10. fejezet - Egy hét Jiyonggal

*Hana szemszög*

Szóval Jiyong a vállamon pihentette a kezét és úgy sétáltunk a part felé. Zavarban voltam, hiszen olyan fürdőruha volt rajtam, amit ő vett és ráadásul még a méretek is pontosan megegyeztek. Próbáltam nem foglalkozni a dologgal, de nem ment. Nagyon kíváncsivá váltam és már nem volt visszaút.

-Honnan tudtad a méreteimet.-álltam meg.

-Az legyen az én titkom!-mosolyogott ravaszul Jiyong, de nem nézett rám és nem is állt meg. Ment tovább. Kis idő után azonban megállt, mert én még mindig ugyanott álltam és nem mozdultam.-Most miért nem jössz?-nézett rám unottan GD, majd megindult felém. Mit ne mondjak nagyon is megijedtem. Mikor közel ért hozzám megragadta vékony kis karomat, ujjait a kezem köre kulcsolta és elindult ismét immár maga után húzva.

-Tudok magamtól is menni.-mondtam kicsit sértődötten, mivel már fájt a karom.-Jiyong elengednél?! Ez fáj!

-Ohh.. Sajnálom Hana.-megint nem nézett rám, de láttam, hogy a szája széle megrándult. Óvatosan hozzáértem a karjához, mert nem érdemelte meg azt a hangnemet, amit megengedtem magamnak, de az érintésemre összerezzent és elrántotta a kezét. Még egy dolog, amit elrontottam. Szuper! Mi jön még?

Csendben haladtunk tovább, amikor a parthoz értünk Jiyong leterített egy nagy pokrócot. Amíg én kényelmesen elfeküdtem a leterített pokrócon, addig GD lehámozta magáról a pólóját.

Testén tetoválásokat véltem felfedezni. Nem volt kimondottan kidolgozott teste, de azért letudta venni az embert a lábáról. Szó szerint megbámultam a tanáromat. Sosem láttam még így, próbákon sosem vette le a felsőjét, még akkor sem, ha én már csak egy kis toppban voltam, mert olyan meleg volt. Igen, csak egy toppban, valahogy Jiyong előtt nem féltem. Én napoztam GD pedig besétált a vízbe és úszkált. A hasamra feküdtem és úgy folytattam a napozást. Nem voltam álmos, még is elnyomott az álom. Arra ébredtem fel, hogy valahonnan víz csöpög a hátamra. Azt hittem, hogy esik az eső egészen addig, amíg meg nem pillantottam Jiyongot és akkor még a lélegzetem is elállt. Vizes és egyben kócos haja valahogyan sokkal vonzóbbá tette GD. Igen, határozottan most ment el az eszem.

-Nem jössz be?-nézett rám egy félmosoly keretében.

-M-megyek.-nyögtem ki. Jiyongra még sosem néztem úgy, mint egy barátra, aki simán lehetne a barátom, eddig mindig csak a tanáromként. Most viszont teljesen más volt a helyzet. Gyorsan felálltam és elindultam a víz irányába. Bementem és egy pillanat alatt elmerültem a víz édes habjaiba és ez az érzés visszahozta a szomorú gondolatokat. Azokat, amelyek Jungkook felé vezetnek. Amint feljöttem a víz felszínére GD aggódva jött oda hozzám.

-Mi a baj?-nézett rám aggódva. Válaszul csak megráztam a fejem, hogy ”semmi”, de ő nem hagyott.-Jungkook?-kérdezte.

-Igen.-és ez volt az a pillanat, amikor sírni kezdtem és automatikusan elindultam Jiyonghoz és megöleltem. GD egyből visszaölelt és a hajamat kezdte el simogatni, majd a hátamat. Amikor elhúzódtam tőle rádöbbentem, hogy tulajdonképpen mit tettem. Egy csomó tekintet vizslatott minket.

-Jiyong! Ugye ebből nem lesz baj?-néztem rá félve.

-Már akkor nagyobb gondban voltunk, amikor megérkeztünk.-mondta olyan nem törődőm vele stílusba. Ám én felfedeztem az aggodalmat a hangjában.

-Szóval ez azt jelenti, hogy benne leszünk a médiában és minket kirúghatnak?-néztem fel GD-re, akinek két mancsa még mindig a derekamon pihent.

-Igen benne leszünk, de viszont van egy rossz hírem számodra… ha ki is rúgnak, akkor csak téged..-most sem rám nézett, hanem a fejem fölött átnézett.

-Igaz. Rád nagyobb szükségük van, mint rám, aki csak egy gyakornok.-hajtottam le a fejemet.

-Figyelj Hana! Nem engedem, hogy egy ilyen tehetséget kirúgjanak onnan. Minden rendben lesz!-óvatosan az állam alá nyúlt és felemelte, hogy a szemébe nézzek. Nem mertem a szemébe nézni, mert végtére is igaza volt. Hogy gondolhattam én azt, hogy majd pont őt fogják kirúgni? Nekem elment teljesen az eszem! Kibontakoztam a karjai közül és elindultam a part felé. Nem akartam vele lenni, mert már így is nagyon idegesített azt a tény, ahogyan most viselkedik velem. Megfogta a karomat, de én egyszerűen kirántottam és tovább haladtam. Kimentem a partra megtöröltem vizes testemet felvettem a Jiyongtól kapott pólót és elindultam vissza az autóhoz. Felkaptam GD cuccai közül a kulcsot és elindultam. Hátra néztem utoljára és láttam, hogy Jiyong még mindig ott áll és engem néz, majd megfordultam és elindultam. Fogadni merek, hogy még nem találkozott egy olyan lánnyal, mint én, ugyanis nagyon meglepődött. Egyedül sétálgattam Busan utcáin, az öltözékem miatt jó pár ember megbámult, de most ez semmiségnek tűnt a valódi gondjaim mellett. Mindig az jár a fejemben, hogy mi lett velem meg Jungkookkal, hogy miért távolodtunk el ennyire egymástól és hogy miért volt rám féltékeny. Nagyon jól tudta, hogy mit szeretnék és szerintem azt is nagyon jól tudta, hogy a BTS-t soha nem fogom felülmúlni, ugyanis egy lánynak mindig is nehezebb volt belekezdeni a karrierjébe. Miközben végig értem a gondolataimon megérkeztem a kocsihoz is.

Kinyitottam a kocsi ajtaját és beültem, nem foglalkoztam tovább a problémáimmal. Majd jött egy hirtelen gondolat. Mi lenne, ha kipróbálnám Jiyong autóját? Biztos nem haragudna. Igaz nincs jogsim, de amíg otthon voltam apa nagyon sokszor engedett vezetni és megtanított. Nem gondolkoztam csak cselekedtem beültem a vezetőülésbe és beindítottam a motor. A szívroham kerülgetett, amikor felbőgött a Lamborghini motorja. Nem voltam sokáig megilletődve az autó hangjától, hamar beleszerettem. Kuplung, sebességbe tenni az autót, majd a kuplungot óvatosan felengedni a gázt pedig óvatosan nyomni és már gurultam is ki a parkolóból. Nem tudtam, hogy hová tartok csak elindultam, úgy voltam vele, hogy majd visszatalálok. Mentem, mentem és csak mentem. Száguldottam, ahol nem lehetett volna, majd meghallottam, hogy csörög egy telefon. Félre álltam és láttam, hogy Jiyong telefonja az és épp én hívom, illetve GD hív engem. Felvettem a telefont.

”Hova tűntél Hana?”

”Kocsikázok kicsit.”

”Van jogsid?”

”Nincs.”

”Akkor gyere vissza addig, amíg nem találkozol egy rendőrrel.”

”De én most száguldozni szeretnék!”

”Hana! Gyere vissza még mielőtt baj lesz! Nem éppen a rendőrökre gondolok!”

”Rendben, akkor jövök!”-és azzal letettem a telefont. Beletapostam a gázba és a legnagyobb forgalomban fordultam vissza. Nem érdekelt, hogy ebből még akár bajom is lehet. Hasítottam vissza Jiyonghoz. Szerencsére nem felejtettem el, hogy merre jöttém és visszatudtam menni pillanatokon belül. Befordultam a parkolóba a Lamborghinivel és megpillantottam GD dühös tekintetét. Kicsit tovább mentem az előző helyünk, majd vissza tolattam, pont úgy ahogyan Jiyong is csinálta pár órával ezelőtt. Kinyitottam az ajtót kiszálltam és átsétáltam a kocsi másik oldalára. Nem akartam szembenézni Jiyong haragjával. Csendesen beültem az anyósülésre GD pedig bevágta magát a vezetőülésre. Majd rátaposott a gázra és elindult. Ő nem vezetett olyan elmebeteg módon, mint ahogy én tettem, de azért ő is jóval a sebesség határ felett járt. Pár perccel később megérkeztünk egy kis kertes házhoz. Nagyon kíváncsi lettem, ezért kénytelen voltam megszólalni.

-Hol vagyunk? Miért jöttünk ide?

-Itt fogjuk tölteni ezt a hetet. Te megnyugszol, és nem csinálsz baromságokat én pedig addig is pihenek.-nézett rám szigorúan, majd kiszállt a kocsiból és kivett a csomagtartóból két nagy táskát. Majd elindult befelé, így én is kiszálltam és elindultam Jiyong után, ám amint elértem a bejárati ajtót meg kellett állnom. Elképesztő volt az a ház.

Belülről nagyon jól be volt rendezve a lakás. Le a kalappal Jiyong előtt, nagyon jól mennek neki ezek a dolgok, ahogyan elnézem. Jiyong elvezetett a vendégszobához, ami most az én szobám lesz egy hétig, átadta az összes ruhát, amit vett nekem és kicsit magamra hagyott. Kipakoltam a táskából, amiben egy csomó imádni való darab volt. Felpróbálgattam őket, majd ami a legjobban megtetszett azt magamon hagytam. Miután bepakoltam az üres szekrénybe kimentem és körül néztem a lakásban, de GD-t sehol nem találtam. Kimentem a kertbe, bementem a szobájába, a konyhába, a fürdőbe és minden helyiségbe ahova csak lehetett, de sehol nem leltem rá Jiyongra. Egy kis idő múlva letettem a keresésről és leültem a kanapéra tv-t nézni. Ott ültem már legalább 3 órája és már kezdett sötétedni is, de én még mindig egyedül voltam. Unalmamban elmentem lefürödni, aztán csináltam magamnak vacsorát, Jiyongnak már csak azért sem. Azután pedig mentem aludni, mert nagyon fáradt voltam. Fura volt, hogy nem emeletes háza van GD-nek, de valamilyen szinten örültem is neki, hogy nem kell lépcsőznöm. Másnap reggel Jiyong keltegetett és mire kiértem már megvolt terítve az asztal és ott várt a reggelim. Innentől kezdve mindennap elvoltunk. Végre kitudtam verni Jungkookot a fejemből, így együtt lazíthattam GD-vel. Közelebb kerültünk egymáshoz. Minden reggel készített nekem reggelit, ebédelni mindig egy puccos étteremben ebédeltünk a vacsorát pedig mindig én készítettem.

*Az utolsó nap Busanban*

A mai reggel is ugyanolyan volt, mint a többi. Jiyong reggelit készített, majd közösen megreggeliztünk. Annyiban változott, hogy most nem felöltözni mentem az ideiglenes szobámba, hanem összepakolni. Miután én és Jiyong is összepakoltunk, lezártuk a lakást és beszálltunk a kocsiba. Miután elindultunk engem máris elnyomott az álom. Most kivételesen álmodtam és nem is akár kiről. Mikor felébredtem a szemeim könnyesek voltak és ezer tonnás kőként szakadt rám a tudat, hogy bármikor találkozhatok vele, de ő már nem szeret engem. Próbáltam megnyugodni. Jiyong kirakott a házam előtt elővette a táskát és odaadta nekem a ruhákat. Megköszöntem neki, hogy ilyen kedves volt hozzám, majd hátat fordítva neki zokogni kezdtem.

9. fejezet - A szakítás és a következményei

*Hana szemszög*

Miután kicsit megnyugodtam leültünk a pokrócra. Kook odanyújtott nekem egy szendvicset. Én csak megráztam a fejemet, mire Kookie lebiggyesztette ajkát. Ezután a látvány után felkaptam a szendvicset és majszolni kezdtem. Jungkook arcán enyhe mosoly jelent meg, így én is megejtettem egy eléggé félresikerült mosolyt. Miután elfogyasztottuk a szendvicseket Jungkook egyre szomorúbb arcot vágott.

-Mi a baj Kookie?-nyögtem ki. Nehezemre esett beszéni, még mindig a sírással küszködtem.

-Nem akarom ezt.

-Mit nem akarsz?-kezdtem nagyon megijedni.

-Nem akarom ezt az egészet!-emelte fel hangját.

-Ha nem akarsz velem lenni, akkor mond a szemembe!-csattantam fel, mire ő ijedten a szemembe nézett.

-Nem arról van szó Hana. A munka megöli a kapcsolatunkat. Mindketten olyan feszültek vagyunk, hogy mindig csak veszekszünk. Én szeretném visszakapni azt a Hanát, aki egy tánciskolába járt.

-Nem örülsz annak, hogy lehetőséget kaptam a debütálásra?

-Őszintén? Nem! Nem örülök neki. Folyton csak Jiyonggal meg Minóval vagy és engem elfelejtessz!

-Ez nem igaz Kookie.-mondtam lágyan. Nem tudtam rá haragudni, hisz részben igaza van. Jungkook lehajtotta a fejét és hallottam, hogy szipog. Próbálta elrejteni előlem, de nem sikerült neki.

Most rajtam volt a sor, hogy magamhoz szorítsam és megnyugtassam. Közelebb ültem hozzá és odabújtam. Fejét a vállamra hajtotta és ő is átölelt.

-Nyugodj meg Jungkook! Nincs semmi baj. Én szeretlek és nem fogsz elveszíteni!-mondtam. Apró csókot nyomtam arcára. Próbáltam messzebb tolni magamtól, hogy szemébe nézhessek, de nem engedte.

-Ma nálam alszol!-jelentettem ki. Kook egyre jobban ölelt. Ő bólogatott párat, majd újra a vállamra dőlt. Mikor megnyugodott engedett a szorításból, de fejét továbbra is a vállamon pihentette.

-Pakoljunk össze és indulunk a cuccodért.

-Rendben.-mondta Kook és nekiállt összepakolni. Összehajtottam a pokrócot és segítettem bepakolni a kosárba. Megfogtam Kook kezét és elindultam a már jól ismert útvonalon. Amint beléptem az ajtón kíváncsi tekintetek lestek minket. Valószínűleg egyikünk arcáról sem tűntek el a sírás nyomai. Köszöntem és egyenesen Kook szobájába vettem az irányt. Kivettem a szekrényből pár alsógatyát, zoknit, nadrágot, hosszúújút, kabátot, mivel már kezdett hideg lenni és még raktam pólót is. Az asztaláról elvettem a sapijait. Minden ruhadarabot letettem az ágyára. Leellenőriztem, hogy minden meg van-e, majd kihúztam a hátizsákját az ágy alól és beleraktam mindent. Jungkook az ajtó előtt állt. Odaadtam neki a táskát, majd kiment az utcára. Utoljára körülnéztem, hogy mindent elraktam-e amit akartam. Megláttam egy sapit az asztal alatt felvettem és a fejemre húztam, elköszöntem a bent levőktől és Jungkook után indultam. Megfogtam a kezét és kéz a kézben sétáltunk át hozzám.

-Miért van így megpakolva ez a táska?-nézett rám Kook.

-Azért mert kicsit tovább maradsz nálam, mint két nap.-válaszoltam.

-Tényleg?-húzta fel egyik szemöldökét.

-Tényleg!-mosolyogtam fel rá. Ő kicsit jobban megszorította a kezemet, jelezve ezzel, hogy tetszik neki az ötletem. Amint kinyitottam az ajtót Haru szinte száguldott Kookie kezeibe. Kook letette a táskáját és babusgatni kezdte az említett kis jószágot. Szívmelengető egy látvány volt. Felvettem a ledobott táskát és a szobámig megsem álltam vele. Felbaktattam a lépcsőn kinyitottam a szobám ajtaját és egyenesen a szekrényemhez vezetett az utam. Kinyitottam a fehérneműs fiókot, arrébb toltam a fehérneműimet és beraktam melléjük Kookie fehérneműit, majd kinyitottam egy üres fiókot, ahová bepakolhattam a sapijait. Végül odamentem a nagy szekrényhez, kerestem üres vállfákat és bepakoltam a ruháit. Úgy ahogyan az enyémek is bevoltak akasztgatva. A dormban is felvoltak akasztgatva a ruhái, ezért nem lesz neki szokatlan. Miután végeztem a ruhái elpakolásával, kivettem az ágyam alól egy plusz párnát. Elrendeztem az ágyamat. Még szerencse, hogy nem olyan kicsi, így legalább elférünk majd rajta Kookkal pontosan úgy, mint ahogyan a dormjukban is aludtunk. Mindenhol csináltam helyet az ő dolgainak. Átmentem a fürdőszobába, ahol arrébb toltam picit a cuccaimat, hogy ő is kényelmesen elférjen. Két tenyeret éreztem meg a derekamon. Észre sem vettem, hogy feljött. A két tenyér maga felé fordított. Nyaka köré tekertem karomat, hogy közelebb húzhassam magamhoz. Kook szemeiben még mindig látszott a szomorúság, ezért olyan lágyan próbáltam megcsókolni, amennyire csak tudtam. Szeretem ezt a srácot, de emiatt a sok vita miatt már sokszor kezd elszállni az agyam. Látszólag minden rendben van, de látom, hogy Kooknál koránt sincs mindent rendben. Valamit nem mond el, de nem feszegetem, ha nem mondja el, akkor nem mondja el. Zavar, de kiélvezem azt az időt, amit még ki lehet. Sajnos a kapcsolatunk nagyon lefele siklik, ezért minden alkalmat ki kell használni. a mostani csókunkban is csak az enyémben lehetett érezni a szenvedélyt. Bár kétes gondolataim vannak afelől, hogy Kook szeret, azt sem mondhatom biztosra, hogy nem szeret, mert most is ő jött fel hozzám. Elengedtem Kookot, lefejtettem kezeit derekamról és otthagytam. Keserű érzés árasztotta el az elmémet. Nem bírtam tovább ott a két keze között, megkell, hogy nyugodjak. Ahogy lépkedtem lefelé a lépcsőn, hallottam, amint Kook félhangosan azt mondja, hogy ”a francba” és azt is hallottam, hogy valami a falhoz súrlódik. Valószínűleg a földre rogyott, de én nem fogok visszafordulni. Egyenesen a konyhába vettem az irányt és csináltam magamnak egy teát, hogy megnyugodjak. Egy másik pohárba szintén kitöltöttem egy adag teát és egy cetlit támasztottam a pohárnak. „A kedvenced. Remélem ízleni fog!” ez állt a cetlin. Bebattyogtam a próbaterembe, leültem a kanapéra és lassan kortyolgatni kezdtem a forró teát. Csak bámultam magamat a tükörben és kortyolgattam. Miután elfogyott a tea, felálltam és a poharat a számítógép mellé tettem, majd visszamentem a kanapéhoz. Leültem és felhúztam a térdeimet. A könnyeim lassan folyni kezdett, majd könnyekkel áztatott szemeim lassan lecsukódtak és elaludtam.

A következő, amire emlékszem, hogy Kook kelteget. A földön feküdtem, nem tudom, hogy hogyan kerültem a földre, de ott voltam. Lassan kinyitottam a szemeimet, de nem néztem Kookra. Óvatosan ülőhelyzetbe húzott és kényszerített arra, hogy a szemébe nézzek. A tekintete ijedt volt. Közeledni kezdet felém, karjait a vállam köré fonta és magához szorított. Én megsem mozdultam. Nem tudtam. Féltem, hogy igazak azok a gondolatok. Elengedett és a tekintetem kereste. Nem néztem a szemébe, hanem feláltam felkaptam a poharat és letetettem a mosogatóba, majd folytattam az utamat a fürdőbe. Kook jött utánam ám én megakadályoztam benne. Beértem a fürdőbe és becsuktam Kook előtt az ajtót. Megengedtem a vizet, levetkőztem és beálltam a zuhany alá. Amikor végeztem magamra tekertem egy törölközőt és megindultam a szobám felé, nem törődve az ajtó mellett kuporgó Kookkal. Bementem a szobába becsuktam az ajtót és felvettem egy bő pólót és egy bugyit, majd kinyitottam az ajtót, letérdeltem Kook elé és elküldtem fürödni, hogy végre lefeküdhessünk. Ekkor felcsillant Kook szeme, apró puszit nyomtam homlokára, majd bementem a szobába és letelepedtem az ágyamra. Nem sokkal később Kook is letelepedett mellém és együtt aludtunk el.

**1 hónappal később**

Egy veszekedéssel kezdődött, és egy veszekedéssel végződött. Utolsó éjszaka, amit együtt töltöttünk volna nagyon rosszul sült el. Én Jiyonggal és Minóval maradtam tovább dolgozni, ami nem tetszett Kooknak. Amikor hazaértem nekem esett, hogy mit képzelek és stb.. Én csöndesen tűrtem, hogy ordít velem. Majd kimondta az ítéletet.

-VÉGE!!-ordította.

-Kookie!-szóltam utána elhaló hangon. Nem szerette a munkámat és ebből adódott a sok-sok veszekedés. Amikor először hallott, akkor is mondta, hogy vannak bizonyos dalok, amik hozzám jobban illenek. Szerintem innen eredt az egész. Tudta, hogyha engem felfedeznek, akkor bizonyos dalokat nekem adhattak volna, de a butus azt nem tudta, hogy én semmi pénzért nem fogadtam volna el. Tehát visszatérve Kookra, ő felviharzott az emeletre, beledobálta az összes cuccát a táskájába, majd sietősen lerohant és egy szó nélkül otthagyott. Becsapta maga után az ajtót és én soha többé nem láttam. A srácokkal továbbra is tartottuk a kapcsolatot, mindig kérdeztem őket Kook felől. Mindig elmesélték, hogy nagyon szomorú és minden este sír, de nem tudják megnyugtatni. Azt is mondták, hogy menjek át és beszéljek vele. Egyszer próbáltam meg, akkor is Jungkook nyitott ajtót és amint megpillantott fapofával bevágta előttem az ajtót. A legtöbbet Taevel beszéltem Kookieról. Nagyon sok mindent elmondott. Mondta, hogy Kook nagyon sokat siránkozik neki rólam, hogy mekkora hibát követett el velem kapcsolatban. Ám amikor velem találkozott, akkor semmit jelét nem mutatta ennek. Éjszakákon át virrasztottam, mert nem tudtam aludni. Az egyik felem ott maradt Jungkooknál. Mindennapomat úgy éltem le, mint egy zombi. Az eredményeim is romlottak. Jiyong nagyon sok időt töltött velem. Mindent elmeséltem neki, meghallgatott és megértett. Sosem hagyott egyedül, de szembe kellett néznem az igazsággal, amit mondott. Ha nem nyerem újra vissza az életerőmet, akkor búcsút kell, hogy mondjak a YG-nek, amit nagyon nem akartam, hisz akkor hagytam volna futni az álmomat. A Jacksonékkal is beszéltem egy csomót, nagyon sokat jártunk ki kosarazni, de sajnos én sosem tudtam élvezni, amit meg is jegyeztek. Napról napra egyre lehangoltabb lettem. A próbákon jól teljesítettem, de már nem élveztem azt, amit csináltam. Hazamentem megetettem Harut, ettem, lefürödtem, aludtam, reggel megittam a szokásos kávémat és mentem dolgozni. Majd minden kezdődött előröl és így ment ez hónapokon keresztül. Jiyong már nagyon aggódott miattam, ezért egyszer a próba kellős közepén megállította a zenét megragadta a kezemet, lerángatott egészen az autójáig, beültetett és elindult. Nem tudtam, hogy hova megyünk.

-Hova viszel?-kérdeztem.

-Majd meglátod.-mondta rám se nézne.

-Ugye nem Jungkookhoz?-kérdeztem hisztérikusan.

-Nem, az egy idióta. Most kérlek, maradj csöndben.-mondta az utat figyelve. Nem is kellett több. Onnantól kezdve meg sem szólaltam. Bámultam ki az ablakon, majd egyszer csak az autónak köszönhetően elnyomott az álom. Mire felébredtem már egy teljesen más helyen jártunk. Ijedten meredtem az órára, ami 20:00-át mutatott, ami az jelentette, hogy én 3 órát aludtam.

-Hol vagyunk?-fordultam Jiyong felé.

-Busanban.-mondta nyugodt hangon.

-Mit keresünk mi Busanban?-kérdezősködtem.

-Kipihened magad és tovább lépsz, hogy tovább tudjunk rendesen dolgozni. Elegem van már abból, hogy olyan kis esetlen lettél. Tudom, hogy ez nem könnyű időszak, de akkor is. Hónapok óta ez megy. Elég volt. Most mulatni fogsz! Méghozzá velem!-nézett a szemembe Jiyong. Nem tudtam mit mondani. Csak bólintottam.-Megyünk a partra fürdeni.-közölte velem és újra az utat kémlelte.

-De hát nincs is fürdőruhám.-néztem kerek szemekkel Jiyongra.

-Van, nyugodj meg. Vettem neked egyet.-mosolygott sunyin GD. Elképedten bámultam magam elé. Vett nekem egy fürdőruhát, de honnan tudja a méreteimet? Ezt lehet, hogy nem szeretném tudni.

**pár perccel később**

-Megérkeztünk!-mosolygott Jiyong. Valószínűleg ez a kedvenc helye és szeret idejárni, kikapcsolódni. Kiszállt a kocsiból és a csomagtartóhoz sétált, kutatott benne majd elővett egy zacskót. Kinyitotta nekem az ajtót, kiszálltam az autóból, majd GD a szatyrot a kezembe nyomra.

-Mi van benne?-kérdeztem.

-Nézd meg és menj be oda!-mutatott egy mosdóra. Szétnyitottam a zacskót és megláttam a fürdőruhát. Nem hiszem el! Tényleg igazat mondott. Bementem a mosdóba és felvettem, amit kaptam.

A fürdőruha tökéletesen passzolt rám. Nem tudom, hogy hogyan sikerült Jiyongnak, minden elismerésem az övé. Kisétáltam a mosdóból, úgy éreztem magam, mint valami díva. Amikor GD meglátott füttyentett egyet.

-Nagyon jól nézel ki!-mondta tátott szájjal.

-Jó ízlésed van.-mosolyogtam zavartan.

-Tudom!-kacsintott rám Jiyong.

-Van valami felsőd?-kérdeztem szégyenlősen.

-Miért?-húzta fel egyik szemöldökét GD.

-Hát nem akarok így sétálgatni a városban.-sütöttem le szememet.

-Pedig szerintem nagyon jól nézel ki és nem kell szégyellősködnöd!-mosolygott kedvesen rám, majd elővett egy hosszabb pólót, ami az övé volt és felém nyújtotta.

-Köszönöm!

-Nincs mit köszönnöd.-legyintett Jiyong. Majd elindult a part felé. Mikor észrevette, hogy én nem vagyok ott, akkor megállt visszafordult és kérdőn nézett rám. Nem mondott semmit csak várt. Nagy nehezen elindultam, amikor utolértem elmosolyodott és a vállamra tette a kezét. Kicsit zavarban voltam, de tudtam, hogy csak baráti, vagyis nagyon reméltem. 

8. fejezet - Együtt töltött pillanatok, gyakornokság és a félelem

*Hana szemszög*

Kookkal csókkal búcsúztunk el egymástól és angyalkámnak szólított. Nagyon komolyak lehetnek az érzései, hisz még csak most kezdődött ez az egész kapcsolatosdi. Miután elköszöntünk egymástól visszamentem Markhoz, aki meglepődve nézett rám nagy barna szemeivel.

-Mi volt ez csajszi?

-Hát azt hiszem, egy idollal járok!-vihogtam, amin Mark is jót nevetett. Miután Kookék elmentek én már csak Markkal beszéltem, elmondtam neki mindent. Nagyon figyelmes és szerintem egy újabb legjobb barátra leltem. Hajnal 3 körül elmentek a srácok és Sara is lelépett, így ketten maradtunk Milánnal. Én elmentem a konyhába és feltöltöttem Haru tálját, majd összedobtam egy egyszerű szendvicset magamnak és Milánnak.

-Nagyon vigyázz ezzel a Jungkookkal.-jelent meg hírtelen a konyhában Milán.

-Mi a bajod vele? Nem ő a kedvenced?-nevettem fel, bár kicsit sem volt nevethetnékem.

-De a kedvencem volt idáig, ha bármit is elront, akkor gondoskodni fogok a jövőjéről!

-Nem fog, ha pedig mégis történne valami kettőnk között, akkor azt a sors akarta úgy..-néztem kicsit szomorúbban Milusra, ugyanis ő egy sztár és minden megtörténhet.

-Tessék!-nyújtottam oda a szendvicset a barátomnak, aki olyan mintha a védelmezőm lenne.

-Köszönöm!-mondta Milán, majd otthagyott. Én leültem a konyhapulthoz és ott fogyasztottam el a szendvicsemet, majd megnéztem a telefonomat, ami azt jelezte, hogy üzenetet kaptam. Vajon kitől? Rámentem és mosolyogva néztem, hogy az én barátom küldte. „Szeretlek Angyalkám! Jó éjszakát kívánok neked! Puszi, a te Kookied!” Gyorsan pötyögni kezdtem „ÉN is nagyon szeretlek! Aludj jól Kookie! Puszi, a te Angyalkád!” Miután válaszoltam és befejeztem a szendvicsemet, felmentem a fürdőszobába, megmostam a fogam, majd lefeküdtem aludni. Sokáig forgolódtam mire sikerült elaludnom.

Másnap reggel 08:00-kor már fent voltam. Nem sokat aludtam, de reggel kipattant a szemem és nem is tudtam tovább aludni. Azon gondolkoztam, hogy vajon mi lehet Kookkal. Biztos dolguk van. Bementem a fürdőszobába és a tükörbe néztem. A szemeim fáradtak voltak, alattuk pedig pici táskákat fedeztem fel, a hajam meg tiszta kóc volt. Kifésültem a hajamat, egy minimális sminket kentem az arcomra, éppen csak annyit, hogy eltűnjenek a táskácskák, majd visszamentem a szobámba felöltözni. Laza ruhákat kerestem, ugyanis táncra kell mennem majd 10:25-re, de előtte még bevásárolok.

Egy farmert, egy fekete pólót és egy tornacipőt vettem fel. Az asztalomról felkaptam a napszemüvegemet és fel is vettem. Halkan elhagytam a házat, majd elindultam a legközelebbi kisboltba, ami 20 percnyi sétálást jelentett. Most több ételt vettem, mint szoktam. Részben azért, mert itt van Milán, részben pedig azért is, mert sok finomsággal szeretném majd meglepni a barátomat. A kisboltban az eladó hölgy nagyon kedves volt velem kedvezményt adott pedig nem szabadott volna.

-Nagyon szépen köszönöm!-mondtam miközben egy kicsit meghajoltam.

-Igazán nincs mit köszönnöd! Ez a bolt ajándéka!- mondta az idős asszony.

**40 perccel később**

Mire hazaértem már Milán is felébredt. Egy öleléssel köszöntöttem, majd kedvenc reggelijének elkészítéséhez láttam neki. Mialatt a reggeli készült, egész végig ott sertepertélt körülöttem. Abba kóstolt bele, amiben csak tudott, ami arra utalt, hogy már nagyon éhes lehet. Elkészült a reggelije, tányérra tettem és az orra alá dugtam.

-Mennyei illata van! Mikor tanultál meg főzni?-viccelődött kedves barátom.

-Ne szórakozz már, inkább egyél!-koccintottam meg haragosan Milán fejét.

-Jól van!-emelte fel minkét kezét megadást színlelve.

-Nekem lassan mennem kell próbára. Sokáig nem leszek itthon, mert ma tánc és énekpróba is lesz. Ha nagyon unatkozol, akkor hívd fel sarát, leírom neked a számát.-mosolyogtam kicsit szomorkásan Milánra, mivel tudtam, hogy nem nagyon díjazza ezt a dolgot. Leírtam az imént említett telefonszámát majd raktam magamnak egy kis kaját és egy kis hidratáló italt, majd indultam is a próbára. Tánc volt először, a próba nagyon kemény volt, ugyanis a tanárom azt mondta, hogy most gyakornokot keresnek a YG-nél. Ez adott nekem erőt, a mai próbákra. A tanáraim beszéltek is a vezetőséggel és azt mondták, hogy legkésőbb pénteken megkell mutatnom a tehetségemet a legjobbak előtt. Szóval a mai próbákat nagyon komolyan vettem és életemben nem merítettem ki ennyire magam. Tánc után valamiért a fiúk dormjához vezetett az utam. Becsengettem és nagy meglepetésemre otthon voltak, ugyanis egy morcos Yoongival találtam szembe magam.

-Szia Hana! Nem is tudtam, hogy ma eljössz hozzánk.-mosolygott rám kedvesen.

-Én sem gondoltam, de a lábaim felétek hoztak!-nevettem.

-Gyere beljebb!-kacagott fel ő is. Köszöntem többieknek.

-Mikor lesz már vacsi?-nyöszörgött Jimin.

-Miért nem főzöl nekünk Jin?-kérdezte barátját szomorúan és éhesen Tae.

-Fáradt vagyok nagyon srácok, azért kimerülésig én sem dolgozhatok..-ingatta fejét az említett. Ekkor támadt egy ötletem.

-Mi lenne, ha főznék nektek?-mosolyogtam a srácokra.

-Az szuper lenne!-kiabáltak egyszerre bár fura volt, hogy Jungkook most nem volt közöttük.

-Legalább meg kóstolhatjuk az angyalka főztjét!-kacsintott rám Namjoon. Mosolyogtam egyet, majd elindultam a konyha irányába. Elővettem a hozzávalókat és neki láttam. Nagyon illatok szállingóztak az épületben. Miközben a főzéssel foglalkoztam észre sem vettem, hogy a srácok megterítettek 8 fő számára. Még kellett egy picit várni, hogy jól átsüljön a hús, ezért még összedobtam egy gyors desszertet is. Mikor végeztem a desszerttel, megakartam nézni a vacsorát, ám ebben két mancs állított meg. Az egyik mancs a derekamat szorította, míg a másik elsimítottam a hajamat a nyakamból, majd miután végzett ezzel, az is a derekamra vándorolt. Pici szuszogást hallottam meg fülemnél, majd két puha ajkacska csókolta meg lágyan a nyakamat. A jóleső érzésre ajkaim felfelé görbültek és egy lágy mosoly jelent meg szám sarkában. Miután az ajkak elváltak bőrömtől, kivettem a sütőből a sülteket, letettem a pultra, megfordultam és ajkaimat Kook ajkaihoz préseltem. Egy rövid kis puszival üdvözöltem.

-Látom a hasad téged is kiszédített!-kuncogtam.

-Vagy lehet, hogy nem is a hasam volt, hanem a szívem?-ölelt magához Kook és apró puszit nyomott a fejem búbjára.

-Segítesz?-kérdeztem és fejemmel az étel felé böktem. Igen nyolc emberre nem kevés ételt kell készíteni.

Jungkookkal lepakoltunk minden ennivalót az asztalra, majd mi is helyet foglaltunk. A srácok két egymás melletti helyet hagytak nekünk. Kook Tae mellett, én pedig Nam mellett foglaltam helyet. A srácok úgy estek neki az ételnek, mint a kisfarkasok. Egész idő alatt azt figyeltem, hogy Kook, Tae és Jimin, hogy bírnak olyan sokat enni. Ők hárman legalább háromszor púposra pakolták a tányérjukat, míg a többiek szerényebb adagokkal is jól laktak.

-Fantasztikus!-szólalt meg Kookie teli szájjal. Olyan aranyos volt, ahogy teliszájjal beszélni próbált. Abban a pillanatban olyan volt, mint egy kisnyuszi! Ezen csak mosolyogni tudtam. Ő gyorsan rám vigyorgott, majd újra az étellel kezdett el foglalkozni. Miután mindenki jól lakott, elmosogattunk Kookkal.

-Kook ha befejeztünk én megyek.

-Nem mész sehova! Ilyenkor már nem engedlek! Nagyon későre jár! Itt maradsz éjszakára.-nézett rám szigorúan mégis mosolyogva.

-De Kookie!

-Nincs semmi de! Maradsz!-érintette meg orromat habos kezével. Befejeztük a mosogatást, addig a fiúk pedig sorban megfürödtek, már csak mi ketten nem fürödtünk. Én leültem a kanapéra J-Hope mellé, aki a tv-t nézte. Jungkook elment fürödni, miután végzett bement a szobájába, majd mire újra kijött egy törölköző, egy felső és egy naci volt a kezében.

-Ezekben aludhatsz!-mosolygott rám és a kezembe nyomta a törölközőt és a ruhákat.

-Köszönöm!-mosolyogtam vissza rá és elindultam a fürdő irányába. Bementem a fürdőbe, letettem Kook cuccait a mosógépre, levetkőztem és beálltam a zuhany alá. Megnyitottam a forró vizet, ami kellemesen perzselte a bőrömet. Megláttam egy tusfürdőt, amire egy cetli volt ragasztva. „Ezzel fürödj! JK.” Ez áll a cetlin. A kezembe vettem a flakont kinyitottam és megszagoltam. Nagyon jó illata volt, bár ezt sosem éreztem még Jungkookon. A tenyerembe nyomtam egy keveset, majd elkentem a bőrömön, majd lemostam és álltam még egy kicsit a forró víz alatt. Mikor már úgy gondoltam, hogy megnyugodtam elzártam a csapot és kiléptem a zuhanyzóból. Kezembe vettem a pihe-puha törölközőt és megtörölköztem. Felvettem Kook felsőjét és a nadrágot.

A nadrág nem is volt olyan szörnyen nagy rám, de az a póló az, aztán nagy volt a javából. Megnéztem magam a tükörben, majd felakasztottam a törölközőt és megindultam kifelé. Már senki nem volt kint a három jómadáron kívül. Jungkook, Tae és Jimin, ugyanis kint ültek a tv előtt és észre sem vették, hogy végeztem. Valami bugyuta filmet néztek. Odaosontam mögéjük, majd felkiáltottam ”Búúú”. Erre mind a hárman felordítottak, Jimin és Tae leestek a kanapéról, Jungkook pedig hozzám vágott egy párnát.

-Mi a francot csinálsz?-nevetett fel Tae zavartam. Láttam a szemében, hogy még nem tette túl magát az előző ijesztésen.

-Csak jól mulatok.-vigyorogtam. Odasétáltam a konyhához, ugyanis utoljára ott láttam a cuccomat és most kellett volna a telefonom.

-Mit keresel Angyalkám?-kérdezett Kook.

-A táskámat. Kellene a telefonom.-motyogtam még mindig a táskámat keresve.

-Bevittem Jungkookék szobájába.-fordult felém Jimin.

-Okés. Köszi.-mondtam bólogatva és elindultam a szobába.

-Visszajössz?-nézett rám Tae.

-Persze!-mosolyogtam, majd beléptem a szobába. Nem volt nehéz kitalálni, hogy melyik lehet Jungkook ágya, mivel az ágya felett ott volt az a kép, amit akkor csináltam, amikor szomorkodott Jackson miatt. Elmosolyodtam és keresgélni kezdtem a táskámban. Vajon hol lehet a telefonom? Most szükségem lenne rá, de sehol sincs. Szomorúan kimentem a szobából és leültem Tae és Jimin közé a kanapéra.

-Melyik agyalágyultnál van a telefonom?-vontam kérdőre őket.

-Nincs nálunk.-mondták egyszerre.

-Ne szórakozzatok, adjátok ide.-amint kimondtam ezt a mondatomat, megláttam a telefonomat Tae zsebében. Nem rejtegette eléggé. Ördögi vigyor suhant át az arcomon. Mindhárman furán néztek rám, tudták, hogy egy tervem van. Elkértem a tv távirányítót, kerestem egy horror filmet és hoztam nasit. Amikor egyikük sem számított rá, letepertem Tae-t. Jungkook agya abban a pillanatban elborult, ami azt jelentette, hogy nekem innentől kezdve már nem lesz dolgom.

-Szállj le Taeről! Te meg add neki oda azt a rohadt telefont! Ez már kurvára nem vicces!-sziszegte Kook összeszorított fogai között. Lemásztam Taeről és ezúttal most Kookie mellett foglaltam helyet. Tae visszaadta a mobilom. Senki nem szólalt meg én pedig mosolyogva nyitottam meg a facebookomat és írtam Milánnak, hogy ma már nem megyek haza, mert Jungkook nem enged egyedül haza. Nem sokkal később kaptam is a választ, ami azt tartalmazta, hogy örül neki, hogy Jungkook nem enged haza és ne aggódjak miatta meg lesz Haruval. Elköszöntem Milántól, majd a filmre koncentráltam. A fiúk ijedeztek, amin én mindig jót mosolyogtam. A szemeim kezdtek egyre jobban elnehezedni. Fejemet Jungkook vállának döntöttem. Karját vállamra helyezte, majd szépen lassan álomba szenderültem. Gondolom vége lehetett a filmnek, mert megéreztem egy kezet a lábam alatt, amire felébredtem, de nem eléggé. Jungkook a karjaiba vett és úgy vitt be a szobába. Óvatosan lefektetett, majd bemászott mellém. Az utolsó kis részlet, amit érzékeltem, hogy a nyakamba fúrta arcát és szorosan magához húzott, majd engem magával ragadott az alvás és többre már nem is emlékeztem. Reggel jó kedvűen keltem fel. Jungkook még mindig magához szorított és mélyen aludt. Megmozdultam, hogy megnézem az időt a mobilomon, ám a két erős kar nem engedett szorításán, így végül Kookie telefonját vettem a kezembe. Feloldottam és csalódottan figyeltem a képernyőt, ami még csak 7 órát mutatott. Lezártam a telefont és próbáltam visszaaludni. Kookie felé fordultam és arcomat a mellkasába fúrtam, majd szép lassan sikerült is visszaaludnom. Másodjára már mocorgásra ébredtem fel. Kookie felébredt és óvatosan arrébb akarta küzdeni magát, hogy kitudjon nyújtózkodni, úgy, hogy engem ne zavarjon, de ez nem sikerült neki.

-Jó reggelt Angyalkám!-mosolyogott kicsit komásan.

-Jó reggelt Kookie!-mosolyogtam vissza rá, utána pedig oldalához simulva, mellkasára tettem fejemet, kezemet hasán pihentettem. Ő fejem alá tette bal kezét, megpuszilt és így pihentünk egymás mellett.

-Nagyon jól állnak neked a ruháim!-súgta nekem oda és egy huncut mosoly jelent meg arcán, majd közelíteni kezdett és megcsókolt. Jobb kezét bebújtatta a felső alá és végig vezette az oldalamon, amitől a hideg is kirázott. Óvatosan beleharaptam ajkába, jelezve, hogy pihenjünk egy kicsit, mert már alig kapok levegőt. Jungkook vette az adást, de kezét továbbra is a felső alatt hagyta. Majd pár pillanat múlva kezdtük volna előröl, ha Tae nem ébredt volna fel. Lassan kikecmeregtünk az ágyból. Kookie a fürdőbe én pedig a konyhába vettem az irányt. Olyan természetes volt, hogy itt tartózkodom velük, de sajnos nekem egy közös reggeli után mennem kellett haza. Megetettem őket, majd búcsút vettem tőlük és indultam is haza, hogy nehogy lemaradjak a fontos bemutatómról.

**Gyakornokság-1hónappal később**

Jungkook nagyon sok mindenben támogatott, de már egyre többet veszekedtünk. Már Milán is hazament és nem volt, aki velem legyen a lakásban, ráadásul a gyakornoksági időm csak nehezedett. Szinte az egész napjaimat az ügynökségnél töltöttem, mert GD minden szabadidejében rajtam akart segíteni, ami miatt a banda neheztelt is rá. Jackson mindig felhívott továbbra is, de már sajnos nem tudtunk annyit beszélni. Mino is akkor foglalkozott velem, amikor csak tudott, és ahogy észrevettem párbajoztak GD-vel. Ha Jiyong betervezett egy próbát, akkor Mino nem tudott átvenni, mivel GD nem engedte, de voltak olyan próbák is, amiket közösen tartottak. Haza többnyire csak azért jártam, hogy megfürödjek és megetessem Harut. Már az éjszakáimat is bent töltöttem a kanapén, majd kora reggel kezdtem is a gyakorlást. Nagyon sokszor kellett megkérnem Sarát, hogy etesse meg a kis szőrmókomat. Az étkezésemről sosem én gondoskodtam, hol Kook, hol Jiyong, hol pedig Mino hozott nekem valami finomat. Bár Jungkook egyre kevesebbszer járt be az új munkahelyemre. Leginkább amiatt veszekedtünk olyan sokat, hogy mindig csak Jiyonggal vagyok vagy Minóval és én már biztos nem szeretem pedig ez nagyon nem így volt. Egyre jobban hiányzott az a Jungkook, akit én megismertem. Ő is a munkával volt elfoglalva és én is. Elhanyagoltuk egymást, és ha beszélgettünk is vagy együtt töltöttük a szabadidőnket, akkor is csak veszekedtünk. Nem értettem miért ítéli el annyira, hogy végre tartozom valahova és esélyem van a debütálásra. A mai napon végre egy kis szünetet kaptam, se Jiyong, se Mino nem akartam engem kínozni, ezért felhívtam Jungkookot. Nem kellett sokáig csörgetnem, Kook hamar felvette a telefont.

”Szia Kookie!”

”Szia Angyalkám!”

”Nincs kedved találkozni?”

”Hát nem is tudom.. nagyon fáradt vagyok most.”

”Én is nagyon fáradt vagyok, de szeretnélek végre már átölelni és szeretnék veled pihenni, mint amikor még az elején tettük”

”Rendben, akkor a parkban találkozzunk! Mennem kell. Szia”

”Szia”

Hát ez mi volt? Miért akart lerázni? Nem kellett sok, hogy a terem közepén összerogyjak és bőgni kezdjek. Összepakoltam a cuccaimat és elindultam haza. A friss levegő égette a tüdömet és minden lépéssel egyre közelebb kerültem a síráshoz. Otthon ledobtam a cuccaimat átöltöztem és elindultam a parkba. Jungkook nem volt még ott, amikor én odaértem. Leültem egy padra és vártam. Gondolatok futottak át az agyamon. Gondolkoztam, gondolkoztam és csak gondolkoztam. Észre sem vettem, hogy megjött Kook. Kezét a combomra tette, de nem kaptam üdvözlő puszit, amit általában sosem felejtett el. Megfogta a kezemet és felállított. Elvezetett egy eldugott helyre, ahol leterített egy pokrócot, kitett pár szendvicset és egy kis sütit, majd leült. Én csak álltam ott fapofával. Nagyon rosszul esett, hogy egy puszit sem kaptam. Egy könnycsepp gördült le az arcomon.

Jungkook felált és a szemembe nézett. Letörölte a könnycseppet az arcomról.

-Ne sírj! Itt vagyok.-mondta elhaló hangon, majd szorosan magához ölelt. Nálam pedig itt tört el a csésze. Ömlöttek a könnyeim. Nagyon hiányzott már az ölelése és a belőle áradó törődés, ami nekem mindig is erőt adott. Zokogtam és nem enyhült.

-N-nagyon h-hiányoztál!-mondtam akadozva és a sírással küszködve.

-Shh.-kezdte simogatni a hajam.-Itt vagyok! Shhh.

-J-jungkook.-nyöszörögtem és szorosan magamhoz öleltem. Úgy kapaszkodtam belé, mint egy mentőövben. Ő is magához ölelt, majd engedett szorításán, egyik kezével megsimogatta arcomat, majd lágyan megcsókolt. Nagyon féltem attól, hogy ez lesz az utolsó csókunk.

7. fejezet - Szerelmes fiatalok

*Jungkook szemszög*

Amikor Hana felhívott nemet mondtam neki, nem örült neki, de mit tehettem volna. Fotózásunk volt és elég sokáig tartott. Amint befejeztük nyaggatni kezdtem a fiúkat, hogy mégiscsak menjünk el, de ők nem akartak, merthogy fáradtak. Végül sikerült kikönyörögnöm és elmentünk Hanához. Én álltam közvetlenül az ajtóban, mikor csengettem. Hana kinyitotta az ajtót. Nagyon meglepődött, látszott, hogy nem ránk számított.

-Csáó törpe!-vigyorogtam Hanára.

-Szia Kookie! Nem vagyok törpe.-morcosan nézett rám. Egyik karomat válla köré tekertem, másikkal pedig összeborzoltam a haját.

-Kookie mi van veled? Eddig nem voltál ilyen.-kérdezte tőlem óriási szemekkel.

-Csak szerelmes!-szólalt meg Tae.

-Mellesleg egy olyan lányba, aki sportos ruhában van és enyhén kócos a haja!-vigyorgott Jimin. Mindkét jómadár kapott egy taslit a megjegyzésekért.

-Ne higgy nekik! Egy szavuk sem igaz.-próbáltam ellenkezni, pedig nagyon is igaz volt minden.

-Jungkook miért tagadod? Ma is úgy áradoztál róla miután találkoztatok.-szólalt meg J-Hope. Éreztem, hogy az arcom egyre pirosabbra vált, de nem én voltam az egyetlen, aki úgy nézett ki, mint a paradicsom. Hana talán még jobban elpirult, mint én. Szigorú pillantást vetettem a három nagyszájú felé, majd otthagytam a fiúkat és Hanát. Egyenesen abba a szobába mentem, ahol először jártam. A kedvencem az a szoba, ha nekem is lenne saját házam, akkor biztos, hogy én is berendeznék egy szobát pontosan úgy, ahogy Hana tette. Odasétáltam a zongorához, majd leültem a zongorapadra. Jobb kezemet felemeltem és ujjaimmal óvatosan végig simítottam a zongora billentyűin. Észrevettem, hogy valaki belépett a helyiségbe. Hana volt. Ráemeltem a tekintetem, de nem szólaltam meg. Hana egy mosolyt küldött felém, de én nem akartam, hogy lássa könnyes szemeimet, ezért másirányba néztem. Kis idő múlva a lány még mindig engem bámult, én pedig a padlót tanulmányoztam. Hana közelebb jött én pedig ráemeltem tekintetem, helyet csináltam neki a padon és csak reménykedtem, hogy lefog ülni mellém. Ő leült és folyton az arcomat tanulmányozta. Ekkor már nem tudtam takarni a könnyeket. Újra Hanára emeltem a tekintetem, tekintetem hol a lány szemét, hol formás halványpiros ajkait tanulmányozta. Hana is ugyanezt tette, amikor újra a szemembe nézett, én mélyen a szemeibe néztem, majd Hana pillantása újra az én számra tévedt közeledni kezdtem a lány felé, látszott szemeiben a pánik. Van egy sejtésem, hogy nem sokan csókolóztak vele, de én szeretnék és még többet is. Nagyon vágytam már a lányra, hogy ajkaim az övéihez simulhassanak. Jobb kezemet végig simítottam arcán, hogy kicsit nyugtatni tudjam, majd másik kezemet is hozzáérintettem és megtámasztottam velük az állát. Nem sokkal később már olyan közel voltunk egymáshoz, hogy ajkaim puha párnácskáihoz értek. Először egy kis puszit leheltem ajkára, majd csókolni kezdtem. Nem kellett sokat várnom és Hana is csókolni kezdett, így elmélyíthettem a csókunkat, ami nem tarthatott nagyon sokáig, ugyanis Hana elhúzódott tőlem, igaz homlokát az enyémnek támasztotta, de én nagyon megijedtem, hogy valamit elrontottam.

-Hana.. Én..-kezdtem bele a bocsánatkérésbe, de Hana megállított benne, illetve Hana ajkai állítottak meg. Egy apró puszit lehelt ajkaimra, nekem nem is kellett több nyelvemmel vadul hatoltam be a lány szájába és nyelveink csatába kezdtek. Mindketten annyira feloldódtunk, hogy észre se vettük, hogy vad csókcsatákat folytatunk, már alig kaptam levegőt, ziháltam, amikor valaki bevágta a szoba ajtaját. Mindketten gyorsan elszakítottuk ajkainkat a másikétól, zavartan néztünk egymásra. Láttam, hogy Jackson volt. Hana múltkor azt mondta, hogy nincs köztük semmi. Talán még is lenne? Hana kiviharzott a teremből engem otthagyva egyedül. Nem féltem az elutasítástól, mert felkészültem a legrosszabbra is. Ott maradtam a teremben annak reményében, hogy visszajön. Amióta először találkoztam Hanával teljesen más ember lettem. Máshogy fogom fel az életet. Több millió rajongó ordítozza és kiabálja a nevemet nap, mint nap, nem léphetek úgy ki az utcára, hogy ne viseljek szájmaszkot, letámadnak, elakarnak érni és megakarnak kapni, leakarnak velem feküdni, bálványoznak, viszont itt ez a lány Hana. Nem sikítozik, nem bálványoz, de tisztában van avval, hogy kivel van dolga, mégis egy átlagos emberként kezel. Azt pedig soha nem fogom elfelejteni, hogy mellette tényleg egy átlagos embernek érzem magam és nekem ez többet jelent, mint bármi más. Volt már barátnőm, de egyikre sem vagyok büszke, ugyanis mindegyik kihasznált, vagy a pénzem kellett neki vagy a hírességre pályázott. Bárhogy is lesz, én már most boldog vagyok. Éppen a gondolkozás végére értem, amikor Hana belépett a szobába. Én felálltam a padról és mosolyogva elindultam a lány felé.

-Mostmár az enyém vagy!-jelentettem ki egy óriási mosoly mellett. Reméltem, hogy Hana észreveszi, hogy nem viccből mondtam, amit mondtam. Halál komolyan gondoltam, igaz nem teljesen úgy hangzott, mint ahogy kellett volna, de evvel kifejeztem, hogy mennyire is szeretném, ha még sokáig az enyém lehetne. Odalépdeltem a lányhoz és magamhoz vontam egy ölelésre, Hana viszonozta, az arcomra tapasztotta puha ajkait, majd a nyakamba bújt. Ott álltunk egymást ölelve és olyan természetes volt. Hana gyengéden bújt hozzám, míg én úgy kapaszkodtam belé mintha az életem múlna rajta. Kicsit messzebb toltam, hogy homlokára tudjak nyomni egy puszit. Ő felnézett rám és mosolygott.

-Szóval, leszel a barátnőm?-kérdeztem kicsit kipirult arccal. Tudom, hogy már kimondtam, hogy az enyém, de az nem azt jelentette, hogy megkérdeztem volna. Szeretném hallani a szájából azt a mondatot: ”Kookie, leszek a barátnőd!” Igen, határozottan ezt szeretném. Hana mélyen a szemembe nézett, majd egy kis hatásszünet után szólásra nyitotta gyönyörű ajkait.

-Igen, Kookie, szeretnék a barátnőd lenni!-mostmár az ő arca is elpirult. Lassan megközelítettem prédámat, majd gyengéden csaptam le ajkaira. Egy egyszerű kis puszinak indult, ám Hana többet akart, ugyanis egy pusziból csók lett.

Egy tökéletes megunhatatlan csók, amit akkor se hagynék abba, ha belehalnék. Sajnos pár perccel később mégis abba kellett hagynom, úgy ziháltam, mint aki most futotta le a maratont. Hanát még mindig kezemben tartottam és a hátát simogattam, ő pedig a tarkómat cirógatta.

-Menjünk ki egy kicsit a többiek közé. Nem biztos, hogy mindenki jó szemmel nézi, hogy így elraboltalak előlük.-néztem az én kis szépségemre, aki mától kezdve a barátnőm és nem félek felvállalni a média előtt.

-Rendben.-mosolygott rám aranyosan. Hana elindult, én pedig lemaradtam kicsit, hogy jól megnézhessem magamnak ezt a kis angyalt. Mostmár akkor legeltetem a szemem rajta, amikor csak szeretném. Én is kimentem és egyenesen a konyhába vettem az irány, ahol öntöttem két pohárba bort, majd mentem is megkeresni az én angyalkámat, aki már nagyban trécselt egyik legjobb barátjával, Milánnal. Visszafordultam a konyhába és letettem a poharakat, nem akartam megzavarni a beszélgetésüket. Majd később odamegyek hozzá és iszunk erre a friss kapcsolatra. Egy két perc múlva már nem voltam egyedül a konyhába, Namjoon és Yoongi jött be a helyiségbe.

-Mi az Jungkook? Mi ez a nagy gondolkodás?-kérdezett Nam.

-Jungkook!-lengette meg kezét arcom előtt Yoongi. A barátomra pillantottam jelezve neki, hogy ne lengesse az arcom előtt a kezét, mert a végén még én is meglengetem és az fájni fog az orrocskájának.

-Nincs semmi srácok, csak van egy tökéletes barátnőm!-vigyorogtam rájuk bágyadtan.

-Ki? Csak nem Chaeyoung? Végre benőtt a fejed lágya.-mondtam Nam.

-Nem, nem Chaeyoung. Ő még csak 17. Kikérem magamnak! Az én angyalkám 19 és a neve Kim Hana!-húztam ki magam a srácok előtt és megemeltem az állam, hogy még hatásosabban kitudjam fejezni magam.

-Ne már haver! Komolyan sikerült??-jött be szinte sikítva Jimin.

-Igen!-bólintottam.-És meg csókoltam!

-Na ne!-kiáltott fel ismét Jimin. Szélesen vigyorogtam. Kinéztem az ajtón és láttam, hogy Hana most Sarával beszélget, ezért felkaptam a két poharat és megindultam vele Hana felé. Barátnőm nekem háttal ült, Sara vette észre, hogy közeledek és amint közel értem hozzájuk, a lány felált mosolygott egyet és otthagyta az én angyalkámat. Leültem Hana mellé és a kezébe adtam a poharat.

-Én még életemben nem ittam alkoholt, de most veled szeretnék inni a kapcsolatunkra.-mosolyogtam a lányra. Arca halván rózsaszínre váltott és mosolyogva bólintott. Koccintottunk, majd mindketten megittuk az italt. Beszélgettünk egy kicsit.

-Figyelj Kookie, odamegyek Markhoz. Teljesen egyedül van és feleslegesnek érzi magát. Nem baj?-nézett rám aggódva.

-Nem gond.-kacsintottam. Annyira aranyos, hogy így aggódik szegény srác miatt. Mondjuk, amióta itt vagyok nem sokszor láttam beszélgetni, ráadásul még a saját csapata sem beszélgetett vele.

-Beszélhetnénk?-kérdezte egy számomra ismeretlen hang, majd felnéztem és rájöttem, hogy Milán az. Nem is tudtam, hogy ilyen jól beszéli a nyelvet.

-Persze.-bólintottam.

-Menjünk fel az emeletre.-mondta. Én bólintottam és elindultam fel. Nem mentünk be a szobába csak az emeleten lévő folyosón álltunk meg.

-Tudom, hogy idol vagy meg minden, nem mellesleg a kedvencem a BTS, de kérlek nagyon vigyázz Hanára. Törékeny lány és olyan mintha a húgom lenne, így kötelességemnek érzem megvédeni.

-Vigyázni fogok rá, hidd el! Ő nem olyan lány, mint a többi és én ezt nagyon szeretem. Nem szeretném sem megbántani, sem elveszíteni!

-Így legyen!-mondta Milán azután pedig lement. Benyitottam a fürdőszobába és meglepetten néztem körül. Gyönyörű volt a fürdőszoba, kicsi volt, de annál inkább otthonos. Megmostam az arcomat. Kopogást hallottam.

-5 perced van Kook és megyünk.-szólt be J-Hope.

-Rendben.-néztem morcosan barátomra, majd becsukta az ajtót és magamra hagyott. Magamat néztem a tükörben, majd mosolyra görbült a szám. Megtöröltem az arcomat és elindultam lefelé, hogy eltudjak köszönni a kis angyalkámtól. Nem kellett sokáig keresnem, ugyanis ott üldögélt Markkal a sarokban.

-Kicsit ellophatom a hölgyet?-néztem mosolyogva a srácra.

-Persze!-kacsintott rám Mark. Messzebb húztam Hanát, majd gyorsan a lényegre tértem.

-Nekem mennem kell, ugyanis szóltak a srácok, hogy 5 percem van. Nagyon sajnálom, hogy mennem kell.

-Semmi gond Kookie.-mosolygott rám a lány.

-Akkor vigyázz magadra Angyalkám! Holnap találkozunk!-mosolyogtam Hanára, majd lassan megközelítettem kerek ajkait és megcsókoltam. Kicsit lefagyott, de nem kellett sok idő, hogy kiengedjen és visszacsókoljon. Még magamhoz szorítottam utoljára a mai nap és elindultunk vissza a srácokkal. Amint beértünk a dormunkba, én elindultam a fürdőbe. Ledobtam ruháimat a földre és beálltam a zuhanyzóba, megengedtem a melegvizet. Miután befejeztem a zuhanyzást magamra tekertem a törölközőmet és kilépdeltem a fürdőből. Egyenesen a szobámba mentem, kinyitottam az ajtót, ám csalódnom kellett. Tae nem volt ott. Felöltöztem valami alvós cuccba és lefeküdtem. Kezembe vettem a telefonomat, feloldottam, majd lezártam. Végig simítottam a törött képernyőn. Egy hirtelen jött gondolat arra vezényelt, hogy írjak Hanának. Megnyitottam a beszélgetésünket és annyit írtam, hogy „Szeretlek Angyalkám! Jó éjszakát kívánok neked! Puszi, a te Kookied!”. Rányomtam a küldés gombra, letettem a telefonomat és behunytam a szemeimet. Az álom olyan hamar magával ragadott, hogy reggel azt vettem észre, hogy Tae kelteget.

-Jungkook! Kelj fel!-mondta egyre hangosabban, közben pedig lökdösött.

-Elég!-nyöszörögtem.

-Kook késésben vagyunk! Kelj már fel!-kiabálta V, majd hallottam felém közelítő lépteket és egy pillanattal később már jött is a fejemre a hideg folyadék, víz.

-Elment az eszed?!-ordítottam rá Namra.

-5 perc.-mondta komoly arccal és kiment a szobából.

-Fenébe! Mindig csak ezek az 5 percek!-keltem ki az ágyamból. A jó kedvem egy pillanat alatt elillant. Nem keltettek fel hamarabb, megint csak 5 percet kaptam, mint mindig. Én vagyok a maknae és engem evvel szivatnak. Nagy nehezen felöltöztem, majd a fürdőbe mentem megmostam az arcom, fogat mostam és megborzoltam a hajam. Olyan lehettem, mint egy víziszörny, de nem érdekelt. A helyzetet könnyen orvosoltam, ugyanis visszamentem a szobába és felvettem egy sapit, még zsebre vágtam a telefonomat és beálltam az ajtóba, hogy megmutassam a srácoknak, hogy még így is nekem kellett várnom rájuk, majd elmentünk dolgozni.

6. fejezet - Mikor mindenre fény derül..

*Hana szemszög*

Eljött a péntek, a nagy nap, ugyanis ma reggel érkezik meg Milán Koreába. Tegnap megbeszéltem Jacksonnal, hogy ne egésznapos buli legyen, hanem este ünnepeljünk, mert nekem délelőttre betettek egy énekórát. Jackson rábólintott az ajánlatra, ezután pedig felhívtam Jungkookot. Elmondtam neki az információkat, de ő szomorú hírt közölt velem. Nem jönnek, ugyanis a lassan kiadásra kerülő albumukhoz kell fotókat készíteni és este órákig elnyúló fotózáson lesz a csapat. Beszéltem SeungHwannal is, aki szintén lemondta és felhívtam Sarát is, aki szerencsére nem. Reggel, amint lezavartam a telefonhívásokat mentem is le megetetni az én kis Harumat, azután pedig felmentem a szobámba megmostam az arcom és kerestem valami laza cuccot. Úgy döntöttem, hogy azt a felsőmet veszem fel, amit még Milántól kaptam egy hozzáillő szoknyával, fehér cipővel, egy lenge fehér kardigánszerűséggel, kalappal és egy szemüveggel megspékelve.

Kimentem az utcára és elindultam a repülőtér felé. Miközben sétáltam a fülembe szokásosan fülhallgató volt és épp egy GOT7 szám ment, amit nemrég adtak ki. A telefonomon keresgéltem valami másik szám után, amikor neki mentem valakinek, már másodjára, azóta mióta itt tartózkodom. Ezt nem hiszem el!

-Már mondtam, hogy figyelj oda! Nem volt elég egyszer?-vigyorgott rám Jungkook. A srácon most egy hosszúfarmer volt, fekete pólóval, fején egy szürkés sapka volt és egy fekete szájmaszkot viselt.

-Na de Kookie… Te jöttél nekem.-néztem rá durcásan. Ő is durcás képet vágott.-Nekem mennem kell Kookie.

-Hova mész?-kérdezett.

-A repülőtérre megyek, most jön ide Koreába a legjobb barátom és lassan megérkezik a gépe. Szóval sietek! Bocsi Kook!

-Semmi gond. Akkor siess, még a végén eltéved a barátod!-mosolygott. Megöleltem és egy puszit nyomtam az arcára. Az ölelést ő is viszonozta, de amint a puszihoz értünk szinte megdermedt. A szájmaszk nem volt elég nagy ahhoz, hogy eltakarja enyhén rózsaszín arcát. Én mosolyogtam, de Kook továbbra is csak meglepetten pislogott.

-Szia Kookie!-integettem és tovább mentem a reptér irányába. 30 perc séta után elérkeztem a célhoz. Megnéztem, hogy Milán gépe hanyas kapunál fog leszállni, majd odamentem a megfelelő kapuhoz és leültem az ott lévő padra. Nem sokkal később meg is érkezett a legjobb barátomat hozó gép. Mosolyogva figyeltem az embereket, akik szálltak ki a gépből és mentek felvenni a csomagjaikat. Már alig lehettek a gépen, az utolsók között megpillantottam Milánt, felpattantam és odarohantam hozzá. A nyakába ugrottam, ő közben erősen tartott és úgy ölelt, ahogy csak tudott. Nagyon boldog voltam, hogy végre újra láthatom a legjobb barátomat.

-Szia Hana!-mondta Milán, mikor letettem a lábam a földre és kicsit távolabb léptem tőle.

-Szia Milu!-daloltam.

-Hogy vagy?

-Én tökéletesen! Remélem tetszeni fog Szöul! Én imádom. Na de menjünk szedjük össze a bőröndödet!-mondtam izgatottan.

-Menjünk!-mosolygott Milán.

-Ma lesz egy házavató buli, ugyanis mostmár saját lakásom van.-készítettem fel barátomat arra, hogy ma nem nagyon fog pihenni.-Ja, és azt tudnod kell, hogy nem mindennapi személyek fognak részt venni a bulin.

-Miért kik lesznek ott?-kíváncsiskodott.

-Majd meglátod!-nyújtottam ki rá nyelvemet. Majd kiléptünk Szöul utcáira. Megcsörrent a telefonom. Ki hívhat ilyenkor? Elővettem a mobilt és felvettem.

”Szia Hana!”

”Szia Jackson! Most nem a legalkalmasabb.”

”Tudom, mondtad, hogy mész a barátod elé, csak annyit szeretnék kérdezni, hogy bármit vihetünk hozzád?”

”Persze, bármit hozhattok.”

”Akkor oké! Majd találkozunk! Mark üzeni, hogy szeretne majd veled kosarazni!”

”Nem is mondtam ilyet!!!”-hallatszott Mark hangja.

”Na, én megyek Jackson! Szia!”

”Szia Hana!”

-Ki hívott?-nézett rám Milán.

-Jackson volt. Tudom, nem mond neked semmit ez a név, de ő is jelen lesz a bulin, majd megismered.-mosolyogtam Milánra és ezzel abba is maradt a beszélgetésünk.

**30 perccel később**

-Megérkeztünk!-álltam meg a ház előtt.

-Húúúú!-nyújtotta el Milu ezt az egy rövidke szót.

-Gyere beljebb! Vigyázz nehogy felbukj Haruban!

-Haru?

-Ő a cicám, egy kis szőrmók, amióta volt itt egy barátom nagyon lábhoz bújós lett.-mosolyogtam, majd egy-két másodperc múlva az említett cica leugrált a lépcsőn.

-Nagyon aranyos!-nézte Milán a cicát.

-Én az emeleten alszom, itt a nappaliban van ez a kanapé, de van egy másik kényelmesebb kanapé a próbatermemben is. Ott!-mutattam az ajtóra.

-Oh. Értem.

-A fürdőszoba az emeleten van balra, a szobámmal szemben. A nappalin keresztül haladva, ha jobbra pillantasz, akkor meglátod a konyhát. Azt eszel, amit szeretnél, azt csinálsz, amit szeretnél és ott tartózkodsz, ahol szeretnél. Ha valami gond van vagy esetleg nem találsz valamit, akkor szólj!-mosolyogtam.

-Rendben.-mondta Milán és elindult felfedezni a lakást. Amíg Milu túrát tartott a lakásomban, addig én megetettem Harut.

**Pár órával később**

Mindketten lezuhanyoztunk, először Milán utána pedig én. Felkészítettem, hogy jön majd Sara is, aki nagyon kíváncsi arra, hogy milyen is valójában az én legjobb barátom. Mivel Milánnal mi iskolás éveink alatt koreaiul tanultunk, ezért nem lesz gond a nyelvvel. Minden gond nélkül megismerheti Sarát és Jacksonékat. Miután én is végeztem a tusolással, beballagtam a szobámba, és felvettem a már előkészített ’’parti” ruhát.

Egy laza sportcuccot készítettem elő. Egyáltalán nem parti ruha, de nekem a mostanihoz tökéletes lesz. Lent voltunk a nappaliba Milánnal, Milu a cicát simogatta én pedig a tv-t kapcsolgattam. Nagyon vártam már, hogy jöjjön Sara. Egyszer csak csengettek, odaszaladtam az ajtóhoz és gyorsan ki is nyitotta. Barátnőm a nyakamba ugorva üdvözölt. Ő beljebb ment én pedig becsuktam az ajtót.

-Sara ő itt Milán. Milán ő pedig Sara.-mutattam be gyorsan egymásnak őket.

-Szia!-köszönt Milu Sarának.-Sokat mesélt rólad Hana.

-Tényleg?-kérdezte Sara, én pedig csak bólogattam, majd magukra hagytam őket, hogy tudjanak ismerkedni, bementem a próbatermembe és leültem zongora elé. Ujjaimat a billentyűkre helyeztem és végig simítottam őket a hangszeren. Ott üldögéltem addig, amíg az ajtómon újabb kopogtatást, illetve dörömbölést nem hallottam. Kiszaladtam és már nyitottam is az ajtót.

-Sziasztok!-mosolyogtam a srácokra. Sorban jöttek be a lakásba, Yugyeom, Mark, JB, Youngjae, Junior, BamBam és végül Jackson. Jackson odajött hozzám magához szorított megpuszilta a homlokom.

-Szia!-dörmögte a hajamba.

-Szia!-mosolyogtam a vállába. Jackson a vállamra tette a kezét és úgy mentünk oda a többiekhez. Sara és Milán összenéztek és sutyorogni kezdtek. Yugyeom szíveket mutogatott, míg BamBam csókolózást játszott el a kezeivel, Mark pedig kacsintgatott. Jacksonnak ennyi elég volt ahhoz, hogy picit felhúzza magát és a három jómadarat körbe-körbe kezdte kergetni a nappaliban. JB, Youngjae és Junior bementek a konyhába és lepakolták a cuccokat, amiket hoztak. Mindenki beszélgetett mindenkivel kivétel Mark. Jacksonnal trécseltem, mikor észrevettem, hogy Mark teljesen egyedül ült a lépcsőn. Feláltam Jackson mellől, aki meglepődve nézett végig rajtam, de nem sokáig tartott ez a pillanat, mert egyből talált más beszélgető partnert. Oda slattyogtam Markhoz és leültem mellé egy lépcsőfokra.

-Miért ülsz itt egyedül?-néztem nagy szemekkel Markra.

-Senkit sem érdeklek a jelenlévők közül.-hajtotta le fejét.

-De érdekelsz hisz én is itt vagyok most veled.-Mark rám nézett és egy halvány mosoly jelent meg arcán.

-Lassan olyan leszel, mint Jackson.-nevetett.

-Miért?-néztem rá óriási szemekkel.

-Te is mindig gondoskodsz róla, hogy beszéljek.-nevetett tovább.

-Hagyjalak itt? Egyedül?

-Ne! Kérlek, maradj, ha itt hagysz senki nem fog velem beszélgetni.

-Ezt kétlem. Ott van Yugyeom is. Láttam, hogy beszélgetett veled.

-Két szót váltottunk összesen. Nagy beszélgetés.

És így tovább. Órák hosszáig beszélgettünk Markkal. Nagyon jól ellehet vele beszélgetni, csak az a baj, hogy magától ő nem fog beszélgetést kezdeményezni senkivel a természete miatt. Jackson odajött hozzánk egy-egy pohár alkohollal, hogy igyunk, majd el is tűnt. Felemeltem poharam és egy rövid szónoklatot mondtam el a beszélgetésünkről. Mindketten legördítettük az italt, majd folytattuk a beszélgetést. Később csengettek, amin nagyon meglepődtem. Ki jöhet ilyen későn ide? Tettem fel a kérdést magamban. Bocsánatot kértem Marktól, majd az ajtóhoz siettem. Kinyitottam az ajtót és egy vigyorgó Jungkookal találtam szembe magam.

-Csáó törpe!-vigyorgott rám.

-Szia Kookie! Nem vagyok törpe.-néztem rá morcosan. Mire ő egyik karjával átölelt a másikkal pedig összeborzolta a hajam.

-Kookie mi van veled? Eddig nem voltál ilyen.-kérdeztem.

-Csak szerelmes!-szólalt meg Tae.

-Mellesleg egy olyan lányba, aki sportos ruhában van és enyhén kócos a haja!-vigyorgott Jimin. Jungkook mindkettőnek adott egy taslit, én pedig zavartan pislogtam.

-Ne higgy nekik! Egy szavuk sem igaz.

-Jungkook miért tagadod? Ma is úgy áradoztál róla miután találkoztatok.-kezdett bele J-Hope is. Jungkook arca egyre pirosabb volt, és ami azt illeti az enyém is. Jungkook szigorú pillantást küldött a srácok felé, akik épp beljebb durakodtak az ajtóban. Jungkook is ott hagyott, egyenesen a próbatermembe ment.

-Egyébként minden igaz. Kook csak tagadja.-lépett oda hozzám Jin.

-T-tényleg?-kerekedtek el szemeim.

-Igen tényleg, amióta Kook megismert téged percenként nézi meg a telefonját, hogy írtál-e neki, álmában rólad beszél és ha találkoztok Taenak, Jiminnek és nekem minden kis részletet elmesél.-kacsintott egyet Jin.-Szerintem utána mehetnél, tudod hol találod. Az a kedvenc helye a lakásodban, szerintem tudod miért.

Én csak bólintottam egyet, ugyanis hang nem jött ki a torkomon. Jin elsétált én pedig Jungkook után mentem. Amikor beléptem Kook a zongora előtt ült és pont ugyanúgy simította végig ujjait a hangszeren, mint én pár órával ezelőtt. Kookie észrevette, hogy beléptem a helyiségbe, de nem szólalt meg, csak rám emelte tekintetét. Én egy bátorító mosolyt küldtem felé, de viszonzásképpen inkább másfelé nézett. Mi van vele? Most igaz, amit a srácok mondtak és a maknae szerelmes lenne belém. Jó az tény, hogy nem közömbös számomra, de ne már, hogy egy idol éppen egy olyan lányt szeressen meg, mint én! Ez számomra hihetetlen. Mialatt gondolkoztam egész végig Jungkookot néztem, aki most újra a padlót bámulta. Közelebb lépkedtem hozzá, mire felnézett. Nagyon rossz volt így látni, a szemei könnyesek voltak és nem ragyogtak úgy mint, amikor megérkezett vagy mint amikor a kosárpályán felkapott a vállára. Ő arrébb ült a zongora padon én pedig lehuppantam mellé. Folyamatosan az arcát figyeltem, egyszerűen nem tudtam mást nézni. Most már ő is csak engem nézett és szeme a szemem és a szám között cikázott. Volt, hogy hosszabb pillanatokig csak ajkamat nézte, majd feltekintett és a szemeimbe fúrta pillantását. Én is éppen hosszasan elidőztem élénk rózsaszín ajkain, mikor Kook közeledni kezdett. Bepánikoltam, de nem mozdultam, ha igaz, amit a srácok mondtak, akkor az itt és most kifog derülni. Jungkook jobb kezét végig simította arcomon miközben tovább közeledett. Kínzás volt, amit csinált, már annyira szerettem volna én is azt a csókót! Vagy lehet, hogy most csak játszik velem? Kitudja. Majd kiderül. Kezeivel megtámasztotta fejemet és óvatosan hozzáérintette ajkait az enyémekhez. A szívem hevesen kalapált, majd kiugrott a helyéről. A maknae csókolni kezdett, amint leküzdöttem a félelmet engedtem a vágynak így Kook eltudta mélyíteni csókunkat. Kicsit elhúzódtam tőle és piros pofimmal tekintettem rá. Jungkook zavartan nézett, látszott rajta, hogy fél, hogy valamit elrontott.

-Hana! Én…-kezdett bele, mire én közelebb hajoltam hozzá és egy apró puszit leheltem ajkaira. Amint ajkam hozzáért az övéhez Jungkook újra csókolni kezdett, nyelvével vadul hatolt be és nyelveink, amikor találkoztak gyors csatát vívtak. Csókcsatánkat egy ajtócsapás zavarta meg. Jungkook és én ijedten meredtünk egymásra. Kiszaladtam a teremből Kookot egyedül hagyva a zongorapadon. Egy dühöngő alakot pillantottam meg, a konyha irányába tartott. Utána iramodtam és Jackson könnyes szemeivel találtam szembe magam.

-Jackson.-mondtam ki elhaló hangon a nevét.

-Hana miért?-szólalt meg mély szomorú hangján.

-De mi csak barátok vagyunk.. Legjobb barátok.. Miért fáj, hogy végre összejött valami?-néztem könnyes szemeibe.

-Mert én akartam megtenni, de lekéstem..-hajtotta le fejét.

-Hé..-az álla alá nyúltam és kényszerítettem, hogy rám nézzen.-Én szeretlek Jackson, de én soha nem akarlak elveszíteni és erre az a legjobb mód, ha barátok maradunk.-odabújtam hozzá és úgy szorítottam magamhoz, ahogy csak tudtam. Ő is viszonozta az ölelést és még mindig könnyes szemekkel, bár már mosolyogva nézett rám.

-Szerintem téged vár valaki a teremben.-szólalt meg. Csak mosolyogni tudtam. Tudom, hogy összetörtem a szívét, de így sokkal jobban járok én is, és ő is.

-Ugye attól még mindennap felfogsz hívni mint eddig?

-Ez csak természetes!-mosolyodott el és most ő szorított magához.-Egy ilyen lányt nem akarok elengedni, még akkor sem, hogyha csak a barátom. A legjobb barátom.

Elhúzódtam Jacksontól és mosolyogva néztem arcára. Ujjaimmal letöröltem a könnyeit és elmosolyodott. Hamar eltűntek a sírás jelei pofijáról.

-Nyomás!-szólt rám. Mosolyogtam és reménykedve indultam el a terem felé. Reménykedtem abban, hogy Jungkook ottvan és abban is, hogy nem sértettem meg. Bementem a terembe és Kook még mindig ott ült ahol hagytam. Nem volt szomorú, amit jót jelent. Nem sértettem meg. Jungkook felállt az eddigi helyéről, majd mosolyogva megindult felém.

-Most már az enyém vagy!-mosolygott tovább, de amit mondott azt halál komolyan gondolta, látszott csillogó szemeiben. Nem tudtam mit mondani, ő odaért hozzám és megölelt, én pedig csak annyit tehettem, hogy boldogan viszonoztam ölelését puszit nyomtam arcára és mellkasába bújtam.