöttem. Közöltem a szüleimmel a tervemet és jöttem.-mondandóm végére már mosolyogtam.

-Szóval kiskorod óta tanulsz? Az igen! A szüleid mit szóltak a tervedhez?-csillogott Chanyeol szeme a kíváncsiságtól.

-Azt mondták, hogy ha ez az álmom, akkor váltsam valóra. Pénzt akartak adni, de én mondtam nekik, hogy semmi szükség rá. Az addig összegyűjtött pénzemből vettem repülőjegyet, majd a repülőn egy korai lány mellé ültem le és ő felajánlotta, hogy addig, amíg nem találok lakást, addig maradhatok nála. Szóval, amíg nem találtam lakást addig nála laktam. Ő lett a legjobb barátnőm.-mosolyogtam egyre jobban.

-Folytasd, szeretnék hallani mindent! Mindent szeretnék tudni rólad, ami eddig történt veled, mert eddig egy embert sem ismerek rajtad kívül, aki mindezt megtette volna!-mondta szinte csodálattal.

-Hát aztán, amikor körbe vezetett a város legfontosabb részein, megláttam egy hirdetést, egy tánciskoláról. Jelentkeztem és ott még az első napomon találkoztam a Got7-nel. Megismerkedtem velük és össze jártunk. Jackson mindig felhívott minden egyes nap, azt hittem, hogy ő a legjobb barátom, aztán egyszer csak az életembe csöppent a BTS egyik tagja Jungkook, aki mindent elrontott. Elveszítettem a legjobb barátomat és majdnem meghaltam. Előtte Jiyong próbált segíteni, mert közben engem felvettek a YG-hez és én most ott vagyok gyakornok, de GD-nek sem sikerült túlléptetni a dolgokon. A BTS és a Got7 tagokkal azóta is jóban vagyok, csak Jungkookkal nem beszélek és már Jackson sem hív mindennap.. Sőt azóta már egyszer sem hívott fel. Azután megtörtént a baleset és azt hittem senki sem foglalkozik velem többet.-hajtottam le a fejemet a szomorú részhez érve.

-De én ott voltam!-mosolygott Chanyeol és megemelte az államat, hogy a szemembe tudjon nézni, majd folytatta.-Nagyon ideges voltam, amikor megláttam, hogy senki nem foglalkozik veled. Odaszaladtam megnéztem, hogy mi a helyzet veled, ott térdeltem melletted és közben ordítottam, az autóssal, hogy miért nem képes mentőt hívni. Aztán valaki hívta a mentőket. Azt akarták, hogy menjek haza, de én mentem veled. Minden egyes nap bent voltam és nem jöttem haza. A doktorral beszéltem és azt hazudtam neki, hogy a hozzátartozód vagyok csak azért, hogy ne küldjön el. Majd egyszer kihívott beszélgetni és elmondta, hogy tudja, hogy hazudtam. Meghát ide a lakásodra is eljöttem és akkor vettem észre a cicát, onnantól kezdve mindennap jöttem és megetettem. Eleinte nem szeretett, de aztán kezdett hozzám szokni és mostmár szeretjük egymást. Ja és egy fontos dolgot nem mondtam még el…-most ő hajtotta le a fejét.

-Mégis mit?-néztem rá ijedten.

-Hogy az többiek nem tudnak arról, hogy mi van velem. Sehun sem mondott el nekik semmit és engem ahányszor hívnak annyiszor nyomom ki a telefont. Szóval jöhetnél velem, hogy tartsd bennem a lelket, mert félek a következményektől. Kérlek, gyere velem és ne hagyj egyedül evvel a problémával! Kérlek!-könyörgött. Az utolsó szót már olyan halkan mondta, hogy alig lehetett hallani.

-Veled leszek! Nem hagylak egyedül!-mosolyogtam. Ő felnézett, majd egy váratlan dolog történt.

Meg csókolt! Nagyon megijedtem, de az eszembe sem jutott, hogy esetleg ne csókoljak vissza. Olyan hevesen és szerelmesen csókolt, hogy alig kaptam levegőt, de észrevettem, hogy már ő is nehezen veszi a levegőt, ezért kicsit elhúzódtam, de csak annyira, hogy levegőhöz jussunk. Ajkaink továbbra is összeértek és egyszerre mindketten elmosolyodtunk. Majd újra közelebb hajoltam és most én csókoltam meg. Miközben visszacsókolt éreztem, hogy megint elmosolyodott. Eszméletlen ez a srác. Nem is ismerjük egymást még annyira, de már most megszerettem és nem szeretném, ha ő elmenne.

-Elmegyünk most a dormba?-nézett rám szomorkásan mégis boldogan miután elváltak ajkaink egymástól.

-Természetes és ott leszek veled!-küldtem felé egy bátorító mosolyt, majd egy puszit nyomtam az ajkára és már indultunk is.

*30 perccel később*

Megérkeztünk a dormba és észrevettem Chanyeolon, hogy nagyon feszültté vált. A keze a kilincsen volt, de nem nyomta le. Lábujjhegyre álltam és egy puszit nyomtam az arcára, ő válaszul a kezét a derekamra helyezte, majd kezemet az övére téve lenyomtam a kilincset. Ahogy bepillantottam, csak a nagy ürességet láttam, de amint beljebb mentünk kíváncsi arcok kerültek elő, kivétel egyet, aki nem volt kíváncsi, hanem mosolygott. Sehun mellénk sétált, így én a két fiú közé kerültem. Chanyeol lecsúsztatta a kezét a derekamról. Amint lepillantottam a kezére láttam, hogy ökölbe szorítja, ezért óvatosan odanyúltam, ő pedig összekulcsolta a kezeinket.

-Hol voltál eddig Chanyeol?-kérdezte Suho gúnyosan végig nézve rajtam.

-Kórházban voltam.-felelte idegesen.

-Kórházban? Ha ott voltál, akkor miért nem tudtunk róla? És miért nem egyedül jöttél?-kérdezte Baekhyun, aki csak úgy köpte a szavakat. Láthatóan nagy haragudott a barátjára.

-Miért csak Sehunnal tartottad a kapcsolatot?-jött egy újabb kérdés immár Chentől.

-Nagyon sajnálom, hogy nem szóltam és, hogy titkoltam elöletek a helyzetet, de ha elmondtam volna, akkor nem engedtétek volna, hogy vele legyek addig, amíg fel nem épül pillantott le rám Chanyeol.

-Gyertek, üljünk le és beszéljük át a dolgokat.-mondta Kai. Mindannyian elindultak és én is kénytelen voltam elindulni, hiszem Chan húzott maga után. Sehun hátulról tolt meg egy kicsit, hogy igazán elindulhatnék. Bementünk egy szobába, elég nagy volt, és ahogy elnézem hárman laktak benne.

-Ez a mi szobánk.-súgta oda nekem Sehun, majd Chan után én is leültem mellé.

-Szóval akkor..-nézett ránk csúnyán Suho.-Mi is történt pontosan?

-Hát.. Ez a lány itt mellettem, Hana. Hát.. Elütötte egy autó és én pont ott voltam. Odaszaladtam és megláttam, letérdeltem mellé és nem hittem el, hogy egy ilyen gyönyörű lányon miért nem akar senki segíteni, felhúztam magam és igen mindenki előtt kiabáltam. Majd valaki végre hívta a mentőket és én vele bementem. Vele voltam 2 hónapig. Minden bent voltam a kórházban és nem mozdultam mellőle. Tudom, hogy kerestetek, de én már akkor annyira megszerettem, hogy nem akartam otthagyni egyedül. Viszont, ha ezt elmondtam volna nektek, akkor ti elrángattatok volna mellőle. Szóval vele voltam és Sehunt kértem meg, hogy segítsen nekem, mert tudtam, hogy ő nem fog semmit elmondani nektek és sajnálom Baekhyun, hogy nem mondtam el neked semmit és nem vettem fel a telefont, de neked eljárt volna a szád még akkor is, ha a legjobb barátom vagy.-hajtotta le a fejét Chanyeol.

-Nem vagyok a legjobb barátod.-jelentette ki Baekhyun egyszerűen. A helyzetet látván annyira bűntudatom volt. A legtöbbjük arcán látszott, hogy megértették és nem haragszanak, csak azért, mert így cserben hagyták Sehunnal a csapatot, de Baekhyun. Az ő arcán csak a gyűlölet látszott, azért mert Chanyeol nem mondott el neki semmit és ezek szerint Sehun is jól teljesítette a feladatát.

-Figyeljetek!-szólaltam meg és hirtelen mindenki felém kapta a tekintetét.-Sajnálom, hogy ennyi gondot okoztam nektek, nem akartam semmi rosszat! Igazából nem tehetek róla, mégis bűnösnek érzem magam. Ha tudok segíteni, akkor segítek. Tényleg nagyon sajnálom, és kérlek, ne haragudjatok rájuk, nagyon nagy szívük van és csak segíteni akartak, hiszen nekem itt senkim sincs Koreában és nagyon egyedül voltam és nem ment volna egyedül semmi. Szükségem volt a segítségre és az ő nagyszívüknek hála meg is kaptam, bár azt sem tudtam, hogy kik segítenek nekem. Baekhyun kérlek, bocsáss meg a legjobb barátodnak, nem tett semmi olyat, amiért ezt érdemli.

-Nem fogok.-mondta fapofával. Chanyeol már sírt mellettem.

-Gondold át, kérlek!-mondtam szinte elhaló hangon. Majd Baekhyunon kívül mindenki felállt és elindult hármunk felé, majd egy nagy családias ölelést kaptunk. Ezt a családias hangulatot viszont egy ajtócsattanás zavarta meg.