20. fejezet - Bonyoldalmak

*Hana szemszöge*

-Történt valami kisasszony?-kérdezte kedvesen és aggodalmasan az orvos.

-Ami azt illeti igen..-hajtottam le a fejem és a padlót kezdtem el fixírozni.-Elkezdett hullani a hajam.

-Ez érdekes, mivel az eredményei alapján nem romlott az állapota.-mosolygott. Erre a mondatra felkaptam a fejem és csillogó szemekkel meredtem a dokira.

-Akkor ez azt jelenti, hogy nem a rák miatt van?

-Igen-bólintott mosolyogva.

-Jajj, de jó!-sikítottam fel és örömömben magamhoz szorítottam az orvost.

Sikítozva rohantam oda Chanyeolhoz, el sem tudtam hinni, hogy nem rosszabbodott az állapotom. Ő is annyira meglepődött, hogy örömében sírva fakadt. Nagyon örültünk mind a ketten, ám örömünket egy nem várt hívás szakította meg.

*Chanyeol szemszöge*

Hana sikítva szaladt oda hozzám és ugrott a nyakamba. Az eredményei nem rosszabbodtak. Örömömben a könnyeim hullani kezdtek. Együtt örültünk mindaddig, amíg engem nem hívott fel valaki, az a valaki pedig nem más, mint Suho volt.

’’Szia! Miért hívtál?”

’’Szia Chan! Nagy a baj!”

’’Mi? Mi történt?”

’’Kiakarnak téged rúgni a mulasztásod miatt és már el is kezdtek keresni mást a helyedre.”-Suho hangjából csak úgy áradt a félelem.

’’Azonnal ott leszünk!”

’’Siessetek!”-ez volt az utolsó szava és bontotta a vonalat.

-Mi a baj? Hahóó! Édesem!

-Te-te-tessék?-ráztam meg a fejem.

-Mi a baj? Mi történt?-nézett rám aggódva Hana.

-Nagy a baj, menjünk!-összekulcsoltam ujjainkat és már indultam is az SM Town-hoz.

Az épülethez érve nagy levegőt vettem és próbáltam uralkodni az érzéseimen, de próbaterem felé érve az addigi önuralmam elszállt és úgy rontottam be a helyiségbe, hogy az összes bent lévőre szívrohamot hoztam, köztük a barátnőmre is, aki már szinte elszorította a vérkeringésemet.

-Hol van az a *******?-ordítottam. A fiúk egy nálam fiatalabb srácot hallgattak, amikor berontottam és most, hogy ott álltam előtte kikelve magamból az álla valahol a padlót söpörte.

-Nyugodj meg Chan!-szólt rám rosszallóan Sehun. Majd azonnal odasétáltak hozzám és lassan leválasztották rólam Hanát.

-Ülj le! Pihenj!-hallottam a hangokat, amelyek a barátnőmnek, sőt ha mondhatom, akkor a feleségemnek szóltak. Amíg a srácok ellátták Hanát, addig én szúrós szemekkel méregettem az előttem álló srácot, aki szintén engem vizslatott.

-Te mit keresel itt? He? Te semmi vagy hozzám képest! Senki nem venne fel. Pápá!-soha nem látott énem utat tört magának. Nagyon szégyelltem emiatt magamat, de már nem tehettem semmit. Ez az az énem, amit nem szívesen mutogatok. Kiskoromban nagyon sokszor elnyomtak és elvették ellőlem a lehetőségeket, így hát kialakult bennem ez az undorító oldalam, amivel gondolkodás nélkül sértek meg embereket, illetve alázom meg őket. Hát ennek a srácnak most nem volt szerencséje velem.

-Ki vagy te, hogy így beszélj velem? Egy kis senki! Csak azért ekkora a pofád, mert sok pénzed van, szánalmas.

-Figyelj kisapám! Fogd be amíg megteheted vagy péppé verem azt a szépen berendezett pofikádat!-hallottam meg Hanát, még mielőtt megszólalhattam volna. A srác befogta a száját hiszen az én csöppnyi kis szerelmem már ott állt a srác előtt a pólójának szélét markolászva és öklét ütésre készen tartva.

-Héhéhé! Hana! Pihenj kérlek!-ment oda hozzá Baekhyun, mire a lány szinte szikrázó tekintetét rávezette a srácra, aki fülét-farkát behúzva hagyta, hogy folytassa, amit elkezdett. Ám nem csak az én bátor barátom volt az egyetlen, aki megpróbálkozott azzal, hogy Hana elengedje a srácot. Engem, amíg ezek történtek, addig Sehun próbált normalizálni több kevesebb sikerrel. Jongin, Suho és Chen is próbálta elvezetni Hanát, de egyedül Chen tudta elérni, amit részben akartunk, ugyanis neki is csak annyi sikerült, hogy Hana elengedje a srác pólóját.

-Figyi, minden rendben lesz. Mindenkit elutasítottunk, nem fog senki a helyedre jönni és beszélünk a főnivel.-mondta Sehun.

-Nyugodj meg, mert ha nem akkor tényleg annyi a biztosított helyednek a bandában.-hallottam meg a hátam mögül Lay hangját. Ezután nem igazán tudom, hogy mi történt. Az egészből, annyi világos, hogy én végig a földön ültem, Hana pedig az ölemben feküdt, közben pedig volt a főnököm és végül megegyeztünk abban, hogy maradhatok. Persze addigra már Hana a srácoktól mindent tudott és ragaszkodott, hogy költözzünk be a dormba, amihez én már nem igazán ragaszkodtam. Próbáltunk a srácokkal, majd hazamentünk Hanával. Ismét összepakoltuk a cuccainkat és visszamentünk a dormba. Nem lehetett meggyőzni azt a lányt. Megadtam magam neki és a következő pillanatban már a dormban lévő szobámban töltöttük fel a szekrényemet. A fiúk új szobafelosztást akartak, hogy a jegyesek külön legyenek, de Hana és én ragaszkodtunk ahhoz, hogy minden maradjon úgy ahogy van, aminek természetesen Sehun, illetve Baekhyun barátom nagyon örült. Szóval minden maradt a régi, ami mindannyiunkat megnyugtatott. Elmeséltük Hanával a történteket, amíg távol voltunk és elmeséltük azt is, hogy jelenleg úgy néz ki a dolog, hogy Hana állapota nem romlott. A fiúk nagy érdeklődéssel hallgatták végig a történetünket, majd a végén összecsapták a mancsukat és elhatározták, hogy megkell ünnepelni, hogy én és Hana lassan házastársak leszünk. Bár ez nem feltétlen most fog eljönni, hiszen rendbe kell tennem a dolgokat az ügynökségnél, de amint minden simán fog menni, hivatalossá szeretném tenni. Szóval igen, vannak terveim a jövőmmel kapcsolatban az idol lét mellett is és ha Hana teljesen felépül majd, akkor együtt fogjuk véghez vinni még az idol létünket is, mert hát ugye a betegsége miatt nem fogják komoly munka alá vonni. Na mindegy is szóval, miután megbeszéltünk mindent a srácokkal, mindenki ment a maga dolgára. Megetettem Harut, Hana elment fürödni, a srácok addig filmet kerestek a közös házimozihoz.

*Hana szemszöge*

Az SM Town-nál azt hittem, hogy megverem azt a kis srácot, aki elkezdte osztani Chanyeolt, úgy hogy semmit nem tudott, hogy esetleg mi váltotta ki azt a viselkedést, amit a drága párom alakított. Hát igen, ott nem kicsit elborult az agyam, de azt hiszem, hogy a végén megértette az a kis takony, hogy itt nem szórakozhat más érzéseivel és munkájával. Miután látszólag elsimultak a dolgok, mindannyian hazaindultunk ám én és Chan először a mi lakásunkra mentünk, ahol megegyeztünk abban, hogy a dormban fogunk lakni a srácokkal együtt. Nehéz volt rávenni Chanyeolt, de ez volt a legjobb megoldás. Összepakoltunk és pár óra múltán már a többiekkel voltunk. Megvitattuk a szobakérdést és megállapodtunk abban, hogy minden marad a régi. Elmeséltük, hogy mit csináltunk amíg távol voltunk és, hogy hála istennek, de nem rosszabbodott az állapotom. Majd én elmentem megfürödni, amíg a többiek egy normális film után keresgéltek. A forró víz égette a bőrömet, de nagyon jól esett és nyugtatólag hatott rám. Nem akartam kimászni a kádból, de muszáj volt hiszen nem csak nekem kellett még megfürdenem. Kikászálódtam a kádból megtöröltem a testemen lecsordogáló vízcseppeket, felöltöztem, majd kiszóltam a következőnek, hogy kezdje el összeszedni a cuccait és jöjjön. Elmentem a szobánkba, amit Baekhyunnal, Sehunnal és Chanyeollal osztok meg. Elrendezgettem a cuccaimat és kimentem a többiekhez. Miután megállapítottam, hogy a többiek még mindig nem találtak filmet, a konyhába vezetett utam, ahol beleakadtam Haruba. Haru nyakában ott lógott az új nyakörve, amit a srácoktól kapott. Boldogság töltött el, ahogyan a békésen alvó cicát néztem. Miután kibámészkodtam magam csináltam egy kis nasit illetve teát mellé és kiszolgáltam a srácoknak. Én Chen és Sehun közé ültem le a kanapéra. Mint kiderült egy horrort fogunk megnézni, amit nem éppen az én műfajom. Nagyon félős vagyok és könnyen rám lehet ijeszteni, de ha a fiúk ezt szeretnék nézni, hát akkor legyen.

Hát körülbelül az egész film alatt Sehun vállába fúrtam az arcomat, aki csak egy-egy kedves mosollyal nyugtázta a dolgot, de különösebben nem foglalkozott vele. Chanyeol olykor-olykor felnézett rám, majd egy kaján vigyorral az arcán már fordult is vissza a tvhez. Végül pedig mindennek a tetejében, elaludtam Sehun vállán.

Meglepetésemre, amikor felébredtem ugyanabban a pozícióban találtam magam, mint amikor elaludtam. Szemeimet végig vezettem az alvó srácokon. Chanyeol kicsit messzebb aludt a többiektől, gondolom melege lehetett. Óvatosan felálltam a kanapéról és ügyelve arra, hogy senkit ne keltsek fel odamentem Chanhez. Tudtam, hogyha megrázom a vállát azzal nem érek el semmit, ezért egy apró csókot leheltem ajkaira, mire halvány mosoly terült el arcán. Lassan ébredezett és kinyitotta a szemét. Bazsalyogva rám nézett, majd magához ölelt és gondosan betakart engem is. Fáradtan a vállára hajtottam a fejemet és egy-két percen belül máris aludtam.

Amikor ismét felébredtem, még mindig Chanyeol szorításában voltam. Lassan kikecmeregtem kezei közül és igyekeztem csöndben eljutni a konyháig, ahol egy kis szerencsével gond nélkül tudok a srácoknak reggelit készíteni. Ahogy az órára néztem, majd elájultam. Már késésben voltunk és egy fontos helyen kellett megjelennünk. A fanok nem várhatnak a kedvenceikre. Gyorsan összeszedtem a hozzávalókat, miközben kiabáltam a srácoknak. Olyan 15 perc múlva volt 9 szendvics készen és egy csapat srác felöltözve. Nekem már nem jutott idő sem kajára, sem az átöltözésre.

-Siess Hana! Téged is viszünk! Gyerünk!-hallottam meg a hátam mögül Kyungsoo hangját.

-Én csinálok neked kaját, csak siess!-szólt oda Baekhyun. Rohantam a szobába, hogy felvegyek valamit. Éppen egy kis itthoni cuccot vettem volna fel, amikor Jongin benyitott. Odakaptam a fejem és vártam, hogy mondja, amit szeretne.

-Valami csinosat vegyél fel! 20 másodperced maradt!-vigyorgott rám, én pedig eszméletlen gyorsan túrtam elő a szekrényünkből egy alkalmi ruhát.

Egyszerű bordó ruha egy kis csipkével megspékelve. Felrángattam magamra egy fekete harisnyát, felvettem a magassarkúmat, utána pedig magamra rángattam a ruhát. A nyakamba akasztottam egy hozzáillő nyakláncot és szaladtam ki a többiekhez. Ahogy kiléptem az ajtón és feléjük tartottam mindannyian lefagytak és tátott szájjal néztek.

-Srácok!-szóltam rájuk-Indulás!

Erre mindenki mintha mi sem történt volna megrohamozta az autót. Kivételesen Jongin vezetett és közben tömte a kis majmot. Jót bazsalyogtam rajta, tényleg aranyos volt. Mindannyian elfogyasztottuk a reggelinket, illetve én csak az enyémnek a felét, mert Chanyeol kiskutya szemekkel nézett rám, így neki adtam a felét. Mikor odaértünk már nagy tömeg volt és leblokkoltunk. Fogalmunk sem volt, hogy hol kellene elmennünk. Végül abban maradtunk, hogy valahol leparkoljuk a kocsit a közelben és szaladunk. Így is tettünk. Hál istennek nem tűnt fel senkinek, hogy 9 férfi és egy lány miért szaladgál az utcán. Mindenki megnyugodott mikor beértünk, kivéve én, ugyanis engem leültettek egy székbe és elkezdtek sminkelni. Először nem is értettem, hogy miért, majd azután esett le, hogy most nem a színfalak mögül fogom nézni az eseményeket.

 

19. fejezet - Új család

*Chanyeol szemszöge*

Hanának azt mondtam, hogy mosdóba kell mennem. Gyatra hazugság, de ő semmit sem sejtett. így nekem nagyon is hasznomra volt. Mivel Hana nem figyelte a lépteimet könnyen kisurranhattam az étteremből és már indultam is az étteremtől ellenkező irányba. Nagyon szeretem Hanát és komoly döntésre jutottam vele kapcsolatban. Igaz hivatalosan nem olyan rég óta vagyunk együtt, de mindig is úgy viselkedtünk, mint egy pár, annak ellenére, hogy sosem mondtuk ki. Mindenki tudta, hogy mi összetartozunk és minden körítés nélkül éltünk békességben és boldogságban. Most viszont komoly gondjaink vannak Hana egészségét illetően és nem lehet tudni, hogy mennyi időt tölthetünk még el együtt, így egy különleges meglepetéssel készültem neki. A közelben volt egy ékszerbolt. Ez volt Busan legjobb ékszerboltja és egy különleges lánynak, különleges alkalomból különleges helyen kell ékszert venni. Jobban mondva gyűrűt. Besétáltam a boltba, ahol engem már nagyon jól ismertek.

-Jó napot!-üdvözölt kedvesen az új eladó.

-Jó napot! Véletlenül nem dolgozik Lee Daeun?

-Valaki a nevemet mondta?-került elő azonnal az imént említett.

-Szia Daeun!-mosolyogtam.

Daeun egy fiatal és nagyon csinos nő volt. Gyerekkoromban ismertük meg egymást. A nagyi és az ő anyukája nagyon sokat jártak össze, majd ezekből szokás lett, hogy amikor én a nagyinál voltam, akkor Daeunt is elhozta az anyukája hozzánk. Jó kapcsolat alakult ki közöttünk, ami még a mai napig tart.

-Sziaaa Chanyeol! Hát, hogy hogy betértél ide?-ölelt meg kedvesen.

-Gyűrűt szeretnék.-mondtam miközben viszonoztam ölelését.

-Elveszel végre?-ájuldozott mikor elengedett.

-Téged? Soha!-fintorodtam el, majd folytattam.-Viszont segítségre lenne szükségem. A legtökéletesebb gyűrűt szeretném.

Daeun bólintott és azzal el is tűnt. Vártam pár másodpercet és elő is került kezében egyetlen egy gyűrűvel. Amint megpillantottam elállt a szavam.

Azonnal igent mondtam, fizettem és már rohantam is vissza az étterembe. Lihegve érkeztem meg, letérdeltem és minden kerítés nélkül a tárgyra tértem.

-Leszel a feleségem?

*Hana szemszöge*

Nem tudtam már eltalálni, hogy mi tarthat Chanyeolnak ennyi ideig. Nagyon ideges voltam már, azt hittem, hogy már el is felejtkezett rólam és itt hagyott. Épp a szalvétát babráltam, amikor egy lihegő Chanyeol ért mellém és térdre rogyott. Hajoltam volna oda, hogy minden rendben van-e, de Chan egy kis kinyitott dobozt dugott az orrom alá és megkérdezte ”Leszel a feleségem?”. Könnyeim azonnal hullani kezdtek és én a nyakába borultam. Szorosan öleltem, annyira amennyire csak tudtam. Lassan elhúzódott és mosolyogva figyelte könnyáztatta arcomat. Egyik kezével megfogta a kezem, a másikkal pedig a gyűrűt, majd felhúzta az ujjamra és hosszan lágyan megcsókolt. Egyetlen egy csókot sem élveztem még ennyire. Lágy és lassú volt, mégis követelőző. Mikor ajkaink elváltak egymástól ujjaival letörölte könnyeimet, kifizette a számlát és már indultunk is tovább. Innentől kezdve gyorsított tempóban haladtunk. Körülbelül 20 perc kocsikázás után megérkeztünk egy gyönyörű kertvárosi részhez, ahol Chanyeol anyukája lakott. Nagyon vártam már az anyukájával való találkozást.

Az állam is leesett, amikor megláttam Chanék házát. Egyszerűen elképesztő volt. Mondta Yeol, hogy ne lepődjek meg azon, hogy a nagyszülei is itt laknak, de a szülei nem szerették volna a sok baj után, hogy egyedül lakjanak. Egy bólintással jeleztem, hogy értettem és tovább bámultam a házat. Chanyeol a derekamra tette kezét jelezve, hogy menjünk. Ahogy Chanyeol kinyitotta az ajtót megjelent egy idős néni. Ő lehetett Chanyeol mamája.

-Szia Chani! Végre hazajöttél kincsem!-ölelte meg fülest a mamája, majd amikor Chanyeol mögé nézett és megpillantott engem, szemei felcsillantak.-Szia drágaságom! Te lehetsz az a lány, akiről Chanyeol olyan sokat beszélt!-mosolygott kedvesen rám az asszony.

-Mama! Titkokat nem lövünk le..-forgatta meg szemeit Yoda egy mosoly keretében.

-Nagyon sajnálom a történteket, de nagyon remélem, hogy minél hamarabb felépülsz!-mosolygott tovább, majd odajött hozzám és megölelgetett. Nagyon jól esett ez a kis kedves gesztus.

-Sziasztok! Már azt hittem sosem érkeztek meg!-jelent meg Chan édesanyja és nyomában a többi családtag.

-Jó napot!-hajoltam meg, de meglepetésemre a többi családtag nem hajolt meg, hanem egyenesen felém jöttek és sorban megölelgettek.

-Nagyon vártunk már. Chanyeol tényleg sokat mesélt rólad és szeretnénk segíteni neked amennyire csak tudunk. Remélem jól fogod érezni magad nálunk.-mondta az apukája.

-Biztos vagyok benne!

-Vezesd körbe Hanát a házban.

-Gyere!-fogta meg a kezemet Chan és elkezdett húzni maga után. Miután végig jártuk az egész házat letelepedtünk Yeol szobájában. Nagyon nagy rend és tisztaság volt, annak ellenére, hogy Chanyeol egyáltalán nem tartózkodik otthon az egész szobát bejárja jellegzetes illata. A betegségem miatt hamar elfáradok. A rák felemészti minden energiámat és nem igazán tudom, hogy mit tehetnék annak érdekében, hogy változtatni tudjak. Szóval visszatérve a dologra, hamar elfáradok és így egyenesen az ágyát céloztam meg. Leültem, majd elterültem az ágyon. Ijedten figyelte minden kis mozdulatomat. Egy mosollyal próbáltam nyugtatni, hogy semmi baj, de láttam, hogy még mindig félt.

-Semmi gond, csak kicsit elfáradtam.

-Biztos? Hozok neked teát, addig nyugodtan kutass!-kacsintott. Miután elhagyta a szobát felálltam és a polcaihoz sétáltam és kíváncsian figyeltem az ott elhelyezett tárgyakat. Egy képen állapodtak meg szemeim, amelyen ő és egy lány volt.

Elöntött a féltékenység. Egy gyönyörű lány volt a képen és mellé képzeltem magam, amint kopasz és beesett arccal állok ott. Kétségtelen, Chanyeolnak nem egy ilyen lányra van szüksége. Mi lesz, ha meghalok. Nem szeretném, ha miattam nem lenne több barátnője. Kezemben szorongattam a képet és könnyeim lassan folydogálni kezdtek. Legszívesebben végett vetnék az életemnek azonnal, de tudom, hogy Chanyeolt nem hagyhatom cserben és legalább miatta meg kell próbálnom küzdeni a betegség ellen. Egy hangra lettem figyelmes, ami olyan volt, mintha egy pohár a földre zuhant volna. Oldalra fordítottam a fejemet és akkor megláttam, hogy Chanyeol ott áll, a pohár pedig apró darabjaiban terül el a parkettán. Biztos voltam benne, hogy tudja, hogy mi járhat a fejemben, mert térdre rogyott és halk sírásba kezdett.

-Ne hagyj egyedül!-hallottam meg hangját két szipogás között. A képet visszatettem a helyére, majd lassan odasétáltam hozzá, letérdeltem mellé és a vállára hajtottam a fejemet.

-Igyekszem.-mondtam és mélyen beszívtam az illatát.

-Nem akarom, hogy meghalj! Én szeretlek! Nem tudnék nélküled élni!-hangja meg-megremegett.

-Ha megkell történnie meg fog, ez ellen nem tudunk tenni, de tudom, hogy ha én nem lennék, akkor is találnál magadnak tökéletes lányt, mint azon a képen is. A nővéred ugye?

Erre csak bólintott egyet.

-Találnál nálam sokkal jobbat.

-De én nem akarlak elveszíteni! Én már nem akarok senki mást! Csak téged akarlak! Ne hagyj el kérlek!-ismételgette a szavait.

-Shh! Itt vagyok, nem foglak elhagyni! Bízz bennem!-kezeimet arcára simítottam és egy lágy csókot hintettem ajkára, majd megfogtam egyik mancsát és felhúztam.-Gyere szedjük össze a törmeléket és csináljunk egy másik teát. Válasz gyanánt egy bólintást kaptam. Feltakarítottunk, utána pedig lementünk a konyhába. Chanyeol hozott nekem egy széket így én a pultnál ülve figyeltem tevékenységét. Letette elém a bögrét. Rámosolyogtam, de láttam, hogy még mindig azon jár az agya.

-Legyen ez a gyűrű..-mutattam az ujjamra-a mi pecsétünk, hogy együtt maradunk addig, amíg világ a világ.

-De ígérd meg!

-Megígérem!-mosolyodtam el, magamhoz vontam egy ölelésre, azután pedig mohón inni kezdtem a teámat.

A családi közös vacsora nagyon kellemesen telt, megismertem Chan családját és ők is megismertek engem. Nagyon meglepődtek azon, hogy én magyarországi lány vagyok. Azt mondták, hogy ők azt hitték, hogy én törzsgyökeres koreai lány vagyok, amin jót kacagtam.

Körülbelül egy hetet töltöttem a Park rezidencián. Nagyon megszerettem ott lenni és szerettem Yeol családját ám muszáj volt mennünk, mert nekem vizsgálatra kellett mennem. Nem mondtam Channek, de semmi jóra nem lehet számítani. A hajam elkezdett hullani, ami az jelenti, hogy rosszabbodott a helyzetem. A kérdés már csak az, hogy mennyire. Összepakoltunk és már az ajtóban búcsúzkodtunk. Fájdalmas búcsút veszünk egymástól és elindulunk vissza.

*pár órával később*

Miközben utaztunk megbeszéltük Chanyeollal, hogy szeretnék haza költözni és szeretném, ha velem tartana, amibe bele is egyezett így elindítottuk közös kis háztartásunkat. Otthon kipakoltam minden cuccomat utána pedig elmentünk összeszedni Chanyeol cuccait. A fiúk szomorúak voltak, amiatt, hogy elköltözök, de ők nem tudtak a betegségem súlyáról és nem is akartam, hogy tudjanak róla. Szeretem őket, de nem akarok magyarázkodni, így jobb lesz. Ha Chan hiányolja a többieket, akkor ott alszik, ha én hiányolom már őket, akkor átmegyek, már, ha az állapotom megfogja ezt engedni. Miután mindent elrendeztünk otthon elindultunk a kórházba. Yeol arcán láttam az idegességet, amit hiába próbált leplezni, nem tudott. Annak ellenére, hogy nekem kéne a gyengébbnek lennem én próbáltam tartani a lelket Chanben. Megszorítottam a karját, mire rám nézett. Szemeiben láttam a szomorúságot, a félelmet és egyben a boldogság szikráit is. Mélyen szemeibe fúrtam tekintetemet és elmotyogtam egy ”szeretlek”-et. Ő összekulcsolta ujjainkat és úgy sétáltunk tovább.

A kórház ajtajában kivert a víz, megfeszültek a hátizmaim. Észre sem vettem, de Yeol kezét egyre erősebben szorítottam, amit tudtomra is adott egy ijedt pillantás keretében. A dokival egyedül beszéltem meg a dolgokat.

-Történt valami kisasszony?-kérdezte kedvesen és aggodalmasan az orvos.

-Ami azt illeti igen..-hajtottam le a fejem és a padlót kezdtem el fixírozni.-Elkezdett hullani a hajam.

-Ez érdekes, mivel az eredményei alapján nem romlott az állapota.-mosolygott. Erre a mondatra felkaptam a fejem és csillogó szemekkel meredtem a dokira.

-Akkor ez azt jelenti, hogy nem a rák miatt van?

-Igen-bólintott mosolyogva.

-Jajj, de jó!-sikítottam fel és örömömben magamhoz szorítottam az orvost.