*Chanyeol szemszöge*
Nagyon sok minden volt a fejemben. Például,
hogy egy ilyen kedves aranyos lánnyal, aki lassan a feleségem lesz, hogy
bánhatok így. El sem tudtam hinni, hogy mit tettem. Hívtam nemegyszer Hanát, de
sosem vette fel. Egyre jobban csak erősödött bennem az a gondolat, hogy ennek
most vége. Pedig én nem akartam, mert szeretem ezt a lányt, de nagyon! Sőt
imádom! Imádok benne mindent! Ahogy mosolyog és azt ahogy mosolygás közben az
orrát kicsit összeráncolja vagy azt, amikor séta közben kecsesen dobálja a
csípőjét jobbra-balra. Imádom, hogy ennyi mindent bevállal a csapattal
kapcsolatban és azt is, hogy ha fáradt és semmi kedve sincs még akkor is a
másikat tartja fontosabbnak. Sok mindent tudnék még elmondani, amit imádok
benne, de az nem tartozik rátok. Ne tessék rosszra gondolni! *kacsintás*
Miközben a hülyeségemen gondolkoztam és
felidéztem Hana mosolygó arcát elálmosodtam, végül pedig elaludtam.
*Hana szemszöge*
Reggel amikor felébredtem, nagyon megijedtem. Hirtelen
nem tudtam, hogy hol vagyok és, ami jobban aggasztott az az volt, hogy Chanyeol
miért nincs mellettem. Aztán kalapácsütés szerűen jutottak eszembe a tegnap
előtti és a tegnapi történések. Chanyeol szavai, hogy eltűnt. A koncert, amire
nem engedtem, hogy eljöjjenek a srácok, pedig szerettem volna, ha ott lettek
volna. Már sajnos nem csinálhatok vissza semmit. Annyit tettem, hogy felhívtam
a srácokat.
-Szia Sehun!-köszöntem azonnal, ahogy
meghallottam azt a jellegzetes hangot, ami jelzi, hogy a másik fél felvette.
-Szia Hana! Chen.-hallottam a hangot, ami
nyilvánvalóan nem a célszemélyé volt.
-Chanyeol?-tértem azonnal a lényegre.
-Azt hittük este majd hazajön és reggelre az
ágyában lesz, de nem volt ott. Nem tudjuk hol van.
-Szóljatok ha meglesz!
-Hana.-szólt halkan a telefonba Chen-Mi nem
keressük.
-Miért?-teljesen elképedtem.
-Mert már felnőtt.
-Felnőtt a francokat! EGY HATALMAS TÖKKEL
ÜTÖTT GYEREK!-kiabáltam és azonnal letettem a telefont. Kiugrottam az ágyból,
gyorsan magamra kaptam egy futáshoz megfelelő szettet és elindultam megkeresni
Chant.
Minden utcában végig futottam, de sehol sem
találtam. Amikor egy padhoz értem elkeseredetten rogytam le arra. Már feladtam
és egy hosszabb körön indultam haza. Úgy gondoltam, hogy jól fog tenni egy kis
plusz kör. Miután hazaértem lefürödtem és már mentem is az ügynökségre a
megbeszélésre. Nem sok időm volt Channel foglalkozni, de felnőtt férfi már. Tud
vigyázni magára. Remélem.
*Chanyeol szemszöge*
Amikor felkeltem, eléggé fájtak a végtagjaim.
A fülemben még mindig ott volt a fülhallgató és a kedvenc számom ment. Gondolkodás
nélkül tudtam, hogy miért vagyok itt és mi történt tegnap. Sajnos mindennel
tisztában voltam és még nem voltam kész arra, hogy hazamenjek. Egy-két próba kihagyás
belefér gondoltam és visszadőltem eddigi helyemre. Innen tökéletesen lehetett
látni az eget és én, amikor csak tehettem a kék eget kémleltem és gondolkoztam.
Órák teltek el, amikor megkordult a gyomrom.
Már nagyon éhes voltam így elhagytam az épületet és elindultam, hogy megtömjem
a pocakot. Velem szemben egy Hanára hasonlító lány futott. Messze volt még,
amikor észrevettem. JESSZUS EZ HANA! NEM CSAK HASONLÍT RÁ! Hirtelen kétségbe
estem. A lány futás közben a fejét ide-oda kapkodta, látszott, hogy keres
valamit. Az az valakit. Pontosabban engem. Nagyon berezeltem, így a
legközelebbi épületbe rohantam és ott vártam meg, hogy biztonságos távolságba
kerüljünk egymástól. Engem keres, ami azt jelenti, hogy szeret, viszont én nem
tudok megbocsájtani magamnak és a srácok is haragszanak rám az biztos. Bár az
legyen a kisebbik gondom.
Kikukucskáltam az ajtón és láttam, hogy már
jóval messzebb van és ott keres tovább, így óvatosan kiléptem az utcára.
Felhúztam a fejemre a kapucnimat és folytattam utamat.
Miután sikerült jól laknom visszamentem abba
az üres épületbe és ott töltöttem a napom többi részét és vártam, hogy
besötétedjen.
Olyan éjfél fele lehetett, amikor ismét útnak
indultam. Tudtam, hogy ilyenkor már senki sem szokott bent lenni az ügynökségen
és pont ezért indultam el most. Jól fog jönni az egyedüllét. Már az utcán is
alig voltak emberek. Néha-néha találkoztam eggyel-kettővel. Az ügynökségnél
csak az infópultosok voltak bent. Legalábbis az alapján, amit mondtak. A
termünk felé vettem az irányt. Bementem és azonnal elindítottam egy számot. A
tükörrel szemben álltam. A kapucni még mindig a fejemen volt és csak bámultam
magam. Szánalmasan festettem. Szemeim duzzadtak és fáradtak voltak. Hajam
csapzott, a ruháim koszosak. Az agyamnak több idő kellett mire feltudtam fogni,
hogy már megy a zene. Levettem a pulóveremet és tovább bámultam a tükörben
önmagamat.
Majd miután meguntam a saját szánalmasságomat
nézni, hátat fordítottam a tükörnek és a zenére bíztam magam. Ahogy a zenére
koncentráltam, megindult bennem az a sok indulat, érzelem, amit csak a táncban
tudtam tökéletesen kifejezni és elfelejtetni magammal. A szám végére már a
tükörrel szemben álltam. A hajam még csapzottabb volt, mint eddig. Az arcom
megviselt volt és a számon keresztül kapkodtam a levegőt. Kellett pár perc mire
észrevettem, hogy más is tartózkodik a helyiségben. A tükrön keresztül szinte
észrevehetetlenül tudtam megszemlélni, majd amikor rájöttem, hogy Hana áll az
ajtóban, hirtelen megszédültem. Miért van itt? Hangzott a kérdés a fejemben. A
térdem megremegett a gyomrom pedig görcsbe rándult. Épp úgy, ahogy elsőnek
megláttam, amikor a földön feküdt eszméletlenül. Csak figyeltem és vártam, de
nem történt semmi. Lassan megfordultam, reméltem, hogy csak az agyam tréfál
meg, de amikor megfordultam még mindig ott volt. Nem tudtam mit kellene
mondanom.
-Mit csinálsz itt?-tört fel belőlem a nem túl
kedves kérdés.
-Azt én is kérdezhetném.-Hana hangja tele volt
dühvel.-Aggódtam érted!
-Chh. Tudok vigyázni magamra!
-Akkor szia!-fordult meg. Haját hátra dobta és
intett egyet.
-Hana!-szóltam utána, de nem fordult meg, így
elindultam utána, vagyis csak akartam. Abban a pillanatban ahogy elindult
térdeim összecsuklottak. A földre estem és zokogni kezdtem. Pár perc elteltével
pedig egy apró kezet éreztem meg a hátamon. Én pedig úgy néztem fel rá, mint
egy rémült óvodás, aki attól tart, hogy lefogják hordani.
*Hana szemszöge*
A megbeszélés egészen jól ment. Külön
gyakorlótermet kaptam, arra az esetre, ha éppen nem a fiúkkal kell dolgoznom,
így oda tartottam a megbeszélés után. A gépre feltöltöttem az eddigi számaimat
és azokat gyakorolgattam. Már hajnal 1 volt, amikor hazaindultam, de egy
teremből hangos zenét hallottam. A zene irányába mentem, azt hittem, hogy
valaki bekapcsolva felejtette, de nagyot néztem, amikor megláttam, hogy az EXO
gyakorlóterméből jön a zene. Benyitottam és akkor megláttam őt. Egy idegen szám
ment és arra táncolt. Egészen a végéig háttal a tükörnek, amit nem tudtam
megérteni, majd a végén megfordult és a tükörrel szemben állt. Tisztán ki
lehetett venni, hogy magát nézni a tükörben. Miután észrevett, lassan
megfordult és figyelt.
-Mit csinálsz itt?-kérdezte flegmán. Elegem
van belőled már Park Chanyeol!
-Azt én is kérdezhetném. Aggódtam
érted!-jelentettem ki dühösen.
-Chh. Tudok vigyázni magamra!
-Akkor szia!-mondtam nemes egyszerűséggel és
megfordultam. A hajamat hátra dobtam intettem és lassan elindultam.
-Hana!-kiáltott, de én nem fordultam meg. Majd
hangos csattanást hallottam, amit hangos zokogás követett. Amint megfordultam
már szaladtam is Chanhez. A hátára simítottam a kezemet, ő pedig mint egy ovis
úgy nézett rám. Megsimogattam a buksiját és egy puszit nyomtam a homlokára.
Felsegítettem felöltöztettem és elindultam vele. A karjába kapaszkodtam és úgy
segítettem neki. A kórházig elsétáltam vele. Hál istennek innen nem volt messze
a kórház. Ő végig engem nézett, de én nem foglalkoztam vele, csak mentem.
-Jó estét kívánok. Azt hiszem eltört a keze
valaki betudná gipszelni neki?
-Jó estét kisasszony. Már be van neki nem?
-Nem az csak egy kötés. A doktor úr azt
mondta, hogy ha történik valami és nem javul a keze, akkor be kell gipszelni. Ő
elesett és a kezére esett.
-Intézkedek!
-Köszönöm!-mondtam és elvezettem Chant a
székekhez. Leültünk és ott vártunk. Továbbra is engem fürkészett míg én a
fejemet fogva néztem a földet.
-Hogy lehetsz ilyen jó lelkű?-jött a váratlan
kérdés.
-Hm?-kérdeztem vissza. Reméltem, hogy nem jól
hallottam.
-Hogy lehetsz ilyen jó lelkű? Egy barom voltam
és te segítesz, ahelyett, hogy otthagytál volna.
-Chan!-szakítottam félbe.-Én
szeretlek!-szorosan magamhoz öleltem, vigyázva a karjára és egy puszit nyomtam
ajkaira.
-Köszönöm!
-Ezt nem kell megköszönnöd! Ha ezen túl
vagyunk akkor szépen hazamegyünk és lefekszünk aludni. Kipihenjük magunkat és
majd megbeszéljük a dolgokat jobban!
Nem tartott sokáig Chanyeol ellátása.
Megröntgenezték a kezét utána begipszelték és mi már mehettünk is haza. Már
hajnal három fele járt az idő. Először a saját lakásomhoz sétáltattam
Chanyeolt, ahol összepakoltam a cuccaimat és a vállamra kaptam a táskáimat.
Chanyeol segíteni akart, de nem engedtem neki. Miután mindent rendbe tettem
elindultunk az igazi otthonunk felé. Az EXO dormba.
Minden csendes volt és sötét, amikor
megérkeztünk. Körülnéztem és azt tapasztaltam, hogy a srácok békésen
szunyókáltak minden szobában. Kivéve a mi szobánkat. Ugyanis senki nem volta
szobában. Elgondolkoztam, hogy nem-e láttam valamelyik szobában 2-nél több
embert, de rá kellett, hogy jöjjek, hogy Baeken és Sehunon kívül mindenki a
helyén volt. Egy dolog viszont nagyon aggasztott. Hol lehetnek? Gyorsan
elhessegettem a rossz gondolataimat és bedobáltam a cuccainkat a szobánkba.
Gyors előkaptam Chanyeol és az én pizsimet és betuszkoltam a fürdőbe. Levetkőztettem,
mint egy kisgyereket. Én is ledobtam a ruháimat és beálltam mellé a tusolóban.
Az arcomat azonnal vörös pír öntötte el. Nem sokszor volt részem közös
fürdésben. Kinyújtattam vele a kezét, hogy a gipszet ne érje víz, majd
segítettem neki megmosakodni. Amint befejeztük az ő részét, ő kiszállt és
betekerte magát a törölközővel, megvárta, amíg végzek. Segítettem neki
öltözködni is és ahogy végeztünk a végtelenségig tartó mosakodással beosontunk
a szobába és úgy helyezkedtünk le az ágyon a kezének semmi baja ne legyen, amíg
alszunk. Jó érzés volt ismét vele lenni, mintha semmi sem történt volna. Majd a
gondolatok lassan elhagyták a fejemet és ezeket felváltotta Chanyeol
megnyugtató szuszogása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése