*Chanyeol szemszöge*
Hanának azt mondtam, hogy mosdóba kell mennem.
Gyatra hazugság, de ő semmit sem sejtett. így nekem nagyon is hasznomra volt.
Mivel Hana nem figyelte a lépteimet könnyen kisurranhattam az étteremből és már
indultam is az étteremtől ellenkező irányba. Nagyon szeretem Hanát és komoly
döntésre jutottam vele kapcsolatban. Igaz hivatalosan nem olyan rég óta vagyunk
együtt, de mindig is úgy viselkedtünk, mint egy pár, annak ellenére, hogy sosem
mondtuk ki. Mindenki tudta, hogy mi összetartozunk és minden körítés nélkül
éltünk békességben és boldogságban. Most viszont komoly gondjaink vannak Hana
egészségét illetően és nem lehet tudni, hogy mennyi időt tölthetünk még el
együtt, így egy különleges meglepetéssel készültem neki. A közelben volt egy
ékszerbolt. Ez volt Busan legjobb ékszerboltja és egy különleges lánynak,
különleges alkalomból különleges helyen kell ékszert venni. Jobban mondva
gyűrűt. Besétáltam a boltba, ahol engem már nagyon jól ismertek.
-Jó napot!-üdvözölt kedvesen az új eladó.
-Jó napot! Véletlenül nem dolgozik Lee Daeun?
-Valaki a nevemet mondta?-került elő azonnal
az imént említett.
-Szia Daeun!-mosolyogtam.
Daeun egy fiatal és nagyon csinos nő volt.
Gyerekkoromban ismertük meg egymást. A nagyi és az ő anyukája nagyon sokat
jártak össze, majd ezekből szokás lett, hogy amikor én a nagyinál voltam, akkor
Daeunt is elhozta az anyukája hozzánk. Jó kapcsolat alakult ki közöttünk, ami
még a mai napig tart.
-Sziaaa Chanyeol! Hát, hogy hogy betértél
ide?-ölelt meg kedvesen.
-Gyűrűt szeretnék.-mondtam miközben
viszonoztam ölelését.
-Elveszel végre?-ájuldozott mikor elengedett.
-Téged? Soha!-fintorodtam el, majd
folytattam.-Viszont segítségre lenne szükségem. A legtökéletesebb gyűrűt
szeretném.
Daeun bólintott és azzal el is tűnt. Vártam
pár másodpercet és elő is került kezében egyetlen egy gyűrűvel. Amint
megpillantottam elállt a szavam.
Azonnal igent mondtam, fizettem és már
rohantam is vissza az étterembe. Lihegve érkeztem meg, letérdeltem és minden
kerítés nélkül a tárgyra tértem.
-Leszel a feleségem?
*Hana szemszöge*
Nem tudtam már eltalálni, hogy mi tarthat
Chanyeolnak ennyi ideig. Nagyon ideges voltam már, azt hittem, hogy már el is
felejtkezett rólam és itt hagyott. Épp a szalvétát babráltam, amikor egy lihegő
Chanyeol ért mellém és térdre rogyott. Hajoltam volna oda, hogy minden rendben
van-e, de Chan egy kis kinyitott dobozt dugott az orrom alá és megkérdezte
”Leszel a feleségem?”. Könnyeim azonnal hullani kezdtek és én a nyakába
borultam. Szorosan öleltem, annyira amennyire csak tudtam. Lassan elhúzódott és
mosolyogva figyelte könnyáztatta arcomat. Egyik kezével megfogta a kezem, a
másikkal pedig a gyűrűt, majd felhúzta az ujjamra és hosszan lágyan megcsókolt.
Egyetlen egy csókot sem élveztem még ennyire. Lágy és lassú volt, mégis
követelőző. Mikor ajkaink elváltak egymástól ujjaival letörölte könnyeimet,
kifizette a számlát és már indultunk is tovább. Innentől kezdve gyorsított
tempóban haladtunk. Körülbelül 20 perc kocsikázás után megérkeztünk egy
gyönyörű kertvárosi részhez, ahol Chanyeol anyukája lakott. Nagyon vártam már az
anyukájával való találkozást.
Az állam is leesett, amikor megláttam Chanék
házát. Egyszerűen elképesztő volt. Mondta Yeol, hogy ne lepődjek meg azon, hogy
a nagyszülei is itt laknak, de a szülei nem szerették volna a sok baj után,
hogy egyedül lakjanak. Egy bólintással jeleztem, hogy értettem és tovább
bámultam a házat. Chanyeol a derekamra tette kezét jelezve, hogy menjünk. Ahogy
Chanyeol kinyitotta az ajtót megjelent egy idős néni. Ő lehetett Chanyeol
mamája.
-Szia Chani! Végre hazajöttél kincsem!-ölelte
meg fülest a mamája, majd amikor Chanyeol mögé nézett és megpillantott engem,
szemei felcsillantak.-Szia drágaságom! Te lehetsz az a lány, akiről Chanyeol
olyan sokat beszélt!-mosolygott kedvesen rám az asszony.
-Mama! Titkokat nem lövünk le..-forgatta meg
szemeit Yoda egy mosoly keretében.
-Nagyon sajnálom a történteket, de nagyon
remélem, hogy minél hamarabb felépülsz!-mosolygott tovább, majd odajött hozzám
és megölelgetett. Nagyon jól esett ez a kis kedves gesztus.
-Sziasztok! Már azt hittem sosem érkeztek
meg!-jelent meg Chan édesanyja és nyomában a többi családtag.
-Jó napot!-hajoltam meg, de meglepetésemre a
többi családtag nem hajolt meg, hanem egyenesen felém jöttek és sorban
megölelgettek.
-Nagyon vártunk már. Chanyeol tényleg sokat
mesélt rólad és szeretnénk segíteni neked amennyire csak tudunk. Remélem jól
fogod érezni magad nálunk.-mondta az apukája.
-Biztos vagyok benne!
-Vezesd körbe Hanát a házban.
-Gyere!-fogta meg a kezemet Chan és elkezdett
húzni maga után. Miután végig jártuk az egész házat letelepedtünk Yeol
szobájában. Nagyon nagy rend és tisztaság volt, annak ellenére, hogy Chanyeol
egyáltalán nem tartózkodik otthon az egész szobát bejárja jellegzetes illata. A
betegségem miatt hamar elfáradok. A rák felemészti minden energiámat és nem
igazán tudom, hogy mit tehetnék annak érdekében, hogy változtatni tudjak.
Szóval visszatérve a dologra, hamar elfáradok és így egyenesen az ágyát
céloztam meg. Leültem, majd elterültem az ágyon. Ijedten figyelte minden kis
mozdulatomat. Egy mosollyal próbáltam nyugtatni, hogy semmi baj, de láttam,
hogy még mindig félt.
-Semmi gond, csak kicsit elfáradtam.
-Biztos? Hozok neked teát, addig nyugodtan
kutass!-kacsintott. Miután elhagyta a szobát felálltam és a polcaihoz sétáltam
és kíváncsian figyeltem az ott elhelyezett tárgyakat. Egy képen állapodtak meg
szemeim, amelyen ő és egy lány volt.
Elöntött a féltékenység. Egy gyönyörű lány
volt a képen és mellé képzeltem magam, amint kopasz és beesett arccal állok
ott. Kétségtelen, Chanyeolnak nem egy ilyen lányra van szüksége. Mi lesz, ha
meghalok. Nem szeretném, ha miattam nem lenne több barátnője. Kezemben
szorongattam a képet és könnyeim lassan folydogálni kezdtek. Legszívesebben
végett vetnék az életemnek azonnal, de tudom, hogy Chanyeolt nem hagyhatom
cserben és legalább miatta meg kell próbálnom küzdeni a betegség ellen. Egy
hangra lettem figyelmes, ami olyan volt, mintha egy pohár a földre zuhant
volna. Oldalra fordítottam a fejemet és akkor megláttam, hogy Chanyeol ott áll,
a pohár pedig apró darabjaiban terül el a parkettán. Biztos voltam benne, hogy
tudja, hogy mi járhat a fejemben, mert térdre rogyott és halk sírásba kezdett.
-Ne hagyj egyedül!-hallottam meg hangját két
szipogás között. A képet visszatettem a helyére, majd lassan odasétáltam hozzá,
letérdeltem mellé és a vállára hajtottam a fejemet.
-Igyekszem.-mondtam és mélyen beszívtam az
illatát.
-Nem akarom, hogy meghalj! Én szeretlek! Nem
tudnék nélküled élni!-hangja meg-megremegett.
-Ha megkell történnie meg fog, ez ellen nem
tudunk tenni, de tudom, hogy ha én nem lennék, akkor is találnál magadnak
tökéletes lányt, mint azon a képen is. A nővéred ugye?
Erre csak bólintott egyet.
-Találnál nálam sokkal jobbat.
-De én nem akarlak elveszíteni! Én már nem
akarok senki mást! Csak téged akarlak! Ne hagyj el kérlek!-ismételgette a
szavait.
-Shh! Itt vagyok, nem foglak elhagyni! Bízz
bennem!-kezeimet arcára simítottam és egy lágy csókot hintettem ajkára, majd
megfogtam egyik mancsát és felhúztam.-Gyere szedjük össze a törmeléket és
csináljunk egy másik teát. Válasz gyanánt egy bólintást kaptam.
Feltakarítottunk, utána pedig lementünk a konyhába. Chanyeol hozott nekem egy
széket így én a pultnál ülve figyeltem tevékenységét. Letette elém a bögrét.
Rámosolyogtam, de láttam, hogy még mindig azon jár az agya.
-Legyen ez a gyűrű..-mutattam az ujjamra-a mi
pecsétünk, hogy együtt maradunk addig, amíg világ a világ.
-De ígérd meg!
-Megígérem!-mosolyodtam el, magamhoz vontam
egy ölelésre, azután pedig mohón inni kezdtem a teámat.
A családi közös vacsora nagyon kellemesen
telt, megismertem Chan családját és ők is megismertek engem. Nagyon meglepődtek
azon, hogy én magyarországi lány vagyok. Azt mondták, hogy ők azt hitték, hogy
én törzsgyökeres koreai lány vagyok, amin jót kacagtam.
Körülbelül egy hetet töltöttem a Park
rezidencián. Nagyon megszerettem ott lenni és szerettem Yeol családját ám
muszáj volt mennünk, mert nekem vizsgálatra kellett mennem. Nem mondtam
Channek, de semmi jóra nem lehet számítani. A hajam elkezdett hullani, ami az
jelenti, hogy rosszabbodott a helyzetem. A kérdés már csak az, hogy mennyire.
Összepakoltunk és már az ajtóban búcsúzkodtunk. Fájdalmas búcsút veszünk
egymástól és elindulunk vissza.
*pár órával később*
Miközben utaztunk megbeszéltük Chanyeollal,
hogy szeretnék haza költözni és szeretném, ha velem tartana, amibe bele is
egyezett így elindítottuk közös kis háztartásunkat. Otthon kipakoltam minden
cuccomat utána pedig elmentünk összeszedni Chanyeol cuccait. A fiúk szomorúak
voltak, amiatt, hogy elköltözök, de ők nem tudtak a betegségem súlyáról és nem
is akartam, hogy tudjanak róla. Szeretem őket, de nem akarok magyarázkodni, így
jobb lesz. Ha Chan hiányolja a többieket, akkor ott alszik, ha én hiányolom már
őket, akkor átmegyek, már, ha az állapotom megfogja ezt engedni. Miután mindent
elrendeztünk otthon elindultunk a kórházba. Yeol arcán láttam az idegességet,
amit hiába próbált leplezni, nem tudott. Annak ellenére, hogy nekem kéne a
gyengébbnek lennem én próbáltam tartani a lelket Chanben. Megszorítottam a
karját, mire rám nézett. Szemeiben láttam a szomorúságot, a félelmet és egyben
a boldogság szikráit is. Mélyen szemeibe fúrtam tekintetemet és elmotyogtam egy
”szeretlek”-et. Ő összekulcsolta ujjainkat és úgy sétáltunk tovább.
A kórház ajtajában kivert a víz, megfeszültek
a hátizmaim. Észre sem vettem, de Yeol kezét egyre erősebben szorítottam, amit
tudtomra is adott egy ijedt pillantás keretében. A dokival egyedül beszéltem
meg a dolgokat.
-Történt valami kisasszony?-kérdezte kedvesen
és aggodalmasan az orvos.
-Ami azt illeti igen..-hajtottam le a fejem és
a padlót kezdtem el fixírozni.-Elkezdett hullani a hajam.
-Ez érdekes, mivel az eredményei alapján nem
romlott az állapota.-mosolygott. Erre a mondatra felkaptam a fejem és csillogó
szemekkel meredtem a dokira.
-Akkor ez azt jelenti, hogy nem a rák miatt
van?
-Igen-bólintott mosolyogva.
-Jajj, de jó!-sikítottam fel és örömömben
magamhoz szorítottam az orvost.
